Munka-tapasztalat

Olasz fizetések

Először is beszéljünk kicsit a hamarosan bevezetendő reddito di cittadinanza-ról, amit tévesen alapjövedelemként próbál eladni a kormány, valamint a helyi és külföldi sajtó. 

A reddito di cittadinanza az 5csillag mozgalom (Movimento 5 Stelle) választási ígérete volt, amit úgy tűnik sikeresen megvalósítanak, noha nem feltétlen abban a formában, ahogy eredetileg elképzelték, és a kormánykoalíciós társ (Lega) nem feltétlen egyetértésével.

Az elkövetkezendő hónapokban fogják bevezetni, hogy a tartósan munkanélküli, vagy nagyon keveset kereső, nem nagy vagyonnal (legfeljebb egy ingatlannal) rendelkező olaszok (és 10 éve itt élő külföldiek) kérhetik majd ezt a típusú segélyt.

Azért is hívom segélynek, hiszen nem alanyi jogon jár, hanem kidolgozott feltételrendszernek kell megfelelni. Adott időre szól, és a folyósítás ideje alatt bizonyos kötelkezettségeket vállal a kedvezményezett (a lakóhelyén társadalmilag hasznos munkát kell végeznie és aktívan munkát keresnie).

Az összeg 780 euró lehet maximum (ennyi a hivatalosan megállapított létminimum Olaszországban), ha valaki azért kéri a segélyt, mert ennél kevesebbet keres a hivatalos munkájával, akkor természetesen az alapkeresete kiegészítéseként kapja meg a hiányzó összeget.

20131109_223818

Fogok majd írni arról, hogy ez közgazdaságilag mit jelent, milyen társadalmi hatásai lesznek, és még sok más kapcsolódó kérdésről, de most először valami másról lesz szó.

Arról, hogy Olaszországban 2017-ben a fizetések átlagosan csak 0,2%-kal nőttek, bár az egyetlen olyan európai ország, ahol az élőmunka ára csökkent.

Ennek is a következménye hogy sok olyan rendes szerződéssel, rendes munkát végző ember van Olaszországban, akik napi 8 óra munkával nem keresik meg a 780 eurós összeget. Azaz reddito di cittadinanza-ra jelentkezni jobban megérné nekik, mint dolgozni. nem kell hozzá sok, hogy belássuk, ez elég kontraproduktív társadalmi szinten.

Lássuk a számokat: 2000 és 2017 között  az olasz fizetések évente 400 euróval nőttek, szemben a németek 5000, a franciák 6000 eurós emelkedésével. Ugyanakkor Olaszországban (az egész EU-ban csak 6 ilyen ország van) nincsen minimálbér (ez konkrétan azt jelenti, hogy bármilyen keveset, akár 0 eurót is ajánlhat egy cég, hogy neki dolgozz).

A 2017-es 0,2%-os növekedés még ahhoz képest is nagyon kevés, 1999 és 2008 között +2,6% volt ez az adat. A válság éveiben egy 35 év alatt fiatal évesen átlagosan 4000 euróval keresett kevesebbet, mint az átlagfizetés.

Az olasz gazdaság úgy próbál meg versenyképes maradni, hogy a dolgozókra hárítja ennek árát, különösen ha azok nők, fiatalok és külföldiek.  (Olasz fizetésekről cikk itt.) Mindezt úgy, hogy a munka megadóztatása a legmagasabbak között van az egész EU-ban (bár 0,8%kal csökkent 2017-ben).

Hogy is mondja az olasz alkotmány?  “L’Italia è una Repubblica democratica, fondata sul lavoro” “Olaszország demokratikus köztársaság, amely a munkára alapul”. 

Vagy mégsem?

Eredeti cikk itt. 

 

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s