Kultúra

Tíz olasz törvény a nőkért – 1. rész

Nem is olyan régen (1968 előtt) a férjét megcsaló olasz nőt törvény büntette, ja, és válni sem lehetett. Az elmúlt 70 évben azért szerencsére fejlődött a társadalom, és javult az olasz nők helyzete. Alább a 10 legfontosabb törvény, amely a nők jogait vitte előrébb.

Risultati immagini per donne italiane

1) Az aktív és passzív szavazati jogról (1945 és 1946)

Erről egy hosszabb bejegyzést is találtok itt.

2) A közalkalmazottként való munka lehetősége (1963)

1947-ben kezdett el az alkotmányozó parlament arról gondolkozni, hogy a nők is lehetnének-e bírók. Hogy lássuk, honnan indultak, íme egy képviselő, Antonio Romano felszólalása ezügyben:

“A nő maradjon a ház királynője, hiszen minél inkább eltávolodik tőle, annál inkább szétesik a család. Minden tiszteletem a nők szellemi képességeié, de nem gondolom, hogy nem alkalmas a bíráskodás nehéz művészetére. Ehhez nagy kiegyensúlyozottság kell, és a nőknél ez fiziológiai okok miatt nincsen mindig meg. Az a véleményem, hogy a nőknek otthon a helyük.”

1963-ban a 66 sz. törvénnyel nyílik meg a nők előtt az út a köznek dolgozni (ai pubblici uffici ed alle professioni). Természetesen a versenyvizsga rendszerében, amelyet első alkalommal 5647 résztvevőből csak 8-nak sikerült teljesítenie (0,14%). (A versenyvizsgáról érintőlegesen írtam a tanárok helyzetéről szóló bejegyzésben)

Ma 8678 bíróból több mint 4000 nő, kb. 46%. A versenyvizsgákat általában nagyobb számban nyerik a nők, mint a férfiak.

3) Válás (1970)

Azaz egészen 1970-ig nem volt lehetséges válni. A törvény által bevezetett válási eljárás 5 évig tartott, ezt csökkentették 3-ra 1987-ben.
Amikor 1970-ben törvényt hoztak a válásról, a kereszténydemokraták (és az egyház) aktívan tiltakoztak ellene. Emiatt 1974-ben népszavazást is tartottak a kérdésről, amelyben a válás mellett szavazók győztek.

A válás után a pénzkereső félnek továbbra is el kellett tartani a pénzkereső tevékenységet nem végző felet (a nőket), emiatt továbbra sem volt egyszerű a válás, illetve olyan szempontból mégis a nőket védő intézkedés volt, hogy elismerte az otthon végzett fizetetlen munka értékét és válás esetén forintosította (azaz lírásította) azt.

4) A családjog reformja (1975)

Ez a törvény mondja ki a házasfelek közötti egyenlőséget a törvény előtt (azelőtt a férfi rendelkezett minden joggal maga és felesége felett). Ezzel együtt az apa teljeskörű hatalmát megosztotta a két szülő között (ezt ma szülői felelősségnek hívják – “responsabilità genitoriale”). Rendelkezett arról, hogy a házaspárok eldönthetik vagyonmegosztással vagy külön vagyonnal szeretnének a házasságukban élni. És módosította a válás szabályait is (hogy pl. a férfi félrelépése is oka lehet a válásnak). Egyben ez a törvény engedte le a nagykorúság korhatárát 21-ről 18 éves korra.

5) Abortusz (1978)

A híres 194-es törvény tette lehetővé a nem kíván terhesség megszakítását.

6) Becsületgyilkosság és a “helyrehozó házasság” eltörlése (1981)

A ’80-as évekig becsületbeli ügyből kifolyólag elkövetett gyilkosságot nem büntette szigorúan a törvény. Ez elsősorban szerelmi, megcsalási és egyéb családi “sértések” esetére vonatkozott.  A gyakorlatban pl. csökkentették annak a férjnek (vagy feleségnek) a büntetését, aki megcsalás miatt ölte meg a házastársát, vagy “paráznaság” miatt gyerekét, testvérét.

Ugyanebben az évben eltörlik végre a “helyrehozó házasságot” is, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy ha egy férfi megerőszakolt egy nőt, akkor ha utána el is vette feleségül, elkerülte a büntetését (horror!).

