Kultúra

Firenze romana – avagy a botcsinálta etimológus, aki vagyok :)

Szombaton egy tematikus idegenvezetésen voltunk Firenzében, ahol sok érdekes dolgot megtudtunk a római kori Florentia-ról régész végzettségű idegenvezetőnktől.

Néhány éve tárták fel a római színház romjait a Palazzo Vecchio alatt, és nemrégiben egy részét meg is nyitották a nagyközönség előtt.

Elképesztő tudni, hogy a Piazza della Signoria-n hány réteg történelem felett sétálgatunk, miközben a magában is remekmű Palazzo Vecchio-t csodáljuk. Hiszen a római korból megmaradt épületekre (és azok egy részének széthordásával szerzett téglából) építették fel a középkori épületeket, majd erre később a Palazzo Vecchio-t.

A Palazzo Vecchio múzeumkomplexumában van lehetőség csak a földalatti részeket megnézni (4 euró/fő), és két dolog miatt érdemes is: az egyik a teatrum viszonylag nagy részeinek meglátogatása – annyira sok része megmaradt, hogy egészen egyértelműen látható a struktúrája. A másik az a metszet, ahol a három kor egymásra épült rétegeit tisztán meg lehet különböztetni – a római teátrumrészletre ráépült középkori falat, és a középkori kapun belépve az udvari kutat, miközben a Palazzo Vecchio alatt állunk.

A teatrum a római város egyik sarkában volt, elég impozáns méretekkel: 100 m hosszú, és 35 m széles volt fénykorában. Íme a rekonstrukció:

Risultati immagini per firenze romana
A kettes számtól jobbra volt a félkör alakú színház, maga a kettes nagyjából a mai Piazza della Signoria-nak felel meg.
Risultati immagini per firenze romana
Rekonstrukció – jobbra a nagy kerek épület az amfiteátrum (ezt ma a Via Torta íve őrzi), balra mögötte a félkör alakú színház.

A színház az ie. 1. században épülhetett, és legalább 5000 embert képes volt befogadni (egyes kutatók szerint akár 15 000-et is, de ez enyhe túlzásnak tűnik, annak fényében különösen, hogy a városnak 10 000 lakosa volt összesen).

Az i.sz 5-6 századtól nem használták már színházként, így egyes részei leomolhattak, másokat elhordtak az éppen folyó építkezésekhez. A longobárd időszakban a város védelmi vonalába illleszkedett, majd a késő középkorban a celláit börtönként használták (a 13. századig). Majd ezután ráépültek a Palazzo Vecchio különböző fázisokban felhúzott részei, így teljesen feledésbe merült.

Az első ásatások 1876-ban kezdődtek, amikor a szomszédos Via de’ Gondi-ban építkeztek, Egy rövid munkát kivéve 1935-ben, az érdemi feltárás 2006-2007-ben volt, de csak 2014-2015-re lett készen a közönségnek is megnyitott útvonal.

És hogy az etimológiai útvesztőkről is essen végre szó, történt, hogy az idegenvezető többször említette a vomitorium szót. Én ugye két neolatin nyelvszakot elvégeztem, azaz tanultam nem kevés latint, romanisztikát, etimológiát. De még enélkül is adja magát, hogy a szónak köze van a vomitare igéhez (=hányni – még angolul is to vomit, gondolom latinból, valószínűleg francia közvetítéssel átvéve). Tehát vomitorium itt, vomitorium ott, magamban gondoltam is, hogy ezek a rómaiak nem nagyon lacafacáztak, ahogy volt sok latrina, nyilván volt egy csomó hányóhely is.

Na de ennyi? És a teatrum közepén? Csak rákérdezek, hogy ezt most akkor hogy gondolták…

Kiderült, hogy a vomitarium az a nagy ókori római épületeknél (amfiteátrumok, teátrumok) az a folyosó, amin viszonylag rövid idő alatt rengeteg embert ki lehet üríteni (mondjuk az előadás végeztével, vagy valami probléma esetén). Azaz valószínűleg a vomitare jön abból a vomitorium-ból, ami gyors és könnyen kiürítést jelent.

