Infrastruktúra

Az olasz gazdaságról

Szoktam itt a blogon is ismételni, hogy Olaszország – minden strukturális problémájával, sőt inkább annak ellenére – abszolút értelemben a világ 8. legnagyobb gazdasága.

Risultati immagini per top gdp countries 2016

Értelemszerűan az EU-s országok között is előkelő helyet foglal el:

Risultati immagini per gdp pro capita countries 2016 italy

Ha az egy főre jutó GDP-t nézzük, akkor már nem állunk ilyen jól, legalábbis az első tízbe nem férünk bele, hanem a 33. hely környékén tanyázunk világviszonylatban.

Risultati immagini per list countries GDP 2016

Amikor vendégeim vannak, és jövünk-megyünk Toszkánában, mindig meglepődnek, hogy az ország nem csak (sőt, nem elsősorban) a turizmusból él, ahogy sokan gondolják. Persze itt aztán számos adatot lehetne felsorolni, hiszen sokszor a szektorok definíciója is nehezen megállapítható, nem beszélve arról, hogy a GDP-ben való részesedés (mennyi pénzt hoz) nem feltétlen esik egybe mondjuk a foglalkoztatottsági mutatókkal (mennyire munkaerőigényes). Valószínűleg tehát az én kérdésfeltevésem leegyszerűsítő, ha azt akarom tudni, milyen szektorokból áll össze az országos GPD. De azért íme egy közelítő válasz:

27,9% mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat / 18,8% szők értelemben vett ipar (azaz ipari termelés) / 25,3% Kereskedeles, vendéglátás, fuvarozás, kommunikáció /  4,9% építőipar / 2,2% bankszektor, ingatlanszektor és egyéb szolgáltatások.

A turizmus természetesen fontos szerepet játszik a gazdaságban, a vendégfogadásipar 70 milliárd eurót ér (a GDP 4,2%) önmagában, de ha hozzávesszük az összes vele valamilyen kapcsolatban álló tevékenységet (cluster), akkor 172,8 milliárd eurótól beszélünk, azaz a GDP  10,3%-ról.

Toszkána az olasz régiók között a második leglátogatottabb (44,3 millió látogató) Veneto után (63,2 millió vendég).

De mi van még Toszkánában?

  • Ipar: motorgyártás (Piaggio), gyártósorok gyártása, tömegközlekedési eszközök gyártása (Ansaldo Breda Pistoiaban), elektronikus berendezések gyártása (Galileo Avionica – Finmeccanica group)
  • GE – nyersanyagkitermelés és feldolgozás
  • Papírgyártás – Lucca / Viareggio tengely Európa talán legnagyobb papírgyártó cluster-e
  • Textilipar / divatipar / bőrfeldolgozás (Gucci, Ferragamo – a komplett pratoi textilipar, bőrfeldolgozás Santa Croce Valdarno környékén),
  • Gyógyszercégek (Elly Lilly)
  • Mezőgazdaság – Toszkánában a hozzáadott értéke 3,2 milliárd euró, Minden évben nagyobb része a fakitermelésből származik). Első helyen a mezőgazdasági termelésben a bor áll, és ne felejtsük az állattenyésztést sem (500 millió eurónyi értékben)

Risultati immagini per prodotti  toscana

 

 

Reklámok
Infrastruktúra

Az olasz falusi turizmus – 2

Az első rész itt található.

Az olasz vidéki turizmust (kitaláló és) szabályozó törvény a maga nemében egyedülálló volt, amikor megalkották, és a mai napig több országból érkeznek szakemberek, hogy tanulmányozzák*.

Honnan és miért indultak?

Kezdjük ott, hogy a háború után a nagyütemű iparosodással és az ezzel járó urbanizációval elég gyors ütemben elkezdett kiürülni a vidék. Ez természetes, munka leginkább a városokban volt, a mezőgazdaság nem hozott sok pénzt (akkor még) a házhoz, és persze a fiatalabb generáció elkezdett többet tanulni, emiatt egy idő után nem is jött többet vissza élni a vidékre. Tegyük hozzá, hogy főleg az ország északi része nagyon sűrűn lakott, így ha vidékről beszélünk, nem kell többszáz kilométerekre gondolni – ez egyben a szerencse is, hiszen az átlagos turista elutazik szívesen  a várostól 5-10-20 km-re, hogy a vidéki csendet és hangulatot élvezze, 80-90-re már nem biztos, hogy elmenne ugyanezért.

agriturismo3Akik vidéken maradtak termelni, nehezen éltek meg, nem volt magas a termékek ára – hol vagyunk még az olasz ételek nemzetközi boom-jától, akkoriban az ország jellemzően magának termelt. Minél kisebb területen termelt az ember, annál kevésbé érte meg, márpedig sok olyan kis területtel rendelkező farmer volt, aki nem tudott nagy beruházásokban gondolkodni, növelni a területét.  Ez az a korszak, amikor fillérekért lehetett házat és területet venni mondjuk Chiantiban, azokat, amelyeket most akár eurómilliókért árulnak.

