Festa della Repubblica

Június 2 szabadnap, a köztársaság ünnepe.

De mit is ünnepel Olaszország?

1946. június 2-3-án, a fasizmus bukása után, népszavazást tartottak arról, hogy megtartsák-e a királyságot, mint államformát, vagy áttérjenek a köztársaságra.

Nagyon szoros eredmény született:  10.718.502 szavazatot kapott a királyság, a köztársaság viszont 12.718.641 szavazattal győzött.  Ezzel egyidőben száműzték a királyi család, a 85 évig uralkodó Szavoiák  tagjait.

Maga a népszavazás rettentő feszült légkörben zajlott, gazdag -sokszor vitatott – események sorozata jellemezte és gyakorlatilag egy békés forradalomnak tartják a mai napig. Sokan megkérdőjelezték a szavazás tisztaságát, és ezt a mai napig nem sikerült a történészeknek mindenre kiterjedően megcáfolni.

A szavazás hivatalos kimenetele a köztársaság győzelme volt, ami után nem sokkal megalakult az alkotmányozó gyűlés (Assemblea costituente), hogy kialakítsák az ország alkotmányát, amely az addig érvényes  statuto albertinot leváltotta.

Fontos adalék, hogy ez a népszavazás volt az első alkalom, hogy a nők is szavazhattak.

Az elméletileg a franciák július 14-éhez, vagy az amerikaiak július 4-éjéhez hasonló ünnep Olaszországban mégis inkább arról szól, hogy az olaszok (lehetőleg egy hosszú hétvégével) megnyitják a strandszezont.

Aki mégis az állami ünnepekre kíváncsi, a http://www.festadellarepubblica.it/ honlapon mindig megtalálja az azévi programot. Idén ráadásul a 150. évfordulóját is ünnepli az ország, tehát dupla oka van ünnepelni.

Aki pedig a hétvégét szeretné valahol pihenéssel tölteni, az készüljön fel, hogy az utakon hatalmas dugók várják, mert az olaszok óramű pontossággal megindulnak a tenger felé.

Reklámok

Nemzeti az ünnep?

Olaszország április 25-én ünnepli a „felszabadítását”, azaz a második világháború végét, már legalábbis az ország számára. Idén szombatra esett (amit jól elfelejtettem, ezért aztán üres hűtővel láttunk neki a hétvégének, de nem is ez a lényeg), és én itthon tettem-vettem a szokásos háttértelevíziózás mellett. Mígnem arra kaptam fel a fejem, hogy mind a miniszterelnök, mind az államelnök az ünnepi megemlékezésében a legtöbb figyelmet azoknak a „megtévesztett, rossz oldalra állt” elesetteknek szenteli, akik fasisztaként haltak meg. Hát akkor most mi van??? Államilag megünnepeljük a fasisztákat??? Ez Berlusconitól végülis nem meglepetés, épp most vonta össze egy pártba a saját politikai formációját a fasiszta gyökerű szövetségesével. Na de az államelnök, aki eredetileg egész életében a kommunista pártban tevékenykedett??? Kiderült, hogy ez az állítólagos felszabadítás nem volt mindig mindenkinek az, és Berlusconi kormányfőként eddig inkább nem is nagyon ünnepelte április 25-ét, ahogy a jobboldali szavazók többsége sem. Most, hogy belekezdett, gyorsan megmagyarázta, hogy hogyan lehetséges ez… törekedve ezzel arra, hogy „egyesítse” az országot, és felmentse azokat, akik annak idején nem a jó oldalon harcoltak és éltek. Ugyanakkor ez is annak a jó pár évtizedes belső megosztottságnak a logikája szerint működik, ami a háború után a jobb és baloldal között kialakult, és amit a hetvenes-nyolcvanas években többek közt a baloldali csoportok terrorakciói tettek „emlékezetessé” (nemcsak, de ez egy hosszú történet, írok még róla a későbbiekben).Ebben a szellemben gesztus, hogy az kormányfő egyáltalán megemlékezett az ünnepről, még ha egy kívülállónak legalább is furcsának hat a megemlékezés hogyanja.