🙂

Kiegészítés (köszi Ágostonnak):

Misinterpretation of the term 

A vomitorium at the Roman amphitheatre in Trier

There is a common misconception that ancient Romans designated spaces called vomitoria for the purpose of actual vomiting, as part of a binge and purge cycle.[4] According to Cicero, Julius Caesar once escaped an assassination attempt because he felt ill after dinner. Instead of going to the latrine, where his assassins were waiting for him, he went to his bedroom and avoided assassination.[5] This may be the origin of the misconception. The actual term vomitorium does not appear until the 4th century CE, about 400 years after Caesar and Cicero.”

Forrás wikipedia. 

Reklámok
Infrastruktúra

Helyzet

Akik olvasnak, tudják, hogy szeretem az olasz társadalmi / politikai problémákat elemezni, mert hát van élet a gasztronómián és a szép városokon túl is, de még mekkora 🙂

Nagy ország, komplex ország, sokan még az ittélők között sem látják a nagyobb összefüggéseket, hiszen mindenki be van kicsit zárva a saját valóságába.

Választás volt nemrég, érdekes eredményekkel. Mire összeszedtem volna magam, hogy írjak róla, megjelent egy nagyon jó elemző cikk, amit itt találtok, és amiből szeretnék kiemelni pár dolgot. Különösen azokat, amit nehéz otthonról látni, vagy amit elegendő háttérinfó nélkül nem is értenek még az ittlakók sem.

20170422_202851

A cikk és a választások utáni sok kérdés kiindulópontja az, hogy mi vitte az olaszokat arra, hogy masszívan a rendszerkritikus Movimento 5 Stelle, valamint a (nagyon) jobboldali pártok (különösen a Lega) felé induljanak el.

Ennek oka az olaszok dühe, amihez elég néhány tényt felidézni:

  • “az ország mintha elkótyavetyélt volna csaknem húsz évet: a mai bruttó vásárlóerő körülbelül az 1999-es szinten áll; 1999-től 2017 második negyedévéig a GDP mindössze 8 pontot emelkedett, konstans euróban számolva az egy főre jutó GDP 1,5 ponttal alacsonyabb volt 2016-ban, mint 17 évvel korábban (ugyanebben az időszakban a francia GDP/per fő 12,5%-kal, Németországé 23,8 százalékkal nőtt).
  • Bár a munkanélküliség jelenleg 11% körül van, a közelmúltban 35 éves rekordot döntött 13 százalékkal, miközben az egyenlőtlenségek itt a legnagyobbak az eurózónában (persze a hasonló cipőben járó spanyolok és görögök mellett).
  • Maga a nagy pénzügyi-gazdasági krízis és az eurózóna válsága tehát egy eleve krónikusan lassan és egyenlőtlenül növekedő országba ütött be, amelyben azonban – ellentétben a periféria több tagjával – nem voltak helyi lufik, nem pörgött túl sem a pénzügyi, sem az ingatlanpiac, sem a háztartások fogyasztása. Sőt, bár az államadósság már a kétezres évek elejétől a GDP 100 százaléka körül alakult, a költségvetések nem voltak kiugróan fegyelmezetlenek, az állami költések emelkedése az eurózóna átlaga alatt maradt.”

A válság tehát kicsit önhibáján kívül érte az országot, viszont jól megszorongatta. Az EU nem volt képes a helyi jellegzetességekre differenciált receptet ajánlani, hanem one size fits all szellemben olyan intézkedéseket követelt meg az országtól, amelyek a már meglévő problémákat még tovább mélyítették. És ez már keményen az olaszok zsebére ment: csökkenő vásárlóérték, csökkenő fogyasztás, megdrágult hitelek, elveszett befektetések. Csoda, ha az olaszok szubjektív jóllét-érzete mélyrepülésbe kezdett?

Na persze “nem vagyunk bűnök nélkül” (mondaná az olasz), nagyon sok el nem végzett feladat omlott a válsággal a nyakunkba.

  • “az olasz gazdaság legfőbb rákfenéjének a termelékenység alacsony növekedése tűnik: az Eurostat szerint ez 2016-ban kisebb volt az 1995-ös adatnál, miközben ugyanebben az időszakban átlagosan 14,97%-kal nőtt az eurózónában.
  • A vállalati beruházások csökkenése persze negatívan hatott a termelékenységre is, ez a bérekre, az pedig a belső keresletre. Ezen a problémán tehát nem segítettek, csak súlyosbítottak a nemzetközi recepteket követő, és helyi diagnózissal kevésbé törődő „strukturális átalakítások” Monti nyugdíjreformjától Matteo Renzi elvileg balközép kormányának munkapiacot liberalizáló Job Acts nevű törvényéig.
  • Hasonlóképpen, minél radikálisabban próbálták csökkenteni a válság nyomán megugrott államadósságot, az annál nagyobb mértékben sínylette meg a növekedés zuhanását, és jelenleg a GDP 135%-a körül jár.”