1965-ben létrejött a szektor első érdekképviseleti önszerveződése, az Agriturist – ez még ma is létezik, honlapján sok farmházat hirdetnek. A ’70-es évekre a szervezet megerősödött és politikai szinten is elkezdett az érdekvédelméért lobbizni. Ennek gyümölcseként, és el kell mondjuk, hogy a törvényhozó messzire tekintését dícsérve, 1985-ben megszületett a világ első agriturismo-kat szabályozó törvénye.

A szektor támogatásában nyilván benne volt, hogy a tradicionális olasz társadalmat és életformát értékként kezelték, de ne feledjük, hogy a törvényhozók akkor egy igen modern szempontot is behoztak a vitába: a vidéken dolgozó nők jogainak megerősítését.

Ugyanis azokban a családokban, amelyek vidéken termeltek, jellemzően a nő mindenféle bejelentés, hivatalos forma nélkül dolgozott (igen keményen) a földeken és a ház körül, ami azt is jelentette, hogy nem volt jogosult sem nyugdíjra, sem betegszabadságra. Amikor az 1985-ös törvénnyel  lehetővé tették, hogy a mezőgazdasági termelés mellé turisáknak is nyújthassanak szolgáltatásokat, méghozzá igen minimális adóteher mellett, két legyet ütöttek egy csapásra:

  • a vidéki vendéglátást megerősítették úgy általában, és
  • az ott dolgozó nőknek hivatalos munkaügyi státuszt nyújtottak.

Innentől ugyanis a tipikus felállás az lett, hogy a férj nevén volt a föld és a mezőgazdasági termelés, a feleség nevén a turistákkal kapcsolatos tevékenységek. (Ma az agriturismo-k kb. 40%-a fut női tulajdonos alatt).

Az 1985-ös törvényt azóta többször átírták, sőt a nemzeti törvény tulajdonképpen csak nagyvonalakban szabályozza a szektort, a részleteket minden régió saját törvényben dolgozza ki (hogy adott minőségi tanúsítványhoz mit kell teljesíteni, mekkora minimális alapterülete legyen a szobáknak, mik a higiéniai előírások stb stb)

Röviden mit mond a törvény: 

  • alapvetően mezőgazdasági termelő tevékenységet folytatnak, a turizmus csak kiegészítő tevékenység,
  • családi vállalkozásként tekint az agriturismo-ra, azaz a családtagok foglalkoztatását kedvezményesen teszi lehetővé. Lehet persze külsőst foglalkoztatni, de azok foglalkoztatása többe kerül a farmernek, illetve csak kiegészítő tevékenységeket végezhetnek,
  • annak függvényében, hogy milyen termékből, mekkora területen mennyit termel az adott farm, (az ezekhez rendelt kvóták alapján) legfeljebb adott mennyiségű ágyhelyet (szobát) üzemeltethetnek – ez fontos, ugyanis ahol van 50 szoba, meg 30 olívafának helyet adó kert, az biztosan nem agriturismo a jog szerint (még ha a bookingon annak is hívják),
  • szigorúan szabályozott éttermi szolgáltatásokat nyújthatnak. A szigorú szabályozás azt jelenti, hogy adott (nagy) százaléka a felhasznált alapanyagoknak kötelezően saját termék kell, hogy legyen (ez lehet olívaolaj, bor, szalámi, sajt, gyümölcs, zöldség).
  • szabályozva van, hogy a bevétel max. hány százalékát szerezhetik az éttermi és szállás szolgáltatásokból szemben a mezőgazdasági termelésből származó bevételekkel. Mivel ez a kicsiknek nehezen teljesíthető, elő szokott fordulni, hogy az étteremben elköltött ebéd árát mondjuk úgy számlázzák le, mintha olajat vett volna az ember. Természetesen ez nem szabályos és csak ismerősökkel kockáztatják, ha egyáltalán,
  • 10 főig a családi konyhában is megfőzhetnek, csak 10 fő felett kell professzionális konyhát kialakítani – mondani sem kell, ez mekkora könnyebbség,
  • nem feltétlen kell állandóan nyitvatartó éttermet üzemeltetni, nagyon sok agriturismonak csak előre megbeszélt időpontban, megbeszélt menüvel létezik vendéglátós szolgáltatása,
  • az adózás kedvezményes a más típusú vállalkozásokhoz képest, valamint az éfa is pár százalékponttal alacsonyabb, mint a többi vendéglátóhelyen.

