Mindennapok

Olaszország, 6 év válság után

Szegényebb. Öregebb. Erőszakosabb. És – feleslegesen – képzettebb. Ez a kép rajzolódik ki 6 évnyi gazdasági válság után Olaszországról.

 Az elmúlt hat év alatt rengeteg ember került a szegénység és társadalmi leszakadás által veszélyeztetetettek csoportjába. E pillanatban 18 millióan vannak, 3 millióval többen, mint 2007-ben. Azokról az emberekről beszélünk, akik az átlagbevétel 60%-nál kisebb jövedelmű családokban élnek, akik nem étkeznek megfelelően, és ha dolgoznak is, csak (nem önkéntes) részmunkaidőben teszik.

Az EU-ban Olaszországnál rosszabb helyzetben csak Görögország és a volt kommunista országok vannak. 2007 óta a váratlan kiadásokat kifizetni nem tudó, számlákat halasztgató, fűtést fizetni nem képes emberek aránya 6,8%-ról 14,5%-ra emelkedett. És még egy aggodalomra okot adó adat: 2012-ben a bérleti díj nem fizetése miatt kilakoltatott családok száma 60.000 volt.

2007 és 2012 között a bűnesetek száma 8,7%-kal nőtt, a vagyon elleni bűncselekmények (lopás, rablás) egyharmaddal emelkedtek, a termékhamisítás (az olcsóbbat kereső vevőknek eladott hamis márkák) megnégyszereződtek, és a személy elleni bűncselekmények is gyakrabban előfordulnak.

A gazdasági bizonytalanság lehet az okozója annak is,hogy kevés gyerek születik. Az ezer főre eső 9,7 gyermek születése a válság évei alatt 8,9-re esett. Az átlagéletkor tehát nőtt, öregszik a társadalom: a 65 évnél idősebbek másfélszer annyian vannak, mint a 15 évesnél fiatalabbak, és a munkaképes korú lakosság egyharmadát teszik ki (Európában a legmagasabb szám).

Ugyanakkor, pont azért is, mert munka nincs, a fiatalok tanulnak. 2007 és 2013 között nőtt a lakosság képzettségi szintje. A diplomások száma 2007-hez képest 23,9%-kal nőtt, a középiskolát végzetteké 11,9%-kal. De a végzettség nem garantálja a munkát, sőt! Míg a válság előtt minél jobban kpzett volt valaki, annál könnyebben talált munkát, most a diplomások és középiskolát végzettek esélye a munkára pont akkora, mint az általános iskolát végzetteké (licenza media, az olasz rendszer más, mint a magyar, csak kb. tudjuk megfeleltetni az otthoni végzettségeknek).

Így a NEET (nem dolgozik, nem is tanul) fiatalok száma a 2007-es 750.000-ről 3,6 millióra nőtt 2014-re. 27,3%-uk középiskolát végzett, 21,7%-uk diplomás.

(Centro Studi della CNA kutatása)

Infrastruktúra, Mindennapok

A lakàs-saga folytatàsa, avagy mièrt ilyen bonyolult lakàst bèrelni??

Nemrègiben mesèltem, hogy kiadò lakàst keresunk Firenzèben, ès – bàr most nincs magyar billentyuzet a kozelben- elmesèlnèm a fejlemènyeket.

Egy szòt ejtsunk azèrt a kìnàlatròl is: Firenze (mint sok kozèpkori vàros) mai szemmel elèg rossz vàrosszerkezettel rendelkezik (ès ebben nagy szerepet jàtszanak azèrt az elmùlt èvtizedek vàrosvezető testuletei is). Van ugye a vàros kozpontja, sok kis utcàval, kevès szolgàltatàssal (mèg kevesebb parkolòhellyel), ahol leginkàbb a diàkok ès a bevàndorlòk laknak (nem mindig jò minosègu lakàsokban). Gusztus kèrdèse, de èn az egyetemi èvek mùltàn nem feltètlen szeretnèk egy szûk ès levegőtlen (ès nem kevèsbè kutyaszaros, turistahordàs) utcàra nèző ablak mögött lakni, fèny nèlkul.  Ez tehàt kiesett.