Sajnos az okok időben messzire nyúlnak:

  • “a háború után kialakult gazdasági modell, amelyben a középvállalatok teljesítménye elsősorban helyi hálózatokon alapult, és az alacsony hozzáadott értékű termékek nem igényeltek különösebb befektetést a kutatás-fejlesztésbe. Másrészt a nagyvállalatok, amelyek jellemzően családi cégek tulajdonában álltak, közvetlen vagy közvetett segítséget kaptak az államtól, a költségvetésből, illetve a leértékelések révén.
  • A globalizáció és az euró bevezetése végzetesen hatott erre a modellre: a feltörekvő országok konkurenciájával nem bírtak a gyakran túl kicsi és kevéssé innovatív olasz cégek, miközben a Maastrichti szerződés és a konvergencia-feltételek miatt lehetetlenné vált a monetáris korrekció is. Az átütés csak néhány területen sikerült, ahol a vállalatok áldoztak az innovációra, és ma is vezető pozícióban vannak, egyes luxustermékek vagy például a konyhai berendezések piacán.”

“A legfőbb gond azonban az a gazdasági modell, amely az ötvenes és nyolcvanas évek közt, a kereszténydemokrata párt dominanciája mellett sajátos klientúra kapitalizmust tartott fenn, amely a kilencvenes évekre kifulladt, és már nem volt versenyképes.”

Emellett az olasz állam történelmileg nem hatékony – azért is mondom így, mert egy nagyon fiatal “összefércelt” államról van szó, ahol a lakosoknak még mindig nem alakult ki a rendes államtudatuk, ezért aztán leginkább kapni szeretnek, a közösbe adni nem annyira (ld. még adóelkerülés). Meg hát az a helyzet, hogy mivel a jogok olyan randomszerűen vannak elosztva (ld. a különböző munkaszerződésekkel járó elképesztően egyenlőtlenül szétosztott jogokat), tényleg sokszor jogosan kérdezi az egyszeri adófizető, hogy érdemes-e EZÉRT az EU egyik legmagasabb adóelvonásait befizetni?

Ezzel párhuzamosan van egy rendkívül hatékonytalanul működő állami szolgáltatási színvonal – nagyban azért, mert már az állami dolgozók kiválasztása is fejfogósan logikátlan, ugyanakkor a magasszintű “törvényi szemetelés” mellett ember legyen a talpán, aki képes naprakészen jó színvonalon szolgáltatni, legyen az állam bármely szintjén.

Az állami szolgáltatások alacsony színvonalának köszönhetően az olasz közoktatás mutatói nagyon rosszak (elég a nyelvtudásra, az általános ismeretekre, kompetenciákra gondolni), ami ugye a jól képzett dolgozók hiányát vetíti előre. Ezért, meg egyéb önző okokból a “helyi tőketulajdonosok jelentős része, ahelyett, hogy saját országában fektetne be, inkább máshová viszi forrásait, ezzel is felerősítve a gazdaság alulfinanszírozottságát.”

Emellett a déli régiók rendkívül lemaradtak, és virágzik a szervezett bűnözés –  mindkettő alapvetően az elmúlt évtizedekbeli rossz kormányzás eredménye, és legalább részben az állam sara.

Az olasz állam képtelen rendes újraelosztást produkálni – a jogok gyakran nem univerzálisak, hanem az évtizedek során sokféle különalkukkal kialakult széttartó csoportjogok vannak,  és az egyes csoportok nem is látják a többiek depriváltságát. Különösen igaz ez a munkavállalói jogokra, amiről már sokat írtam.

