Kultúra

Bialetti

Alig van “olaszabb” egy jó presszókávénál, és kapszulás gépek ide vagy oda, a legtöbb olasz háztartás azért ragaszkodik a bevált moka-jához, azaz kotyogós kávéfőzőhöz.

Ilyen volt régen

A kotyógós főzőt Alfonso Bialetti találta fel 1933-ban, és az elmúlt majd’ 100 év alatt olyan karriert futott be, hogy egy példányát a New Yorki MOMA is kiállította.

 

A vállalkozást eredetileg 1919-ben alapította Alfonso a piemontei Omegna-ban, alumínium olvasztásra és -megmunkálásra.  A nagy áttörés 1933-ban a moka megtervezésével jött el, amelyhez az ihletet az omegnai asszonyok mosási technikája adta (már legalábbis a legenda szerint).

Úgy tartja a fáma, hogy a háború utáni években a fiatal Alfonso Bialetti szerette volna megismertetni a masinát minél több emberrel. Egy nap egy hitetlen franciákból álló csoportnak magyarázta épp a működését, mikor feltűnt a színen Onnasis, a hajómágnás. Bialetti odament hozzá és megkérdezte, hogy megkóstolná-e a presszókávét, amit a moka-val főzött. A legenda szerint Onassis elfogadta, és nagyon ízlett neki, aminek hangot is adott a franciák előtt. Innen indult a Bialetti világkarrierje.

A gyártás a háború végéig kisüzemi volt, évi 70 000 darabbal, csak azután lendült fel, miután a fia, Renato átvette a cég vezetését.

Renato a Bialetti gyárban nőtt fel, majd átvette a  vezetését egészen addig, míg 1986-ban el nem adták a Faema cégnek.

Renato Bialetti tegnap,  93 éves korában meghalt, és erről minden tévéhíradó, online lap megemlékezett, mert a Bialetti a mai napig minden háztartásban megtalálható, és a 40 évesnél idősebbek mindegyike tud idézni gyerekkorából legalább egy Bialetti reklámot.

Az utóbbi időkben a termékspaletta nemcsak a moka-k terén bővült (ld. alább), hanem minden egyéb háztartási eszközt is gyártanak, jó minőségben.

Egy kis Bialetti ihlet:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Nekünk ilyen van, acélból, több méretben, nagyon szeretem:

ilyen van.jpg

 

UPDATE: Azóta megvolt a temetés is: a hamvakat egy kotyogós kávéfőző alakú urnában helyezték örök nyugalomra. Az embernek lehet humorérzéke még halott korában is 🙂

(foto Elisa Sola)

Infrastruktúra

Cserpes meg Frei

suti

Most sznob leszek… de had’ legyek már büszke valamire, ami nagyon jó ebben az országban, választott hazámban… (irónia kiérez!)

Tehát minden magyar sajtóorgánumban egyre csak olvasom, hogy ez a Cserpes tejivó micsoda szuper hely. Mert pl. tejből készült tejet használ (nohát, ezen még csodálkozunk!? nem ez lenne az alap?)

Na, nyáron elvittem az én olasz páromat a Cserpes tejivóba. Mondván, milyen jó kis program lesz, hát már otthon is vannak jó bárok (vagy annak valami megfelelője). Ehhez képest ezt találtuk: száraz, színtelen és taszító péksüteményeket. A kakaós csiga állaga és íze szégyen volt. Rossz kávét – de mondjuk ezt egy olasz (vagy itt élő külföldi) nyilván más szemmel nézi, mint Bp. éppen még fejlődő (eufemizmus!) kávékultúráját nap mint nap megtapasztaló ember.

Voltak még szottyadt szendvicsek és kornyadozó sajtok. Olyan, amire még véletlen sem fanyalodnék rá. Na jó, ha már nagyon éhezem, akkor esetleg, ámbár…

Meg lassú és kedvetlen kiszolgálás. És bizonytalan tisztaság. Jó, tudom, hogy sokan voltak aznap. De emberek, takarítsatok! Legyen erre ember. Nagyon fontos, hogy – ha már ülni is lehet- az asztalok le legyenek törölve, a padló meg gyakran átmosva, a reggel folyamán is!

