Infrastruktúra

Az airbnb idén rekordokat döntött

Az Airbnb augusztus 11-én volt tíz éves, és ezt egy rekordokat döntögető szezonnal ünnepelte, ugyanis június 1-je és augusztus 31-e között világszerte 60 millióan használták a szolgáltatásait (köztük én magam is :)). A születésnapon, augusztus 11-én 3,5 milliónyian aludtak airbnb-s szálláson.

20170617_100232

A honlapon Olaszország az egyik legfontosabb célország, és az airbnb-s értékelések szerint igen jó minőségű szállásokkal várja a turistákat (4,7 az ötös listán). A nagy érdeklődésen mondjuk nem csodálkozunk, hiszen van itt tenger, csodás vidék, gyönyörű városok. És az idén az élményturizmus is fellendült – borkóstolás, kézművesség, főzőtanfolyam -, ami persze szolgáltatásként létezett eddig is, de mióta az airbnb is teret adott az ilyen élmények adásvételének, fellendült a biznisz.

A nyári időszakban 3,7 milliónyian érkeztek az olasz airbnb-s szállásokra, ez a tavalyi 3,2 millióhoz képest 14%-os emelkedés. A napi átlagköltés 94€ volt, a leglátogatottabb városok (nincs meglepetés) Róma, Firenze és Velence.

Az olaszok is rákaptak 

1,4 milliónyi foglalással maguk az olaszok is rákaptak az airbnb-re (a tavalyihoz képest 14%-kal többen). Az olaszok elsősorban itthon maradnak, majd jön Spanyolország, Franciaország és Görögország.

Családostul

A 60 millió nyári foglalásból 15 milliónyian családi utazáson vettek részt. Nem véletlen, hogy az airbnb nemrég újk keresési kritériumot is bevezettett, a “Family Collection”-t, amivel kimondottan családbarát szállásokra lehet szűrni.

A 10 év számai

Airbnb 4,5 millió szállást kínál 81.000 városban. Az elmúlt 10 évben a szállásadók 41 milliárd dollárt kerestek, több, mint 300 millió foglalással.

Reklámok
Infrastruktúra

Ápolási ellátórendszer Olaszországban

Olaszország Japán után a legidősebb ország a világon. 2010-ben már hárommillió gondozó segítette az olasz idősek ellátásukat. Legnagyobb részben 45 és 55 év közötti férjezett nők, de 15-24 éves gondozóból is volt 169000. Ezek persze a hivatalos adatok, nagyon sokan feketén (vagy egyszerűen simán otthonmaradva a családtag mellett) végzik ezt a munkát, és nagyon sok a külföldi közöttük. És ez már sok kérdést vet fel. 

imagesJelen pillanatban az idős- és beteggondozók társadalmi, politikai és jogi elismertsége nem megfelelő Olaszországban, és ennek strukturális okai vannak. 

A reproduktív munkák (azaz a családok, idősek, valamint a háztartás ellátásával foglalkozó) – akár fizetett, akár nem fizetett formában – a nőjogi aktivisták és politikusok központi kérdése évtizedek óta, mert sokszor rosszul fizetettek, jogfosztottak az ezzel foglalkozók (javarészt nők), és sokszor nem saját választásból, hanem kényszerből végzik. 

Jogilag Olaszországban országos szinten nincsen meghatározott és elismert szakmai leírás arról, hogy ki végezheti az “assistente familiare” (családi segítő) munkát.  Ezzel együtt regionális szinten több helyen már meghatározták ezt a szakmát (és arra építve képzést is megkövetelnek a végzéséhez), de éppen emiatt a meghatározás (és a vonatkozó képzés) tartalma nagyon változó lehet egyik régióról a másikra. És ez még mindig csak azokra vonatkozik, akik hivatalosan, fizetett munkaként végzik ezt a tevékenységet. Akik viszont családtagjukat önkéntes alapon, akár saját munkájukról/életükről  kényszerből lemondva gondozzák,  azok teljesen kintvannak mindenféle jogi meghatározásból. Ami főleg azt a kérdést veti fel, hogy az ezzel foglalkozó (nagyrészt) nőknek miből lesz nyugdíja és társadalombiztosítása (különösen ha otthon önkéntesen, bejelentés nélkül végzik el a munkát, és különösen ha nem tiszta az átmenet az ünkéntes és hivatásos munkavégzés között), mit fognak csinálni azután, hogy a gondozandó családtag meghal, hogy fognak visszamenni a rendes munkaerőpiacra, stb. 

Az előző parlament még a választások előtt beterjesztett egy törvényjavaslatot a családi gondozó (caregiver familiare) elismeréséről. Ez azért is fontos, mert ennek a szerepnek az elismerésével az otthoni gondozást végzőket belehelyezhetjük abba a rendszerbe, ahol más szakmák képviselői rendszert alkotva dolgoznak (szociális munkások, egészségügyi munkások, támogató önkéntesek stb). Illetve nekik, mint dolgozóknak járhatnak olyan szolgáltatások, mint a képzések, pszichológiai segítség, karriertámogatás stb.

