Mindennapok

Jelentés a vörös zónából – 31

Állami segítség

Ahogy haladunk előre, sokan időszakosan otthon maradnak a munkából, sokan elvesztik a munkájukat, a szabadószók bevétel nélkül maradnak, ezért lassan életbelépnek a segítséget nyújtó rendelkezések.

A cégek (akár egy alkalmazottal is) kérhetik a cassa integrazione in deroga-t, azaz egy ún. technikai munkanélküli segélyt, amivel a munkatársaikat hazaküldik, de a dolgozók az eredeti fizetésük kb. 70%-át megkapják arra az időszakra, míg nem dolgozhatnak / nincs a cégnek megrendelése. Ezt nem a cég, hanem a tb fizeti, kb. 30 napon belül érkzik (tehát némi késéssel a fizetéshez képest).

A szabadúszóknak 600 euró jár, ezt is a tb-nél kell kérni, márciusban már jár.

Az első lakás megszerzéséhez felvett kölcsön havi törlesztőrészlete kétszer felfüggeszthető, 18 hónapig bezárólag, ha csökken a család bevétele.

A szabadúszóknak, egyéni vállalkozóknak is jár ez a lehetőség, nekik azt kell  majd bizonyítani, hogy 2020. február végétől 3 hónapig realizált bevételük 33%-al alacsonyabb, mint a2019-es év 4. negyedévében realizált.

A legjobban sújtott szektorokban vállalkozással dolgozóknak néhány hónapra felfüggesztik az adó- és tb befizetést.

Május 31-ig az adóhivatal felfüggeszti az ellenőrzést, behajtást.

Azok a közalkalmazottak, akik bejárnak dolgozni márciusban is, plusz 100 eurót kapnak a fizetésükön felül.

 

2 című bejegyzés “Jelentés a vörös zónából – 31” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s