Étel - ital

Mindennapi élelmiszerek ára és minősége

Sokféle ételről beszéltem az eddigiekben, de az élelmiszerekről általában még nem. Mivel itt a nyaralások ideje és sokan nekivágnak Olaszországnak, érdemes erről is pár szót szólni.

Nagy általánosságban az olaszországi élelmiszerárak egy jobbfajta budapesti csemegeüzlet árainak felelnek meg. Néhány magyar ismerősöm azon csodálkozik, hogy itt sem kerül többe egy bevásárlás, mint otthon, mások viszont szörnyülködnek, hogy milyen drága minden. Biztos, hogy egy magyarországi Tesco olcsóbb árakkal dolgozik, de az is biztos, hogy az ottani minőségű árukat itt a polcra sem lehetne kitenni.

Mi általában odafigyelünk, hogy jó minőségű, lehetőleg mesterséges adalékok (tartósító, színezék, glutamát – ízfokozó) nélküli, friss és legalább országon belülről származó élelmiszereket vegyünk (persze banánból, ananászból nehéz lenne olaszt venni, és persze ettől függetlenül néha azt is fogyasztunk, de igyekszünk a helyi termékeket előnyben részesíteni). És általában kihasználjuk a különböző akciókat, amelyekkel tényleg jelentősen olcsóbban lehet beszerezni az élelmiszereket.

De haladjunk termékfajtánként:

hús, felvágott: persze a baromfi a legolcsóbb (6-8 euró/kiló), de a jó minőségű marhahús (amit itt sokkal nagyobb arányban fogyasztanak, mint otthon) sem drágább az azonos minőségű otthonitól (már ha sikerült egyáltalán ezt a minőséget otthon fellelni), sőt, egészen biztos, hogy ezért az árért nem rágós, jól vágott húst kapunk (10-20 euró / kiló között).

Nagy a választék a sonkákból, méghozzá a nagyon jó sonkákból, piacon 20-25 euró / kilótól már nagyon jó érlelt sonkát lehet kapni. Ezt semmiképp ne hagyja ki senki, mert az egészen vékonyra szelt, természetesen (azaz nem adalékokkal pár hét alatt) érlelt sonkáknak nincs párja.

Visszatérve a húshoz, nekem pl. ízlik a bistecca di maiale – disznóbifsztek (kilónként kb. 10 euró), ami nagyon olcsó, és kb 5 perc alatt megsül olaj és minden nélkül egy serpenyőben.

A kolbászok, szalámik régiótól függően különbözőek, de akárhol is vagyunk, érdemes a helyi specialitásokat megkóstolni. Itt találtok egy részletesebb bejegyzést erről. 

Sajtok, tejtermék: itt lehet aztán tobzódni. A gorgonzolától a parmezánig, a kecskesajtokon át, hihetetlen választékban és minőségben. A tej litere 80 centtől megy felfelé, de legalább igazi tej íze van. A joghurtok ára is az otthoninak felel meg (illetve felfelé az ár növekedésével együtt jönnek a változatok: bio, aloe veras, vitaminos stb, stb), és elég nagy a választék (különlegességekkel, mint a gyümölcs+virág ízesítés, pl. alma+bodzavirág – ezek finomak, bár nem mindig teljesen természetesek). El lehet felejteni viszont a tejfölt, kefírt és a túrót. Ez utóbbi helyettesítésére esetleg a ricotta használható, de az sokkal édesebb és zsírosabb, mint a túró. A tejfölnek még leginkább megfelelő görög joghurt viszont veszett drága: másfél-két euróba is kerülhet két deci. Nagyobb áruházakban lehet tejfölt találni, általában német származásút és hosszan eltarthatót, de legalább 1 euró egy doboz.

A sajtok ára nagyon változó, a keményebb sajtok 12-15 euró körül vannak, a mozzarella 3-as kiszerelésben 2 euró körül (nem a legolcsóbb saját márkás termékeket veszem alapul).

Íme néhány sajt, amit jó szívvel ajánlok (kipróbálni is) elsőre.

Keményebb fajták: parmezán,  grana padano,  pecorino (toscano, romano…)

Félkemények: asiago, bra, cacciocavallo, fontina, montasio

Puhák: gorgonzola, mozzarella, burrata (egy nagyon krémes mozzarella fajta, Pugliaban jellemző), robiola (kenhető), toma piemontese (elég erős), ricotta.