És ezt éltetik! Egy olasz alsó-közepes bár is sokkal-sokkal többet tud ennél, napi szinten, alapesetben.

Nem kell hozzá nagy tudomány. “Csak” valóban jó termékek és felszerelés (kávégép, barista kiképzése). Ahogy itt szokták: a kicsit megfáradt péksüti azonnal kuka, a kávéból másikat adnak, ha valamiért nem kifogástalan. Ja meg hát a kiszolgálás is ugye: otthon kedvetlen, rád sem néző alkalmazottak, itt meg a vendég pillantásából értő emberek. És gyorsaság.

Ha már itt tartunk, most karácsonykor még egy csalódás ért minket. A Frei caféba ültünk be az Arénában. Mivel ugyanitt pár hónapja még iható kávét ittunk, bizakodtunk. De most az történt, hogy a viszonylag kevés vendég ellenére 10 percnél tovább készült a két kávé. Na jó, nyaralunk (nem is mondom, hogy egy olasz bárban azonnal érkezik minden, a baristák keze mint a motolla…). De ihatatlan volt a két fajta kávé mindegyike. Égetett gumiíz, rossz aroma, keserű, rossz. Nagyon rossz.

Érintetlenül adtuk vissza a pultra, ahol a srác közömbösen átvette. Eszébe nem jutott megkérdezni, hogy valami baj volt-e, adhat-e másikat. Igazándiból ezen rágott be a párom, de nagyon.

Én meg sajnálom a Freit. Az ötlet nem rossz, kedves a hely, a sütik jól néznek ki (nem kóstoltam még). Azaz a koncepció megvan (attól eltekintek most, hogy a kávés újságjukba néha hülyeségeket írnak -otthon sokminden eladható) és jó. De a megvalósítás! Olaszországban még a legrosszabb bárban is azonnal új kávét ajánlanának fel, és fél perc alatt eléd is tennék, ha valami hasonlót látnának. És az ízből az is kitalálható, hogy a géppel lehet probléma, tehát nyilván megoldható lenne. Ha valaki végre felfedezné magát a problémát.

És nem, nem minden olasz bár egyforma. Nagyon jól tudok már én is különbséget tenni közöttük. De azért itt a helyiek által bar schifoso-nak tartott helyeken meglehetősen jó minőséget tudnak, olyat, amitől otthon még rettenetesen messze vagyunk.

Olvassátok a firenzei bárokról írt sorozatot.

És most elmegyek egy kávéra a szomszéd bárba.

Firenze

Caffè di Firenze – 2

A Giubbe rosse után nem hagyhatom ki a Chiaroscuro-t, még akkor sem, ha már írtam róla. Ugyanis ez tényleg a kedvencedik caffé-m a városban, és mivel a központ közepén található, nem lehet kihagyni még azoknak sem, akik csak rövid ideig vannak a városban. . .

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Tehát a via del Corso, 36/r címet keressük, valóban két lépésre a piazza della Repubblica-tól.

A bárban lehet reggelizni, csak egy sütire beugrani, és persze kávézni. Márpedig nagyon nagy választékban – a “rendes” kávéktól a vaníliás, karamelles, szerecsendiós változatokig rengeteg típus van.

Aztán lehet persze ebédelni is, a szendvicstól a primo-kon át húsokig és halakig és a változatos zöldségekig érünk, minden friss és finom.

A belső térben leülve egészen “párizsias” a hangulat, nagy a nyüzsgés – ez talán az egyetlen probláma vele, szinte mindig tömött sorokban várnak az emberek.

Este 6 órától aperitivo is van, 9 euró /fő áron.

Szerveznek kávé-tanfolyamokat is, a kezdőktől a profikig mindnekinek, erről itt lehet érdeklődni:  http://www.espressoacademy.it/

De addig is, csak egy jó kávéért álljunk meg itt pár percre…

Étel - ital

Hol főzik a legjobb kávét Olaszországban?

Hol van Olaszország lejobb bárja?? Nehéz lenne megmondani.

A Népszabiban azért elolvashatjátok a cikket 🙂 itt: http://nol.hu/mozaik/hol_fozik_a_legjobb_kavet_olaszorszagban_

Hol főzik a legjobb kávét Olaszországban?