Az 1985-ös törvényalkotás után 6000 agriturismo működött, 55000 ágyhellyel. A fellendülés 1998 és 2005 között következett be, 58%-kal nőtt az agriturimo-k száma. Most pedig 18500 agriturismo van Olaszország-szerte.

A legtöbb Toszkána (4125), Alto-Adige (3366), Bolzano (2998) régiókban.

Több ilyet találtok ennek az oldalnak az albumaiban is (helyszínek néven).

______

* Nekem is volt szerencsém egy ilyen szakmai tanulmányutat megszervezni néhány éve, akkor eléggé beleástam magam a témába, és sok helyi szakemberrel találkoztam.

Infrastruktúra

Az olasz falusi turizmus – 1

Ha Olaszország, akkor szinte mindenkinek eszébe jut a lankás toszkán táj, a természettel körbevett épület előtti rusztikus asztalnál a borozgatás – ez szinte már giccs, de az a helyzet, hogy tényleg lehet ilyen a vakáció. Az olasz turizmus egy nagy részét ugyanis a farmházakba – olaszul agriturismo – érkező vendégek teszik ki. Tulajdonképpen a vidéki turizmusról van szó, még akkor is, ha nem minden farmháznak nevezett szállás valóban az jogilag is – de erről később.

A különféle szakmai oldalakon talált statisztikák sosem egyeznek egymás között sem, de arra mindenképpen jók, hogy a nagyságrendekről információt kapjunk. Olaszországot 2017-ben kb. 50 millió turista kereste fel (ezzel az ötödik leglátogatottabb ország a földön), akiknek a fogadására az alábbiakkal készültek az olaszok (2014-es adatok):

  • 33.000  hotel (* – *****) – 2.028.000 ággyal, 1.020.000 szobával
  • Villaggio turistico  – tourist village + camping: 2.411 – 1.344.000 hellyel
  • 18.500 agriturismo – 189.000 hely – 8930 étteremmel vagy valamiféle helyi ellátási lehetőséggel
  • 10.000 bed and breakfast – 53.000 hellyel.
  • egyéb – kiadó lakások

Ehhez 2014. óta hozzájött az airbnb-s szállások nagy száma, ennek egy része már más oldalon régebben is hirdetett szállás/szoba (legfőképp b&b), másik része pedig a piacra ezen a platformon újonnan belépett lakások és szobák.

A falusi turizmus a 18.500 agriturismo-val egy igen nagy részét fogadja tehát a vendégeknek.

agriturismo1

Milyenek ezek az agriturismo-k? 

  • 82%-uk rendelkezik szobával – ez ugyanis egyáltalán nem kötelező eleme a farmháznak
  • átlagosan 12 férőhelyük van
  • 47%-uk éttermi szolgáltatásokat is nyújt
  • az utóbbi években egyre többen nyújtanak az alapszolgáltatásokon kívül újabb szabadidős és szórakozási lehetőségeket: trekking, kirándulás mountain bike-kal, kóstoló (különféle termékekből), lovaglás, főzőiskola, gyerekeknek didaktikus tevékenységek (állatetető/simogató, stb).
  • mivel a régiós szabályozás eltérő lehet, a farmházak különbözőek lehetnek az egyes régiókban

És akkor most már definiáljuk az agriturismo-t, hiszen ahogy mondtam az előbb, nem minden az, amit a népnyelv (meg a booking) annak hív.

A farmház /agriturismo eredetileg (és a törvény szerint) nem elsősorban turisztikai tevékenység, hanem elsősorban mezőgazdasági termelésre szolgál. Annak függvényében, hogy milyen termékből, mekkora területen mennyit termel az adott farm, (az ezekhez rendelt kvóták alapján) adott mennyiségű ágyhelyet (szobát) IS üzemeltethetnek, illetve szigorúan szabályozott éttermi szolgáltatásokat nyújthatnak. 

Ez a mezőgazdasági/turizmus tevékenység azért érdekes, mert az igazi agriturismo-k sokszor mindkét szektor érdekvédő egyesületeihez csatlakoznak, és adott esetben a két tevékenység (már ha komolyan veszi mindkettőt) egymást is kisegítheti/hátráltathatja. Hogy hogyan, arról a második részben írok majd.

 

Infrastruktúra

Helyzet

Akik olvasnak, tudják, hogy szeretem az olasz társadalmi / politikai problémákat elemezni, mert hát van élet a gasztronómián és a szép városokon túl is, de még mekkora 🙂

Nagy ország, komplex ország, sokan még az ittélők között sem látják a nagyobb összefüggéseket, hiszen mindenki be van kicsit zárva a saját valóságába.

