Mindennapok

Zavar, kivárás, Monti

Tegnap hallottam egy külföldi tudósítótól, hogy valamelyik “északi” ország képviselője feltette azt az egyszerű kérdést, hogy most akkor megy Berlusconi vagy nem megy.

Magamban vigyorogtam, mert éppen ez járt az agyamban napok óta: elméletileg bejelentette, hogy nincs tovább, de majd csak ha megszavazzák a törvényt, esetleg utána még egy kicsit… dehát a fenébe is, vagy még tudsz valami tenni és maradsz, vagy nem, de akkor tűnés azonnal. Ám ez Itália, ahogy a riporter is megjegyezte, itt minden olyan “bürokratikusan bonyolultan” megy… (ahogy egyébként a napi munkánkban, sosem világosak az igenek és nemek, állandó talánokkal élünk).

Mellesleg azt nem tudom, észrevettétek-e, hogy Berlusconi eddig még (amennyire én tudom) nem mondta ki a dimissione szót (lemondás), mindig szépen körülírja, érzékelteti, sejteti. Mondjuk ez talán inkább a hatalmi mániája és a sok év alatt kialakult elszigetelődése okán van így (valószínűleg már teljesen elvesztette a fonalat a valósághoz).

Szerencsére az államfő pontosan megértette a helyzetet, és nekiállt az ilyenkor megteendőket megtenni.

Ami nagyon meglepett, hogy ugyan hivatalosan még nem lehet tudni, hogy governo tecnico lesz-e, vagy előrehozott választás, esetleg egy új PDL kormány (ez a legvalószínűtlenebb, de ugye a papírforma szerint lehetséges), vagy egységkormány (nagyon valószínűtlen), a sajtó és nagyon sok ember már kézpénznek veszi a Monti (tecnico) kormányt.

Mario Monti elismert szakember és politikus, az EU-biztosi tevékenységéhez köthető pl. a műszaki áruk garanciájának két évre való kiterjesztése, illetve az új autók garanciája kötelező ellenőrzések nélkül. Állítólag 4 hónapja készíti az esetleges (később kormány-) programot. Első dolga lenne, hogy a kiváltságokat megnyírbálja (igen, helyes, nagyon kellene).

Másrészt e pillanatban természetesen nem akarja semelyik oldal a lehetséges jelöltjeit amortizálni – a jövendő (átmeneti) kormánynak nagyon népszerűtlen  lépéseket kell megtennie, emiatt nehéz lenne a rendes választásokon újra eladni az azt véghezvivő embereket. Nem beszélve azért arról, hogy igazán senki nem várta, hogy tényleg most fog megbukni a kormány – még két hete is azt latolgatták, hogy decemberig, karácsony utánig mindenképp kihúzzák (nem a munkájuk minősége okán, hanem mert azért nem egyszerű kormányt buktatni, bármennyire utáljuk is).

Nem tudom, jó-e ez, hogy Monti nevét már így használják – illetve az lehet az oka, hogy a piacokat muszáj nyugtatni, mert hiába Berlusconi lemondásának híre, csak ideiglenesen javultak a mutatók, azóta ismét az égben a spread.

Nagyon érdekes, hogy milyen a közhangulat: általános eufória van, a végre-érzés mindenhol… a tévék persze állandó elemző műsorokat adnak, és olyan területeken is, amelyről eddig illedelmesen nem beszéltek (csak az alter, vagy elkötelezett sajtó). Pl. tegnap este érdekes volt annak felmérése, hogyan omlik össze a Belrusconi sajtóbirodalma által kialakított és diktált gossip-újságírás.

Aztán -csak a teljesség és az egzotikum miatt – sokan arról értekeznek, hogy mindez mögött Kína áll, meg az érdekei, vagy nagy összeurópai összeesküvés, és hogy nincs akkora baj, mint mondják, csak a hedge found-ok kipécézték Olaszországot, és mi minden még – ilyenkor mindenki ízlése szerint válogathat a tetszetős elméletekben.

