Mindennapok

Hoppon maradt negyvenesek -1

Azt már rögtön kiérkezésem után döbbenettel vettem észre, hogy szemben Magyarországgal, ahol a mi generációnk (40 körüliek) a rendszerváltás utáni szakemberhiányban válogathattak a jó munkák közül, Olaszországban nagy általánosságban nincsen munka, és teljesen mindegy, mit végeztél, mihez értesz. (Lábjegyzet: most nem megyek bele abba, hogy ami Mo-n jó multis munkának számít, az nem feltétlen az Nyugaton. Mások a bérek, mások az emberek elvárásai a munkával szemben, de ez most tényleg mellékág. És az is, hogy sok Mo-n menő munkavállaló itt valószínűleg bukdácsolna egyik határozott idejű állásból a másikba, mert a státusza inkább annak köszönhető, hogy jókor volt jó helyen, mint a saját ügyességének, okosságának).

Non disperate

Ennek persze több összetevője van, olyanok, hogy a magánszektor munkaerőpiaca mint olyan nem bízik a kereslet/kínálat logikában, vagy a végzettségek elértéktelenedése, vagy egyáltalán az, hogy a kevésbé képzett kisvállalkozók nem is nagyon hisznek a képzettségben). Egyrészről a munkaadók nem hirdetik meg az állásokat, hanem ismerősi körben próbálnak meg valakit találni (aki vagy ért hozzá, vagy nem, majd megtanulja), és nem hiszik, hogy akár egy jó cv-vel rendelkező ismeretlenről is kiderülhet, hogy jó munkaerő – és pont erre lenne a próbaidő. Másrészről sok olyan ember van, aki – akár diplomásként  is – egyszerűen nem tud dolgozni, hiszen sosem volt ebben tapasztalata, a szülők mindig kisegítették, ha nemszeretem munkát kellett volna végeznie, egymás után végezte a különböző képzéseket anélkül, hogy egyszer is talált volna hosszabb távú munkát. Így a két oldal összeér, és egymást erősíti, a munkaadó nem fogja továbbra sem meghirdetni az állásokat, hiszen alkalmatlan emberek hada jelentkezne rá, neki erre nincsen ideje, a munkavállaló meg hiába küldözgeti többszáz helyre a szépen kidíszített CV-jét, el sem olvassák.

A közszféráról ne is beszéljünk, a concorso rendszerben alkalmatlan embereket találnak olyan állásokra, amelyben aztán akár élethosszig eléldegélnek viszonylag jó fizetés mellett, anélkül, hogy valaha komolyabb erőfeszítést kelljen tenniük, netán képződniük – és ennek pont mi, a közszolgáltatásokat igénybevevők isszuk meg a levét.

Mindennek mély strukturális okai vannak, és hosszú évekre, évtizedekre kiható következményei.

Ha csak a mostani 30-40 éveseket vesszük, a középgenerációt, nem túl szívderítő kép rajzolódik ki a statisztikákból. Sokuk a családi vagyont éli fel éppen, hiszen ez az, ami Olaszországot jelen pillanatban még fenntartja, a megspórolt családi vagyonok. Sokszor esett szó már erről a blogon is, az örökölt 2-3 lakás, amelyet a ’60-as években azért vettek a nagyszülők, mert a folyamatos infláció mellett ez volt az egyetlen értékálló befektetés. Az a kislakás, amit fillérekért vettek meg a tengerparton, vagy egy északi nagyvárosban, akkor nem ért túl sokat, de mióta fellendült a turizmus, állandó bevételt biztosíthat.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szerencsére épül a rendszer, lehet örökölni, ami sokat jelent, ha valahol egy északi nagyvárosban van a vagyon, de ha délen élsz, vagy egy eldugott kisvárosban, akkor ez sem ér semmit. És persze szó sincs meritokráciáról: nem azért lesz könnyű az életed, mert okos, ügyes vagy, hanem mert a nagypapa lakása pont Firenze közepén van, és jól ki lehet adni az airbnb-n.

Ez a típusú gazdagság azért is probléma egyébként, mert nem generál sem ötleteket, sem új tevékenységeket. De ne kárhoztassuk azért ezt a generációt, hiszen akaratukon kívül találták magukat egy hatalmas adósságot görgető államban, amely adósságot nem rájuk költötték. Ők fél életüket középszerű oktatási intézményekben töltötték, ahol azt mondták nekik, hogy érdemes tanulni, majd az egyetemről kijővén beleütköztek a határozott idejű szerződésekbe, a pár napos munkákba, a kényszervállalkozásokba, amelyből nyilván nem lesz sem decens megélhetés, sem nyugdíj annak idején.