Választás volt nemrég, érdekes eredményekkel. Mire összeszedtem volna magam, hogy írjak róla, megjelent egy nagyon jó elemző cikk, amit itt találtok, és amiből szeretnék kiemelni pár dolgot. Különösen azokat, amit nehéz otthonról látni, vagy amit elegendő háttérinfó nélkül nem is értenek még az ittlakók sem.

20170422_202851

A cikk és a választások utáni sok kérdés kiindulópontja az, hogy mi vitte az olaszokat arra, hogy masszívan a rendszerkritikus Movimento 5 Stelle, valamint a (nagyon) jobboldali pártok (különösen a Lega) felé induljanak el.

Ennek oka az olaszok dühe, amihez elég néhány tényt felidézni:

  • “az ország mintha elkótyavetyélt volna csaknem húsz évet: a mai bruttó vásárlóerő körülbelül az 1999-es szinten áll; 1999-től 2017 második negyedévéig a GDP mindössze 8 pontot emelkedett, konstans euróban számolva az egy főre jutó GDP 1,5 ponttal alacsonyabb volt 2016-ban, mint 17 évvel korábban (ugyanebben az időszakban a francia GDP/per fő 12,5%-kal, Németországé 23,8 százalékkal nőtt).
  • Bár a munkanélküliség jelenleg 11% körül van, a közelmúltban 35 éves rekordot döntött 13 százalékkal, miközben az egyenlőtlenségek itt a legnagyobbak az eurózónában (persze a hasonló cipőben járó spanyolok és görögök mellett).
  • Maga a nagy pénzügyi-gazdasági krízis és az eurózóna válsága tehát egy eleve krónikusan lassan és egyenlőtlenül növekedő országba ütött be, amelyben azonban – ellentétben a periféria több tagjával – nem voltak helyi lufik, nem pörgött túl sem a pénzügyi, sem az ingatlanpiac, sem a háztartások fogyasztása. Sőt, bár az államadósság már a kétezres évek elejétől a GDP 100 százaléka körül alakult, a költségvetések nem voltak kiugróan fegyelmezetlenek, az állami költések emelkedése az eurózóna átlaga alatt maradt.”

A válság tehát kicsit önhibáján kívül érte az országot, viszont jól megszorongatta. Az EU nem volt képes a helyi jellegzetességekre differenciált receptet ajánlani, hanem one size fits all szellemben olyan intézkedéseket követelt meg az országtól, amelyek a már meglévő problémákat még tovább mélyítették. És ez már keményen az olaszok zsebére ment: csökkenő vásárlóérték, csökkenő fogyasztás, megdrágult hitelek, elveszett befektetések. Csoda, ha az olaszok szubjektív jóllét-érzete mélyrepülésbe kezdett?

Na persze “nem vagyunk bűnök nélkül” (mondaná az olasz), nagyon sok el nem végzett feladat omlott a válsággal a nyakunkba.

  • “az olasz gazdaság legfőbb rákfenéjének a termelékenység alacsony növekedése tűnik: az Eurostat szerint ez 2016-ban kisebb volt az 1995-ös adatnál, miközben ugyanebben az időszakban átlagosan 14,97%-kal nőtt az eurózónában.
  • A vállalati beruházások csökkenése persze negatívan hatott a termelékenységre is, ez a bérekre, az pedig a belső keresletre. Ezen a problémán tehát nem segítettek, csak súlyosbítottak a nemzetközi recepteket követő, és helyi diagnózissal kevésbé törődő „strukturális átalakítások” Monti nyugdíjreformjától Matteo Renzi elvileg balközép kormányának munkapiacot liberalizáló Job Acts nevű törvényéig.
  • Hasonlóképpen, minél radikálisabban próbálták csökkenteni a válság nyomán megugrott államadósságot, az annál nagyobb mértékben sínylette meg a növekedés zuhanását, és jelenleg a GDP 135%-a körül jár.”

Sajnos az okok időben messzire nyúlnak:

  • “a háború után kialakult gazdasági modell, amelyben a középvállalatok teljesítménye elsősorban helyi hálózatokon alapult, és az alacsony hozzáadott értékű termékek nem igényeltek különösebb befektetést a kutatás-fejlesztésbe. Másrészt a nagyvállalatok, amelyek jellemzően családi cégek tulajdonában álltak, közvetlen vagy közvetett segítséget kaptak az államtól, a költségvetésből, illetve a leértékelések révén.
  • A globalizáció és az euró bevezetése végzetesen hatott erre a modellre: a feltörekvő országok konkurenciájával nem bírtak a gyakran túl kicsi és kevéssé innovatív olasz cégek, miközben a Maastrichti szerződés és a konvergencia-feltételek miatt lehetetlenné vált a monetáris korrekció is. Az átütés csak néhány területen sikerült, ahol a vállalatok áldoztak az innovációra, és ma is vezető pozícióban vannak, egyes luxustermékek vagy például a konyhai berendezések piacán.”

