Munka-tapasztalat

Olasz fizetések

Először is beszéljünk kicsit a hamarosan bevezetendő reddito di cittadinanza-ról, amit tévesen alapjövedelemként próbál eladni a kormány, valamint a helyi és külföldi sajtó. 

A reddito di cittadinanza az 5csillag mozgalom (Movimento 5 Stelle) választási ígérete volt, amit úgy tűnik sikeresen megvalósítanak, noha nem feltétlen abban a formában, ahogy eredetileg elképzelték, és a kormánykoalíciós társ (Lega) nem feltétlen egyetértésével.

Az elkövetkezendő hónapokban fogják bevezetni, hogy a tartósan munkanélküli, vagy nagyon keveset kereső, nem nagy vagyonnal (legfeljebb egy ingatlannal) rendelkező olaszok (és 10 éve itt élő külföldiek) kérhetik majd ezt a típusú segélyt.

Azért is hívom segélynek, hiszen nem alanyi jogon jár, hanem kidolgozott feltételrendszernek kell megfelelni. Adott időre szól, és a folyósítás ideje alatt bizonyos kötelkezettségeket vállal a kedvezményezett (a lakóhelyén társadalmilag hasznos munkát kell végeznie és aktívan munkát keresnie).

Az összeg 780 euró lehet maximum (ennyi a hivatalosan megállapított létminimum Olaszországban), ha valaki azért kéri a segélyt, mert ennél kevesebbet keres a hivatalos munkájával, akkor természetesen az alapkeresete kiegészítéseként kapja meg a hiányzó összeget.

20131109_223818

Fogok majd írni arról, hogy ez közgazdaságilag mit jelent, milyen társadalmi hatásai lesznek, és még sok más kapcsolódó kérdésről, de most először valami másról lesz szó.

Arról, hogy Olaszországban 2017-ben a fizetések átlagosan csak 0,2%-kal nőttek, bár az egyetlen olyan európai ország, ahol az élőmunka ára csökkent.

Ennek is a következménye hogy sok olyan rendes szerződéssel, rendes munkát végző ember van Olaszországban, akik napi 8 óra munkával nem keresik meg a 780 eurós összeget. Azaz reddito di cittadinanza-ra jelentkezni jobban megérné nekik, mint dolgozni. nem kell hozzá sok, hogy belássuk, ez elég kontraproduktív társadalmi szinten.

Lássuk a számokat: 2000 és 2017 között  az olasz fizetések évente 400 euróval nőttek, szemben a németek 5000, a franciák 6000 eurós emelkedésével. Ugyanakkor Olaszországban (az egész EU-ban csak 6 ilyen ország van) nincsen minimálbér (ez konkrétan azt jelenti, hogy bármilyen keveset, akár 0 eurót is ajánlhat egy cég, hogy neki dolgozz).

A 2017-es 0,2%-os növekedés még ahhoz képest is nagyon kevés, 1999 és 2008 között +2,6% volt ez az adat. A válság éveiben egy 35 év alatt fiatal évesen átlagosan 4000 euróval keresett kevesebbet, mint az átlagfizetés.

Az olasz gazdaság úgy próbál meg versenyképes maradni, hogy a dolgozókra hárítja ennek árát, különösen ha azok nők, fiatalok és külföldiek.  (Olasz fizetésekről cikk itt.) Mindezt úgy, hogy a munka megadóztatása a legmagasabbak között van az egész EU-ban (bár 0,8%kal csökkent 2017-ben).

Hogy is mondja az olasz alkotmány?  “L’Italia è una Repubblica democratica, fondata sul lavoro” “Olaszország demokratikus köztársaság, amely a munkára alapul”. 

Vagy mégsem?

Eredeti cikk itt. 

 

Reklámok
Munka-tapasztalat

Hol mennyit keres az olasz?

Olaszországban messze nem egyformák a fizetések, ez gondolom, nem meglepetés. Az sem, hogy a legmagasabbak Milánó környékén, és dél felé ment csökkennek.

Geography Index dell’Osservatorio JobPricing felmérése alapján a privát szektorban egy ideje már stagnálnak a bérek, és ezzel kapcsolatosan többmindent érdemes megjegyezni:

  • a béreket Olaszországban a szektoriális kollektív szerződések szabályozzák. Magyar szemmel furcsa, hogy nincsen egy egységes munka törvénykönyve, hanem minden szektornak külön (hosszú és bonyolult) kollektív szerződése van, amely szabályozza a munkaidőt (ami nem mindenhol napi 8/ heti 40 óra), a szabadságot és egyéb dolgozói jogokat, és persze a fizetést is.
  • Azaz ha valaki munkát keres / munkára jelentkezik, nem kell fizetési igényt  mondania, általában már a kiírásban (vagy legkésőbb a felvételi beszélgetésnél) a munkaadó megmondja, hogy mely kategóriába sorolja a munkát és azért mennyit fog a dolgozó keresni.
  • Sokszor a dolgozó fizetési  besorolása nem egyezik a képzettségével, természetesen inkább lentebbi kategóriába fogják besorolni, akkor is, ha végzettségét vagy gyakorlatát tekintve fentebbi kategóriában is dolgozhatna. 
  • A közszféra fizetései nem rosszak, és mivel az egész országra kiterjedően érvényesek, itt sem lepődünk meg, ha a délen tanárként dolgozó fizetése sokkal többet ér, mint az északon tanárként dolgozóé (mert délen alacsonyabbak a megélhetési költségek). 
  • A közszféra dolgozóinak érdekképviselete hagymányosan nagyon erős. A szakszervezetek folyamatosan arra törekednek, hogy emeljék a béreket, még akkor is, ha jó ideje stagnálnak a privát szféra bérei és a fogyasztói árak is. Pl. a pedagógusok bérét idén hat év után sikerült valamivel emelni, miután a szakszervezetek ezen dolgoztak évek óta. 