A kulvàrosok nagyon vàltozò minosèguek, a jobb kornyèkeken (Campo di Marte, Coverciano, Careggi) kevesebb ès dràgàbb a kiadò lakàs (logikus). Mi persze azt vettuk a fejunkbe, hogy szebb kornyeken keresunk lakàst, ami azèrt lehetoleg ne legyen tàvol a munkahelytol.

Ez utòbbi fogas kèrdès, mert Firenzèben ha tomegkozlekedèssel àt kell szelni a belvàrost, az garantàlt idegroham minden nap. Az àtlag busz feleakkora, mint a 7-es Budapesten, de legalàbb annyi embert szàllìt. Es sokat àll a dugòban.

Sokan ezen alapfeltètelek miatt kikoltoznek a vàrosbòl. Ha vonattal elèrheto helyre megy az ember, akkor tovàbbra is van a szornyu vonatkozlekedès (nagyon gusztustalanok a helyi jelentossègu vonatok, bàtran àllìthatom, hogy a magyar viszonyokkal vetekszenek), ès elèg magas lakàsàrak. Ha kocsival megkozelìtheto helyre megy az ember, akkor meg vidàman àllhat napi 2-3 òràt dugòban egy 15 km-es tàvolsàgon is, lèvèn a tomegkozlekedès olyan, amilyen, mindenki autòzik. Es akkor mèg a kèt autò fenntartàsàròl nem is beszèltunk. Igy bàr Olaszorszàgban ez utòbbi az alapàllàs (csalàdonkènt kèt kocsival dugòban minden nap), èn szeretnèk ellenàllni ennek az onfelemèszto èletmòdnak.

Maradt tehàt egy viszonylag kozeli hely (mèg ha busszal nem is, de legalàbb motorral konnyen es dugò nèlkul megkozelìtheto legyen). Talàltunk is egyet, hihetetlen szerencsèvel. Es itt kezdodott a macera.

Kiderult ugyanis, hogy van màsik jelolt is (vagy tobb is?? Mèg az is lehet, hogy bloffoltek) a lakàsra, tehàt gyakorlatilag “licitàltattak” minket. Persze amint eljutottunk a nekunk legmagasabb elkèpzelheto osszegig, szemèlyesen akart làtni a tulaj lànya (aki egyèbkènt a pàrszàz tulajdonukban levo lakàs kezelèsèvel foglalkozik foàllàsban). De elotte mèg bekèrtèk az osszes keresetkimutatàst ès adòbevallàst az elmùlt 3 èvbol. Masfèl òrai beszèlgetès kovetkezett, ahol kiderìtettèk mivel foglalkozunk, meg àltalàban, milyenek vagyunk (jòl oltozottek, udvariasak, talàn nem ègetjuk fel a parkettàt). Ezutàn bekèrtèk az èn letelepedèsi papìrjaimat is. Meg a cv-ket. 

Es eltelt kozben kèt hèt…

Es vègul igent mondtak. Na de nem àm januàr 1-jei hatàllyal, hanem december 15-vel, mondvàn “nem engedhetik meg, hogy elvesszen egy fèlhavi bèrleti dìj” (- figyelem! van pàrszàz lakàsuk, ahogy mondtam, biztos èhen halnànak enèlkul a fèl hònap nèlkul…).