“A legfőbb gond azonban az a gazdasági modell, amely az ötvenes és nyolcvanas évek közt, a kereszténydemokrata párt dominanciája mellett sajátos klientúra kapitalizmust tartott fenn, amely a kilencvenes évekre kifulladt, és már nem volt versenyképes.”

Emellett az olasz állam történelmileg nem hatékony – azért is mondom így, mert egy nagyon fiatal “összefércelt” államról van szó, ahol a lakosoknak még mindig nem alakult ki a rendes államtudatuk, ezért aztán leginkább kapni szeretnek, a közösbe adni nem annyira (ld. még adóelkerülés). Meg hát az a helyzet, hogy mivel a jogok olyan randomszerűen vannak elosztva (ld. a különböző munkaszerződésekkel járó elképesztően egyenlőtlenül szétosztott jogokat), tényleg sokszor jogosan kérdezi az egyszeri adófizető, hogy érdemes-e EZÉRT az EU egyik legmagasabb adóelvonásait befizetni?

Ezzel párhuzamosan van egy rendkívül hatékonytalanul működő állami szolgáltatási színvonal – nagyban azért, mert már az állami dolgozók kiválasztása is fejfogósan logikátlan, ugyanakkor a magasszintű “törvényi szemetelés” mellett ember legyen a talpán, aki képes naprakészen jó színvonalon szolgáltatni, legyen az állam bármely szintjén.

Az állami szolgáltatások alacsony színvonalának köszönhetően az olasz közoktatás mutatói nagyon rosszak (elég a nyelvtudásra, az általános ismeretekre, kompetenciákra gondolni), ami ugye a jól képzett dolgozók hiányát vetíti előre. Ezért, meg egyéb önző okokból a “helyi tőketulajdonosok jelentős része, ahelyett, hogy saját országában fektetne be, inkább máshová viszi forrásait, ezzel is felerősítve a gazdaság alulfinanszírozottságát.”

Emellett a déli régiók rendkívül lemaradtak, és virágzik a szervezett bűnözés –  mindkettő alapvetően az elmúlt évtizedekbeli rossz kormányzás eredménye, és legalább részben az állam sara.

Az olasz állam képtelen rendes újraelosztást produkálni – a jogok gyakran nem univerzálisak, hanem az évtizedek során sokféle különalkukkal kialakult széttartó csoportjogok vannak,  és az egyes csoportok nem is látják a többiek depriváltságát. Különösen igaz ez a munkavállalói jogokra, amiről már sokat írtam.

Ne feledjük a meritokrácia teljes hiányát sem. “Az olasz kapitalista modellt vizsgáló kutatók effektíve is bizonyították, hogy a termelékenység egyik fontos akadálya a meritokrácia hiánya. Tehát az, hogy a vállalati előrejutásban nagyobb szerep jut a lojalitásnak, mint a valódi érdemeknek. Egy jó családba született, kapcsolati tőkével és elbűvölő modorral rendelkező férfi ma csúcsra juthat, akkor is, ha nincsenek más értékei, míg a rosszabb háttérrel nem rendelkező, jobb képességűek felemelkedése esélytelen, pláne, ha nők.”

Cikk erről itt is.

 

Na innen lenne szép egy jobb országot építeni, csak sajnos ezekre a mélyebb problémákra egyik pártnak sincsen érdemi javaslata. Már csak azért sem, mert az egyszeri választó már ennek a cikknek a harmadánál elvesztette volna a fonalat, hogy lehetne neki elmagyarázni egy bonyolultabb és hosszabbtávú fejlesztéspolitikát? Márpedig a választásokat meg kell nyerni, ezért aztán még próbálni sem próbálják a pártok.

 

 

Infrastruktúra

Lakáskiadás

Fontos lehet tudni, hogy ha Magyarországon rendelkezel egy lakással, amit bérbeadsz, akkor az adózandó bevételből levonható az az összeg, amit egy másik EU tagállamban a lakásbérlésre kifizetsz. Mivel jellemzően Nyugat-Európában magasabbak a bérleti díjak, mint Magyarországon, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell adóznod.

A gyakorlatban van néhány fontos tudni- és  tennivaló ezzel kapcsolatosan:

  • a bérleti szerződések mindkét országban hivatalosak legyenek (azaz bizonyítható, hogy bérelsz, bérbeadsz)
  • a kiadásokról, bevételekről naprakész nyilvántartást kell vezetni
  • Mo-n minden évben adóbevallást kell leadni, még ha adót nem is kell fizetni.

