Kultúra

75 éves az olasz nők szavazati joga

1945. január 30. – a Minisztertanács megszavazza az olasz nők szavazati jogát, amely azonban nem vonatkozott a 21 évesnél fiatalabbakra és a “nyilvánosházakon kívül dolgozó” prostituáltakra.

A 2. világháborúból éppen ocsúdó és még nagyon monarchikus szemléletű Olaszországban vagyunk, Európában (és persze a világon) még nem sok olyan ország van, ahol a nők szavazhatnak. Ezt a modern és előremutató döntést Togliatti (a Kommunista Párt képviselője) és De Gasperi (a Kereszténydemokrata Párt képviselője) indítványára hozza meg a Minisztertanács.

Egy évvel később kiterjesztik ezt a jogot, és a nők nemcsak választók (aktív szavazati jog), hanem választhatók is lesznek (passzív szavazati jog).

cittadine

Előzmények

Nem 1945-ben kezdődött ez a történet, hiszen 1919-ben a Fasci di Combattimento (Mussolini által alapított fasiszta párt) a San Sepolcro-i Programban már említi, hogy a nőkre is ki kellene terjeszteni a szavazati jogot. Mussolini maga már gondolkozott arról, hogy megteszi, első ként az adminisztratív (helyi) választásokra vonatkozóan (első lépésben azért csak erre, mert így kevesebben kifogásolnák, mintha egyben a politikai választásokra is szólna a jog). De aztán Mussolini idejében ebből nem lett semmi, csak egy általános (férfi) szavazati jog-reform 1928-ban.

Később, 1943-ban a Kommunista Párt megalapította a Gruppi di Difesa della Donna e per l’Assistenza ai Volontari della Libertà csoportokat (Nők védelme és a szabadság önkénteseinek segítése csoportok). Ezek tagjai olyan nők voltak, akik a háború ellen tüntettek, a nehéz helyzetben lévő családokat és a partizánokat segítették.

1944-ben Rómában megalakult az Olasz Nők Egyesülete (Unione Donne Italiane), amelybe beszervezték ezeket a védelmi csoportokat is, és amelyből később kinőtt az Olasz Nőközpont (Centro Italiano Femminile).

Érdekes, hogy mindezeket a tömörüléseket mindkét politikai oldalról támogatták, mind a kommunisták, mind a vallásos jobboldalt képviselő kereszténydemokraták, talán ezért is sikerült a törvény keresztülvinni.

A nőszervezetek természetesen támogatták később a Togliatti-De Gaspeti törvényjavaslatot, amely aztán Bonomi törvényként lett ismert (ő volt a minisztertanács elnökeként az aláíró). 

A január 30-ai aláírást követően február 1-jei dátummal kelt törvény (decreto legislativo luogotenenziale n. 23) adta meg formálisan is a jogot.

Szintén érdekes, hogy a papság is nyitott volt a szavazati jog megadására – ’45 októberében XII Pius pápa is ebben az értelemben nyilatkozott. 

Az első fázisban tehát még csak aktív választási jogot kaptak a nők (szavazhattak), majd egy évvel később lettek választhatók (ha legalább 25 évesek voltak).

Az első helyhatósági választások, ahol a nők is szavazhattak 1946. márciusában voltak, az első politikai választások 1946. június 2-án. Ez a nagyon híres választás, ahol a egyrészt megválasztották a fasiszta rendszer utáni alkotmányozó többséget, illetve eldőlt (nagyon minimális különbséggel), hogy Olaszország monarchia vagy köztársaság legyen 

Az alkotmányozó parlamentbe 1946-ban 21 nő került be.

 

Érdekesség

1946. jún. 2-án a Corriere della Sera egy újságcikkben azt kérte a nőktől, hogy rúzs nélkül menjenek választani, ugyanis amikor a boríték zárásához megnyalták a papírt, maradhatott volna olyan nyom, amiből beazonosíthatól lehettek volna. Márpedig a szavazatot zárt borítékban kell leadni, amin semmilyen megkülönböztető jel nem szabad, hogy maradjon.

Forrás itt.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s