Ne feledjük a meritokrácia teljes hiányát sem. “Az olasz kapitalista modellt vizsgáló kutatók effektíve is bizonyították, hogy a termelékenység egyik fontos akadálya a meritokrácia hiánya. Tehát az, hogy a vállalati előrejutásban nagyobb szerep jut a lojalitásnak, mint a valódi érdemeknek. Egy jó családba született, kapcsolati tőkével és elbűvölő modorral rendelkező férfi ma csúcsra juthat, akkor is, ha nincsenek más értékei, míg a rosszabb háttérrel nem rendelkező, jobb képességűek felemelkedése esélytelen, pláne, ha nők.”

Cikk erről itt is.

 

Na innen lenne szép egy jobb országot építeni, csak sajnos ezekre a mélyebb problémákra egyik pártnak sincsen érdemi javaslata. Már csak azért sem, mert az egyszeri választó már ennek a cikknek a harmadánál elvesztette volna a fonalat, hogy lehetne neki elmagyarázni egy bonyolultabb és hosszabbtávú fejlesztéspolitikát? Márpedig a választásokat meg kell nyerni, ezért aztán még próbálni sem próbálják a pártok.

 

 

Infrastruktúra

Lakáskiadás

Fontos lehet tudni, hogy ha Magyarországon rendelkezel egy lakással, amit bérbeadsz, akkor az adózandó bevételből levonható az az összeg, amit egy másik EU tagállamban a lakásbérlésre kifizetsz. Mivel jellemzően Nyugat-Európában magasabbak a bérleti díjak, mint Magyarországon, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell adóznod.

A gyakorlatban van néhány fontos tudni- és  tennivaló ezzel kapcsolatosan:

  • a bérleti szerződések mindkét országban hivatalosak legyenek (azaz bizonyítható, hogy bérelsz, bérbeadsz)
  • a kiadásokról, bevételekről naprakész nyilvántartást kell vezetni
  • Mo-n minden évben adóbevallást kell leadni, még ha adót nem is kell fizetni.

 

Több információt pl. itt találsz (tanácsadás is igénybevehető): https://tudatosadozo.hu/ingatlan-berbeadas-adozasa

Risultati immagini per casa affitto

Kultúra

Választás

Olasz állampolgárként most szavazhattam másodjára. De hogyan is zajlik a szavazás Olaszországban?

Risultati immagini per tessera elettorale

Mindenekelőtt az állampolgárok nem kapnak “értesítőt/behívót” a szavazásra, hanem mindenkinek magának kell gondoskodnia a szavazóigazolványról (tessera elettorale), ami a szavazáson való részvételhez szükséges. Ezt a lakhely szerinti polgármesteri hivatalban lehet kérni, és addig lehet használni, amíg van benne pecséthely. Minden egyes szavazáskor – a személyi igazolvánnyal együtt – be kell mutatni a szavazási bizottságnak, és lepecsételnek benne egy helyet, az aznapi dátummal, igazolva, hogy az ember szavazott.

Ha az igazolvány elveszik valahol két választás között, a szavazó még akár a szavazás napján is kikérhet belőle egy másolatot a polgármesteri hivataltól. (Amelyek éppen ezért minden szavazási nap nyitva tartanak).

Aki nem olasznak születik, az az állampolgárság felvételével egyidejűleg kérheti ki a polgármesteri hivatalban a tessera elettorale-ját. (A helyi választásokon szavazhatnak a nem olasz állampolgár, de olasz lakcímmel rendelkező EU-s állampolgárok is, így arra nekik is van ilyen tessera-juk.)

Ha ez megvan, akkor indulhat is a szavazás.

A szavazóköröket, ahogy otthon is, legtöbbször iskolákban, vagy egyéb közintézményekben rendezik be. Amikor az ember kiállta a sorát (mert sokszor hosszasan kell sorbanállni), akkor átadja a tessera elettorale-t, és a személyi igazolványt. Az adatok ellenőrzése után megkapja a szavazólapo(ka)t, és egy speciális ceruzát. A szavazat csak akkor érvényes, ha ezzel  a ceruzával ikszel az ember. A “matita copiativa”-val írt vonalakat nem lehet kiradírozni, ezért nem lehet utólag (törvénytelenül) módosítani a szavazatot.

Risultati immagini per matita per elezioni

Tilos fényképezőgépet bevinni a fülkébe, ez mindenhol ki is van írva, de én a táskámmal mentem be, amiben bennevolt a telefonom is, és nem szólt rám senki. Az is igaz, hogy ha valaki hosszasabban elidőzik, vagy kattogtat a telefonnal, az nyilván feltűnik a szavazóbiztosoknak.

