Kultúra

Az Aldo Moro-ügy – 1

Aldo Moro elrablása, fogvatartása, megölése és az azután kikutatott, felfedezett, összerakott politikai és gazdasági információk és összeesküvéselméletek nagy hatással voltak, vannak a mai napig az olasz társadalomra. Szerteágazó, bonyolult történet ez, de legalább az alapokat ismerjük meg belőle.

Mindenekelőtt, ki volt Aldo Moro?

Moro.jpg

Az 1916-ban született Aldo Romeo Luigi Moro politikus, jogász és akadémikus öt mandátum hosszáig kormányfő, a kereszténydemokrata párt alapítója volt.  (Az életrajzi adatok a magyar wikipedia cikkben is megtalálhatók, ezért ennek részleteibe most nem megyek bele.)

Aldo Moro a második világháború utáni Olaszország egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője volt. 1976-tól a kereszténydemokraták elnökeként az egyik legbefolyásosabb olasz politikusnak számított, és elrablása pillanatában éppen arra készült, hogy szakítva a második világháború óta tartó politikai hagyománnyal, bevonja az egyik legerősebb olaszországi pártot – a kommunista pártot – a kormányt támogató parlamenti többségbe.

Aldo Morót 1978. március 16-án rabolta el a Vörös Brigádok (Brigate Rosse) nevű olasz szélsőbaloldali terrorszervezet. 55 napig tartották fogva, ami alatt a Brigádok titkos tárgyaláson halálra ítélték, majd a hatóságoktól az életéért cserébe 16 brigádos szabadon bocsátását követelték. Aldo Moro holttestét Róma belvárosában találták meg egy parkoló autó csomagtartójában 1978. május 9-én.

A történelmi háttér

Egy kicsit messzebbre kell visszamennünk ahhoz, hogy a történelmi hátteret megértsük. Olaszországban a 20. században két fő politikai pólus alakult ki. A háború után Olaszország vesztes ország, ugyanakkor fontos (geo)stratégiai helyzete miatt az USA nem engedi el a kezét (Marshall terv). Európa és  a Mediterráneum közepén található, híd észak és dél között, kelet és nyugat között. Egy inkább szegény és elmaradott agrárország, amelyet nem olyan régen egyesítettek, ezért még igen erős belső ellentétek feszítik magát az államot is.

Az ország Savoya-ház által vezetett monarchia Itália egyesítésétől 1946-ig, amikor az államformáról rendezett népszavazáson nagyon kevés többséggel a köztársaság nyer. Sokak szerint elcsalt népszavazásról volt szó, de ettől függetlenül 1948-tól új alkotmány lép életbe, kinevezik az új köztársasági elnököt és formailag is lezárják az ország húszéves fasiszta történelmi szakaszát.

Az 1942 óta létező kereszténydemokrata párt (DC, democristiani), a Katolikus Egyház támogatását élvezte, és 1944-től 1994-ig  minden olasz kormányban részt vett.

Fontos évekről van szó, a gyorsan iparosodó államban nagy népmozgások vannak (sok déli északra vándorol a megélhetés reményében), ami sok társadalmi változást hoz magával. Az ország modernizálódik, a munkásokat szakszervezetek képviselik, egyre erősebb hatalmi centrumot formálva.

Ebben a modernizálódó, változó társadalomban, különösen északon nagy szerepet játszik a kommunista párt (PCI, partito comunista) is.

A PCI 1921-ben alakult, a 20. század második felében a legnagyobb kommunista párt Nyugat-Európában. A 2. világháború alatt az ellenállók mozgalmát segítette az olasz fasizmus és a megszálló németek ellen. Vezetője, Palmiro Togliatti sikeresen működött együtt a kereszténydemokrata erőkkel, a liberális és szocialista mozgalmakkal, így a köztársaság kikiáltásakor is befolyásos pozíciót szerzett a pártnak.

Azonban 1947-től a kormányzó kereszténydemokraták úgy döntenek, hogy a baloldali pártokat kitessékelik a kormányból, hogy ezzel is segítsék Olaszország közeledését az USA-párti országokhoz. Ahogy már láttuk, Olaszország fontos geopolitikai helyzetének köszönhetően az USA-nak és szövetségeseinek szükségük van rá, a másik oldalról viszont Olaszország is pont azt szeretné, ha ebben az érdekközösségben maradna, szembehelyezkedve az orosz hatalmi centrummal.

A PCI mindezek ellenére hű maradt az oroszbarát politikájához, egészen a ’70-es évekig. Nem jelentéktelen a PCI,  északon egész régiók támogatják – a legismertebben talán Emilia-Romagna és Toszkána, amelyek szinte végig baloldaliak maradtak, még akkor is balra szavaztak a helyi választásokon, amikor évtizedekig folyamatosan jobboldali kormányok voltak hatalmon.

A PCI demokráciapárti és az ’50-es évektől aktívan dolgozik azon, hogy egy történelmi egyezséget kössenek a kormányzó kereszténydemokratákkal (compromesso storico), amelynek alapján az ország két legjelentősebb politikai ereje hozott volna létre koalíciós kormányt. Ezt természetesen sokan  – különösen jobboldalról – nem nézték jó szemmel.

A kereszténydemokrata politikus Aldo Morót egy olyan időszakban rabolták tehát el, amikor a politikus az Olasz Kommunista Párttal (PCI) kötendő történelmi egyezségről tárgyalt, és ha csak ennyit tudunk az ügyről, már érthető, miért születtek meg az összeesküvéselméletek az ügy kapcsán.

Folytatása következik.

Reklámok

2 című bejegyzés “Az Aldo Moro-ügy – 1” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s