Firenze

Shopping Firenze – 2

Most már Magyarországon is megjelent az a fajta könyvesbolt, ahová nemcsak „berohanunk, megvesszük, amit szeretnénk, és már megyünk is”, hanem amolyan „élmény-könyvvásárlást” kapunk. Van kávézó, több helyen le lehet ülni, olvasgatni, akár órákon át. Tudom persze, van ennek otthon is egy réges-régi példája, az Írók boltja, ahol már egy évtizede is lehetett becsületkassza alapon teát készíteni és olvasgatni, de ez azért inkább jófajta kivétel volt akkoriban. A mai magyar „olvasgatós” helyekkel meg az a gondom, hogy sokszor csak a kávézóban lehet leülni, ahol viszont egyenesen nyugati áron mérik a süteményt, ha máshol állok meg olvasgatni, akkor a szokásos gyanakvó biztonsági őr méreget bizalmatlanul – nem a levegőbe beszélek, nemrég történt meg velem a Nyugati téri Alexandrában. Van tehát mit tanulnunk erről a fajta „szabadidős” könyvvásárlásról….

Firenze, Országjárás

Shopping Firenze – 1

Tudom én, hogy Firenzébe mindenki elsősorban a kulturális látnivalók miatt jön, de azért ne hagyjuk ki a shoppingot sem, mert a kötelező olasz márkákon kívül (amelyeknél ajánlatos az outletbe menni és nem a városban vásárolni, ahogy erről régebben írtam) érdekes, jellegzetes, meglepő boltokat is találunk városban.

Firenze

Villàminfòk Firenzèhez

Szàllàs: 1) keresd Lorenzo-t (0039 3492922667, info@residenza-lerondini.com), a központban van a b&b-à àtalakìtott lakàs, ahol normàlis àron meg lehet szàllni (B&B Le rondine, via San Zanobi). Minden szobàhoz van fürdő. Parkolò viszont nincs. 2) ha kocsival èrkezel, akkor a Casa Toselli-t ajànlom (www.casatoselli.it), van parkolòja, ès pàr megàllònyira van a központtòl. Ettermek: Osteria delle belle… Villàminfòk Firenzèhez olvasásának folytatása

Infrastruktúra

Overturism

Azaz “túlzott elturistásodás”. Firenze jól ismeri a jelenséget, ahogy a számok is mutatják: 11 000 Airbnb szállás van a városban, ebből 8 000 az Unesco által védett területen (azaz a belvárosban). (2015-ben még csak a fele volt ez a szám). a központban négyzetkilométerenként 217 ételárusító bolt van 2018-ban 13,5 millió turista látogatta meg a várost… Overturism olvasásának folytatása

Mindennapok

Outletek – meg a japánok kvótái…

Ugyan egyszer írtam már az outletekről, de itt az ideje frissíteni a bejegyzést. Főleg, hogy most van a nyári kiárusítás, és rengeteg dolgot lehet kapni nagyon jó áron. Mindenekelőtt jó, ha tudjuk, hogy Toscana európai szinten fontos ruha- és cipőgyártó régió. Ez azt jelenti, hogy lépten-nyomon kisebb vagy nagyobb gyártó egységekbe botlunk, és –  első… Outletek – meg a japánok kvótái… olvasásának folytatása

Info turistáknak

Végre megérkezett a nyár, ez abból is kiderül, hogy mostanában sokan keresnek haszonos információt olaszországi útjuk megszervezéséhez. Arra gondoltam, hogy összeszedem azokat a bejegyzéseket, amelyek segíthetnek. Az út megtervezéséhez: autópályadíjak számítása útvonaltervező: Via Michelin, illetve a google maps. aktuális benzinár Az élelmiszerárakról, és -fajtákról itt írtam.  Ne feledjétek, hogy ha beültök egy étterembe, akkor lesz… Info turistáknak olvasásának folytatása