Ugyanakkor egyre erősebb az az ellentmondás, hogy a welfare egyre inkább családközpontú (oldják meg a családok a gondokat, illetve elméletileg ugyan jár többféle állami ellátás, de mivel nagyon nehéz hozzáférni, a családok saját pénzből, erőből fizetik meg/biztosítják a sürgősen szükséges szolgáltatásokat), de állami szinten nem ismerik el a családi segítő munkáját. 

Az olasz rendszerben a segítségnyújtás támogatása alapvetően pénzügyi, ilyen pl. az “indennità di accompagnamento” (gondozás költsége – állami szinten kérhető), vagy az “assegno di cura” (gondozási támogatás – egyes régiók adják, ezzel is egyenlőtlenséget okozva a különböző helyen élők között). 

A szakmai szervezetek viszont azt kérik, hogy a cash for care (pénzt adunk az otthon elvégzett szolgáltatásért) modellt services for care-re  (szolgáltatást adunk gondozási tevékenységre) cserélje az állam.  Hiszen pont az első, a cash for care rendszer löki a nőket az otthon négy fala közé nem feltétlen saját akaratból, rosszul (vagy nem) fizetett gondozási munkákra, és erősíti meg a welfare családi megközelítését. 

A gondozási költség továbbá jelenleg nem tesz különbséget aszerint, hogy milyen súlyos a gondozandó állapota, milyen a család alapvető anyagi helyzete. Ezt is egészen biztosan felül kell vizsgálni. 

Mostanában hoztak létre egy új minisztériumot, a Ministero della Famiglia e delle disabilità-t (Családügyi és fizikai és lelki fogyatékosság/betegségek minisztériuma), de hiába beszélünk állandóan a család fontosságáról, ha egyelőre ez csak azt jelenti, hogy az otthoni munkát és felelősségeket továbbra is egyoldalúan a nőkre nyomjuk, annak minden hátrányával. 

Tudjuk, hogy az idősek és mozgásképtelenek 80%-át otthonában látják el családilag Olaszországban, anélkül, hogy az egészségügyi intézményektől segítséget kapnának.  Ezért nagyon fontos lenne, ha az általános “családi ellátástól” eljutnánk addig, hogy definiáljuk, pontosan KI végzi a munkát – azok, akik áldozatott hozva, akár saját más munkájukról lemondva ezt vállalják, akár egy évtizedig is (kockáztatva ezzel a nyugdíjjogosultságot, a nyugdíj összegét, azt , hogy nem fognak tudni visszamenni az eredeti szakmájukba). 

Visszatérve a vágyott service for care modellhez, azt is kérik a szakmai szervezetek, hogy legyenek olyan állami szolgáltatások, amelyeket a rászorulók otthonukban vehetnek igénybe.

Az otthoni gondozás enyhébb formáiban szakmai segítséget, jelenlétet adhatna az állam, a betegség előrehaladtával pedig akár olyan bentlakásos ellátást is, amellyel az otthon már nem ellátható betegeket ellátják. Ugyanakkor ha pl. egy hosszabb otthoni ápolás után az ápoló munkát kell keressen, akkor valahogyan állami szinten el kellene ismerni az évek alatt megszerzett ápolási kompetenciáit, illetve munkaválllalóként tekinteni rá (azaz olyan jogokat adni neki, amivel ezt a karrierjét tovább tudja építeni: képzések, karriertanácsadás stb).  

Forrás itt.

Infrastruktúra

Ingyenes

Emilia- Romagna mindig is haladó szellemű (baloldali) régió volt, így nem csodálkoztunk nagyon, amikor elsőként Olaszországban idén májustól bevezették az ingyenes fogamzásgátlást.

Óvszerek, tabletta, spirál, hormontartalmú gyűrű, bőr alá helyezhető hormontartalmú implantátum – a választék nagy, és egy hónapja mindez ingyenes is a régióban a lakosság bizonyos csoportjainak.

Risultati immagini per impianti sottocutanei contraccettivi

Az ingyenességre jogosultak a 26 éven aluliak, az (akár még papír nélküli)  bevándorlók,  a nők 45 éves korig, ha munkanélküliek vagy ha válságban lévő szektorban dolgoznak, illetve ha a közelmúltban abortuszon estek át, esetleg nemrégen szültek.

Az okok nyilvánvalóak: sajnos a védekezés költségei nagyon magasak bizonyos társadalmi osztályoknak, amelyhez alkalmilag a kulturális tabu is hozzáadódik. (A fogamzásgátló havi ára 15-16 euró,  ehhez jön az orvosi vizsgálat díja – Olaszországban van vizitdíj). Ezen kívül a statisztikák azt mutatják, hogy ott születnek meg inkább a kívánt gyerekek, ahol a védekezésben is segít az ellátórendszer, illetve statisztikai adat az is, hogy a régióban lakó nők 31%-a esett már át abortuszon, amely nagyobb testi és lelki veszélyekkel jár, mint a megelőzés,

Egyelőre sajnos még csak kevesen tudnak róla a régióban, de az egyik rendelőben, amely (természetesen név nélkül) nyilatkozott az eddigi tapasztalatokról, már 103 fő vette igénybe az ingyenes megoldásokat. Legnagyobb részük 14-19 éves korú lány, szinte mind olasz,  csakúgy, mint a tizenegynéhány 20-26 év közötti fiatal nő.