Én maradnék annál, hogy volt egy hatalommániás majom, aki évek óta nem kormányzott már, csak a saját érdekeit nézte, meg egy hatalmas államadóság, nem nagyon működő állami struktúrákkal valamint sok-sok  csoportkiváltsággal. Ez ebben az általános gazdasági helyzetben épp elég egy bukáshoz.

Mindenesetre az EU pár napja 39 pontos listában kért információt (és jelölte ki diszkréten az utat) arról, mi lesz itt most (angolul itt, olaszul itt). Nagyon várom a 17-es és a 19-es kérdésekre adandó válaszokat….

Délutáni kiegészítés:

– Monti lesz a kormányfő, Berlusconi holnap mond le.

– Egy fiatal kollégám kommentárja a hírhez: “és akkor mi van? Lemond Berlusconi, és miért jó?” Csak hogy lássátok, mennyire elképzelhetetlen hogy (legalábbis elméletben) létezhetnek normálisabb állapotok. Mivel ő az elmúlt 17 évben nőtt fel, Berlusca regnálása alatt, sosem látott mást, csak ezt. Elég tragikus…

(17.Quali misure concrete sta prendendo in considerazione il governo per

promuovere l’occupazione dei giovani e l’occupazione femminile? Il governo

sta prendendo in considerazione di intervenire nell’ambito degli accordi e dei
contratti esistenti o sta programmando di introdurne di nuovi? In questo caso,
che tipo di accordi e contratti prevede di introdurre?
19. Per quanto riguarda le previste “nuove  norme di licenziamento per ragioni
economiche nei contratti di assunzione a tempo indefinito”, interesserebbero la
legge che dispone licenziamenti individuali o collettivi? Quali parti della legge
il governo sta pensando di rivedere e  correggere, e in quale modo? In quali
modi concreti la nuova legislazione contribuirà ad affrontare la segmentazione
del mondo del lavoro tra lavoratori a  tempo indefinito protetti e lavoratori
precari? E a questo proposito, esistono piani volti a ridurre l’alto numero (46)
delle tipologie di contratto di lavoro oggi esistenti?)
Reklámok
Mindennapok

Rezeg a léc…

 … mármint Berlusconi alatt. Vagy csak szeretném, ha így lenne? Az tény mindenesetre, hogy egy tegnap kiszivárogtatott hangfelvétel szerint (ami egy ”úgy felejtett” mikrofonnal készült volna, ha igaz a hír) maga Fini (aki talán az egyik valamire való alternatívája lenne főnökének) méltatlankodott Berlusconi eljárásán, mondván ha pár évezreddel előbb születik, császárként megfelelőek lettek volna a módszerei. Hogy a választási többséget keveri az immunitással. Többek közt.

Közben Veronica válik, és a nagy csend után az a hír szivárgott ki, hogy havi három milliót kér tartásdíjként. Na de ez nyilván nem fogja megrengetni a Berlusconi-birodalmat, az már inkább, hogy egy – szintén kiszivárgott hír szerint (manapság nagyon szivárognak a hírek), egy egyetemi tanàr levélben azt tanácsolta a fiának, hogy hagyja el az országot, ahol nem nagyon van élettere a fiataloknak. Ez sokk volt az olaszoknak, akik sok évtizedes migránskultúra (ld. Amerika, Franciaország, Németország, ahová kitántorgott többmillió olasz az évszázad első felében), mostanában éppen elérkezett arra a nemzeti büszkeség-fokra, hogy már nem feltétlen kell elmenni innen.

De tényleg így van ez?? Amikor – végre a sokéves „liberalizált munkaerő-piaci” lét után – tévéhír lett abból, hogy rengeteg a kényszervállalkozó és gyakorlatilag alig létezik már a fix munkahely? És nahát, felfedezték, hogy bizony a számlát adni kötelezett munkaerő jogai, hát, mondjuk úgy, meg sem közelítik a rendes munkaszerződéssel dolgozóét. Ami rendben is van addig, míg egy jól kereső ügyvéd így dolgozik. Na de ha a titkárnőt alkalmazzuk minimálbérrel és számlaadási kötelezettséggel, az azért már más tészta.