A tegnapi választások volt még egy újdonság: minden szavazólapra egy sorszámot ragasztottak, amit felírtak a választó neve mellé, mielőtt bement a szavazófülkébe. Majd amikor kijött onnan, hozva a már beikszelt szavazólapjait, akkor ezt a számot ismét összevetették a neve mellé írttal. Ezután a számot tartalmazó papírrészt letépték  a lapról. Ennek célja a hamisítás (szavazólapcsere) megakadályozása volt, úgy persze, hogy a szavazat ne lehessen utólag beazonosítható (ezért nem marad a szavazólapon a szám).

Tegnap két lepedőnyi szavazólapon szavaztunk, a rózsaszínnel a parlamenti képviselőre, a sárgával a szenátusi képviselőre.

Risultati immagini per schede elettorali 2018

Vagy pártot, vagy személyt lehet választani, nem lehetséges egy pártot és ugyanakkor egy másik pártban politizáló személyt egyszerre bejelölni (voto disgiunto).

És végül, a tegnapi választások eredménye egy térképen. 

Étel - ital

A pesto-s lasagne

20180225_122642

Hűvösebb időkre való recept, a tipikus emilia-romagnai tartalmas lasagnét ragozza a genovai pestoval, és mondhatom, az eredmény felséges.

Hozzávalók (kb. 4 személyre): 1 csomag lasagnetészta, két üveg zöld pesto (viszonylag olcsón és jót lehet kapni a Spar / Kaiser’s üzletekben otthon is), besamelmártás, valamint grana padana (esetleg parmezán) sajt.

Veszünk tehát egy csomag lasagnetésztát. Itt van néhány csapda, amit érdemes elkerülni. Mindenképp jó, ha drágább, de jobb minőségű tésztát választunk – meglátszik majd a végeredményen. Otthon inkább a szárított változata elérhető, de lehet, hogy néhol már friss tésztát is kínálnak, ami azért mindig jobb. A jobb minőségű száraztésztát nem kell előfőzni, de ha szárazn állítjuk össze az ételt, akkor használjunk megfelelő mennyiségű, elég folyékony besamelt. Ez azért fontos, mert a száraztészta főzés közben elég sok folyadékot felszív, márpedig a végeredménynek nem szabad egy darabba összeállt száraz tömbbé válnia.

A besamel mártás klasszikus receptje ehhez az adag tèsztàhoz: 10 dkg vajat tűzön megolvasztunk, beledobunk 6-8 dkg lisztet, egy csipet szerecsendiót, jól átkeverjük, majd jöhet hozzá 8 dl tej. Kis tűzön csomómentesre főzzük (ne ijedjünk meg, ha először még göbös, általában simára lehet kevergetni, ha van türelmünk hozzá). Ebben az esetben ne sózzuk a mártást, mivel a pesto elég sós.

A kész besamelbe belkeverjük a pestót, és csak ezután kóstoljuk meg, hogy kell-e még hozzá só.

Ezután összeállítjuk a lasagnet: a tepsibe alulra vékonyan pestos besamelmártás kerül, aztán erre rétegezzük felváltva a tésztát és a további mártást.

Szerintem itt még két dologra kell figyelni: az egyik, hogy olyan téglalap alakú  tepsit használjunk, amit kitöltenek a tésztalapok (akár úgy is, hogy a tepsi szélén alakra törjük a tésztát). Ha a tepsi oldalán marad hely, akkor a mártás kicsúszik a rétegek közül, azok pedig tömbbé sülnek. Nem lesz jó a vége. A másik fontos dolgot már említettem: elég folyékony, és elég mástást használjunk – hogy legyen honnan vizet beszívnia a tésztának sülés közben. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy legyen jó “szuttyos” a tészta sütés előtt 🙂 Ja, van egy harmadik dolog is: 3 réteget rakjunk legfeljebb, így a tészta súlya sme fogja a szószt a szélek felé nyomni.

A végén jöhet a grana (vagy parmezán) sajt (aki szereti, a rétegek közé is szórhat egy marékkal). Előmelegített sütőbe toljuk jó 40-50 percre (kislángon), addig, amíg teljesen el nem olvad és színt nem kap a sajt.