Kenyér: ez egészen biztosan drágább, mint otthon. A félkilós fehérkenyér kb. 1,50 euróba kerül, de persze a választék hatalmas (és ezt a legolcsóbbat a legnehezebb megtalálni). Az alapár 2,50-3 euró/kiló, de a jó, ízes kenyér kilója 4-5 eurót is eléri. Amire érdemes figyelni, ha turistaként érkezünk: sok helyen (Toszkánában is) a kenyér sótlan. Keresni kell, ha hagyományos sós kenyeret akarunk. Másik jellegzetesség, hogy a friss, ropogós kenyér a legtöbb esetben másnap már ehetetlen. Mi az altamura típusú kenyeret keressük általában, mert durumlisztből készül és pár napig eltartható és jó íze is van (pane di grano duro).

Zöldség, gyümölcs: ebben összehasonlíthatatlanul jobb a választék, mint otthon. Lévén az ország déli része melegebb klímájú, már tavasztól lehet jóízű paradicsomot, cukkinit, padlizsánt, zöldbabot, ezerféle salátát venni. A zöldségek nem is drágábbak, mint otthon (nyáron a cukkini, padlizsán és paradicsom kilója 70-80 cent körül van).

Ellenben egyes gyümölcsök logikátlanul drágák, most épp a cseresznye ilyen (pedig már szezonja van, mégis 6-7 eurónál kezdődik kilója), de az alma, a narancs szinte egész évben baráti áron elérhető. Mi nagyon figyelünk, hogy ne spanyol termékeket vegyünk, mert az olasz élelmiszeripari szabályok sokkal szigorúbbak, ezért bár drágább, de valószínűleg biztonságosabb helyi élelmiszert venni.

Érdekesség, hogy a salátát, petrezselyemzöldet kilóra árulják. Apropó saláta, turisták mindenképp tobzódjanak a sokféle salátában (radicchio, riccia, romana….), mert ezekhez otthon csak ritkán és drágán lehet hozzájutni.

A zöldségespultnál minden esetben kesztyűt kell húzni (a zacskók mellett találhatóak az eldobható kesztyűk) és úgy válogatni.

Tészta: ebben is lehet tobzódni… olcsón és ezerféle formájú tésztát lehet szinte bárhol venni (kilója 1,50 eurótól felfelé. Fél kiló tagliatelle kb 1 euró körül van). A friss tészta is nagyon finom, raviolik, lasagne tészta, tagliatelle, strozzapreti… (fél kiló raviolo 2 euró körül) . Nem érdemes a szószokat túlbonyolítani, egy gyors paradicsomszósz is nagyon finom tud lenni. Vagy  a ricottas-spenótos ravioli zsályával olvasztott vajjal meglocsolva. 

– Előre elkészített szószok: akár frissek a hűtőpultban, akár konzervben (üvegben) vannak, finomak és nagyon megkönnyítik a napi főzést. Mi a Gran ragu-t kedveljük, mindenféle változatban. Két személyre elegendő tésztára általában egy dobozt teszünk (a raguból), ennek ára kb 1 euró körül van. De ha üvegben vesszük, akkor 4 főre 1,50- 2,50 euró lehet.

Hal és tenger gyümölcsei: ezek a várakozásaimmal ellentétben sajnos elég drágák. Ezért aztán sokan a fagyasztott változatot veszik, de ott érdemes figyelni, hogy ne valami messzi tengeren halászott rákocskákat, vagy túlpanírozott (így kilóra méregdrága) halakat vegyünk. A legegyszerűbb friss halak is nagyon finomak (pl. pesce azzurro, bronzino), ezeket két-három darabos csomagolásban találjuk, hamar elkészíthetők, és nagyon finomak. Áruk vetekszik a húsokéval (12-15 eurò/kilò), de szerintem megéri kipróbálni, főleg, mert otthon ezekhez frissen lehetetlen hozzájutni.

– Nagy választékban találunk merenda-kat, azaz mindenféle ízű és színű reggeliket (briós, croissant, tejszelet, csoki, krémes, lekváros; töltött, töltetlen, mázas….), ezekből 6-10 darab 1,5-2 euró körül mozog.

Vannak aztán a kekszek (szintén reggelihez), mindenféle kivitelben. Van kimondottam mártogatás-álló (le macine), gluténmentes, cukormentes, vitaminozott, liszt helyett mással készített, meg ami szem-szájnak ingere. Áruk 1,50 eurótól felfelé – de akkor legalább 500g-os a kiszerelés).  Itt is érdemes a jobb minőséget megfizetni, én pl. még a Mulino bianco termékekkel sosem maradtam hoppon…

Érdemes körülnézni a piacokon, a szaküzletekben (hentes, zöldséges), bár a nagyobb szupermarketekben is általában garantáltan jó minőséget kapunk. Ami egészen biztos: az olasz termékeket Magyarországon hihetetlen drágán és általában nem a legjobb minőségben találjuk (túlsózott, rágós sonka kilónként 7000 ft-ért), tehát ahhoz képest itt mindenképp jól fogunk járni…

Laktóz- és gluténmentes termékekről itt írtam- azóta még nagyobb a választék….

