Kultúra

Firenze romana – avagy a botcsinálta etimológus, aki vagyok :)

Szombaton egy tematikus idegenvezetésen voltunk Firenzében, ahol sok érdekes dolgot megtudtunk a római kori Florentia-ról régész végzettségű idegenvezetőnktől.

Néhány éve tárták fel a római színház romjait a Palazzo Vecchio alatt, és nemrégiben egy részét meg is nyitották a nagyközönség előtt.

Elképesztő tudni, hogy a Piazza della Signoria-n hány réteg történelem felett sétálgatunk, miközben a magában is remekmű Palazzo Vecchio-t csodáljuk. Hiszen a római korból megmaradt épületekre (és azok egy részének széthordásával szerzett téglából) építették fel a középkori épületeket, majd erre később a Palazzo Vecchio-t.

A Palazzo Vecchio múzeumkomplexumában van lehetőség csak a földalatti részeket megnézni (4 euró/fő), és két dolog miatt érdemes is: az egyik a teatrum viszonylag nagy részeinek meglátogatása – annyira sok része megmaradt, hogy egészen egyértelműen látható a struktúrája. A másik az a metszet, ahol a három kor egymásra épült rétegeit tisztán meg lehet különböztetni – a római teátrumrészletre ráépült középkori falat, és a középkori kapun belépve az udvari kutat, miközben a Palazzo Vecchio alatt állunk.

A teatrum a római város egyik sarkában volt, elég impozáns méretekkel: 100 m hosszú, és 35 m széles volt fénykorában. Íme a rekonstrukció:

Risultati immagini per firenze romana
A kettes számtól jobbra volt a félkör alakú színház, maga a kettes nagyjából a mai Piazza della Signoria-nak felel meg.
Risultati immagini per firenze romana
Rekonstrukció – jobbra a nagy kerek épület az amfiteátrum (ezt ma a Via Torta íve őrzi), balra mögötte a félkör alakú színház.

A színház az ie. 1. században épülhetett, és legalább 5000 embert képes volt befogadni (egyes kutatók szerint akár 15 000-et is, de ez enyhe túlzásnak tűnik, annak fényében különösen, hogy a városnak 10 000 lakosa volt összesen).

Az i.sz 5-6 századtól nem használták már színházként, így egyes részei leomolhattak, másokat elhordtak az éppen folyó építkezésekhez. A longobárd időszakban a város védelmi vonalába illleszkedett, majd a késő középkorban a celláit börtönként használták (a 13. századig). Majd ezután ráépültek a Palazzo Vecchio különböző fázisokban felhúzott részei, így teljesen feledésbe merült.

Az első ásatások 1876-ban kezdődtek, amikor a szomszédos Via de’ Gondi-ban építkeztek, Egy rövid munkát kivéve 1935-ben, az érdemi feltárás 2006-2007-ben volt, de csak 2014-2015-re lett készen a közönségnek is megnyitott útvonal.

És hogy az etimológiai útvesztőkről is essen végre szó, történt, hogy az idegenvezető többször említette a vomitorium szót. Én ugye két neolatin nyelvszakot elvégeztem, azaz tanultam nem kevés latint, romanisztikát, etimológiát. De még enélkül is adja magát, hogy a szónak köze van a vomitare igéhez (=hányni – még angolul is to vomit, gondolom latinból, valószínűleg francia közvetítéssel átvéve). Tehát vomitorium itt, vomitorium ott, magamban gondoltam is, hogy ezek a rómaiak nem nagyon lacafacáztak, ahogy volt sok latrina, nyilván volt egy csomó hányóhely is.

Na de ennyi? És a teatrum közepén? Csak rákérdezek, hogy ezt most akkor hogy gondolták…

Kiderült, hogy a vomitarium az a nagy ókori római épületeknél (amfiteátrumok, teátrumok) az a folyosó, amin viszonylag rövid idő alatt rengeteg embert ki lehet üríteni (mondjuk az előadás végeztével, vagy valami probléma esetén). Azaz valószínűleg a vomitare jön abból a vomitorium-ból, ami gyors és könnyen kiürítést jelent.

🙂

Kiegészítés (köszi Ágostonnak):

Misinterpretation of the term 

A vomitorium at the Roman amphitheatre in Trier

There is a common misconception that ancient Romans designated spaces called vomitoria for the purpose of actual vomiting, as part of a binge and purge cycle.[4] According to Cicero, Julius Caesar once escaped an assassination attempt because he felt ill after dinner. Instead of going to the latrine, where his assassins were waiting for him, he went to his bedroom and avoided assassination.[5] This may be the origin of the misconception. The actual term vomitorium does not appear until the 4th century CE, about 400 years after Caesar and Cicero.”