Pont a nagy észak-déli különbségek miatt és mert nagyon szektorfüggőek a kereseti lehetőségek, az általános statisztikákból nehéz a konkrét állásokra bért mondani, de azért íme néhány statisztikai infó.

Az éves átlagos bruttó kereset Milánóban kb. 34 000 euró. Ez éves szinten kb. 2000 euróval több, mint a második legmagasabb keresetű városban, Monza Brianza-ban. Harmadik helyezett Bolzano, majd Genova jön. A déli régiókban az éves bruttó kereset kevesebb, mint 26000 euró.

Regionális leosztásban legjobban Lombardiában keresnek az emberek (37 000 euró bruttó /év), majd Trentino és Emilia-Romagna jön (kb.  30.500 euró bruttó / év). Íme a regionális lista:

Immagine1

Immagine2

És a megyék sorrendje:

Immagine
Ez a megyék szerinti besorolás

A régióközpontok mindig jobban fizetnek

Általános tanulság, hogy a régióközpontokban mindig magasabb a fizetés, mint ezen kívül, ezalól van persze kivétel (Bolzano-ban jobbak a fizetések, mint Trentoban, Pesaro-Urbino megyében többet lehet keresni, mint Anconaban, Verona jobban megy, mint Velence).

Ha a bruttó bérből nettót számolnál, itt egy kalkulátor. 

34 éves kor előtt és után nagyon mások a fizetések
Nagyon számít az életkor, a 34 éven aluliak kevesebbet keresnek a saját idősebb kollégáikhoz képest és európai összehasonlításban is.

Ennek oka egyrészt, hogy az olaszok is az életkor előrehaladtával szerzett gyakorlatot honorálják, különösen, ha nem változtat munkahelyet az ember (mert ha igen, sokszor alacsonyabb fizetéssel kezd, mint addig volt). Ráadásul a statisztikák szerint a fizetésemelés is nagyobb mértékű az idősebb dolgozóknál, mint a fiataloknál. 

Itt számít az is, hogy a fiatalabbak között sokan már nem határozatlan idejű szerződésekkel dolgoznak, hanem alkalmi, határozott idős szerződésekkel, vagy egyéb formában foglakoztatottak, ami miatt az átlagos bevételük eleve alacsonyabb.

Infrastruktúra, Munka-tapasztalat

Fekete ország

Feketemunka, fekete kereset, fekete ország…. Mekkora Olaszországban az illegális gazdaság? 
A számok röviden: 2016-ban a feketegazdaság aránya Olaszországban 210 milliárd euró volt (ennyire becsülték, mert ugye a pontos számokat az ügy természetéből kifolyóan nehéz meghatározni), ez a GDP 12,4%-át jelenti.  A feketegazdaság hozzáadott értékét kb. 192 milliárd euróra teszik. A legnagyobb részét a feketemunkát végzők és a valósnál kevesebb keresetet bejelentők teszik ki.

De javul a helyzet, 2014-ben 0,2 százalékponttal, 2015-ben 0,5 százalékponttal lett kisebb a feketegazdaság aránya. Íme a számok:

Immagine.jpg

  • Economia sommersa = feketegazdaság
  • Sottodichiarazione = a valósnál kevesebb bevételt/keresetet bevallók
  • Lavoro irregolare = nem szabályos munka / alkalmazás
  • Attivitá illegali = illegális tevékenységek
  • Economia non osservata = a feketegazdaság és az illegális tevékenységek összesen
  • Valore aggiunto = hozzáadott érték. 
  • PIL= GDP

Mely szektorokra jellemző leginkább a feketén szerzett pénz:  

  • szolgáltatások – (33,3% / 2016),
  • kereskedelem, fuvarozás, szállás és éttermi szolgáltatások (23,7%)
  • építőipar (22,7%).

2016-ban 3 701 000 feketén dolgoztatott személy volt az országban a becslések szerint, ennek nagy része alkalmazotti státuszban (2 632 000), az alábbi szektorokban:

  •  gondoskodási munkák (47,2%), 
  • mezőgazdaság (18,6%)
  • építőipar (16,6%)
  • kereskedelem, fuvarozás, szállás és éttermi szolgáltatások (16,2%)

És azért álljon itt egy európai kitekintés is: hogy állunk a többi országhoz képest? (forrás itt)

Immagine1

A cikk itt található. 

Munka-tapasztalat, Munkakeresès

Önkéntes munka Olaszország

Időnként megkeresnek olyan fiatalok, akik szeretnének Olaszországban hosszabb-rövidebb időt eltölteni nyelvtanulás miatt.

Azt szoktam javasolni, hogy ha egyetemista, akkor a saját egyeteménél érdeklődjön az Erasmusos lehetőségekről, vagy más, egyetemközi együttműködések keretében megvalósuló diákcseréről / gyakorlatról.

Ha nem, akkor pedig érdemes önkéntes munkát vállalni.

Az önkéntes munkával sokszor egyházi szervezetek foglalkoznak, vagy más (pl. EU-s pénzt felhasználó) szervezet:

http://www.fve.hu/evstamogatas.html

http://www.afs.hu/europai-onkentes-szolgalat/

http://kulfoldremennek.hu/tanulas/62-aiesec-hungary

Fontos, hogy ezért ne kérjenek pénzt (hiszen te magad is dolgozol majd nekik), illetve hogy még indulás előtt világosak legyenek a feltételek és az ellátási, biztosítási kérdések.