Étel - ital

Kihagyhatatlan sajtok – 1

 

Biztos a „franciás” gasztronómiai műveltségem teszi, de az egyik dolog, amit a legjobban értékelek az olasz konyhában –és a boltok választékában-, az a sajtok sokfélesége. Hogy a minőségről már ne is szóljunk.

Olasz ismerőseim erre a szokásos olasz öntudattal biztosan azt mondanák, hogy „nekünk több és jobb sajtjaink vannak, mint a franciáknak”, de ebbe a versenybe most inkább nem mennék bele 🙂

Maradjunk inkább azoknál a sajtoknál, amelyek kihagyhatatlanok egy sajtimádónak, ha Olaszországban jár.

Fontos tudni, hogy a legtöbb típusnak megvan a regionális változata, így biztos, hogy nem ugyanolyan a pecorino mondjuk Toszkánában, mint Szardínia szigetén, de ez így van jól, hiszen a tejet adó állatok mást legelnek minden tájékon, ez pedig meglátszik a sajt ízén is. Eggyel több ok, hogy mindenhol megkóstoljunk minden típust.

Vannak aztán a szigorúan helyi sajtok, amelyeket csak egy adott régióban termelnek, és sokszor DOP (denominazione di origine protetta) jelzést is találunk rajtuk, ami általában a jó minőséget is jelzi (ès nem kevèsbè azt, hogy az EU-ban vèdett eredetű termèk) .

Végül annyit érdemes tudni (és beletörődni:), hogy a sajtok nem olcsók. Lehet persze az ilyen-olyan saját márkás, ki tudja hol gyártott, olcsóbb termékeket keresni, de nem érdemes. Biztos ugyanis, hogy ha jó minőségű sajtot választunk, azt érezni is fogjuk az ízén, állagán, küllemén.

Kezdjük a klasszikusokkal: az olasz sajtokról valószínűleg mindenkinek a parmigiano és a grana padano jut eszébe (mindkettő tehéntejből). Előbbit egy jól meghatározott földrajzi területen, számon tartott gazdaságokban termelik, ahogy a neve is jelzi, Parma környékén. Szemcsés, törékeny sajt, kalciumtartalma nagyon magas (nőknek, gyerekeknek különösen ajánlott), ellenben zsírtartalma viszonylag alacsony. A hosszabb érlelésűek (egészen 36 hónapig érlelhetik) drágábbak, de erősebb ízűek. Sokan csak készételek tetején ismerik, pedig nagyon finom magában is: lehet előételként fogyasztani, esetleg gyümölcs mellé (körtével nagyon finom). A grana padano hasonló, csak az engedélyezett parmezántermelő gazdaságokon kívül termelt sajt, valamivel olcsóbb is, általában ezt teszik a tésztaételekre.

Ha reszelve vesszük, jól olvassuk el a címkéjét, csakis 100%-ban parmezánt (vagy granat) tartalmazó darálékot vegyünk.

Nagy klasszikus, és sok régióban megtalálható a pecorino. Erős ízű kemény juhsajt, sok változatban kapható (pl. diólevelek – fogli di noci – alatt érlelt, földbe ásott gödörben – fossa- érlelt stb.), amit aztán rengeteg módon használnak. Nemcsak tésztákra reszelve ad nagyon karakterisztikus ízt az ételnek, hanem lehet mézzel enni, vagy akár gyümölcsökkel (a körte itt is gyakori).

A kemény sajtok közül érdemes a bra-t megkóstolni, ezt északon termelik, nem túl erős, de azért érdekes ízű, normál kemény sajt, inkább a kesernyés íz felé hajlik.

Ha dél felé haladunk, ne hagyjuk ki a caciocavallo-t (tehéntejből), amit általában hatalmas tömbökben árulnak, illetve abból vágnak le (északon sokszor csak vásárokban lehet igazit kapni), frissen édeskés, kicsit érettebben erős ízű keménysajt.

Ha a félkemény sajtok érdekelnek inkább, akkor az északi részeken az asiago-t keresd (Padova, Trento, Treviso környéke), tehéntejből készült, minél hosszabb érlelési idejű, annál erősebben kesernyés ízű típus.

Nagy kedvencem a casciotta, abból is az Urbino környéki. Ez amolyan alig elkészült, nagyon friss, nagyon tejszínes ízű, kevéssé sós, (70%-ban juh-, 30%-ban tehéntejből készült) félpuha sajt.

Északon termelik (Val d’Aosta) a fontina-t is, ez is félkemény tehéntejből készült sajt, sokszor melegszendvicsekben olvasztva találkozunk vele, pedig magában is finom, elég zsíros sajt. A provolone-t a Po völgyében termelik, erős ízű félkemény sajt, sokszor füstölt változata is kapható.