Infrastruktúra, Képzések itt ès ott

Iskolaelhagyók

Risultati immagini per abbandono scolastico

2011-ben az olasz középiskolákba járó gyerekek 17,8%-a idő előtt elhagyta az oktatást, azaz bármiféle végzettség nélkül vágott neki a munkaerőpiacnak. 2016-ban ez az arány 14,2% volt.

Ezen ugyan 2017-ben javított valamelyest (14% – szemben az EU 10,6%-os átlagával), de ez azért még messze nem ad okot a derűlátásra.

De kezdjük az elején. Hagyományosan igaz, hogy a mediterrán országokban az iskolai végzettség nem ugyanazt a szerepet játszotta sosem, mint mindjuk a volt kommunista oszágokban. Ennek több oka is van, Olaszországban elsősorban az, hogy a háború utáni nagy ipari felendülés idején kellett a munkás, ezért sokan beálltak a gyárakba dolgozni, és ott tanulták meg a szakmát. Akkoriban a legtöbben onnan mentek nyugdíjba, ahol dolgozni kezdtek, ezért nem is volt nagy szükség arra, hogy papaírokkal igazolják a szaktudásukat, hiszen a gyárban mindenki tudta, ki mihez ért, mit csinál jól, a szakmai (fizetésbeli) előmenetel pedig papír nélkül is elérkezett, miután éveket egy helyen dolgozott az ember.

Az olasz állam emellett sosem szabályozta agyon a különböző szakmákhoz köthető végzettséget – pl. cirkót vagy bojlert a mai napig formális végzettség nélkül szerelhet az ember, vagy hogy egy egészen más példát mondjak, fordító céget is bárki nyithat (szemben pl. Magyarországgal), hiszen abból indul ki a rendszer, hogy ha valaki nem jól dolgozik, annak úgysem lesznek megrendelői.

Az, hogy mely szakmához kell formális képzettség, azon múlik, hogy a szakmai érdekvédelmi szervezetek mennyire ragaszkodtak a formális végzettség megköveteléséhez – és ezt sikerült-e átvinniük a törvényhozón.

Sok szakmában egyéként csak akkor kell szakmai végzettség, ha céget akar nyitni az ember – ha csak alkalmazott, akkor nem feltétlen (ilyenkor a rendszer feltételezi, hogy az alkalmazója felügyeli a tevékenységét).

A szakmai képzések tartalmának meghatározása regionális kompetencia, ami miatt sokáig nem volt átjárás a különböző régiók szakmai végzettségei  között (mondjuk Szicíliában szerzett fodrász végzettséget valaki, azzal elméletileg nem dolgozhatott volna Toszkánában – az elméletileg kitétel azért van, mert ugye sokszor nem is számított a paír egyáltalán, ha a munkát el tudta végezni az ember), ezt később próbálták összehangolni, hogy a munkaerőáramlásnak ne legyenek ilyen akadályai.

A ‘80-as évektől egyre nagyobb igény volt a kodifikált, szabályozott végzettségekre, ugyanakkor az ipari fejlődés is lassult, egyre többen szorultak ki a munkaerőpiacról, illetve nem feltétlen egy munkahelyen töltötték a munkás éveiket, ezért  nagyobb szükség lett arra, hogy be tudják bizonyítani, értenek az adott szakmához. Ezzel kb.  egy időben emelkedni kezdett a lakosság képzettségi szintje is, ami egyébként a mai napig nem túl magas EU-s összehasonlításban:

vegzettsegi szint.jpg

Visszatérve az iskolaelhagyókhoz, íme még néhány érdekesség:

  • a fiúk jelentősen nagyobb arányban hagyják ott az iskolát (6-7% többen)
  • Nagyok a regionális különbségek is, pl. Szicíliában 26,5% szemben Lazio 11,2%-val. De mindegyik régió az EU-s desiderata (10%) felett van. 
  • amikor a duális szakképzést be akarták vezetni néhány éve, az egyik fontos ellenérv az volt, hogy ha a diák elmegy gyakorlatra egy céghez, ahol jónak találják a munkáját, rá fogják beszélni, hogy menjen oda dolgozni azonnal – amit ő a rendes fizetés miatt meg is fog tenni. Ebből is látszik, hogy minden erőfeszítés ellenére még ma sem minden szakmában kell a végzettség, hiszen anélkül is nekikezdhet dolgozni a diák. 
  • a fentiekhez hozzájön még az is, hogy a formális képzettség nem is mindig hoz a konyhára: alulfoglalkoztatottak és alulfizetettek a képzett fiatalok is, ha nincsen (nekik vagy főleg a családjuknak) olyan kapcsolati tőkéjük, amivel munkát tudnak találni. 