 

Több információt pl. itt találsz (tanácsadás is igénybevehető): https://tudatosadozo.hu/ingatlan-berbeadas-adozasa

Risultati immagini per casa affitto

Infrastruktúra

A coperto eredete

1

Kezdjük azzal, hogy mi  is az a coperto. A szót lefordítani elég nehéz, hiszen magyarul (s)nincsen ilyen fogalom. Ismerni pedig minden magyar turista ismeri, aki járt már Olaszországban, és jóhiszeműen leült egyet enni egy étteremben, majd amikor fizetnie kellett, extra tételeket talált a számlán. Ugyanis az asztal előkészítése, megterítése az olaszoknál pénzbe kerül, fejenként 1-4 euróig terjedhet a tétel ára, ez a coperto. Cserébe viszont nem kell borravalót adni, tehát nem feltétlen járunk vele rosszul.

De mi a coperto eredete?

A középkorban a vendéglátóhelyeken lehetőség volt arra, hogy a vendég a saját ételét hozza magával, és azt egye meg a vendéglőben. Ebben az esetben helyben csak az italt vette meg. Különösen télen, hűvösben szerettek a vendégek meleg helyre behúzódni az ételükkel. Mivel a vendéglőnek ez így nem volt nagy üzlet, kitalálták, hogy legalább a terítékért (coperto) kérnek pénzt, azaz a tányér, kés, kanál, pohár használatáért.

Ma már nem szokás, hogy a vendég a magával vitt ételeket fogyassza – bár van egy-két étterem, ahol ez lehetséges (pl. Bolognaban). De a coperto megmaradt a mai napig, bár az utóbbi időben néhány helyen próbálták szabályozni /megszüntetni. Rómában pl. egy 1995-ös polgármesteri rendelet betiltotta a ‘coperto’-t, de meghagyta azt a lehetőséget, hogy a kenyérért, vagy a felszolgálásért plusz pénzt kérjenek. 2006-ban egy következő rendelet már csak a felszolgálásért engedte meg a plusz összeg felszámolását.

Az általános szabály a mai napig az, hogy minden vendéglátóegységnek ki kell függesztenie a felszolgálásért / coperto-ért felszámolandó díjak listáját, hogy a vendég előre tudja, mennyibe fog ez neki kerülni. De ha ez megvan, és a vendég leült, akkor utána már nem teheti meg, hogy nem fizeti ki ezeket a tételeket.

 

Infrastruktúra

A fizetős zacskókról

Történt, hogy az EU egy 2015-ös direktívával előírta a tagországoknak, vezessék be, hogy a vevőnek fizetnie kell a boltokban használt műanyag zacskók és szatyrok használatáért . Ebből lett az olasz törvény, amely 2018. január 1-től előírja, hogy a zöldség és gyümölcs vásárlásához használt zacskókért fizetnünk kell (darabonként 1-3 centet).

Azt nyilván csak a legtájékozatlanabb és/vagy legnaívabb vevők gondolták, hogy ezeket a zacskókat eddig a boltok fizették – természetesen az termékek ára tartalmazta ezt is tételt is, csak nem volt külön feltüntetve. Mégis mindenki idegbajosan nyilatkozott ezekről a fizetős zacskókról az újév első napjaiban.

Sokan egyetértenek azzal, hogy a valahogyan korlátozni kellene az egyszer használatos nejlonszatyrok használatát, hiszen gyakorlatilag elborít minket a műanyag szemét (úgy globálisan), amelynek szó szerint mi magunk isszuk és esszük meg a levét, hiszen bizonyos műanyag molekulák már kimutathatók a tengeri halakban, vagy a földön termelt élelmiszerekben. Az, hogy a vevő külön fizessen a műanyagért azért fontos, hogy tudatában legyen annak, hogy a műanyagnak ára van (mert ugye eddig is fizette, csak esetleg fel sem tűnt neki, nem gondolkodott róla). Ugyanakkor az olasz megoldást több helyen lehet kritizálni.

Egyrészt pont a lebomló zacskókat fizettetik meg külön, míg a le nem bomló hálókat (krumpli, hagyma csomagolása), vagy a jó masszív műanyag dobozok, amelyben az előre kimért termékeket árulják, pluszban még rendesen betekerve átlátszó fóliával, a készételek műanyag csomagolása, és a zöldség/gyümölcs válogatásához kötelezően használt kesztyűk továbbra is ingyenesnek tűnnek (nyilván nem azok, csak nincsen külön feltüntetett áruk).

Risultati immagini per confezione verdure sfuse esselunga Risultati immagini per guanti plastica trasparente

Másrészt ez akkor lenne igazán hatékony, ha lenne választási lehetőségem, hozok-e magammal otthonról zacskót/tárolót, vagy sem. De azt rögtön leszögezték a nyilatkozók, hogy higiéniai okokból többedjére használt zacskót nem lehet bevinni a  boltokba. Csak a külön megvásárolt, még nem használt zacskót lehet – ha egyáltalán – erre a célra használni. Ez meg fából vaskarika, hiszen mindegy, hogy hol veszem meg, ha a végén úgyis megveszem és használom azt az adott zacskót.