A régióban egyelőre 12 rendelőben lehet igényelni a szolgáltatást, de szeretnék kiterjeszteni  a patikákra is.

 

Ahogy egy nőszervezet, az Unione Donne Italiane egy közleményben kiemelte,  “nem felejtjük el, hogyan mentek a dolgok, amíg az abortusz illegális volt (éppen idén 40 éve, hogy legálissá tették), és a tablettához sem lehetett hozzájutni (1971-ig). Tüntettünk akkor is, de most már jóval messzebb kell mennünk. Ha van ez a lehetőség, a nőknek tudniuk kell róla.”

Forrás: http://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/2018/06/10/contraccettivi-gratis-agli-under-26-ma-in-emilia-sannoBologna09.html

Infrastruktúra

Az olasz gazdaságról

Szoktam itt a blogon is ismételni, hogy Olaszország – minden strukturális problémájával, sőt inkább annak ellenére – abszolút értelemben a világ 8. legnagyobb gazdasága.

Risultati immagini per top gdp countries 2016

Értelemszerűan az EU-s országok között is előkelő helyet foglal el:

Risultati immagini per gdp pro capita countries 2016 italy

Ha az egy főre jutó GDP-t nézzük, akkor már nem állunk ilyen jól, legalábbis az első tízbe nem férünk bele, hanem a 33. hely környékén tanyázunk világviszonylatban.

Risultati immagini per list countries GDP 2016

Amikor vendégeim vannak, és jövünk-megyünk Toszkánában, mindig meglepődnek, hogy az ország nem csak (sőt, nem elsősorban) a turizmusból él, ahogy sokan gondolják. Persze itt aztán számos adatot lehetne felsorolni, hiszen sokszor a szektorok definíciója is nehezen megállapítható, nem beszélve arról, hogy a GDP-ben való részesedés (mennyi pénzt hoz) nem feltétlen esik egybe mondjuk a foglalkoztatottsági mutatókkal (mennyire munkaerőigényes). Valószínűleg tehát az én kérdésfeltevésem leegyszerűsítő, ha azt akarom tudni, milyen szektorokból áll össze az országos GPD. De azért íme egy közelítő válasz:

27,9% mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat / 18,8% szők értelemben vett ipar (azaz ipari termelés) / 25,3% Kereskedeles, vendéglátás, fuvarozás, kommunikáció /  4,9% építőipar / 2,2% bankszektor, ingatlanszektor és egyéb szolgáltatások.

A turizmus természetesen fontos szerepet játszik a gazdaságban, a vendégfogadásipar 70 milliárd eurót ér (a GDP 4,2%) önmagában, de ha hozzávesszük az összes vele valamilyen kapcsolatban álló tevékenységet (cluster), akkor 172,8 milliárd eurótól beszélünk, azaz a GDP  10,3%-ról.

Toszkána az olasz régiók között a második leglátogatottabb (44,3 millió látogató) Veneto után (63,2 millió vendég).

De mi van még Toszkánában?

  • Ipar: motorgyártás (Piaggio), gyártósorok gyártása, tömegközlekedési eszközök gyártása (Ansaldo Breda Pistoiaban), elektronikus berendezések gyártása (Galileo Avionica – Finmeccanica group)
  • GE – nyersanyagkitermelés és feldolgozás
  • Papírgyártás – Lucca / Viareggio tengely Európa talán legnagyobb papírgyártó cluster-e
  • Textilipar / divatipar / bőrfeldolgozás (Gucci, Ferragamo – a komplett pratoi textilipar, bőrfeldolgozás Santa Croce Valdarno környékén),
  • Gyógyszercégek (Elly Lilly)
  • Mezőgazdaság – Toszkánában a hozzáadott értéke 3,2 milliárd euró, Minden évben nagyobb része a fakitermelésből származik). Első helyen a mezőgazdasági termelésben a bor áll, és ne felejtsük az állattenyésztést sem (500 millió eurónyi értékben)

Risultati immagini per prodotti  toscana

 

 

Infrastruktúra

Az olasz falusi turizmus – 2

Az első rész itt található.

Az olasz vidéki turizmust (kitaláló és) szabályozó törvény a maga nemében egyedülálló volt, amikor megalkották, és a mai napig több országból érkeznek szakemberek, hogy tanulmányozzák*.

Honnan és miért indultak?

Kezdjük ott, hogy a háború után a nagyütemű iparosodással és az ezzel járó urbanizációval elég gyors ütemben elkezdett kiürülni a vidék. Ez természetes, munka leginkább a városokban volt, a mezőgazdaság nem hozott sok pénzt (akkor még) a házhoz, és persze a fiatalabb generáció elkezdett többet tanulni, emiatt egy idő után nem is jött többet vissza élni a vidékre. Tegyük hozzá, hogy főleg az ország északi része nagyon sűrűn lakott, így ha vidékről beszélünk, nem kell többszáz kilométerekre gondolni – ez egyben a szerencse is, hiszen az átlagos turista elutazik szívesen  a várostól 5-10-20 km-re, hogy a vidéki csendet és hangulatot élvezze, 80-90-re már nem biztos, hogy elmenne ugyanezért.

agriturismo3Akik vidéken maradtak termelni, nehezen éltek meg, nem volt magas a termékek ára – hol vagyunk még az olasz ételek nemzetközi boom-jától, akkoriban az ország jellemzően magának termelt. Minél kisebb területen termelt az ember, annál kevésbé érte meg, márpedig sok olyan kis területtel rendelkező farmer volt, aki nem tudott nagy beruházásokban gondolkodni, növelni a területét.  Ez az a korszak, amikor fillérekért lehetett házat és területet venni mondjuk Chiantiban, azokat, amelyeket most akár eurómilliókért árulnak.