Csakhogy: vagy leteszunk hàrom hònap kauciòt (cca 3000 eurò), vagy hozunk banki biztosìtàst. Mivel nem akarjuk èvekig parkoltanti a pènzt, ez utòbbit vàlasztottuk. Ennek elkèszìtèse kb. 10 nap, ès elkèpzelheto, hogy meg sem adjàk – a bankok itt is èppùgy mukodnek, mint otthon, azaz lehetoleg csak hozzuk nekik a pènzt, nehogy màr valamit nekik kelljen szolgàltatni … ezt mèg meglàtjuk. Ma reggel mindenesetre azt mondtàk a pàromnak, hogy bàr 22 ève nàluk vezeti a szàmlàjàt, azèrt semmi sem biztos, mert az adòbevallàsàban szereplo osszeget tudjàk figyelembe venni, ami egy nemrègi nyomtatvànyvàltozàs òta csak a jovedelmèbol leìrt koltsègek nèlkul jelzi a brutto bevètelèt (ez bonyolult tudom, annak bizonyult a bankosoknak is), ezèrt olyan, mintha kevesebbet keresne, mint amennyit valòjàban. En meg mèg nem vagyok 3 ève az orszàgban, ezèrt nem biztos, hogy figyelembe tudnak venni, bàr van rendes bevètelem. Jò, mi??

Ha megis megadnàk, màris olvashatjuk a tìzoldalas szerzodèst, amiben minden a minimàlis rèszletig le van fektetve. Az is pèldàul, hogya felmondàsi ido 6 (azaz hat!) hònap….

Hadd ne mondjam, eddig jò pàrszor eszembe otlott, hogy inkàbb hazakoltoznunk kellene Budapestre…..

Infrastruktúra

Ingyen wifi Firenzèben

Nemsokára, ha minden jól megy, jó néhány közintézményben és jó pár közterületen lesz ingyen elérhető wifi. Firenzéhez hasonlóan egyébként még Rómában, Cagliariban, Genovában és Pármában (a “Wi Move” projekt keretében). Firenzében egyelőre 10 téren és két parkban tervezik, valamint a leendő metró megállóiban is 2010-től.
A lényeg, hogy először regisztrálni kell, ezután pedig korlátlanul hozzáférhetőek lesznek a közérdekű site-ok. Lehet persze egyéb honlapokon is nézelődni, de azt napi egy órába (és 300Mbyte-ba) kell beszorítani, ennyi lesz a fejenkénti kvóta.

A regisztrációhoz fontos tudni, hogy a wifi-s terek egyikén kell csatlakoznunk a netre, és amikor automatikusan megjelenik a fogadó oldal, akkor a név és mobilszám megadásával fel kell iratkoznunk. Ezután hívjuk fel a megadott mobilszámunkról a 055-4650034 telefonszámot, akkor automatikusan megérkezik a számítógépünkre a user id és a password (smartphone-nal ugyanez az eljárás). Ja, és a telefonhívás ingyenes.
Íme a tíz tér, ahol igénybevehető a szolgáltatás:

  • Piazza della Signoria;
  • Piazza Santa Croce;
  • Piazza Santo Spirito;
  • Piazza Santissima Annunziata;
  • Parterre in Piazza della Libertà;
  • Via Canova (presso uffici dell’Anagrafe);
  • Piazze Ghiberti e Annigoni;
  • Villa Arrivabene in Piazza Alberti;
  • Piazzale Michelangelo;
  • Piazza Bambini di Beslan ingresso Fortezza da Basso;
  • Piazzale delle Cascine;
  • Parco di San Donato.

 

