Étel - ital

Grano arso

Tésztaügyben mindig tanul az ember, én legutóbb a grano arso-ról.

Ahogy sok más esetben, itt is a szegények eledelét fedeztük fel és kezdtük el újra használni, mert kiderült róla, hogy értékes tápanyagokat tartalmaz.

De mi is ez a grano arso? Lefordítva már ad némi támpontot a név, mert az égetett búzaszem pont az, aminek hívják: régen Puglia-ban a betakarítás után felégetett mezőn talált égetett szemeket a legszegényebben összeszedték, és abból készítettek lisztet. Ma ezt persze már kontrollált körülmények között készítik: megpirítják a búzaszemet, és a belőle készült lisztet használják a tésztához (részben, mert csak ebből nem áll össze a tészta).

Miért jó? Egyrészt finom füstölt íze van, másrészt gyakorlatilag teljes kiőrlésű lisztről van szó, és harmadrészt a többi liszthez képest alacsonyabb a gluténtartalma. 2014-ben a Foggia-i egyetem olyan technikát dolgozott ki az égetett maggal való kísérletezés közben, amellyel gluténérzékenyeknek is fogyaszthatóvá tudják tenni az ebből készült lisztet.

Ahogy feljebb mondtam, a tészta készítésénél maximum 30%-ot érdemes belőle felhasználni, hiszen egyébként nehezen áll össze a massza. Nemcsak tésztát, hanem kenyeret, sós ropogtatnivalókat, focaccia-t is lehet belőle készíteni.

grano-arso

A tészta sötétebb színű és füstös ízű, nagyon finom sima paradicsomos mártással is. Érdemes is kevésbé erős ízű mártásokkal használni, hogy a tészta ízét minél jobban érezzük.

Ez egy nem túl jól sikerült saját kép a grano arso-ból készült szélesmetéltről, de azért látszik, mennyivel sötétebb a színe:

20171029_202516

 

Reklámok

1 című bejegyzés “Grano arso” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s