Mindennapok

A bölcsődékről…

Nèhàny napja kézzel foghatóvá vált, miért is nehéz egy mai nőnek Olaszországban. Egy képzésen voltam, ahol sok délről érkező fiatal vett részt. Egy velünk párhuzamosan futó képzésen az egyik résztvevő magával hozta a kislányát, nyilván mert nem tudta hová tenni, és hát időnként láttuk őket jönni-menni. Egyszercsak egy huszonöt év körüli srác úgy magában azt dünnyögte: de hát miért hozza magával napközben a kicsit? Erre persze csak rákérdeztem, hogy hát hová kellene tenni a gyereket. Mire az a kézenfekvő válasz érkezett, hogy: „otthon hagyni a nagymamával…” Én provokációként rákérdeztem, hogy mi van, ha a nagymama több száz kilométerre él, esetleg még dolgozik (bár látva a statisztikát a gyereket vállaló nők koráról, ez nem feltétlen valós probléma), ami teljesen váratlanul érte a srácot, mint lehetőség. Ennyiben maradtunk. Viszont nem csoda, hogy nem találunk elegendő bölcsődei helyet, gyerekfelvigyázási lehetőséget, ha a fél ország még ebben a szellemben képzeli el a dolgokat. Az országnak az a fele, amelyben a női aktivitás még a 30 százalékot sem mindig éri el (Ròmàtòl dèlre).

Azt szoktam mondani, hogy itt az intézményrendszer még annál a modellnél cövekelt le, amiben egy férfi egy fizetésből eltartja a feleségét és a gyerekeket (a hatvanas, hetvenes években, ha egy férfi megnősült, megemelték a fizetését), miközben az élet, főleg északon, meg a városokban, rengeteget változott.

Ezzel együtt egy nő hat hónap fizetett otthonlétre jogosult, és ha mondjuk nehezen bírja a terhességet, esetleg már a szülés előtt otthon szeretne maradni 1-2 hetet, hónapot, akkor onnantól fogva ketyeg a hat hónap. Ennek leteltével vagy visszamegy dolgozni, vagy egyből mehet munkanélkülinek. A munkába való visszatérést eléggé megnehezíti, hogy nincs elég bölcsőde, és ami van (és ha még protekciónk is van), az könnyen lehet, hogy egy fél fizetést elvisz (bizony, bizony, az állami bölcsődei hely…).

Szóval van annak oka, hogy Olaszország (Máltával egyetemben) a legkevesebb családonkénti gyerekszámmal „büszkélkedhet”.