Ha ez nincs, ne ugorjatok bele.

Risultati immagini per lavoro volontario in italia

Cikk erről:

http:// kulfoldremennek.hu/kulfoldrementem/24-igy-sikerult-az-olasz-eleterzest-fillerekbol-megtapasztalnom


Munka-tapasztalat

Népszavazás a voucher-ról. Vagy mégsem?

Olaszországban is népszavazási izgalmak vannak, még ha nem is okozott olyan nagy mozgást, mint Budapesten a NOlimpia mozgalom.

Risultati immagini per voucher referendum cgil

A téma annál fontosabb. Írtam már az elmúlt években elharapódzott voucher-rel való munkavállalásról itt. A jó olasz munkaadók egyre többször használták ezt az eredetileg alkalmi munkavállalásra kitalált munkabónt a rendes munkák elvégeztetéséhez is.

Ezt megelégelte a legharcosabb olasz szakszervezet, a CGIL, és elegendő aláírást gyűjtött össze ahhoz, hogy a kérdésről egy népszavazást írjanak ki. Ezt néhány napja jelentették be, és láss csodát, a kormány tegnap már belengette a voucher-eket szabályozó (részben eltörlő) törvényt. Ha ez igaz lesz, akkor népszavazásra sem lesz szükség, visszaszorítják ezt a lehetőséget oda, amire eredetileg szolgált: az alkalmi munkákra

Cikk itt olaszul.

 

 

Munka-tapasztalat

Voucher – a “munkabón”

Itt a blogon többször szó esett már az atipikus dolgozókról (ide kattintva megjelenik a cikkgyűjtemény), azaz azokról a dolgozókról, akiknek nincsenek (ugyanolyan) jogaik, lehetőségeik, mint a határozatlan idejű szerződéssel rendelkezőknek, pedig sok esetben ugyanazt a munkát végzik, ugyanúgy.

Az olasz találékony fajta, amint a törvényhozó lehetőséget ad arra, hogy kihasználjunk valakit, meg is teszik. Most épp a voucher-rendszer került reflektorfénybe, amiről a szakemberek évek óta mondogatjátk, hogy ennek rossz vége lesz.

Mi is ez a voucher? Arra találták ki, hogy ha valaki tényleg csak alkalmilag dolgozik (pl. egy adott délután gyerekre felügyel, vagy kertet tesz rendbe évente kétszer), akkor a munkaadó egy egyszeri kisebb összegű befizetéssel letudja az ezzel kapcsolatos tb-jét, illetve maga az alkalmi dolgozó éves szinten egy adott összegig nem adózik utána. Így amikor pl. egy nyugdíjas, vagy diák, vagy bárki, akinek már van rendes munkája (bevétele) elvégez egy kisebb egyszeri munkát, akkor az se feketén menjen.

Eredetileg éves szinten 3000 euró limitig lehetett így dolgozni, maximum évi 30 napi munkával. Aztán felemelték a limitet, 9000 euróig. A munkaadók egyből rá is ugrottak a lehetőségre: 2016. első 3 hónapjában az egész országban 2 195 000 vouchert használtak el, szemben a 2015-ös első három hónap 1 431 000 -ével, és 2014-es 767 407 voucherjével. Ez azt jelenti, hogy egyre többen használják ezt a rendszert a normál, nagyobb volumenű munkák elvégeztetésére is, olyan esetekben, amikor folyamatos, hosszabb távú munkáról van szó, és amikor a munka elvégzőjének ez az egyetlen munkája (pl. az agráriumban). Azaz ebben a rendszerben a munkaadó rengeteget megspórol, semmi felelősséget nem vállal, a munkavállaló pedig minden jogától (és majdani nyugdíjától) megfosztva dolgozik. Szép új világ!

A ravasz cégek azt is kitalálták, hogy egyszer lejelentenek egy egyszeri voucher-t, aztán a dolgozót folyamatosan dolgoztatják feketén fizetve, de ha ellenőrzés jön, akkor meglebegtetik a voucher-t, mely szerint le van ez papírozva…

Ezért a múlt héten életbe lépett az új szabályozás, amely órára pontosan előre lejelentett esetekben lehet felhasználni a vouchert (X nap reggel 8-tól 5-ig, X összegért), kiküszöbölve a feketemunkát. A másik probléma ettől még marad, lehet, hogy több vouchert is kifizet a munkaadó, de a dolgozónak ettől még sem nyugdíja, sem jogai nem lesznek, pedig sokszor ez az egyetlen rendes munkahelye.

Infrastruktúra, Munka-tapasztalat, Vállalkozó - nõk

Nők-család-munka Olaszországban

(Az alábbi bejegyzés egy olasz nyelvű cikk alapján született.)

images

Az olasz jóléti állam nem segíti a nőket a gyerekvállalásban, -szülésben, nevelésben. Abban sem, hogy munkát találjanak. De ha véletlenül egy nőnek munkája is meg gyereke is van, csoda, hogy bírja az iramot segítség nélkül (állami, rendszerbeli illetve a partnere részvétele a család és lakás kezelésében).

Két tanulmány is megerősíti ezt a benyomásunkat, az egyiket az Osservatorio sull’imprenditoria femminile dell’Ufficio studi di Confartigianato készítette.