A legjobb presszónak minden olasz azt tartja, ahol a reggeli feketéjét issza. Az összesen 150 ezer itáliai kávézót az idén is rangsorolták. A koronát a Friuliban levő Palmanova egyik kávézója kapta meg.

Röviden és egyszerűen bárnak hívják Olaszországban a kávézót, a beállós presszótól a leülős kávéházig tartó összes vendéglátási variációt beleértve. Van egyetlen pultból álló bár, ahol elénk tolják a kávét (és Nápolyban a kávéfőző pincér előre meg is cukrozza). Van olyan bár, ahol ebédelni is lehet (szendvicset éppúgy mint kagylós spagettit); van bár, mely egyben cukrászdaként is működik.

A bár az olaszok számára elsősorban a kávéfogyasztás helyét jelenti, ahol reggel péksüteménnyel, ebéd után önmagában, este gyomorkeserűvel isszák az espressót. A bár központi jelentőséggel bír az itáliai társadalom mindennapi életében. Az olaszok fejenként napi 8 eurót költenek a bárokban. A vendégek fele a bárban reggelizik, 8,7 millió olasz a bárban ebédel. A csésze kávé átlagosan 80 centbe kerül: Milánó központjában 1 euró 20, délebbre olcsóbb.

Nehéz megmondani, melyik Itália legjobb kávézója. Minden városnak, kerületnek, munkahelynek, családnak megvan a saját kedvence. A rangsorolás feladata a Gambero Rosso gasztronómiai újság szakértőinek jutott. 2003-tól adják ki a Bar d’Italia (Olaszország bárjai) című kalauzt, melyben 1650 benevezett presszót és kávéházat osztályoznak. A legmagasabb minősítést – kínálat, felszolgálás, kávéfőzés alapján -, a három kávészem, három kiscsésze osztályzat képviseli. Az év bárja címet az idén a Friuli tartományban levő, Udine közeli, ötezer lakosú Palmanova egyik bárja, a Caffetteria Torinese érdemelte ki.

Az Itália legjobb bárjának címével megkoronázott Caffetteria Torinese 1938 óta főzi a kávét a XVI. században erődként épített, csillagalakú kisváros gyönyörű főterén. Ahogyan a tulajdonos Nereo Ballestriero elmondta, reggel héttől éjjel kettőig tartanak nyitva. A Caffetteria kínálatából látszik, hogy észak-kelet olasz bárról van szó: az espresso mellett rendelhetünk japán tealevelekből készített teát, libasonkát, nyers rákot Carnia-vidékének folyóiból, Collio fehérboraiból. “Nálunk olaszok, szlovénok, osztrákok is megfordulnak, és ha a turista borjúszeletet akar reggelizni, én nem akarok neki nemet mondani” – hangoztatta Ballestriero.

A Gambero Rosso kalauzában felsorolt több mint másfél ezer bárból 27 érdemelte ki a legjobbnak járó osztályzatot az északi Piemontétól Szicíliáig. Ma már neves építészek rajzolják meg a kávézókat, a menüben kiemelt figyelmet kapnak a zéró-emissziós biotermékek és a helyi receptek. A titok persze a pincérekben is rejlik: gyorsfelfogású, jól képzett és mosolygós szakmabeli nélkül a legjobb bár sem működik. A palmanovai mellett az Innovációért járó díjat a milánói Biancolatte nyerte el. A történelmi kávéházak között a pálmát a torinói Baratti&Milano vitte el. Persze az olaszok továbbra is a kedvenc sarki bárjukban isszák meg reggeli kávéjukat.

Étel - ital

Olaszok magyar gyökerekkel – 1

van néhány olyan híres olasz, aki valójában magyar volt.

Első ilyen példánk az a Francesco Illy, aki az első világháború alatt érkezett Triesztbe, amely akkoriban igazán soknyelvű, sok kultúrájú város volt nagy kereskedelmi mozgással.

Ebben a városban Francesco Illy aztán 1933-ban megalapította az azóta is családi tulajdonban lévő Illy birodalmat.

Az Illyvel Trieszt az egyetlen olyan város, ahol a kávégyártás teljes folyamata egy helyen van jelen.