E pillanatban tehát nem arról van szó, hogy neveljük meg a népet, hogy ne használjon feleslegesen műanyagot, hanem büntessük meg, mert használ egy kötelezően használandó csomagolást.

De lépjünk eggyel hátrébb. 

Ami engem nagyon meglep, hogy nem is termelünk olyan rengeteg szemetet Olaszországban – az EU középmezőnyében vagyunk. Pedig amikor hazaviszem a bevásárlást, gyakorlatilag a fele azonnal megy a szemétbe, csomagolóanyagok formájában. De az is igaz, hogy Olaszországon belül is nagyon a különbségek, délen sokkal kevesebb szemetet gyártanak, ez segít a statisztikai jó eredmény elérésében.

És ezek mondjuk a hivatalos statisztikák, nem tudom, milyen mennyiségű lehet az a szemét, amit illegálisan helyeznek el szerte Olaszországban, minél délebbre megyünk, annál több helyen.

Ez az EU országok szemétgyártási statisztikája: 

File:Waste generation, 2014 (kg per inhabitant) YB17.png

Több infó erről itt. 

Ez pedig az olasz régóké: 

Risultati immagini per volume rifiuti per regioni

Ez pedig a szelektív gyűjtés aránya régiónként:

Risultati immagini per volume rifiuti per regioni

Ezzel együtt Olaszország igyekszik újrahasznosítani a szemetét, az EU országok között második a reciklálásban. Ennek okai mondjuk érdekesek: egyrészt az északi országok a szemét felét elégetik, méghozzá úgy, hogy energiát nyernek belőle, másrészt a  keleti EU-s országok alig dolgozzák fel a szemetüket, velük szemben könnyű “nyerni”.

De visszatérve a műanyag zacskókhoz, azt hiszem, hogy amíg nem lesz valamilyen radikális megoldás a műanyagok helyett, a helyzet érdemben nem fog változni, akkor sem, ha fizetnünk kell értük pluszban.

Infrastruktúra

Olasz demográfia

Nemrég egy jövőlatolgató konferenciát tartottak  Firenzében, na nem ezoterikus jósok, egyházi emberek és önjelölt jövőbelátók, hanem demográfiai szakemberek, ezért érdemes gondolkodni azon, amiről beszéltek.

Az erről beszámoló hosszú olasz cikk főbb megállapításait foglalom itt össze.

Milyen lesz tehát a jövő itt Olaszországban a demográfusok szerint? 

A kiindulópont az, amiről valamit már mindenki hallott: a klímaváltozás, az atmoszféra összetevőinek változása és az előrejelzés, miszerint a ma létező élőlények 30%-a hamarosan ki fog halni – Olaszországban mindhárom jelenség erősen érezhető, és már most változásra késztet (pl. a mezőgazdasági termelésben).

Ebben a kontextusban Olaszország is “össze fog menni”, azaz előreláthatólag hamarosan az ország lakossága néhány millióval kisebb lesz. Ez a természetre nézvést nem rossz hír, ám gazdasági, társadalmi, geopolitikai folyamatokban is következményekkel jár majd.

A népességcsökkenés önmagában még nem pozitív vagy negatív, az sem mindegy, hogy tesszük: az átlagéletkor egyre nő, és egy nőre számítva csak 1,3 gyerek születik? Baj-e önmagában, hogy öregszik a társadalom? Vagy az a baj, hogy a társadalmi  szerveződés valami más helyzetnek megfelelő?

Fel kellene tenni a megfelelő kérdéseket, azért, hogy a hosszú élet nem költség, hanem erőforrás legyen.  Hogy pl. jó az nekünk, ha a a nyugdíjbavonulással egy ember a napi 8 órás elfoglaltságából 0 óra marad, hogy még mindig ugyanannyi  a nyugdíjkorhatár, mint amikor még sokkal előbb haltak az emberek, sőt – mindenkinek egyformán annyi, független attól, mennyire nehéz munkát végzett, illetve ha nőként /diplomásként a várható élettartama 5 évvel több, mint férfiként /szakmunkásként.  Miért kell ugyanannyit és ugyanúgy dogloznia egy 30 évesnek, mint egy 60 évesnek? Mi lenne ha a munkaszervezést az életkor  – végzettség – egyéb jellemzők fényében differenciálnánk?