Ebből megtudjuk, hogy az olasz állam az olasz családokra 16,5 milliárd eurót költ, a GDP alig 1%-át. Ezzel az EU országok között a 22. a sorban, jóval az 1,7%-os EU-s átlag alatt. Bölcsődéket igen kevesen tudnak igénybe venni, a két éven aluli gyerekeknek csak 11,9%-a. Az okokat minden ittélő tudja: vagy eleve nincsen bölcsődei hely, vagy sokba kerül. Ahol jobb a helyzet, azok az északabbi régiók: Emilia Romagna (24,8%), Toscana (19,6%), Lazio (16,8%), Valle d’Aosta (16,7%).

Ahogy a tanulmány fogalmaz, “az olasz nők a jóléti állam összeomlásának határán egyensúlyoznak”. Az ország nem a dolgozó anyáknak van kitalálva. És még kevésbé a vállalkozó nőknek, akik még az alkalmazott nőknek járó jogokból is kizárattatnak. Ennek eredményeképp, válság és hiányzó családi szolgáltatások között a vállalkozónők száma 2005 és 2015 között 5,6%-kal csökkent.

Logikus, hogy mindez a megszületett gyerekek számára és a nők foglalkoztatottságára igen nagy hatással van. A 25-44 éves gyermektelen nők 82,1%-a dolgozik, szemben az ugyanilyen korú gyermekes nők 63%-val. Mert nem tudják összeegyeztetni a családot és a munkát. Így lesz az egyik legalacsonyabb az olasz születésszám az EU-ban.

Tudjuk, mi a helyzet: kitolódó munkaórák (az okostelefon nem lehet otthon sem kikapcsolni), otthon – család és háztartás, idős szülők… a statisztikák szerint úgy, hogy abban az olasz férfiak nagy része nem vesz igazán részt (ebben igen hasonló a magyar és az olasz mentalitás).

A dolgozó családos nők kétszer olyan gyakran tapasztalnak stresszt, stresszet okozó helyzetet, mint a férfiak.

Az állam nem nagyon veszi észre a problémát, nem látunk módszeres, hosszútávú stratégiákat arra, hogy legalább a rendszer segítse a családokat.

Mire gondolok?

  • bölcsődei helyek, vagy más rendszerszintű segítség a 0-3 éves gyerekek ellátásában
  • olyan óvodai / iskolai időbeosztás és szolgáltatás, amely figyelembe veszi, hogy a szülők teljes munkaidőben dolgoznak (mondjuk nem du. 3-kor kell a gyerekért menni, nincsenek váratlanul beugró szabadnapok, és nem 3 hónap a nyári vakáció – vagy olyankor is elérhetőek a felvigyázó szolgáltatások, nem horribilis áron)
  • az anyák munkábaállását segíteni (nyilván a munkaadónak adott kedvezményekkel)
  • csak a férfiak által igénybevehető gyes (paternitá) – hogy ne csak az anyák sara legyen, hogy a gyerekkel otthonmarad
  • általános szemléletformálás, hogy az otthoni végtelen ingyenmunkát sem csak a nők végezzék.

“A valódi Olaszországról” sorozat: Első, Második, Harmadik, Negyedik, Ötödik, Hatodik része)

Munka-tapasztalat

Munkatapasztalat

cercare-lavoroEltűntem egy kicsit, mert volt egy munkakalandom 🙂 El is mesélem, mert ismét sokat tanultam az olaszokról….

Nagyon röviden az történt, hogy csak úgy spontánul szétküldtem az önéletrajzomat, és egy helyről visszahívtak, majd fel is vettek. Hoppá! Mielőtt továbbmennék, szögezzük le, hogy azért ez elég megdöbbentő volt.

Én 7 éve itt élek, és időnként elkap a hév, elküldöm a CV-met akár hirdetésekre, akár spontánul olyan helyekre, ahol csinálnak olyasmit, amihez értek. Eddig gyakorlatilag háromszor jeleztek vissza valahogy, egyikből sem lett komolyabb interjú sem.

Egy elég spéci dologhoz értek egyébként, van benne jó sok gyakorlatom is: EU-s és helyi finanszírozású képzési projekteket csinálok már sok éve. Persze nem agysebészet, de azért évek kellettek hozzá, míg kitanultam a projektírás és menedzsment, az elszámolások minden csínját-bínját, majd Olaszországba érkezve beleástam magam a helyi viszonyokba is (jogi szabályozás, pénzalapok, elszámolási szabályok stb).

Magával a munkával nincsen bajom, van, sok is van néha, szeretem – bár néha persze megőrjít-, változatos, szellemi része is van, és állandóan tanulok vele, rengeteg új embert megismerve. Egy dolog miatt keresek időnként állást: hogy végre ne álszabadúszóként csináljam azt, ami egyébként sima alkalmazotti munka lenne (Mo-n is az volt).

Természetesen ilyen típusú munkákat nem szoktak meghirdetni, mert miért is hirdetnék, ennél egyszerűbbeket sem szoktak az olaszok. mindig akad valami ismerős, akit “felveszünk, majd beletanul”.

Ezt sem hirdették, hanem csak jókor érkezett be a CV-m.

Egy nagy privát divatiskoláról van szó, amelynek van egy párfős progetti finanziati irodája, na itt kellett azonnal valaki. Mondom jókor, jó helyen.

Persze gyanút foghattam volna, amikor jelezték, hogy aug. 1-jéig vennének fel, aztán ha beválok, majd esetleg szeptember 1-jétől ismét (tudjátok, nehogymár szabadságot kelljen a dolgozónak fizetni). Természetesen a legalacsonyabb beosztotti sávba tettek, a legalacsonyabb fizetéssel (900 euró/hó), bár van két diplomám, 4 nyelven beszélek és 15 éves gyakorlatot is fel tudok mutatni. Hát ezen már hümmögtem, de tudjátok, nekem van azért más vállalkozásom is, gondoltam, hátha ez a beugró egy hosszabb távú munkához, befektetek. Kipróbálom, milyen errefelé alkalmazottnak lenni. Most úgyis kis szünet van a projektjeimben (programozási periódus zárása, új kezdése), lazább az élet, kalandozhatok.