Forrás wikipedia. 

Reklámok
Firenze

A bankrendszer bölcsője

Aki volt már valaha Firenzében, tudja, hogy elképesztőek az épületek arányai. Az egymást érő palazzo-k impozánsak még mai szemmel is, ha pedig elképzeljük, ahogy a középkori utazó beérkezik a nyüzsgő középkori városba, igencsak nagy hatással lehetett rá a gazdagság, a hatalmas paloták és a lenyűgöző városi élet.

A 13. században Firenze már így nézett ki (1200-as évek! Magyarországon ekkor épp a tatár járt):

Firenze

A történészek úgy becsülik, hogy a középkorban nagynak számított az a város, amelynek 50 000 lakosa volt. Párizs kivételével – amely a 12. és a 13. század között “demográfiai szörnnyé” vált, 50 000-ről 200 000-re duzzadt lakossággal -, a kor minden nagyvárosa itáliai: Milano, Firenze, Venezia és Genova. Már az ókorban jellemző volt ez a lakosságkoncentráció Észak-Itáliában, és mivel a kora középkor Italiában kicsit könnyebb volt, mint a nyugat más részein, ez nagyban hozzájárult a városi élet jellemzőinek megtartásához.

A városi életforma megtartotta az a laikus (nem egyházi) írásos kultúrát amely az ókorban elterjedt volt: tudtak számolni, nyilvántartásokat vezettek, levélben kommunikáltak egymással. (Egészen más környezet ez, mint pl. a középkori Francia királyság településszerkezete, amit a vidéki, földműves kultúra, az írástudatlanság jellemzett.) Ez az írásos kultúra, amely a urbánus agglomerációs szerkezet fenntartásához szükséges volt, nagyban segítette az itáliai városok kora középkori újjászületését, míg közben a nyugat többi része még pár évszázadig szendergett.

De ez még önmagában nem lett volna elég – hiszen a helyzet hasonló volt Dél-Itáliában is, de ott az egy Nápoly kivételével mégsem jöttek létre ilyen virágzó központok.

A másik dolog, ami Észak-Itáliát előnybe hozta, az a virágzó kereskedelem kelet felé, amelyből a városok nemcsak részesedtek jó földrajzi fekvésüknek köszönhetően, hanem kimondottan a kelet-nyugat közötti központtá váltak. A Palesztinából visszatért keresztesek hozták a selymet, a fűszereket, az egzotikus földi jókat, Genova és Velence igen szoros kapcsolatot ápolt Konstantinápollyal és más keleti városokkal, minden adott volt tehát ahhoz, hogy ezek a városok egyfajta összekötő szerepet játszanak kelet és nyugat között, és íly módon jelentős vagyont halmozzanak fel.

Nem is a Mediciek az egyetlen fontos és gazdag család a 14. században Firenzében, a Strozzi, Peruzzi, Castellani, Albizi családok is fontos szerepet játszottak ezekben az évtizedekben.

De honnan volt ezeknek a családoknak a vagyona? 

A kereskedelemből, a termelésből biztosan. De aztán meg főleg abból a tevékenységből, amit ma banknak hívunk, és amit a 13.-14. században találtak ki Toszkánában.

A kereskedelmi tevékenység igen fontos volt ezekben a városokban, a kereskedők szerte Európában utaztak, adtak-vettek, mert a legfontosabb vásárok pl. Champagne-ban voltak (Franciaország), vagy a Hanza-városokban (Észak-Németország), és ehhez persze sok pénzt kellett magukkal vinni  Az akkori pénzek még ezüstből, aranyból voltak, ami igen súlyos volt, és nem fért el egy vékonyka pénztárcában. Utazni lóháton, lovaskocsival lehetett, és hát a közbiztonság, mint olyan sem létezett, így aztán fokozottan veszélyes volt a sok pénzzel utazni.

Igény mutatkozott tehát, hogy ezt a sok pénzt felváltsa valamilyen “papírigazolás” a pénz értékéről.

Nagyon leegyszerűsítve kellett valaki, aki(nek a képviselője) megjelent a vásárokban szerte Európában, és ahogy az eredeti lakhelyen, idegenben is kiadott papírigazolásokat a pénzről, amit beadtak hozzá. Vagy kiadta a pénzt a bemutatott papír alapján.