1965-ben létrejött a szektor első érdekképviseleti önszerveződése, az Agriturist – ez még ma is létezik, honlapján sok farmházat hirdetnek. A ’70-es évekre a szervezet megerősödött és politikai szinten is elkezdett az érdekvédelméért lobbizni. Ennek gyümölcseként, és el kell mondjuk, hogy a törvényhozó messzire tekintését dícsérve, 1985-ben megszületett a világ első agriturismo-kat szabályozó törvénye.

A szektor támogatásában nyilván benne volt, hogy a tradicionális olasz társadalmat és életformát értékként kezelték, de ne feledjük, hogy a törvényhozók akkor egy igen modern szempontot is behoztak a vitába: a vidéken dolgozó nők jogainak megerősítését.

Ugyanis azokban a családokban, amelyek vidéken termeltek, jellemzően a nő mindenféle bejelentés, hivatalos forma nélkül dolgozott (igen keményen) a földeken és a ház körül, ami azt is jelentette, hogy nem volt jogosult sem nyugdíjra, sem betegszabadságra. Amikor az 1985-ös törvénnyel  lehetővé tették, hogy a mezőgazdasági termelés mellé turisáknak is nyújthassanak szolgáltatásokat, méghozzá igen minimális adóteher mellett, két legyet ütöttek egy csapásra:

  • a vidéki vendéglátást megerősítették úgy általában, és
  • az ott dolgozó nőknek hivatalos munkaügyi státuszt nyújtottak.

Innentől ugyanis a tipikus felállás az lett, hogy a férj nevén volt a föld és a mezőgazdasági termelés, a feleség nevén a turistákkal kapcsolatos tevékenységek. (Ma az agriturismo-k kb. 40%-a fut női tulajdonos alatt).

Az 1985-ös törvényt azóta többször átírták, sőt a nemzeti törvény tulajdonképpen csak nagyvonalakban szabályozza a szektort, a részleteket minden régió saját törvényben dolgozza ki (hogy adott minőségi tanúsítványhoz mit kell teljesíteni, mekkora minimális alapterülete legyen a szobáknak, mik a higiéniai előírások stb stb)

Röviden mit mond a törvény: 

  • alapvetően mezőgazdasági termelő tevékenységet folytatnak, a turizmus csak kiegészítő tevékenység,
  • családi vállalkozásként tekint az agriturismo-ra, azaz a családtagok foglalkoztatását kedvezményesen teszi lehetővé. Lehet persze külsőst foglalkoztatni, de azok foglalkoztatása többe kerül a farmernek, illetve csak kiegészítő tevékenységeket végezhetnek,
  • annak függvényében, hogy milyen termékből, mekkora területen mennyit termel az adott farm, (az ezekhez rendelt kvóták alapján) legfeljebb adott mennyiségű ágyhelyet (szobát) üzemeltethetnek – ez fontos, ugyanis ahol van 50 szoba, meg 30 olívafának helyet adó kert, az biztosan nem agriturismo a jog szerint (még ha a bookingon annak is hívják),
  • szigorúan szabályozott éttermi szolgáltatásokat nyújthatnak. A szigorú szabályozás azt jelenti, hogy adott (nagy) százaléka a felhasznált alapanyagoknak kötelezően saját termék kell, hogy legyen (ez lehet olívaolaj, bor, szalámi, sajt, gyümölcs, zöldség).
  • szabályozva van, hogy a bevétel max. hány százalékát szerezhetik az éttermi és szállás szolgáltatásokból szemben a mezőgazdasági termelésből származó bevételekkel. Mivel ez a kicsiknek nehezen teljesíthető, elő szokott fordulni, hogy az étteremben elköltött ebéd árát mondjuk úgy számlázzák le, mintha olajat vett volna az ember. Természetesen ez nem szabályos és csak ismerősökkel kockáztatják, ha egyáltalán,
  • 10 főig a családi konyhában is megfőzhetnek, csak 10 fő felett kell professzionális konyhát kialakítani – mondani sem kell, ez mekkora könnyebbség,
  • nem feltétlen kell állandóan nyitvatartó éttermet üzemeltetni, nagyon sok agriturismonak csak előre megbeszélt időpontban, megbeszélt menüvel létezik vendéglátós szolgáltatása,
  • az adózás kedvezményes a más típusú vállalkozásokhoz képest, valamint az éfa is pár százalékponttal alacsonyabb, mint a többi vendéglátóhelyen.

Az 1985-ös törvényalkotás után 6000 agriturismo működött, 55000 ágyhellyel. A fellendülés 1998 és 2005 között következett be, 58%-kal nőtt az agriturimo-k száma. Most pedig 18500 agriturismo van Olaszország-szerte.