És elkezdtem ott dolgozni. Úgy indult, hogy az első napokban azt hittem, titkolják előlem a munkát, mert olyan kevés projektjük van, hogy azt nálunk egy fél ember elvégzi, ők meg olyan leterheltnek mutatkoztak állandóan… azt hittem, hogy mindenki rengeteget dolgozik, csak engem nem akarnak bevonni. Hát természetesen tévedtem, az a két projekt, ami folyamatban volt, na az volt az idei tevékenységük cakkli pakli. Amihez viszont a főnök nem nagyon nyúlt, mert ismeretlen okokból állandóan nagyon elfoglalt volt. A másik kolléga viszont (akinek 30 évesen ez az első munkahelye), életében itt látott először projekteket, tehát szegény rettentő elveszett volt, mindenhez kétségbeesetten olvasta a szabályozást, és próbálta megérteni, mit hogyan kéne csinálni.

Na jó, elég hamar kiderült, hogy én ehhez értek, tehát a 10. nap környékén már minden folyó ügy a kezemben volt, és onnantól azt nem értettem, mivel töltik a többiek a napot.

Mert valahogy eltöltötték, de nagyon ügyeltek arra, nehogy velem bármit is meg kelljen osztaniuk. Jó messzire kerülték, hogy együtt menjünk kávézni, ebédelni, vgy egyáltalán beszélgetnünk kelljen. Ez elég érdekes és nehezen megoldható vállalkozás, ha összesen három ember van összezárva egy szobában. De szerencsére már van annyi munkagyakorlatom, meg már olyan sokféle embert láttam én, hogy derűsen végeztem a dolgomat, nem különösebben érdekelt, hogy miért nem beszélnek hozzám.

Ja, egyébként a folyó projektek mellett még kiosztották rám, hogy az eddigi nem sikeres EU  projekjeiket olvassam és írjam át, hogy jövőre benyújthassák, illetve két helyi projektet is írjak meg, rövid határidővel, ha már értek hozzá….

Még a kezdéskor jeleztem minden szinten, hogy lesz majd egy hét, amikor én szabadságot vennék ki, mert fix programjaim vannak. Akkor mindenki azt mondta, hogy ez természetes, és nem lesz akadálya.

Amikor az ominózus hét előtt jeleztem, hogy akkor szabira mennék, a főnök teljesen komolyan állította, hogy nem mehetek sehová, mert még nincs elég szabadságom. Lett volna egyébként, ha a folyó hóban szerzetteket is beleszámítják, de erre nem mutattak hajlandóságot. Kérdeztem, hogy akkor ez most hogy legyen, mert ezt előre megbeszéltük, hogy én elmehetek intézni a dolgaimat. Csak a vállát vonogatta, és közölte, hogy nem tud segíteni.

Azt hiszem, itt telt be végleg a pohár. Meg persze eddigre kiderült, hogy ha itt maradok, végezhetem minimális pénzért három ember munkáját (ami nem túl sok, elvégezhető, de milyen dolog már,  hogy a legjobban képzett, legtöbbet végző munkaerőnek a legkisebb a fizetese?!). Meg írhatom a projekteket, az ő nevük alatt, mert én ugye úgyis csak átmeneti munkaerő vagyok.

Úgy döntöttem, felmondok, kihasználva a próbaidő utolsó napját. (Fontos tudni, hogy a határozott idejű szerződéseknél ha nem a próbaidőben mondasz fel, akkor nem olyan egyszerű otthagyni a mh-t, de erről majd máskor).

Előkészített felmondólevéllel mentem aznap, csakhogy a közvetlen főnököm nem volt ott, mert hátfájás miatt otthon maradt. Kínomban (mert ugye meg kell ezt oldani), bementem a főfőnökhöz, akinek át akartam adni a felmondólevelet.

És képzeljétek, nem vette át!!!!! Olyan időszakban, amikor én, munkavállaló magyarázat nélkül felmondhatok (próbaidő), és miután elmagyaráztam neki, hogy az ottani munka nekem sem szakmailag, sem emberileg, sem anyagilag nem éri meg, ezért szeretnék felmondani. A főfőnök még azt is megpendítette, hogy a főnököm nyilván azért érzi emberileg rosszul magát, mert 10 évvel idősebb, de a CV-jében jóval kevesebb projekt van, mint az enyémben… ezt mondjuk már előtte is tudta, nem? Hogy ezért rosszul érzi magát? Legyen ez az ő problémája.

Egyszerűen értelmezhetetlen volt nekik, hogy egy munkaszerződést fel lehet mondani. Jó, hát tudjuk OO-ban vagyunk, a fenékmeresztős közszolgák és unatkozó határozatlan idejű munkások világában, ahol az elvégzendő munkát úgyis a rosszul fizetett atipikus munkaerővel csináltatják meg. De azért mi az már, hogy nem mondhatok fel!!! Polgári öntudattal az át nem vett felmondólevelet mailben elküldtem az illetékeseknek.

Pénteki nap volt, hétvége jött ez után. A mailben jeleztem, hogy hétfőn bemegyek elszámolni. Egész hétvégén jöttek-mentek a mailek, hogy lesz-e hétfőn a közvetlen főnök, és hogy hogyan tudnának meggyőzni arról, hogy maradjak.

