Infrastruktúra

Isetta

Risultati immagini per isetta

Isetta egy háromkerekű miniautó volt, amelyet az olasz Iso gyártott 1953 és 1956 között.

Az Iso céget 1939-ben alapította Renzo Rivolta Bolzaneto-ban, Észak-Olaszországban.  Eredetileg hűtőket gyártott, majd amikor  a ’40-es években átköltözött Bresso-ba, már elektomos kisgépeket is. A háború után Renzo Rivolta észrevette, hogy igény lenne egy egyszerű, és főleg nem túl drága közlekedési eszközre, valahol a motor és a Fiat Topolino között. A háború után folyik az ország újjáépítése, erősen fejlődik az ipar, az új közlekedési eszköz, az autó egyre többeket elcsábít. Ezért az Iso a motor és az autó közötti piaci résre koncentrálva kidolgozta az Isettat, egy afféle “kibővített motort”.

Sajnos mivel az ára alig volt alacsonyabb, mint a Topolino-nak, a hazai eladásokkal nem sikerült áttörést elérni.

Bár az olaszok nem ugrottak rá az új termékre, az 1954-es Genfi autószalonon bemutatták az Isettát, a BMW 502 V8-as modelljével egyetemben.

BMW 502 V8 Super (2006.9.16).jpg

A két modellnek két közös pontja volt, a kategóriájukhoz képest magas ár, és a kevés eladott autó. Ugyanakkor a BMW már  egy ideje szerette volna  egy kisautóval kiegészíteni a termékpalettáját, ha lehet nem saját fejlesztéssel, hanem licenszvásárlással, hogy az árat alacsonyan tudják tartani. Ott Genfben a BMW egyik partnere észrevette az Isettát, és beajánlotta a vezetőségnek. Így az azt követő Torinói autószalonon meg is kezdték a tárgyalásokat Renzo Rivoltaval.

A BMW hivatalosan 1954-ben jelentette be, hogy saját néven fogja gyártani a kisautót. 1955-ben mutatták be, elhagyva az Isetta nevet. BMW 250 néven gyártották 1962-ig.

Risultati immagini per isetta

Az Isetta az első olyan kisfogyasztású autó volt (3 l/100 km), amely sorozatgyártásban készült. Összesen 161 728 darabot adtak el belőle.

Reklámok