A legtöbb Toszkána (4125), Alto-Adige (3366), Bolzano (2998) régiókban.

Több ilyet találtok ennek az oldalnak az albumaiban is (helyszínek néven).

______

* Nekem is volt szerencsém egy ilyen szakmai tanulmányutat megszervezni néhány éve, akkor eléggé beleástam magam a témába, és sok helyi szakemberrel találkoztam.

Infrastruktúra

Az olasz falusi turizmus – 1

Ha Olaszország, akkor szinte mindenkinek eszébe jut a lankás toszkán táj, a természettel körbevett épület előtti rusztikus asztalnál a borozgatás – ez szinte már giccs, de az a helyzet, hogy tényleg lehet ilyen a vakáció. Az olasz turizmus egy nagy részét ugyanis a farmházakba – olaszul agriturismo – érkező vendégek teszik ki. Tulajdonképpen a vidéki turizmusról van szó, még akkor is, ha nem minden farmháznak nevezett szállás valóban az jogilag is – de erről később.

A különféle szakmai oldalakon talált statisztikák sosem egyeznek egymás között sem, de arra mindenképpen jók, hogy a nagyságrendekről információt kapjunk. Olaszországot 2017-ben kb. 50 millió turista kereste fel (ezzel az ötödik leglátogatottabb ország a földön), akiknek a fogadására az alábbiakkal készültek az olaszok (2014-es adatok):

  • 33.000  hotel (* – *****) – 2.028.000 ággyal, 1.020.000 szobával
  • Villaggio turistico  – tourist village + camping: 2.411 – 1.344.000 hellyel
  • 18.500 agriturismo – 189.000 hely – 8930 étteremmel vagy valamiféle helyi ellátási lehetőséggel
  • 10.000 bed and breakfast – 53.000 hellyel.
  • egyéb – kiadó lakások

Ehhez 2014. óta hozzájött az airbnb-s szállások nagy száma, ennek egy része már más oldalon régebben is hirdetett szállás/szoba (legfőképp b&b), másik része pedig a piacra ezen a platformon újonnan belépett lakások és szobák.

A falusi turizmus a 18.500 agriturismo-val egy igen nagy részét fogadja tehát a vendégeknek.

agriturismo1

Milyenek ezek az agriturismo-k? 

  • 82%-uk rendelkezik szobával – ez ugyanis egyáltalán nem kötelező eleme a farmháznak
  • átlagosan 12 férőhelyük van
  • 47%-uk éttermi szolgáltatásokat is nyújt
  • az utóbbi években egyre többen nyújtanak az alapszolgáltatásokon kívül újabb szabadidős és szórakozási lehetőségeket: trekking, kirándulás mountain bike-kal, kóstoló (különféle termékekből), lovaglás, főzőiskola, gyerekeknek didaktikus tevékenységek (állatetető/simogató, stb).
  • mivel a régiós szabályozás eltérő lehet, a farmházak különbözőek lehetnek az egyes régiókban

És akkor most már definiáljuk az agriturismo-t, hiszen ahogy mondtam az előbb, nem minden az, amit a népnyelv (meg a booking) annak hív.

A farmház /agriturismo eredetileg (és a törvény szerint) nem elsősorban turisztikai tevékenység, hanem elsősorban mezőgazdasági termelésre szolgál. Annak függvényében, hogy milyen termékből, mekkora területen mennyit termel az adott farm, (az ezekhez rendelt kvóták alapján) adott mennyiségű ágyhelyet (szobát) IS üzemeltethetnek, illetve szigorúan szabályozott éttermi szolgáltatásokat nyújthatnak. 

Ez a mezőgazdasági/turizmus tevékenység azért érdekes, mert az igazi agriturismo-k sokszor mindkét szektor érdekvédő egyesületeihez csatlakoznak, és adott esetben a két tevékenység (már ha komolyan veszi mindkettőt) egymást is kisegítheti/hátráltathatja. Hogy hogyan, arról a második részben írok majd.

 

Infrastruktúra

Helyzet

Akik olvasnak, tudják, hogy szeretem az olasz társadalmi / politikai problémákat elemezni, mert hát van élet a gasztronómián és a szép városokon túl is, de még mekkora 🙂

Nagy ország, komplex ország, sokan még az ittélők között sem látják a nagyobb összefüggéseket, hiszen mindenki be van kicsit zárva a saját valóságába.

Választás volt nemrég, érdekes eredményekkel. Mire összeszedtem volna magam, hogy írjak róla, megjelent egy nagyon jó elemző cikk, amit itt találtok, és amiből szeretnék kiemelni pár dolgot. Különösen azokat, amit nehéz otthonról látni, vagy amit elegendő háttérinfó nélkül nem is értenek még az ittlakók sem.

20170422_202851

A cikk és a választások utáni sok kérdés kiindulópontja az, hogy mi vitte az olaszokat arra, hogy masszívan a rendszerkritikus Movimento 5 Stelle, valamint a (nagyon) jobboldali pártok (különösen a Lega) felé induljanak el.