De én nem zsarolópotenciálként mondtam fel, nem akartam tőlük a továbbiakban semmit, csak eljönni. Ezzel együtt vasárnap este még nem voltam biztos, hogy ezt megértik végre.

Hétfőn bementem, leszámoltam, megkaptam a közvetlen főnökömtől, hogy komolytalan a hozzáállásom :), majd eljöttem. Nagy boldogság 🙂

Tudom, luxus, hogy választhatok, eljöhetek, nem kell minimális pénzért mások helyett dolgoznom. Ugyanakkor ez nem csak úgy esett a nyakamba, ezt 7 év alatt építettem fel rengeteg munkával, és ennyi idősen talán nem extra kívánság, hogy jól érezzem magam munkavégzés közben…

De mit mondjak, azért érdekes egy tapasztalat volt.

Nektek milyen tapasztalataitok voltak/vannak?

Infrastruktúra, Munka-tapasztalat

Jobs act-1

jobs act

Az olasz közéletet lázban tartó nagy törvénytervezetről írok majd több részletben, amit a jövő héten kellene megszavaznia a parlamentnek. A jobs act nagy vitákat generál és tömegeket állít szembe egymással meg a kormánnyal,  ezért érdemes róla beszélni. Íme az első rész.

___________________________________________________

Az olasz munkaerőpiac nagyon rosszul működik és igazságtalan. Ezen évek óta próbálnak segíteni (?) különféle munkaügyi miniszterek és kormányok, végülis nagyobb siker nélkül. De miről beszélünk tulajdonképpen?

Az alap probléma (nem fogok minden részletre kitérni, mert annál sokkal bonyolultabb a rendszer, de a makroszkópikus problémákat említsük meg) a következő:

A határozatlan idejű szerződéssel dolgozók túlvédettsége- articolo 18 (dello statuto dei lavoratori), illetve a hatalmas különbségek a különböző típusú szerződéssel dolgozók között. (Ez persze így politikailag nem korrekt, de most nem a porhintés a lényeg.) Tehát, akinek ilyen szerződése van, az gyakorlatilag elmozíthatatlan a munkahelyéről. Akkor is, ha rosszul dolgozik, nem hatékony stb, stb. Ilyen az állami alkalmazottak nagy része, és sok privát vállalalatnál dolgozó is. Sokakra egyébként valójában nem is érvényes az az articolo 18, mert a dolgozóknak csak kis részét védi hivatalosan ez a törvény (a 15 főnél nagyobb cégekre vonatkozik), de  erejét jelzi, hogy a köztudatban gyakorlatilag mindenkiről, akinek határozatlan szerződése van, azt gondolják, hogy lehetetlen elbocsátani.

Valójában az az articolo 18 csak annyit mond ki, hogy akit diszkriminatívan, vagy nem megokoltan bocsátanak el, azt vissza kell helyezni az eredeti munkakörébe, és kártalanítani kell.

Annak idején azért volt nagyon fontos ez a védelem, mert a dolgozókat nem védte semmilyen más törvény a munkaadóktól, és nagy fegyvertény volt, hogy 1970-ben a szakszervezeteknek sikerült ezt végigverekedni a törvényhozáson. Akkor azonban a dolgozók nagy része nagy termelőcégeknél dolgozott, könnyen szervezhetők voltak (szakszervezetileg) és úgy nézett ki, a gazdaság és a tömegtermelés sokáig felívelőben lesz, előre kiszámítható módon tervezhetővé teszi a cégek tevékenységét.

A gazdaság azóta sokat változott, meg hát itt ez a fránya globalizáció is, de ez az articolo 18 olyannyira bekövült a rendszerbe – méghozzá így átértelmezve -, hogy  manapság aki határozatlan időre vesz fel embereket, az gyakorlatilag elbocsáthatatlan dolgozókkal terheli meg a cégét.

2002-ben született erre egy nagyszabású válasz, a munkaerőpiac liberalizálása. Csakhogy az alapötlet az volt, hogy két fontos lépést tesznek meg: elsőként lehetővé teszik, hogy rövid időre és szinte jogok garantálása nélkül felvehessenek embereket a cégek (atipikus munkaszerződések rengeteg formája, amelyek nem jogosítanak fel betegszabadságra, fizetett szabadságra, munkanélküli támogatásra, anyasági segélyre stb stb), és ezzel a cégeket tehermentesítik (kicsit felszabadítják, mert a járulékok is alacsonyabbak ilyen szerződés esetén).

Ezzel egyidejűleg az állam garantálni akarta a munkaadó által meg nem megadott jogokat a dolgozóknak (pl. ha munka nélkül vannak adott ideig, akkor az állam fizeti majd nekik a segélyt/ támogatást), csakhogy a jó olasz állam pont félútig ment el, a jogokat elvette a dolgozóktól (lehetővé tette a munkaadónak, hogy ne “jó szerződésekkel” vegye fel a dolgozókat), de a támogatásokat már elfelejtette megadni. Na persze akkor sem volt sok pénze (hány évtizede van ez az állam eladósodva???), meg annyira mégsem volt fontos, hogy egyenlő jogokat garantáljon a dolgozóknak. Ez utóbbi sajnos nagyon jellemző Oo-ban: a különböző szektorok / nagyságú cégek dolgozóinak mind más és más jár, csak győzzünk eligazodni. Vagy még inkább: eleinte annyira kevesen voltak ezek az atipikus dolgozók, hogy nem lehetett rájuk egységes csoportként tekinteni, ezért jól el lehetett dugni a problémáikat.

