Infrastruktúra

Lakásvásárlás Olaszországban – 4

Ez a sorozat negyedik része, az előző itt található.

Ha már biztos, hogy megkapod a kölcsönt, vagy esetleg nem is kértél, mert kp-vel fizetsz, akkor elérkeztünk a lakásvásárlás utolsó fázisához, amikor a végleges adásvételi szerződést megkötöd. Ennek neve a rogito.

Ez kötelezően közjegyző (notaio) közreműködésével történik.

A közjegyzőt általában a vevő választja, de pl. a kölcsönt adó bankok is szoktak ajánlani néhányat. Lehet előre árajánlatot kérni a munkadíjról, vannak kimondottan drága közjegyzők. Érdemes olyan közjegyzőt választani, aki sokéve dolgozik, ismert a környéken.

A kiválasztott közjegyző bekéri a dokumentumokat és az előre megbeszélt időpontban a vevő és az eladó előtt felolvassa a szerződés szövegét (a szóbeliség nagyon fontos).

Ha minden fél egyetért az elhangzottakkal, akkor aláírják az adásvételi szerződést.

Ha van banki hitel, akkor a bank egy képviselője is megjelenhet – de ha olyan közjegyzőről van szó, akivel az adott bank régóta együttműködik, akkor általában ez nem jellemző.

Ha az eladónak volt az ingatlanra terhelt jelzáloga (ipoteca), amit az eladásból származó bevételével fizet vissza az eladó, akkor viszont megjelenik annak a banknak a képviselője, amely az előző tulajdonosnak a hitelt nyújtotta. Az adásvétellel egyidejűleg átad egy olyan dokumentumot a  vevőnek, amiben igazolják, hogy a  megvett ingatlan tehermentes. Ezzel együtt a jelzálog nem kerül le a lakásról abban a pillanatban, néhány hónap az előző jelzálog földhivatali megszüntetésének átfutása.  De mivel a szerződésben a közjegyző minden lépést világosan leír, szükség esetén azzal az új tulajdonos mindenképpen tudja igazolni, hogy az ingatlan tehermentes.

Az aláírt szerződésről ad egy másolatot a közjegyző, de az eredetiben aláírt példányt csak néhány hét elteltével adja majd át, miután az állami elektronikus nyilvántartási rendszerbe érkeztette.

A közjegyző munkadíja attól függ, hogy kp-vel vagy banki hitellel fizet az ember. A munkadíjban különféle, az államnak fizetendő adók is vannak. Egy 100 000 eurós értékű ingatlan esetén a munkadíj kb. 3000-3500 euró lesz.

Ugyanakkor az új tulajnak egyből meg kell fizetnie az ingatlanszerzés utáni adót, amit a közjegyző átvesz és ő fogja befizetni. Erről még a sorozat utolsó részében lesz szó.

 

Reklámok

1 című bejegyzés “Lakásvásárlás Olaszországban – 4” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s