Ennek oka az olaszok dühe, amihez elég néhány tényt felidézni:

  • “az ország mintha elkótyavetyélt volna csaknem húsz évet: a mai bruttó vásárlóerő körülbelül az 1999-es szinten áll; 1999-től 2017 második negyedévéig a GDP mindössze 8 pontot emelkedett, konstans euróban számolva az egy főre jutó GDP 1,5 ponttal alacsonyabb volt 2016-ban, mint 17 évvel korábban (ugyanebben az időszakban a francia GDP/per fő 12,5%-kal, Németországé 23,8 százalékkal nőtt).
  • Bár a munkanélküliség jelenleg 11% körül van, a közelmúltban 35 éves rekordot döntött 13 százalékkal, miközben az egyenlőtlenségek itt a legnagyobbak az eurózónában (persze a hasonló cipőben járó spanyolok és görögök mellett).
  • Maga a nagy pénzügyi-gazdasági krízis és az eurózóna válsága tehát egy eleve krónikusan lassan és egyenlőtlenül növekedő országba ütött be, amelyben azonban – ellentétben a periféria több tagjával – nem voltak helyi lufik, nem pörgött túl sem a pénzügyi, sem az ingatlanpiac, sem a háztartások fogyasztása. Sőt, bár az államadósság már a kétezres évek elejétől a GDP 100 százaléka körül alakult, a költségvetések nem voltak kiugróan fegyelmezetlenek, az állami költések emelkedése az eurózóna átlaga alatt maradt.”

A válság tehát kicsit önhibáján kívül érte az országot, viszont jól megszorongatta. Az EU nem volt képes a helyi jellegzetességekre differenciált receptet ajánlani, hanem one size fits all szellemben olyan intézkedéseket követelt meg az országtól, amelyek a már meglévő problémákat még tovább mélyítették. És ez már keményen az olaszok zsebére ment: csökkenő vásárlóérték, csökkenő fogyasztás, megdrágult hitelek, elveszett befektetések. Csoda, ha az olaszok szubjektív jóllét-érzete mélyrepülésbe kezdett?

Na persze “nem vagyunk bűnök nélkül” (mondaná az olasz), nagyon sok el nem végzett feladat omlott a válsággal a nyakunkba.

  • “az olasz gazdaság legfőbb rákfenéjének a termelékenység alacsony növekedése tűnik: az Eurostat szerint ez 2016-ban kisebb volt az 1995-ös adatnál, miközben ugyanebben az időszakban átlagosan 14,97%-kal nőtt az eurózónában.
  • A vállalati beruházások csökkenése persze negatívan hatott a termelékenységre is, ez a bérekre, az pedig a belső keresletre. Ezen a problémán tehát nem segítettek, csak súlyosbítottak a nemzetközi recepteket követő, és helyi diagnózissal kevésbé törődő „strukturális átalakítások” Monti nyugdíjreformjától Matteo Renzi elvileg balközép kormányának munkapiacot liberalizáló Job Acts nevű törvényéig.
  • Hasonlóképpen, minél radikálisabban próbálták csökkenteni a válság nyomán megugrott államadósságot, az annál nagyobb mértékben sínylette meg a növekedés zuhanását, és jelenleg a GDP 135%-a körül jár.”

Sajnos az okok időben messzire nyúlnak:

  • “a háború után kialakult gazdasági modell, amelyben a középvállalatok teljesítménye elsősorban helyi hálózatokon alapult, és az alacsony hozzáadott értékű termékek nem igényeltek különösebb befektetést a kutatás-fejlesztésbe. Másrészt a nagyvállalatok, amelyek jellemzően családi cégek tulajdonában álltak, közvetlen vagy közvetett segítséget kaptak az államtól, a költségvetésből, illetve a leértékelések révén.
  • A globalizáció és az euró bevezetése végzetesen hatott erre a modellre: a feltörekvő országok konkurenciájával nem bírtak a gyakran túl kicsi és kevéssé innovatív olasz cégek, miközben a Maastrichti szerződés és a konvergencia-feltételek miatt lehetetlenné vált a monetáris korrekció is. Az átütés csak néhány területen sikerült, ahol a vállalatok áldoztak az innovációra, és ma is vezető pozícióban vannak, egyes luxustermékek vagy például a konyhai berendezések piacán.”

“A legfőbb gond azonban az a gazdasági modell, amely az ötvenes és nyolcvanas évek közt, a kereszténydemokrata párt dominanciája mellett sajátos klientúra kapitalizmust tartott fenn, amely a kilencvenes évekre kifulladt, és már nem volt versenyképes.”

Emellett az olasz állam történelmileg nem hatékony – azért is mondom így, mert egy nagyon fiatal “összefércelt” államról van szó, ahol a lakosoknak még mindig nem alakult ki a rendes államtudatuk, ezért aztán leginkább kapni szeretnek, a közösbe adni nem annyira (ld. még adóelkerülés). Meg hát az a helyzet, hogy mivel a jogok olyan randomszerűen vannak elosztva (ld. a különböző munkaszerződésekkel járó elképesztően egyenlőtlenül szétosztott jogokat), tényleg sokszor jogosan kérdezi az egyszeri adófizető, hogy érdemes-e EZÉRT az EU egyik legmagasabb adóelvonásait befizetni?