Forrás.

Kultúra

75 éves az olasz nők szavazati joga

1945. január 30. – a Minisztertanács megszavazza az olasz nők szavazati jogát, amely azonban nem vonatkozott a 21 évesnél fiatalabbakra és a “nyilvánosházakon kívül dolgozó” prostituáltakra.

A 2. világháborúból éppen ocsúdó és még nagyon monarchikus szemléletű Olaszországban vagyunk, Európában (és persze a világon) még nem sok olyan ország van, ahol a nők szavazhatnak. Ezt a modern és előremutató döntést Togliatti (a Kommunista Párt képviselője) és De Gasperi (a Kereszténydemokrata Párt képviselője) indítványára hozza meg a Minisztertanács.

Egy évvel később kiterjesztik ezt a jogot, és a nők nemcsak választók (aktív szavazati jog), hanem választhatók is lesznek (passzív szavazati jog).

cittadine

Előzmények

Nem 1945-ben kezdődött ez a történet, hiszen 1919-ben a Fasci di Combattimento (Mussolini által alapított fasiszta párt) a San Sepolcro-i Programban már említi, hogy a nőkre is ki kellene terjeszteni a szavazati jogot. Mussolini maga már gondolkozott arról, hogy megteszi, első ként az adminisztratív (helyi) választásokra vonatkozóan (első lépésben azért csak erre, mert így kevesebben kifogásolnák, mintha egyben a politikai választásokra is szólna a jog). De aztán Mussolini idejében ebből nem lett semmi, csak egy általános (férfi) szavazati jog-reform 1928-ban.

Később, 1943-ban a Kommunista Párt megalapította a Gruppi di Difesa della Donna e per l’Assistenza ai Volontari della Libertà csoportokat (Nők védelme és a szabadság önkénteseinek segítése csoportok). Ezek tagjai olyan nők voltak, akik a háború ellen tüntettek, a nehéz helyzetben lévő családokat és a partizánokat segítették.

1944-ben Rómában megalakult az Olasz Nők Egyesülete (Unione Donne Italiane), amelybe beszervezték ezeket a védelmi csoportokat is, és amelyből később kinőtt az Olasz Nőközpont (Centro Italiano Femminile).

Érdekes, hogy mindezeket a tömörüléseket mindkét politikai oldalról támogatták, mind a kommunisták, mind a vallásos jobboldalt képviselő kereszténydemokraták, talán ezért is sikerült a törvény keresztülvinni.

A nőszervezetek természetesen támogatták később a Togliatti-De Gaspeti törvényjavaslatot, amely aztán Bonomi törvényként lett ismert (ő volt a minisztertanács elnökeként az aláíró). 

A január 30-ai aláírást követően február 1-jei dátummal kelt törvény (decreto legislativo luogotenenziale n. 23) adta meg formálisan is a jogot.

Szintén érdekes, hogy a papság is nyitott volt a szavazati jog megadására – ’45 októberében XII Pius pápa is ebben az értelemben nyilatkozott. 

Az első fázisban tehát még csak aktív választási jogot kaptak a nők (szavazhattak), majd egy évvel később lettek választhatók (ha legalább 25 évesek voltak).

Az első helyhatósági választások, ahol a nők is szavazhattak 1946. márciusában voltak, az első politikai választások 1946. június 2-án. Ez a nagyon híres választás, ahol a egyrészt megválasztották a fasiszta rendszer utáni alkotmányozó többséget, illetve eldőlt (nagyon minimális különbséggel), hogy Olaszország monarchia vagy köztársaság legyen 

Az alkotmányozó parlamentbe 1946-ban 21 nő került be.

 

Érdekesség

1946. jún. 2-án a Corriere della Sera egy újságcikkben azt kérte a nőktől, hogy rúzs nélkül menjenek választani, ugyanis amikor a boríték zárásához megnyalták a papírt, maradhatott volna olyan nyom, amiből beazonosíthatól lehettek volna. Márpedig a szavazatot zárt borítékban kell leadni, amin semmilyen megkülönböztető jel nem szabad, hogy maradjon.

Forrás itt.