Infrastruktúra

A coperto eredete

1

Kezdjük azzal, hogy mi  is az a coperto. A szót lefordítani elég nehéz, hiszen magyarul (s)nincsen ilyen fogalom. Ismerni pedig minden magyar turista ismeri, aki járt már Olaszországban, és jóhiszeműen leült egyet enni egy étteremben, majd amikor fizetnie kellett, extra tételeket talált a számlán. Ugyanis az asztal előkészítése, megterítése az olaszoknál pénzbe kerül, fejenként 1-4 euróig terjedhet a tétel ára, ez a coperto. Cserébe viszont nem kell borravalót adni, tehát nem feltétlen járunk vele rosszul.

De mi a coperto eredete?

A középkorban a vendéglátóhelyeken lehetőség volt arra, hogy a vendég a saját ételét hozza magával, és azt egye meg a vendéglőben. Ebben az esetben helyben csak az italt vette meg. Különösen télen, hűvösben szerettek a vendégek meleg helyre behúzódni az ételükkel. Mivel a vendéglőnek ez így nem volt nagy üzlet, kitalálták, hogy legalább a terítékért (coperto) kérnek pénzt, azaz a tányér, kés, kanál, pohár használatáért.

Ma már nem szokás, hogy a vendég a magával vitt ételeket fogyassza – bár van egy-két étterem, ahol ez lehetséges (pl. Bolognaban). De a coperto megmaradt a mai napig, bár az utóbbi időben néhány helyen próbálták szabályozni /megszüntetni. Rómában pl. egy 1995-ös polgármesteri rendelet betiltotta a ‘coperto’-t, de meghagyta azt a lehetőséget, hogy a kenyérért, vagy a felszolgálásért plusz pénzt kérjenek. 2006-ban egy következő rendelet már csak a felszolgálásért engedte meg a plusz összeg felszámolását.

Az általános szabály a mai napig az, hogy minden vendéglátóegységnek ki kell függesztenie a felszolgálásért / coperto-ért felszámolandó díjak listáját, hogy a vendég előre tudja, mennyibe fog ez neki kerülni. De ha ez megvan, és a vendég leült, akkor utána már nem teheti meg, hogy nem fizeti ki ezeket a tételeket.

 

Kultúra

Caffé di Firenze – 9

Firenze belvárosában kihagyhatatlan a Caffé Gilli.

Risultati immagini per gilli firenze Risultati immagini per gilli firenze

A Gilli kávézó esetében mindenképpen említést kell tenni a történelméről, hiszen a svájci Gilli család első kávézóját 1733-ban nyitotta meg Firenzében, akkor még “La bottega dei pani dolci” (édes tészták üzlete) néven a via dei Calzaiuoli-n.  A korabeli firenzei notabilitások értékelték a minőséget, és hamar megszerették.

Az 1900-as évek elején költöznek  át a Piazza Repubblicára, ahol a mai napig várják a vendégeket. A futurizmus időszakában kedvelt irodalmi kávéház, a tér másik oldalán található caffé Giubbe Rosse-vel együtt.

Risultati immagini per gilli firenze

A kávézó előtt készült Ruth Orkin híres fényképe, az  American girl in Italy 1951. 

Risultati immagini per American girl in Italy 1951,

Ma nemcsak a belső termében lehet leülni, hanem a tágas üveggel védett teraszán is.

Az árak természetesen Firenze központjához mértek, de itt, ahogy máshol is Olaszországban, ha csak állva iszunk egy kávét, akkor normál áron kapjuk (1,20 euró egy presszó). Érdemes hozzá kérni egy pasta di mandorla-t (mandulatésztából készült sütit, ami olyasmi, mint a marcipán, csak puha).

Az ünnepre csodálatos kirakatokkal készülnek itt is, amit a turisták nagy kedvvel fényképeznek.

Risultati immagini per caffe gilli

A Gilli Olaszország hivatalosan elismert történelmi kávéházainak egyike

Az előző rész itt található.

Infrastruktúra

A fizetős zacskókról

Történt, hogy az EU egy 2015-ös direktívával előírta a tagországoknak, vezessék be, hogy a vevőnek fizetnie kell a boltokban használt műanyag zacskók és szatyrok használatáért . Ebből lett az olasz törvény, amely 2018. január 1-től előírja, hogy a zöldség és gyümölcs vásárlásához használt zacskókért fizetnünk kell (darabonként 1-3 centet).