Sajnos az elmúlt 12 évben minden  munkaadó rájött, hogy ez milyen kényelmes és olcsó módja a toborzásnak, így manapság gyakorlatilag lehetetlen rendes szerződéssel munkát találni. A rendszer elfajzott, nagy cégek akár napi szerződésekkel is foglalkoztatnak embereket, akik így minimális pénzért és jogok nélkül dolgoznak. Ugyan szabály van arra, hogy X időnél tovább ilyen formán nem lehetne foglalkoztatni egy embert, de pont ezt a szabályt sem ellenőrizni, sem betartatni nem lehet (ez is, vajon kinek az érdeke??).

Közben az évek során itt-ott adogattak kis jogokat az atipikus dolgozóknak is, de olyan minimális mértékben, hogy gyakorlatilag manapság ez a csoport viszi el a hátán a munkaerőpiac kockázatainak nagy részét, és még csak fóruma sem nagyon van, hogy tiltakozzék ezellen.

Érdekes, hogy maga az  állam is rájött, hogy ez mennyivel kényelmesebb és olcsóbb neki ez: a tanárok/orvosok/ ápolók stb. nagy részét már nem  rendes szerződésekkel foglalkoztatja, hanem egyéb alternatív megoldásokkal. Pl. a tanárt csak 9 hónapos szerződéssel veszi fel, így nyáron nem kell neki fizetést adnia. Az ápolókról itt írtam, az ő esetük is tanulságos.

És a nagy védelem árnyoldala, amelyel naponta mindenütt szembesülünk: az állami és  a privát szektor is telidestele inkompetens, lassú, béna, magát nem képző alkalmazottakkal, akiket azonban nem lehet kitenni, mert nekik, na nekik! vannak jogaik.

Renzi többek közt ezzel menne szembe a jobs act-tal. Méghozzá úgy, hogy kivezetné az atipikus szerződések nagy részét és csak nagyon indokolt esetben (és adott időre) lehetne így foglalkoztatni embereket. Illetve, ahol nem lehet ezt kiküszöbölni, több jogot/védelmet adnának az ilyen atipikus dolgozóknak.

Ezzel párhuzamosan az articolo 18-t is lazítaná. Ez az, ami természetesen nem megy le a védett dolgozóknak. Szolidaritás? Egyenlő esélyek, bérek és jogok? Ugyanmár! Minket védenek, a többiek meg haljanak nyugodtan meg, kb. ez a szakszervezetek és a védett dolgozók hozzáállása, amiért tüntetnek, felmelik a hangjukat mindenhol.

Megjegyzem van egy nagy veszélye a jobs act-nak, illetve az atipikus szerződésformák kivezetésének a munkaerőpiacról, méghozzá az, hogy az eddigi atipikus dolgozókat nem fogják ám rendes szerződéssel felvenni a cégek, hanem belekényszerítik majd őket az egyéni vállalkozásokba / számlaadási kötelezettségbe. Ez azért lenne nagy gond, mert akkor a dolgozóknak nemcsak a mindenféle adót és járulékot kell megfizetni (és persze továbbra is kevesebb joguk lenne), hanem még az áfát is, ami további 22%-ot fog csökkenteni a nekik kifizetett béren (ugyanakkor gazdagítani az államot), és a bér – ne legyenek illúzióink!- magasabb nem lesz a jövőben sem.

Foly. köv.

 

Munka-tapasztalat

Egészségügyi dolgozók MO vs OO

Az egészségügy az egyik olyan szektor, ahol sokkal jobban fizettettek az olasz alkalmazottak, mint a magyarok.

Két részre bontanám a dolgot: orvosok és ápolók.

ORVOSOK

Az orvosokból túltermelés van OO-ban, évente rengeteg orvost képeznek (a lakosság számához képest a legtöbb orvost itt képzik a világon), ezért sokan innen is elvándorolnak. Nem feltétlen anyagi okokból, mert ha bármilyen állásod van orvosként, szakorvosként (akár a szinted alatti, helyettesítés, alkalmi orvosi munka), nehéz nettó 3000 euró alatt keresni havonta.

Ha bekerülsz alkalmazottként a rendszerbe, akár állami, akár magánkórházba, ennél tuti többet fogsz keresni. A gond a bekerülés.

Itt olyan a rendszer, hogy a 30-40 éve alkalmazott orvosok ülnek a csúcson (osztályok vezetésében), és nem szívesen engednek a húsosfazékhoz közel fiatal, agilis orvosokat. Ezért sok szakorvos évekig csak alkalmi szerződésekkel, helyettesítésekkel  dolgozik.

Kivéve persze, ha orvosdinasztiából jösz, mert akkor mindig akad valami jó állás.

Az ország egyébként ebben is megosztott, északon többször hirdetnek versenyvizsgát adott orvosi helyen betöltésére, délen van olyan kórház, ahol 30 éve nem volt ilyen bejutási lehetőség.

Külföldiként be kell iratkozni az orvosi kamarába (diplomát elismertetni, stb) ahhoz, hogy állást keressen (egyáltalán praktizálhasson)  egy orvos.

A versenyvizsgáról egy szót. 

Az olasz állam (hasonlóan a franciához) úgy toborozza az állami alkalmazottakat (tanárok, orvosok, minisztériumi – regionális közhivatalnokok stb), hogy versenyvizsgákat hírdet. Aki így kerül be egy adott helyre, az általában határozatlan munkaszerződéssel, rendes fizetéssel végzi a munkát (és gyakorlatilag lehetetlen kirúgni).