A helyzet Olaszországban lassan javul, ezzel szemben Magyarországon ütemesen romlik. Az előző rendszerben alig pár százalékos volt az iskolaelhagyók aránya, de az már régen volt.

A 2016-os 12,4 százalék után 2017-ben a 18-24 év közöttieknek már a 12,5 százaléka hagyta félbe a tanulmányait Magyarországon is. Legutóbb 2006-ban volt ennyire rossz a helyzet, vagyis ez a statisztika 11 éves mélypontot jelent.

Ezzel az adattal az unión belül egyáltalán nem állunk előkelő helyen, a rangsor utolsó harmadában található Magyarország. Mögöttünk csak Portugália (12,6 százalékkal), Bulgária (12,7 százalékkal), Olaszország (14 százalékkal), Málta (17,7 százalékkal), Izland (17,8 százalékkal), Románia (18,1 százalékkal), és Spanyolország (18,3 százalékkal) áll.

Infók itt. 

Magyar adatok itt. 

Reklámok
Infrastruktúra

Tanárhelyzet – 2

Tavaly írtam arról, hogy lehet az iskolákba “rendes” tanárként bejutni.  Akkor megígértem, hogy írok a helyettesítési listákról is, de valahogy eddig ez elmaradt.

De mivel most ismét szeptember van, nemrég kezdődött az iskola, hát essen szó most már erről is.

Az első részben egészen röviden arról meséltem, hogy milyen végzettség (nem) kell a tanításhoz, illetve hogy hogy lehet versenyvizsgán (concorso) bekerülni a közoktatás rendszerébe.

Mivel a versenyvizsgákon akár többezres (!) túljelentkezés is lehet, nagyon sokan kint rekednek a rendszerből. Közülük többen viszont nem adják fel, és hát vannak is kerülőutak.

Előfordul, hogy egy rendes állásban tanító tanár megbetegszik. Sőt, mivel a tanárok kollektív szerződése azt is biztosítja nekik, hogy ha ellátandó beteg családtagjuk van (pl. idős szülő, nagyszülő), akkor szintén (beteg)szabadságot vehetnek ki (havi szinten megadott számú napot), emiatt is sok a hiányzás. A hiányzó tanárokat nem a közvetlen kollégáik helyettesítik maguk között elosztva az óráit, hiszen a szakszervezetek kiharcolták, hogy egy tanárnak ne kelljen a kötelező óráin felül plusz munkát vállalnia, és nem is vállalnak szívesen. Így természetesen valahonnan kívülről kell a rendszerbe helyettesítő tanárokat bevinni.

Erre találták ki a helyettesítő listákat (liste di supleenze). Ezekre a listákra  bárki feliratkozhat, akinek van egyetemi diplomája (hivatalosan azok, akik a versenyvizsgára is feliratkozhatnak, mert van hozzá elegendő képzettségük). Most már persze online lehet ezt megtenni (itt van róla egy ismertető olaszul). A listán van egy pontozási rendszer (képzettség és eddigi gyakorlat alapján), amivel sorbaállítják a jelölteket. Mindezt általában kora nyáron történik a következő tanévre vonatkozóan.

Amikor egy állandó tanár hiányzik az iskolából, akkor az iskolaigazgató ebből a listából kell, hogy hívjon helyettesítőt (sorrendben az elsőt, majd a másodikat stb). Aki vagy ráér éppen, vagy nem (hiszen közben éli az életét, és esetleg más – akár  alkalmi – munkát talált). Ha az első nem ér rá, akkor hívják a következőt.

Hogy egy példát is mondjak: egy volt kolléganőm, aki egyébként projektekkel foglalkozott szabadúszóként 15 évig, kb. 10 éve feliratkozott egy ilyen listára egy olyan megyében, amelyet kevésbé keresnek a tanáraspiránsok. 7 év (!) elteltével behívták helyettesíteni. Miután egyszer megismerték, gyakorlatilag egymást érték a helyettesítések, amivel lefedi az egész évét – hiszen egy nagyobb tantestületben mindig van hiányzó, őt meg már ismerik, tehát maradhat. Kb. minden humán tantárgyat tanít, mikor mire van szükség. És ugyan nem állandó szerződéssel, hanem határozott idejűekkel, de folyamatosan dolgozik. A keresete így, hogy nem állandó munkavállaló kb. nettó  1600-1700 euró között van.