Ezzel párhuzamosan van egy rendkívül hatékonytalanul működő állami szolgáltatási színvonal – nagyban azért, mert már az állami dolgozók kiválasztása is fejfogósan logikátlan, ugyanakkor a magasszintű “törvényi szemetelés” mellett ember legyen a talpán, aki képes naprakészen jó színvonalon szolgáltatni, legyen az állam bármely szintjén.

Az állami szolgáltatások alacsony színvonalának köszönhetően az olasz közoktatás mutatói nagyon rosszak (elég a nyelvtudásra, az általános ismeretekre, kompetenciákra gondolni), ami ugye a jól képzett dolgozók hiányát vetíti előre. Ezért, meg egyéb önző okokból a “helyi tőketulajdonosok jelentős része, ahelyett, hogy saját országában fektetne be, inkább máshová viszi forrásait, ezzel is felerősítve a gazdaság alulfinanszírozottságát.”

Emellett a déli régiók rendkívül lemaradtak, és virágzik a szervezett bűnözés –  mindkettő alapvetően az elmúlt évtizedekbeli rossz kormányzás eredménye, és legalább részben az állam sara.

Az olasz állam képtelen rendes újraelosztást produkálni – a jogok gyakran nem univerzálisak, hanem az évtizedek során sokféle különalkukkal kialakult széttartó csoportjogok vannak,  és az egyes csoportok nem is látják a többiek depriváltságát. Különösen igaz ez a munkavállalói jogokra, amiről már sokat írtam.

Ne feledjük a meritokrácia teljes hiányát sem. “Az olasz kapitalista modellt vizsgáló kutatók effektíve is bizonyították, hogy a termelékenység egyik fontos akadálya a meritokrácia hiánya. Tehát az, hogy a vállalati előrejutásban nagyobb szerep jut a lojalitásnak, mint a valódi érdemeknek. Egy jó családba született, kapcsolati tőkével és elbűvölő modorral rendelkező férfi ma csúcsra juthat, akkor is, ha nincsenek más értékei, míg a rosszabb háttérrel nem rendelkező, jobb képességűek felemelkedése esélytelen, pláne, ha nők.”

Cikk erről itt is.

 

Na innen lenne szép egy jobb országot építeni, csak sajnos ezekre a mélyebb problémákra egyik pártnak sincsen érdemi javaslata. Már csak azért sem, mert az egyszeri választó már ennek a cikknek a harmadánál elvesztette volna a fonalat, hogy lehetne neki elmagyarázni egy bonyolultabb és hosszabbtávú fejlesztéspolitikát? Márpedig a választásokat meg kell nyerni, ezért aztán még próbálni sem próbálják a pártok.

 

 

Infrastruktúra

Lakáskiadás

Fontos lehet tudni, hogy ha Magyarországon rendelkezel egy lakással, amit bérbeadsz, akkor az adózandó bevételből levonható az az összeg, amit egy másik EU tagállamban a lakásbérlésre kifizetsz. Mivel jellemzően Nyugat-Európában magasabbak a bérleti díjak, mint Magyarországon, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell adóznod.

A gyakorlatban van néhány fontos tudni- és  tennivaló ezzel kapcsolatosan:

  • a bérleti szerződések mindkét országban hivatalosak legyenek (azaz bizonyítható, hogy bérelsz, bérbeadsz)
  • a kiadásokról, bevételekről naprakész nyilvántartást kell vezetni
  • Mo-n minden évben adóbevallást kell leadni, még ha adót nem is kell fizetni.

 

Több információt pl. itt találsz (tanácsadás is igénybevehető): https://tudatosadozo.hu/ingatlan-berbeadas-adozasa

Risultati immagini per casa affitto

Infrastruktúra

A coperto eredete

1

Kezdjük azzal, hogy mi  is az a coperto. A szót lefordítani elég nehéz, hiszen magyarul (s)nincsen ilyen fogalom. Ismerni pedig minden magyar turista ismeri, aki járt már Olaszországban, és jóhiszeműen leült egyet enni egy étteremben, majd amikor fizetnie kellett, extra tételeket talált a számlán. Ugyanis az asztal előkészítése, megterítése az olaszoknál pénzbe kerül, fejenként 1-4 euróig terjedhet a tétel ára, ez a coperto. Cserébe viszont nem kell borravalót adni, tehát nem feltétlen járunk vele rosszul.

De mi a coperto eredete?

A középkorban a vendéglátóhelyeken lehetőség volt arra, hogy a vendég a saját ételét hozza magával, és azt egye meg a vendéglőben. Ebben az esetben helyben csak az italt vette meg. Különösen télen, hűvösben szerettek a vendégek meleg helyre behúzódni az ételükkel. Mivel a vendéglőnek ez így nem volt nagy üzlet, kitalálták, hogy legalább a terítékért (coperto) kérnek pénzt, azaz a tányér, kés, kanál, pohár használatáért.

Ma már nem szokás, hogy a vendég a magával vitt ételeket fogyassza – bár van egy-két étterem, ahol ez lehetséges (pl. Bolognaban). De a coperto megmaradt a mai napig, bár az utóbbi időben néhány helyen próbálták szabályozni /megszüntetni. Rómában pl. egy 1995-ös polgármesteri rendelet betiltotta a ‘coperto’-t, de meghagyta azt a lehetőséget, hogy a kenyérért, vagy a felszolgálásért plusz pénzt kérjenek. 2006-ban egy következő rendelet már csak a felszolgálásért engedte meg a plusz összeg felszámolását.