Mekkora zsenilalitás, nem? Persze kellett hozzá infrastruktúra, befektetés, erre a Medicieknek és a többieknek nyilván megvolt a kezdőtőkéje 🙂

Ez a szolgáltatás persze nem volt ingyen, és mivel sikeres volt, sokan használták, hát még jobban meggazdagodtak belőle a bankárcsaládok.

Olyannyira, hogy kölcsönözni kezdtek, nagyban, a királyi családoknak is. Pl. az angol vagy francia királynak. Az aztán még nagyobb biznisz volt. Volt miből építeni a csodásabbnál csodásabb, hatalmukat hirdető palotákat.

Mígnem  beütött a krach. A történelem első bankválsága.

Az 1300-as évek közepén Európán végiseprő pestis megtette a magáét. A lakosság egy nagy része meghalt, kiesett a termelő rendszerből, így a királyok bevétele drasztikusan megcsappant. Nem tudták hát visszafizetni a kölcsönöket… ami természetesen erősen megviselte a bankárcsaládokat.

Ez volt az az időszak, hogy ismét visszatértek a biztos termeléshez, az agráriumhoz, kicsit kivonulva a városból, egymás után építve a villákat Firenze környéki birtokaikon. (pl. Villa Corsini és Villa Petraia). (Villa, mint a termőföld birtokközpontja, az agrár tevékenységhez kötött épületforma.)

Csak érdekességként, arra emlékeztek még iskolai tanulmányaitokból, hogy Boccaccio Decameron-ja pont az 1348-as firenzei pestis idején játszódik, és az a kerettörténete, hogy néhány nemes a pestis elől menekülvén Fiesole-ba húzódik vissza, ahol mondák mesélésével szórakoztatja magát? (olaszul erről itt,  magyarul meg itt).

Persze a Mediciek nemcsak túlélték a bankválságot, hanem a történetük java csak utána jött – nemsokára jön a folytatás…

Ez az 1459-es Medici hatalmat (Signoria dei Medici) ábrázoló freskó Benozzo Gozzoli-tól, sokmindent elmond.

800px-Cappella_dei_magi,_corteo_con_lorenzo,_piero_e_giovanni_de'_medici

A propos középkori utazók: a Bargello múzeumban június elejéig látogatható a középkori utazással kapcsolatos kiállítás. Érdekesnek ígérkezik.

Infrastruktúra

Taxi

Most olvastam, és sajnos ez kimaradt valahogy a májusi programokból, hogy idén 100 éves a firenzei taxizás. Ezt annak rendje és módja szerint meg is ünnepelték május végén. Érdekes belegondolni, hogy egy ilyen, nekünk modernnek tűnő szolgáltatást már 100 éve kitaláltak. Vajon kik utaztak benne? Nagyon drága volt? Mennyire volt annak idején meglepő az ötlet? Mikor alakult ki az a máig megtartott szokás, hogy egy város neve és egy szám azonosítja a hívott taxit?  …

Biztos minderre választ ad az évfordulóra készült kiadvány, amit azonban még nem sikerült megszereznem 🙂

Addig is marad tehát az alábbi kép-pár: ilyen volt, ilyen lett…

Firenze

Amikor Firenze fõvàros volt…

Merthogy volt ilyen is…

Mivel 1800 körül az önàllò Toszkànai Nagyhercegsèget màr kètfelõl is szorongattàk: egyrèszt az orsztràkok, màsrèszt a formàlòdò egyesült Itàlia rèszèrõl, 1860-ban, a màsodik függetlensègi haborù (az 1848-as mozgalmak) utàn Toszkàna vègül csatlakozott a Savoia csalàd uralma alatt egyesìtett Itàliàhoz. 1865-ben aztàn annak fõvàrosa is lett (Torino utàn).

Nem sokàig, mindössze öt èvig tartott a dolog, de ezalatt az idõ alatt a vàros központja jelentõs àtalakìtàson esett àt, mivel a közhivatalok ideköltözèsèvel (ami ugye sok hivatalnok-csalàd megjelenèsèt is jelentette) sok ùj lakàsra, èpületre volt szüksèg.

Egyesek szerint ez jòvàtehetetlen kàrokat okozott a közel ezerèves vàrosèpìtèszeti hagyomànyban, pèldàul leromboltàk a règi piacot ès a zsidò-negyedet (a mai Piazza della Reppublica tàjèkàn), màsok ùgy tekintenek ezekre az èpìtkezèsekre, mint a mai modern Firenze urbanisztikai arculatànak megalapozàsàra.