Érdekes, hogy Olaszországban idővel talán magától megoldódik a déli kérdés (questione meridionale), hiszen 2065-re a 54 millió lakost prognosztizálnak (ez a mainál 6 millióval kevesebb), és ennek csak egy negyede fog délen élni (szemben a mai lakosság harmadával). Ennek persze az is oka, amit ma látunk: a déli fiatalok elvándorolnak, nem szülnek gyereket, és a bevándorlás sem vonzza délre az embereket.

Risultati immagini per demografia italia 2016

A 2016-ban Olaszországban született 474 000 csecsemőből 92 000-nek nem olasz az  édesanyja, és még több olyan van, ahol egyik vagy másik szülő (nem csak az anya) külföldi.

Erről a politikusok szeretnek panaszkodni, de a statisztikák szerint ma az olasz gyerekeknek nagyobb az esélye a szegénységre, mint a nyugdíjasoknak. Az abszolút szegények fele gyerek és fiatal.  Ahogy mindenhol máshoz is elmondják a kutatók, ezen nem segít ez egyszeri segély, amit a születéskor kaphatnak, és amit minden évben előhúz az aktuális kormány, amikor a költségvetést tárgyalja. A kiszámítható gyerekneveléshez az kell, hogy kiszámíthatóan legyen munka, illetve segítság, ha valaki elveszíti azt. Ezzel is kezdeni kellene valamit hosszútávon. 

Egy 6 milliónyi lakossal kisebb Olaszország geopolitikailag sem biztos, hogy ugyanannyit nyom majd a latban, mint a mostani.

Mindezen  azért kellene gondolkozni, mert ha felkészülünk bizonyos változásokra, valószínűleg közösségi szinten jobban jövünk ki belőle, mintha nem tennénk. Ez az idealista elgondolás, a többit meg majd meglátjuk.

Infrastruktúra

Isetta

Risultati immagini per isetta

Isetta egy háromkerekű miniautó volt, amelyet az olasz Iso gyártott 1953 és 1956 között.

Az Iso céget 1939-ben alapította Renzo Rivolta Bolzaneto-ban, Észak-Olaszországban.  Eredetileg hűtőket gyártott, majd amikor  a ’40-es években átköltözött Bresso-ba, már elektomos kisgépeket is. A háború után Renzo Rivolta észrevette, hogy igény lenne egy egyszerű, és főleg nem túl drága közlekedési eszközre, valahol a motor és a Fiat Topolino között. A háború után folyik az ország újjáépítése, erősen fejlődik az ipar, az új közlekedési eszköz, az autó egyre többeket elcsábít. Ezért az Iso a motor és az autó közötti piaci résre koncentrálva kidolgozta az Isettat, egy afféle “kibővített motort”.

Sajnos mivel az ára alig volt alacsonyabb, mint a Topolino-nak, a hazai eladásokkal nem sikerült áttörést elérni.

Bár az olaszok nem ugrottak rá az új termékre, az 1954-es Genfi autószalonon bemutatták az Isettát, a BMW 502 V8-as modelljével egyetemben.

BMW 502 V8 Super (2006.9.16).jpg

A két modellnek két közös pontja volt, a kategóriájukhoz képest magas ár, és a kevés eladott autó. Ugyanakkor a BMW már  egy ideje szerette volna  egy kisautóval kiegészíteni a termékpalettáját, ha lehet nem saját fejlesztéssel, hanem licenszvásárlással, hogy az árat alacsonyan tudják tartani. Ott Genfben a BMW egyik partnere észrevette az Isettát, és beajánlotta a vezetőségnek. Így az azt követő Torinói autószalonon meg is kezdték a tárgyalásokat Renzo Rivoltaval.

A BMW hivatalosan 1954-ben jelentette be, hogy saját néven fogja gyártani a kisautót. 1955-ben mutatták be, elhagyva az Isetta nevet. BMW 250 néven gyártották 1962-ig.

Risultati immagini per isetta

Az Isetta az első olyan kisfogyasztású autó volt (3 l/100 km), amely sorozatgyártásban készült. Összesen 161 728 darabot adtak el belőle.

Infrastruktúra, Mindennapok

Rendőrmacska

Tegnap reggel bementem a volterrai rendőrségre parkolási engedélyt kérni, és ki fogadott? Hát Filippa, a macskarendőrnő.

Ott ücsörgött az üvegfal mögött a pulton, és a kicsit kacska jobb lábát barátságosan kidugta a “beszélőnyíláson” 
Utánanéztem, kiderült, hogy már 12 éve Volterraban szolgál.
http://www.pisatoday.it/…/manifestazione-maggio-felino-prem…

A cikkben említenek más közszolgálatot ellátó macskát is, mint pl. a könyvtáros Cirilla cicát (https://www.facebook.com/Cirilla-La-GATTA-Bibliotecaria-15…/)

Manifestazione Maggio Felino. Premio alla gatta vigile di Volterra-4