2011-ben az olasz középiskolákba járó gyerekek 17,8%-a idő előtt elhagyta az oktatást, azaz bármiféle végzettség nélkül vágott neki a munkaerőpiacnak. 2016-ban ez az arány 14,2% volt.
Ezen ugyan 2017-ben javított valamelyest (14% – szemben az EU 10,6%-os átlagával), de ez azért még messze nem ad okot a derűlátásra.
De kezdjük az elején. Hagyományosan igaz, hogy a mediterrán országokban az iskolai végzettség nem ugyanazt a szerepet játszotta sosem, mint mindjuk a volt kommunista oszágokban. Ennek több oka is van, Olaszországban elsősorban az, hogy a háború utáni nagy ipari felendülés idején kellett a munkás, ezért sokan beálltak a gyárakba dolgozni, és ott tanulták meg a szakmát. Akkoriban a legtöbben onnan mentek nyugdíjba, ahol dolgozni kezdtek, ezért nem is volt nagy szükség arra, hogy papaírokkal igazolják a szaktudásukat, hiszen a gyárban mindenki tudta, ki mihez ért, mit csinál jól, a szakmai (fizetésbeli) előmenetel pedig papír nélkül is elérkezett, miután éveket egy helyen dolgozott az ember.
Az olasz állam emellett sosem szabályozta agyon a különböző szakmákhoz köthető végzettséget – pl. cirkót vagy bojlert a mai napig formális végzettség nélkül szerelhet az ember, vagy hogy egy egészen más példát mondjak, fordító céget is bárki nyithat (szemben pl. Magyarországgal), hiszen abból indul ki a rendszer, hogy ha valaki nem jól dolgozik, annak úgysem lesznek megrendelői.
Az, hogy mely szakmához kell formális képzettség, azon múlik, hogy a szakmai érdekvédelmi szervezetek mennyire ragaszkodtak a formális végzettség megköveteléséhez – és ezt sikerült-e átvinniük a törvényhozón.
Sok szakmában egyéként csak akkor kell szakmai végzettség, ha céget akar nyitni az ember – ha csak alkalmazott, akkor nem feltétlen (ilyenkor a rendszer feltételezi, hogy az alkalmazója felügyeli a tevékenységét).
A szakmai képzések tartalmának meghatározása regionális kompetencia, ami miatt sokáig nem volt átjárás a különböző régiók szakmai végzettségei között (mondjuk Szicíliában szerzett fodrász végzettséget valaki, azzal elméletileg nem dolgozhatott volna Toszkánában – az elméletileg kitétel azért van, mert ugye sokszor nem is számított a paír egyáltalán, ha a munkát el tudta végezni az ember), ezt később próbálták összehangolni, hogy a munkaerőáramlásnak ne legyenek ilyen akadályai.
A ‘80-as évektől egyre nagyobb igény volt a kodifikált, szabályozott végzettségekre, ugyanakkor az ipari fejlődés is lassult, egyre többen szorultak ki a munkaerőpiacról, illetve nem feltétlen egy munkahelyen töltötték a munkás éveiket, ezért nagyobb szükség lett arra, hogy be tudják bizonyítani, értenek az adott szakmához. Ezzel kb. egy időben emelkedni kezdett a lakosság képzettségi szintje is, ami egyébként a mai napig nem túl magas EU-s összehasonlításban:
Visszatérve az iskolaelhagyókhoz, íme még néhány érdekesség:
- a fiúk jelentősen nagyobb arányban hagyják ott az iskolát (6-7% többen)
- Nagyok a regionális különbségek is, pl. Szicíliában 26,5% szemben Lazio 11,2%-val. De mindegyik régió az EU-s desiderata (10%) felett van.
- amikor a duális szakképzést be akarták vezetni néhány éve, az egyik fontos ellenérv az volt, hogy ha a diák elmegy gyakorlatra egy céghez, ahol jónak találják a munkáját, rá fogják beszélni, hogy menjen oda dolgozni azonnal – amit ő a rendes fizetés miatt meg is fog tenni. Ebből is látszik, hogy minden erőfeszítés ellenére még ma sem minden szakmában kell a végzettség, hiszen anélkül is nekikezdhet dolgozni a diák.
- a fentiekhez hozzájön még az is, hogy a formális képzettség nem is mindig hoz a konyhára: alulfoglalkoztatottak és alulfizetettek a képzett fiatalok is, ha nincsen (nekik vagy főleg a családjuknak) olyan kapcsolati tőkéjük, amivel munkát tudnak találni.
A helyzet Olaszországban lassan javul, ezzel szemben Magyarországon ütemesen romlik. Az előző rendszerben alig pár százalékos volt az iskolaelhagyók aránya, de az már régen volt.
A 2016-os 12,4 százalék után 2017-ben a 18-24 év közöttieknek már a 12,5 százaléka hagyta félbe a tanulmányait Magyarországon is. Legutóbb 2006-ban volt ennyire rossz a helyzet, vagyis ez a statisztika 11 éves mélypontot jelent.
Ezzel az adattal az unión belül egyáltalán nem állunk előkelő helyen, a rangsor utolsó harmadában található Magyarország. Mögöttünk csak Portugália (12,6 százalékkal), Bulgária (12,7 százalékkal), Olaszország (14 százalékkal), Málta (17,7 százalékkal), Izland (17,8 százalékkal), Románia (18,1 százalékkal), és Spanyolország (18,3 százalékkal) áll.