De hogy egy pozitívumot is mondjak – és ez több mint megfontolandó példa lehetne a magyar politikusoknak – bár az országon belül a különböző politikai pártokhoz tartozók permanensen ölik egymást, amikor arról volt szó, hogy egy olasz politikust jelöljenek az Unió külügyminiszterének, akkor a szocialista D’Alema mögé felsorakozott a teljes jobboldal is, Berlusconival az élen. Hiába, ebben azért még mindig jobbak, mint a magyarok…

Mindennapok

„Io non sono una donna a sua disposizione”

Amióta a múlt héten az alkotmánybíróság Berlusconi számára kedvezőtlen ítéletet hozott (ld. előző bejegyzés), elszabadultak az események…

Berlusconi először is támadta az alkotmánybíróságot, aztán biztos, ami biztos alapon az államfőt is – olvasom egyébként az egyik magyar újságban, hogy „óvatos ellentámadásba lendült”, hát nem tudom, az óvatosnak számít, ha a demokrácia összes fontosabb intézményét durván támadja? Francia és angol lapok mindenesetre inkább amiatt aggódnak, hogy Berlusconi, saját magát mentendő, gyengíti az államot… no comment.

Na de térjünk vissza az ügy egyik -egyelőre- mellékszálához: a hétvégén egy tévés vitaműsorban egy Partito Democratico egyik képviselőnője ellentmondott a „főnöknek”, mire az egyből azt találta mondani, hogy „lei é piú bella che intelligente” (Ön szebb, mint amilyen okos). Erre elszabadult a virtuális pokol: három másik politikusnő felhívást intézett az emberekhez, és a facebook-on rövid idő alatt 45 000 aláírást gyűjtöttek hozzá.

Nagyon ideje volt, hogy végre megálljt parancsoljanak neki, mert eddig tulajdonképpen mindenki tétlenül nézte, hogy egy ex veline-t nevezzen ki esélyegyenlőségi (!) miniszternek (az összes szakmai előélete abban merült ki, hogy tévéshow-kban illegette magát), meg azt is, hogy a választási kampánya során egy hozzá kérdést intéző fiatal munkanélküli lánynak azt tanácsolja problémái megoldásaként, hogy menjen feleségül a fiához.

Azt hiszem, nincs még egy épelméjű európai ország, ahol ezek után még nem mondatták volna le – itt meg még népszerű is…

Na de mindenestre: „io non sono una donna a sua disposizione”

Mindennapok

A Berlusconi-ügy

Hát, ezt is megértük: az alkotmánybíróság tegnap leszavazta (alkotmányellenesnek minősítette) azt a törvényt (Lodo Alfano), ami mentességet adott volna a négy legfőbb állami tisztséget viselő politikusnak, így tehát Berlusconinak is. Namost a három másiknak valószínűleg nem nagyon fáj emiatt a feje, de Berlusconinak! Két ügyben érintett, amiben most már vizsgálódhatnak ellene.

Mit mondjak, az escort nők és kiskorú lányok után ez már éppen nem fogja annyira megrázni az olaszokat, akik voltak olyan bárgyúk eddig is, hogy rá szavaztak (sőt, tulajdonképpen valahol szinte még imponál is ez a hihetetlen vitalitása, 72 évesen!!! És különben is olyan ország ez is, ahol az a Jani, aki kevés adót fizet, de van privát jet-je, miért csodálkozunk hát a sorozatos megválasztásán?).