Azt nyilván csak a legtájékozatlanabb és/vagy legnaívabb vevők gondolták, hogy ezeket a zacskókat eddig a boltok fizették – természetesen az termékek ára tartalmazta ezt is tételt is, csak nem volt külön feltüntetve. Mégis mindenki idegbajosan nyilatkozott ezekről a fizetős zacskókról az újév első napjaiban.

Sokan egyetértenek azzal, hogy a valahogyan korlátozni kellene az egyszer használatos nejlonszatyrok használatát, hiszen gyakorlatilag elborít minket a műanyag szemét (úgy globálisan), amelynek szó szerint mi magunk isszuk és esszük meg a levét, hiszen bizonyos műanyag molekulák már kimutathatók a tengeri halakban, vagy a földön termelt élelmiszerekben. Az, hogy a vevő külön fizessen a műanyagért azért fontos, hogy tudatában legyen annak, hogy a műanyagnak ára van (mert ugye eddig is fizette, csak esetleg fel sem tűnt neki, nem gondolkodott róla). Ugyanakkor az olasz megoldást több helyen lehet kritizálni.

Egyrészt pont a lebomló zacskókat fizettetik meg külön, míg a le nem bomló hálókat (krumpli, hagyma csomagolása), vagy a jó masszív műanyag dobozok, amelyben az előre kimért termékeket árulják, pluszban még rendesen betekerve átlátszó fóliával, a készételek műanyag csomagolása, és a zöldség/gyümölcs válogatásához kötelezően használt kesztyűk továbbra is ingyenesnek tűnnek (nyilván nem azok, csak nincsen külön feltüntetett áruk).

Risultati immagini per confezione verdure sfuse esselunga Risultati immagini per guanti plastica trasparente

Másrészt ez akkor lenne igazán hatékony, ha lenne választási lehetőségem, hozok-e magammal otthonról zacskót/tárolót, vagy sem. De azt rögtön leszögezték a nyilatkozók, hogy higiéniai okokból többedjére használt zacskót nem lehet bevinni a  boltokba. Csak a külön megvásárolt, még nem használt zacskót lehet – ha egyáltalán – erre a célra használni. Ez meg fából vaskarika, hiszen mindegy, hogy hol veszem meg, ha a végén úgyis megveszem és használom azt az adott zacskót.

E pillanatban tehát nem arról van szó, hogy neveljük meg a népet, hogy ne használjon feleslegesen műanyagot, hanem büntessük meg, mert használ egy kötelezően használandó csomagolást.

De lépjünk eggyel hátrébb. 

Ami engem nagyon meglep, hogy nem is termelünk olyan rengeteg szemetet Olaszországban – az EU középmezőnyében vagyunk. Pedig amikor hazaviszem a bevásárlást, gyakorlatilag a fele azonnal megy a szemétbe, csomagolóanyagok formájában. De az is igaz, hogy Olaszországon belül is nagyon a különbségek, délen sokkal kevesebb szemetet gyártanak, ez segít a statisztikai jó eredmény elérésében.

És ezek mondjuk a hivatalos statisztikák, nem tudom, milyen mennyiségű lehet az a szemét, amit illegálisan helyeznek el szerte Olaszországban, minél délebbre megyünk, annál több helyen.

Ez az EU országok szemétgyártási statisztikája: 

File:Waste generation, 2014 (kg per inhabitant) YB17.png

Több infó erről itt. 

Ez pedig az olasz régóké: 

Risultati immagini per volume rifiuti per regioni

Ez pedig a szelektív gyűjtés aránya régiónként:

Risultati immagini per volume rifiuti per regioni

Ezzel együtt Olaszország igyekszik újrahasznosítani a szemetét, az EU országok között második a reciklálásban. Ennek okai mondjuk érdekesek: egyrészt az északi országok a szemét felét elégetik, méghozzá úgy, hogy energiát nyernek belőle, másrészt a  keleti EU-s országok alig dolgozzák fel a szemetüket, velük szemben könnyű “nyerni”.

De visszatérve a műanyag zacskókhoz, azt hiszem, hogy amíg nem lesz valamilyen radikális megoldás a műanyagok helyett, a helyzet érdemben nem fog változni, akkor sem, ha fizetnünk kell értük pluszban.