Az általános szabály a mai napig az, hogy minden vendéglátóegységnek ki kell függesztenie a felszolgálásért / coperto-ért felszámolandó díjak listáját, hogy a vendég előre tudja, mennyibe fog ez neki kerülni. De ha ez megvan, és a vendég leült, akkor utána már nem teheti meg, hogy nem fizeti ki ezeket a tételeket.

 

Infrastruktúra

A fizetős zacskókról

Történt, hogy az EU egy 2015-ös direktívával előírta a tagországoknak, vezessék be, hogy a vevőnek fizetnie kell a boltokban használt műanyag zacskók és szatyrok használatáért . Ebből lett az olasz törvény, amely 2018. január 1-től előírja, hogy a zöldség és gyümölcs vásárlásához használt zacskókért fizetnünk kell (darabonként 1-3 centet).

Azt nyilván csak a legtájékozatlanabb és/vagy legnaívabb vevők gondolták, hogy ezeket a zacskókat eddig a boltok fizették – természetesen az termékek ára tartalmazta ezt is tételt is, csak nem volt külön feltüntetve. Mégis mindenki idegbajosan nyilatkozott ezekről a fizetős zacskókról az újév első napjaiban.

Sokan egyetértenek azzal, hogy a valahogyan korlátozni kellene az egyszer használatos nejlonszatyrok használatát, hiszen gyakorlatilag elborít minket a műanyag szemét (úgy globálisan), amelynek szó szerint mi magunk isszuk és esszük meg a levét, hiszen bizonyos műanyag molekulák már kimutathatók a tengeri halakban, vagy a földön termelt élelmiszerekben. Az, hogy a vevő külön fizessen a műanyagért azért fontos, hogy tudatában legyen annak, hogy a műanyagnak ára van (mert ugye eddig is fizette, csak esetleg fel sem tűnt neki, nem gondolkodott róla). Ugyanakkor az olasz megoldást több helyen lehet kritizálni.

Egyrészt pont a lebomló zacskókat fizettetik meg külön, míg a le nem bomló hálókat (krumpli, hagyma csomagolása), vagy a jó masszív műanyag dobozok, amelyben az előre kimért termékeket árulják, pluszban még rendesen betekerve átlátszó fóliával, a készételek műanyag csomagolása, és a zöldség/gyümölcs válogatásához kötelezően használt kesztyűk továbbra is ingyenesnek tűnnek (nyilván nem azok, csak nincsen külön feltüntetett áruk).

Risultati immagini per confezione verdure sfuse esselunga Risultati immagini per guanti plastica trasparente

Másrészt ez akkor lenne igazán hatékony, ha lenne választási lehetőségem, hozok-e magammal otthonról zacskót/tárolót, vagy sem. De azt rögtön leszögezték a nyilatkozók, hogy higiéniai okokból többedjére használt zacskót nem lehet bevinni a  boltokba. Csak a külön megvásárolt, még nem használt zacskót lehet – ha egyáltalán – erre a célra használni. Ez meg fából vaskarika, hiszen mindegy, hogy hol veszem meg, ha a végén úgyis megveszem és használom azt az adott zacskót.

E pillanatban tehát nem arról van szó, hogy neveljük meg a népet, hogy ne használjon feleslegesen műanyagot, hanem büntessük meg, mert használ egy kötelezően használandó csomagolást.

De lépjünk eggyel hátrébb. 

Ami engem nagyon meglep, hogy nem is termelünk olyan rengeteg szemetet Olaszországban – az EU középmezőnyében vagyunk. Pedig amikor hazaviszem a bevásárlást, gyakorlatilag a fele azonnal megy a szemétbe, csomagolóanyagok formájában. De az is igaz, hogy Olaszországon belül is nagyon a különbségek, délen sokkal kevesebb szemetet gyártanak, ez segít a statisztikai jó eredmény elérésében.

És ezek mondjuk a hivatalos statisztikák, nem tudom, milyen mennyiségű lehet az a szemét, amit illegálisan helyeznek el szerte Olaszországban, minél délebbre megyünk, annál több helyen.

Ez az EU országok szemétgyártási statisztikája: 

File:Waste generation, 2014 (kg per inhabitant) YB17.png

Több infó erről itt. 

Ez pedig az olasz régóké: 

Risultati immagini per volume rifiuti per regioni

Ez pedig a szelektív gyűjtés aránya régiónként:

Risultati immagini per volume rifiuti per regioni

Ezzel együtt Olaszország igyekszik újrahasznosítani a szemetét, az EU országok között második a reciklálásban. Ennek okai mondjuk érdekesek: egyrészt az északi országok a szemét felét elégetik, méghozzá úgy, hogy energiát nyernek belőle, másrészt a  keleti EU-s országok alig dolgozzák fel a szemetüket, velük szemben könnyű “nyerni”.

De visszatérve a műanyag zacskókhoz, azt hiszem, hogy amíg nem lesz valamilyen radikális megoldás a műanyagok helyett, a helyzet érdemben nem fog változni, akkor sem, ha fizetnünk kell értük pluszban.