Az olasz statisztikai hivatal pár hete publikálta a 2017-re vonatkozó foglalkoztatási adatokat. A Sole 24 ore összefoglalója szerint egy év alatt 234.000-el kevesebben dolgoztak a 25-49 éves korosztályban. Ezen belül is a 35-49 évesek szenvedték el a nagyobb veszteséget: 204.000-el kevesebben dolgoznak. Igaz persze, hogy általánosságban kevesebb a fiatal az olasz társadalomban, de ezzel együtt is az a helyzet, hogy az ennél idősebbek körében növekedett a foglalkoztatás (hála a különféle állami támogatásoknak).

Ugyan a társadalmi kohézió szempontjából nem túl jó, de ki kell mondani, hogy akik az egészből még mindig  a legjobban jönnek ki, azok az idősek. Az egyetlen csoport, amelynek még emelkedett is a jövedelme 2008 óta, azok a nyugdíjasok. Ez családszinten szintén segít egyelőre: a családok bevételének a nyugdíjhoz köthető része 1969 és 1989 között nőtt (16,4%-ról 17,3%-ra).  2008-ban már a családi bevételek 24,8%-át tették ki a nyugdíjból származók. Ugyanakkor ez azért elég félelmetes az egész társadalomra nézve.

Problémás, hogy a fiatalabb korosztálynak a munkája egyáltalán nem stabil. Az alábbi tanulmány szerint az utóbbi 4 évben a foglalkoztatottság növekedése magasabb volt, mint a munkaóráké. Mindenki kevesebbet dolgozik, ugyanazért a pénzért? kérdezhetjük. Sajnos nem. Ez a Jobs act hatása, a Renzi-féle reformé, amely abban bízott, hogy ha támogatja a munkaadókat abban, hogy fiatalokat vegyenek fel, méghozzá egy gyengített munkaszerződéssel (3 évig bármikor elbocsáthatóak), azaz segíti a bemenetet, utána a dolgok logikája szerint a munkaadók megtartják ezeket a már felvett fiatalokat. Ám épp ennek ellenkezője történt. Amikor megszűnt a támogatás és lejárt a hároméves időszak (2015 és 2017 között), a szerződések 40%-a szűnt meg, és jó esetben visszatértek az alkalmi szerződésekhez, rossz esetben munka nélkül maradtak.

Sok kutató, szakember azt hitte, hogy ezen a munkaerőpiacon a nagyobb flexibilitás segít majd – hiszen az alapprobléma, hogy a munkavállalók egy része be van betonozva a munkahelyére, gyakorlatilag nem lehet elbocsátani, emiatt persze helyeket foglalnak, akár alacsony termelékenység mellett is, másrészt a munkaadó legközelebb nem vesz fel ilyen szerződéssel munkást, ha van másra is lehetősége.

Ez a flexibilis munkaerőpiaci modell több részből áll ott, ahol működik (egyes észak-európai országokban). Egyik része valóban a könnyen felbontható munkaszerződés, a többi nem elhanyagolható része viszont az, hogy aki időlegesen munka nélkül marad, annak az állam segít a megélhetésben (ez nincsen vagy minimális OO-ban, ha nem rendes munkaszerződése van az embernek), és ezekben az üresjáratokban folyamatosan képezheti (sőt, képeznie kell) önmagát a dolgozó (állami pénzen), valamint van egy működő munkaerőpiac, azaz a munkáltatók meghirdetik a szabad munkahelyeket. Ez mind nincsen Olaszországban, és egyelőre nincsen politikai akarat arra, hogy a már bebetonozott dolgozók és az alkalmi munkások jogait valahogyan egy szintre hozzák (akár középtájon), így a flexibilis rendszer eleve halálra volt ítélve.

Mindebből következik, hogy a középkorosztály, akinek már nem jutott normális munkaszerződés, szépen lassan (illetve nem is olyan lassan, elég volt 15 év a 2002-es Legge Biagi óta) átment prekariátusba. A prekariátusnak társadalmi szinten ára van. Egészségügyi szempontból depresszió, egyéb pszichológiai gondok, a haszontalanság érzése, amely különféle kompulzív magatartásformákhoz vezet. Emellett nem alapítanak családot, vagy csak későn, amivel a társadalmi megújulást hátráltatják. Bár ez utóbbi állítás nem feltétlen igaz, hiszen már most sem hisz a kutatók nagy része abban, hogy a gyerekeink befizetett adóiból fogunk mi nyugdíjat kapni, sőt. Rendszerszinten az akérdés, hogy lesz-e nyugdíj a mai formájában? Ki fogja azt kapni? Meddig fogunk dolgozni? Biztos hogy ez a nyolcórás munkarend lesz a nyerő? Sok olyan kérdés, amire egyelőre nincsen válasz, csak az biztos, hogy a régi paradigmának lassan nem nagyon van értelme.

Innen folytatom holnap.

Addig is olvasnivaló olaszul:

http://thevision.com/attualita/30-40enni-italiani/

http://www.infodata.ilsole24ore.com/2018/04/06/redditi-pensioni-poverta-scopri-le-mappe/?refresh_ce=1

Reklámok

1 című bejegyzés “Hoppon maradt negyvenesek -1” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s