Mindennapok

Jelentés a vörös zónából – 22

Az elmúlt hetekben rengeteg elemzés, javaslat, teória látott napvilágot, és végül tegnap egy (a magyaroknak) elég bíztató hírt is olvastam.

Eddig nagyon úgy látszik, hogy a vírus kevésbé támadja a gyerekeket. Ezt vizsgálja néhány tudós, hiszen ha megértjük ennek az okát, akkor esetleg segíthet a további védekezésben, megelőzésben.

Mihai Netea, egy jónevű immonológus kutató, aki a hollandiai Radbound egyetemen dolgozik, azt állítja, hogy a gyerekek védettségének / vagy a vírus lefolyásának oka LEHET, hogy az oltásokkal megedzették az immunrendszerüket.

Ha ez így van, az nagyon jó hír lenne a volt kommunista országoknak, ahol sokkal jobb az átoltottság, és régebb óta oltanak, mint több nyugat-európi országban.

Régebb óta kötelező a gyerekek oltása, Magyarországon pl. az ötvenes, hatvanas évektől egyre több oltás volt kötelező (itt található a védőoltások története Mo-n). És a kötelező, az kötelező egy kommunista országban. Azaz mindenkit beoltottak.

Ezzel szemben pl. Olaszországban később és sokáig nem is kötelező jelleggel oltották a gyerekeket egyes betegségek ellen.

A kötelező oltások száma is más.

Olaszországban jelenleg 10 oltás kötelező 0-16 éves kor között. Magyarországon 12 kötelező, 6 javasolt.

Itt egy hosszabb angol nyelvű összehasonlító tanulmány az EU-s országokról.  

És akkor ne is beszéljünk arról, hogy az elmúlt évtizedben milyen sokan választják azt, hogy nem oltatják be a gyerekeiket. Olaszországban az ilyen szülők számát 8-28% közé teszik. Magyarországon ez egyelőre kevésbé jellemző.

Nagyon érdekes kérdés és kíváncsian várom, hogy igaz-e ez a feltevés.

 

Cikk itt. 

Összehasonlító táblázat az átoltottságról az EU-s országokban itt.

Még egy tanulmány itt. 

3 című bejegyzés “Jelentés a vörös zónából – 22” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

    1. Aha, akkor ennyit a remenysugarrol. Illetve nem tudom, hogy ott a gyerekek milyen aranyban betegednek meg, mert gondolom, ott sem olyan reg van a sok kotelezo oltas, nem biztos, hogy a 40/50 ev felettiek is mar jol at vannak oltva. Mit jelent a tuloltas egyebkent, meg tobb, mint nalunk? Tok erdekes :)))

      1. több, sokkal, náluk kötelező rögtön a barányhimlő, hepatitis, meg tán vmi agyhártya cucc is, úgy emlèkszem.
        én sem tudok semmit a gyerek megbetegedési arányokról ott, meg ki tudja mióta oltanak ennyire, bár el tudom képzelni, hogy rég, a gyógyszeripar nagyon hasít ott (is) régóta szerintem.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s