Mindennapok

Belpol

Ismét a belpolitikai kérdésről írnék, mert nem hagy nyugodni a szappanopera fíling. Meg az sem, hogy hiába érezzük minden egyes nagy történésnél, hogy na ennél aztán már nem jöhet rosszabb, aztán mégis jön.

Ugye volt már olyanunk, hogy Berlusconi végleg kilép a politikai életből – hát nem mégis visszatért utána! -, volt váratlan választási eredmény,  volt érdekes kormányalakítási patthelyzet, akarata ellenére muszájból megválasztott ősöreg államelnök, és van persze az az öszvérkormány, amit azok alkottak, akik előtte százezerszer és minden fórumon megfogadták, hogy hát ők sosem és semmiképpen nem együtt (PD és PDL).

Ezt a kormányt a szabadidejével mit kezdeni nem tudó, de jogilag elítélt, nagy játékos Berlusconi majdnem megbuktatta a múlt héten. Bizalmatlanásig indítványával ki akarta pártját, a PDL-t hozni a kormányból, ezzel párhuzamosan megkérdőjelezte a bíróságok, az egész jogi rendszer érvényességét, mert valahogy nem megy le neki, hogy több perben, több fokon is elítélték.

Én itt azon álmélkodom egyébként évek óta, hogy hogy lehet, hogy egy mégoly gazdag és befolyásos ember íly  módon rángatja ide-oda ezt a 60 milliós országot, amelynek azért lennének úgy egyébként is problémái (ilyen potom dolgok, mint munkanélküliség, dolgozó tömegek jogok nélkül, eladósodottság, hatalmas adóelkerülés… á semmi, szóra sem érdemes…).

Mivel a bábjátékos Alfano valahogy feltámadt a múlt hétre és a bizalmatlansági indítványra (szerintem megértette, hogy ha valamikor, akkor ezzel az ellenszegülős pillanattal van neki egyáltalán lehetősége arra, hogy önálló személyként valaki is észrevegye – és ne B. leccaculo-jaként kezelje, amiként évek óta létezik, illetve lehet, hogy már megszokta a miniszteri széket, és egyelőre nem akart belőle felállni, de mindenesetre) szembement a főnökével, és támogatásáról biztosította a kormányt. Mint még jó páran a PDL-ből. MIre a bizalmatlansági indítványt benyújtó és napokig a kormány ellen hörgő Berlusconi másnap megszavazta a kormánynak a bizalmat. Ha ezt hálivúdi forgatókönyvíró írja, esküszöm, kirúgják azzal, hogy ilyen baromságot még filmen sem lehet megcsinálni. Nem is film ez gyerekek, hanem a valóság.

Szóval van (maradt) kormányunk. Berlusconi október 15-én majd választ, vagy házi őrizetben marad, vagy önkéntes közhasznú munkát fog végezni. Van még addig 5 napunk, meglátjátok, mi minden fog addig itten történni…

Azért félkézzel a válságos kormány csinált egy kis helyreigazítást (manovrina, milyen szemléletes ez a nyelv, nem?), alkalmilag kiárusít pár dolgot a családi ezüstből (pl. bizonyos partszakaszok üzemeltetését. Mi van???????????????), meg az áfát is felemelte, biztos, ami biztos. Hát nem egyre jobb nekünk, az alattvalóknak?  De a Merkel azért aggódik. Bevallom, én is…

Reklámok
Tévé-kultúra

Szavazás

a firenzei információs honlapon (ami egyébként nagyon informatív, énmagam naponta látogatom) érdekes szavazást találtam ma:

Che sentimento vi suscita la sessualità del Presidente del Consiglio?

Azaz milyen érzéseket kelt benned a kormányfő szexualitása?

Namost egyébként szerintem nem is lenne szóra érdemes, csak azért hozom ide, mert azért szomorú, hogy ez  e pillanatban a fő téma minden szinten.
És ha már beszéltünk róla, a szavazók így gondolják:


Insoddisfazione – elégedetlenség 4%
Delusione – csalódottság 6%
Fastidio – düh 12%
Schifo – undor 50%
Raccapriccio – mély undor 28%

Felhìvàsok

Sono donna e dico basta

“Sono donna e dico basta.”

“Sono uomo e mi indigno anch’io”

Azaz: “Nő vagyok, és elég volt ebből!” valamint “Férfi vagyok, és engem is felháborít!”

Úgy tűnik, eljött az a pont, ahol már megálljt parancsolnának ennek az agyrémnek a nők, és férfiak is.

Kiskorú lányok az arcore-i villában, “buli-orgiák” és ennek fejében odacsúsztatott ötszáz euróssal bélelt borítékok, meg az átvállalt adósságok, és akkor már a futtató “madame”-ról, aki civilben parlamenti képviselő, ne is beszéljünk… – az utóbbi időben a külföldi kommentárok leginkább a “nevetséges” jelzővel illették az olasz kormányfőt, meg a kialakult helyzetet.

Eljött az a pont, ahol civilek egy része azt mondja elég, és a facebook-on, illetve más netes felületeken mozgalmat indítottak a “nő vagyok, és elég volt ebből!” jelszóval. Néhány nap alatt a férfiak is csatlakoztak saját szlogenjükkel, meg az egyik legnagyobb napilap, a Repubblica is. Ez utóbbi teret ad a tiltakozó nők fényképeinek (fotografie@repubblica.it), hogy ezzel is a “szultánok Olaszországa” és a “megvehető nők”  ellen tiltakozzon.

Genovából útjára indították a 3D (Dignitá – Diritto -Donna, azaz Méltóság – Jog – Nő) felhívást is, amely február 13-ára várja a terekre azokat a nőket, akik úgy érzik, Berlusconi nem képviseli már őket és ennek hangot is szeretnének adni. Természetesen a baloldal és a szakszervezetek is azonnal csatlakoztak, amivel egy kicsit politikai irányba vitték el a demonstrációt, de ezzel együtt a hír terjed és lassan, de biztosan mindenhová elér.

Ahogy egyik aktivista mondta tegnap: ha egy nő vasárnap délután a mosogatás és rendrakás helyett kiszakítja azt a két órát az idejéből, akkor nagy lépést tettünk előre, minden szempontbúl.

A Repubblica-hoz érkezett képeket itt lehet megtekinteni.

A facebook-on pedig itt lehet hozzá csatlakozni.