Munka-tapasztalat

Az olasz és a magyar munkatempóról

Amikor elkezdtem itt Olaszországban dolgozni, nagyon idegesített néhány dolog. Hogy a határidők csak amolyan jelzésértékkel bírnak, soha senki semmit nem tart be. Hogy ha emailben kérek információt, szinte sosem kapok választ, mindenképp telefonálnom kell, ha valamire azonnal akarok megoldást. Hogy mindenbe belekapunk, de megcsinálni mindig csak azt csináljuk, amit valami miatt már egyáltalán nem lehet halasztani, na de akkor viszont rohamtempóban és idegesen. Szerződéseket általában utólag írunk meg, a kifizetésekről már nem is szólva. Röviden tehát tökéletes káosz van mindenhol, amerre a szem ellát. Én a magam poroszos felfogásával azonnal nekiláttam dolgozni, ha valaki szólt, hogy csinálunk egy projektet, mondjuk a negyven feletti nők átképzésére, feltételeztem, hogy az a valaki már tudja, milyen forrásból, milyen célcsoportnak, és a projekt hogyan illeszkedik valamiféle általános elgondolásba (stratégiába). Ezzel aztán sikerült is magam párszor nehéz helyzetbe hozni. Mert a legtöbb esetben mindaz, amit én készpénznek vettem, távolról sem volt kitalálva. Az egy kósza ötlet volt, és a rákövetkező másfél hónapban kiderült, hogy van forrás, de nem erre, nem ez lenne a célcsoport, és most egyáltalán nem ez a prioritás (így lehet, hogy a végén fiatal férfiak szakmai képzése lesz az egészből). És mindez nem két nap alatt derül ki, hanem telnek a hetek, mert mindenki rettenetesen elfoglalt, minden konkrét megbeszélést csak napokkal-hetekkel később lehet összehozni. Arról nem is beszélve, hogy a dolgok mindig valahol az informális találkozókon dőlnek el (amolyan, ja összefutottunk X-el a héten, és kávézás közben beszéltünk arról, hogy….), jobb tehát, ha folyamatos mozgásban vagyok és „véletlenül” összefutok mindenkivel, mintha egy adott találkozóra meghívok mindenkit.

De hogy van az, hogy az ország mégis működik? A déli részét (amiről itt északon legalább olyan véleménnyel bírnak, mint mondjuk valami harmadik világbeli országról, és hát a statisztikák nem is nagyon mondanak mást) is beleszámítva mégis a világ első tíz legnagyobb gazdaságának egyikéről van szó. Megközelítést kellett tehát váltanom. Nem arról van szó, hogy a rendszer nem működik, hanem arról, hogy a saját szabályai és feltételei közt működik. Ahogy ezt egy képzésen egy olasz tréner megfogalmazta (és nagyon egyetértek vele), ha grafikonként értelmezünk egy projektciklust, akkor a japánok az elején beleteszik a maximum energiát, ami miatt a ciklus végén már minimális erővel is garantált a sikeres befejezés. Az olaszok ellenben a projekt utolsó öt percéig a kevésnél is kevesebb energiát tesznek bele, ellenben az utolsó öt percben hihetetlen energiákat mozgósítva megcsinálnak mindent, amit kell. Ha ez túl elvont lenne, akkor álljon itt a helyiek Murphy törvénye, miszerint a befejezés előtti utolsó öt percet (napot, hetet) elvennénk, semmilyen munka nem lenne sosem megcsinálva. Ez rendszerszinten persze azt jelenti, hogy minden munka meglesz, csak épp másként oszlik el az elvégzésére szánt energia.

Ehhez jön még a sajátos déli kommunikációs rendszer. Itt ugyanis mindenki mindenben el kell hogy mondja a saját véleményét. Lehet, hogy ugyanazt mondja, mint a három előtte szóló, de neki akkor is joga van megszólalni és a saját mondanivalóját teljes terjedelmében kifejteni. Emiatt állnak elő olyan megbeszélések, ahol órákon át mindenki ugyanazt mondja. Én az elején ezeken a találkozókon azt gondoltam, hogy vagy autista itt mindenki (senkire sem figyel, csak mondja a magáét), vagy csak álmodom. De aztán megtanultam, hogy ez itt amolyan „alapjog”, mindenkinek jár, és ezen felül ezáltal „látszik” az ember, innen tudjuk, hogy az adott dologban vele is kell számolnunk.

Aztàn van még a concertazione ideája, azaz mindenkit meghallgatva konszenzusra kell jutnunk, kerül, amibe kerül. És ezek a célok a hatékonysággal egyformán nyomnak a latban, tehát egyáltalán nem elhanyagolhatóak. Ez talán a legnagyobb különbség az otthoni és az itteni munkamódszer közt. És ha ezt nem sikerül átprogramozni magunkban, akkor nehéz lesz az olasz munkakörnyezetbe beilleszkedni. Nem mondom, hogy könnyű, de idővel ezt is meg lehet szokni…