Érdekes még az a faccia tosta, amivel reagált kedves miniszterelnökünk: egyrészt az alkotmánybíróság kizárólag kommunista tagokból áll (ha déjá vu-érzésünk van, nem véletlen, egy McCarthy nevű egyén biztosan eszünkbe juthat róla), és a „sajtó 75 százaléka is az ellenzék kezében van”. Ha ennek az utolsó kijelentésnek a cinizmusáért nem csinálják ki, az csak azért lehet, mert a sajtóbirodalma illetve az állami tévékbe általa ültetett vezetők egészen biztosan nem fognak ellene beszélni…

Tévé-kultúra

Operettország

Nem szeretném, hogy ez a bejegyzés egy amolyan „bezzeg az én időmben” hangulatú legyen – annál is inkább, mert a korom még nem indokolná ezt :), de azért néha határozottan megijedek attól, hogy hogy mennek itt a dolgok.

Mert ez a Berlusconi-jelenség több mint félelmetes. Van ez a saját erejéből és ambíciójából meggazdagodott ember, aki ki tudja miért, de betegesen ragaszkodik ahhoz, hogy a politikában is karriert csináljon. Van mellé egy húsz évvel fiatalabb felesége, aki – legalábbis a hivatalos verzió szerint – miatta hagyta ott a munkáját (színésznő lenne, ha minden igaz, na de hol van az már), de akit az utóbbi években sorra nyilvánosan csal meg még nála is sokkal-sokkal fiatalabb nőkkel. Legutóbbi ilyen „bulija” a Noemi-ügy, amitől most már lassan egy hónapja hangos a sajtó, és aminek kapcsán kiderül, hogy a villájába ilyen alig felnőtt lányokat hív meg akik segítik a szabadidejét eltölteni. Aztán ha nagyok lesznek, akkor veline-ként bekerülhetnek a tévébe, és ha nagyon jól teljesítenek, akkor akár EU-s parlamenti képviselő vagy miniszter is lehet belőlük (mert szerinte egy nőtől ezek a tulajdonságok már elegendők a politikai szerephez). De legrosszabb esetben kifognak egy milliomos férjet és minden meg van oldva. Már ha el tudják fogadni a „légy szép és hallgass” szerepet, ahogy azt tanácsolta a kampányában a munkanélküli fiatal lánynak. De ha épp ráér a miniszterelnök, akkor a focicsapatának legdrágább játékosait adja-veszi – most éppen Kakát – nagyon sok pénzért, fociszerető honfitársai (és ebből itt van néhány) nagy megrökönyödésére. És ezekről a dolgokról aztán hosszasan beszélnek. Tévé, újság, internet, minden és mindenki erről beszél. Csak közben a miniszterelnök végigvitt egy olyan törvényt, ami neki kedvez majd, ha végetér a hivatali ideje és eltűnik a jog előtti „érinthetetlensége” – ebből most már nem lesz gond. Majdnem sikerül egy másik törvénnyel a rivális tévéadókat leszerelni. Meghívja és pompásan vendégül látja Kadhafit, akivel senki más nem áll szóba Európában (na jó, annyi a mentsége, hogy mégiscsak olasz gyarmat volt, meg hát az energiahordozók is jól jönnének mostanság). Állami repülőgépen utaztat akit csak akar (na jó, azért az állami javak saját célú igénybevétele is erős beágyazottsággal bír a társadalomban). Meghurcolja azt az újságírót, aki a villájáról távoli képeket készít, csak a miheztartás végett. De ezekről a dolgokról keveset beszélnek. Hiszen mégiscsak három dolog van, ami az embereket érdekli: a foci, a nők meg a családi botrányok, a többi meg már politika. Ami nem is olyan nagyon meglepő, tekintettel arra, hogy a 30 évesnél fiatalabbak már egy olyan világban nőttek fel, ahol a Berlusconi-média vitathatatlanul lenyomott minden egyéb médiaterméket, így aztán gyakorlatilag csak az ő tévéjét nézik, csak az ő értékvilágát ismerik fel és el. Miért is csodálkozunk akkor azon, hogy még mindig ő viszi a szavazásokon és a közvélemény-kutatásokban a prímet, meg a 70%-ot…