Ezzel párhuzamosan mindenhol és egyre több embert alkalmaznak pl. helyettesítésre vagy adott, rövidtávú munka elvégzésére más típusú alkalmi munkaszerződésekkel. És sajnos egyre több olyan van, hogy nincsen már versenyvizsga, mert pl. létszámstop van, de a munkát el kell végezni, tehát rendszerszerűen az atipikus szerződésekkel (pár hónapos alkalmi szerződések sorával) felvett dolgozókkal fedik le a szolgáltatást évekig.

Immagine1

 

SZAKÁPOLÓK

Az orvosokkal ellentétben szakápolókból nagyon keveset képeznek, évek óta. Van is hiány belőlük, illetve rengeteg albán, román, stb ápolót látunk mindenhol, ahol betegséggel megfordulunk.

A szakápolói munkához felsőfokú végzettség kell.

Ahhoz, hogy szakápolóként dolgozhasson az ember külföldiként, el kell fogadtatni a diplomát, és beiratkozni az ápolói kamarába. Ennek a neve az albo degli infermieri (IPASVI), és megyei szinten működik. Azaz, ha pl. egy magyar ápoló itt keresne munkát, akkor először is beszéljen olaszul (enélkül nincs esély). Aztán keresse fel a megyei albo (IPASVI) honlapját (pl. albo degli infermieri di Firenze). Ott talál információt arról, hogy hogyan tud beiratkozni. Általában a diplomákat el kell ismertetni, ehhez a magyar szakminisztériumtól kikérni a képzettséget igazoló dokumentumokat. Majd letenni egy vizsgát, amelynek van nyelvi része (tényleg beszél-e olaszul), etikai része és szakmai része.

Ha ez megvan és beiratkozik az IPASVI-ba, akkor már szabadon kereshet munkát a kórházak meghírdetett állásai között, ahová pályázik, és vagy felveszik, vagy nem.

Természetesen vidéken, az eldugott kisebb kórházakban, északon nagyobb az esélye, hogy felveszik. És természetesen ehhez elég okosnak és kitartónak kell lenni, hogy akár még otthon megtanuld a nyelvet és eligazodj a nagyon bonyolult rendszerben.

Egy szakápoló havi bére a pótlékokkal kb. 1500-1600 euró körül van.

Sajnos a rendszer elég perverz, mert egyre kevesebb a pénz, ezért sok kórház spórolni akar a béreken. Ezt úgy tudják megtenni, hogy nem rendes állandó dolgozókat vesznek fel, hanem kiadják közbeszerzési tenderben a munkát, mondjuk 10 szakápoló munkáját 2 évre. Ezt megpályázzák olyan szervezetek, amelyek valamilyen módon ápolókat tömörítenek. Ha megnyerik, elnyerik a tendert, akkor ők külső dolgozókkal látják el a munkát, kevesebbért, mint amennyibe 10 rendes állású nővér 2 éves bére lenne. Ez a kórháznak megéri, mert nem vesz a nyakába elbocsáthatatlan alkalmazottakat, a munka el lesz végezve, és kevesebbe is kerül neki.

Jellemzően cooperativa -k nyerik el a tendereket, amelyek aláígérnek annak az összegnek, amennyibe a kórháznak a rendes dolgozók kerülnének. Mivel olasz munkaerő kevés van (és aki van, eligazodik a rendszerben, keres magának rendes munkát), ezek a cooperativa-k  jellemzően keleti munkaerőt alkalmaznak. Mondjuk román, magyar, lengyel ápolókat toboroznak és kiképzik őket (nyelvtanfolyam még otthon, beíratás az IPASVI-ba, stb). Ez persze nekik pénzbe kerül, és hát nyerni is kellene valami az egész munkán, és eleve aláígértek a rendes fizetéseknek.   Ezért az így toborzott  keleti nővéreknek mondjuk 800-900 eurót fizetnek havonta.

És persze nem akarják őket elveszíteni, ha már ennyit belefeccöltek, tehát mindenféle trükkökkel magukhoz kötik őket. Pl. az IPASVI beiratkozást nem adják oda az ápolónak, hanem maguknál tartják (tudván, hogy enélkül nem tud mozogni az ápoló, ha más állást keresne). Lakás biztosítanak nekik (mondjuk olyat, hogy egy helyen 2-3 család is lakik), és úgy állapítják meg a “lakbért”, hogy az eleve kis fizetésből ne maradjon elég pénz spórolni, nehogy a saját lábukra álljanak. Pakolgatják őket egyik kórházból a másikba. Pl. egy cooperativa-nak van több helyen is elnyert tendere, akkor az ápolókat pár hónapos váltásokban mozgatják a helyszínek között, mert így természetesen nehezebb kiismerni a rendszert, megtanulni, hogyan kellene saját lábra állni.

Ez, ahogy már mondtam, a kórháznak jó, mert kevés pénzért, kötöttségek nélkül el van látva a munka. A cooperativa keres egy jó csomó pénzt az ápolókon. Az ápolók meg külföldről jőve, esetleg csak épphogy elégséges olasztudással egy ideig nem fogják kiismerni magukat a rendszeren, és eleve örülnek, hogy eljöttek a nagyon rosszul fizetett keleti országokból, tehát maradnak.

Ezért én minden ide vágyakozó áplónak azt tanácsolom, hogy a maga erejéből tanuljon meg olaszul és keressen munkát, mert különben évekig tartó “rabszolgatartás” az alternatíva. Ez még akkor sem éri meg, ha természetesen könnyebbnek tűnik még otthonról az elején egy ilyen cooperativa-val szerződést kötni, mint saját jogon eljárni.