Időnként aztán ezeket a prekárius dolgozókat hullámokban véglegesítik országszerte, arra hivatkozva, hogy ők már akár évek óta ott tanítanak, tehát jogos, hogy rendes állományba kerüljenek. Így tulajdonképpen csak ki kell bekkelni, hogy egy ilyen véglegesítési hullámba beleessen a helyettesítő tanár és kapjon egy rendes szerződést. Onnantól kezdve pedig ugyanaz az útja, mint a rendes versenyvizsgán felvetteké – habilitáció (jó sok pénzért elvégzett kurzus után – 4500 euróról hallottam) és nyugdíjig kitartó állás sokféle joggal.

 

Infrastruktúra

Tanárhelyzet – 1

Olaszországban is nemsokára kezdődik az iskola (szeptember 15-én), ennek kapcsán íme egy rövid összefoglaló a tanárokról.

Risultati immagini per insegnare

Az olasz rendszerben (mint a franciában is) nem egy adott iskola igazgatója hirdeti meg a munkahelyet, választja ki a tanárt, hanem központilag szabályozott ún. concorso-val lehet a “rendes” tanári helyekre bejutni. Ennek a rendszernek volt (van?) értelme akkor, amikor ezt kitalálták: hogy egy adott helyen (kis falu, ahol mindenki ismer mindenkit) ne ismerőst, rokont, barátot vegyen fel egy igazgató a biztosan és nem is rosszul fizető munkahelyre, az állam kézbevette a felvételi rendszert, és kitalálta a központi versenyvizsgát, a concorso-t. Persze felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hogyan vehetné fel az igazgató a rokonát végzettség nélkül, de akkor tegyünk rögtön egy kitérőt magára a tanári szakmára is.

Ellentétben Magyarországgal (meg általában a volt kommunista országokkal), a tanári szakma itt nem egy külön elismert, egyetemen oktatott szakma. Az emberek különféle szakokat végeznek az egyetemen, pedagógiai / pszichológiai / módszertani tanulmányok nélkül, majd (bármely) egyetemi diploma birtokában bejelentkezhetnek akár concorso-ra (ez a nehezebb út), akár alkalmi tanárhelyettesítésre (erről később).

A concorso két szintes:

  • az első szinten az iskolai oktatásban lehet oktatói helyet szerezni  (il conseguimento del titolo di accesso all’insegnamento)  – ehhez elég egy bármilyen ötéves diploma,
  • majd ha már bentvan az ember a rendszerben, akkor habilitálhatja magát (il conseguimento dell’abilitazione all’insegnamento). Ezt már többéve oktató tanárok szokták elvégezni, és kellenek hozzá a szakmai tantárgyak (külön képzés, nem kevés pénzért). Ez tehát már csak a rendszerben bennelevőknek áll nyitva.

Ezeket a concorso-kat az állam hirdeti meg, eléggé random módon, azaz amikor éppen hiány van a “rendes” tanárokból, és van pénz felvenni őket, akkor jön egy concorso.

Jelentkezni egy adott régióban lehet, online.

Ezekre a versenyvizsgákra többezren jelentkeznek, így több menetben zajlik mind az írásbeli, mind a szóbeli része. A jelentkezőknek sok képzési intézmény és szakszervezet felkészítő kurzusokat kínál, de persze a neten is lehet anyagokat találni hozzá.

A versenyvizsga írásbeli része több részből áll – az adott tantárgyhoz kapcsolódó kérdésekkel (ahol szükséges, esetleges laborvizsgával is). 150 perc alatt 8 kérdésre kell válaszolni, ebből hat kifejtendő, kettőre pedig a jelölt által választott idegen nyelven kell válaszolni. Idegen nyelv tanítására kiírt versenyvizsgán minden az adott nyelven zajlik.

Ha ezen túljut a jelentkező, akkor mehet szóbelizni. A szóbeli 45 percének nagy része egy szimulált tanóra, majd az utolsó 10 percben szabadon elbeszélgetnek vele.

Mivel akár többezren is jelentkezhetnek a meghirdetett  néhány tíz vagy száz helyre, ezért a vizsgán nagyon nehéz túljutni, néhány ember sokadjára tudja csak megcsinálni, de a legtöbben soha.

Ha egyszer bejut az ember a rendszerbe, akkor az a nyugdíjig biztosít neki egy (az olasz átlagfizetésekhez mérten) jó fizetést, rengeteg munkavállalói jogot és biztos munkahelyet. Ezért nagyon sokan próbálkoznak mindenféle elhivatottság, affinitás nélkül is.

Ez eddig egyébként szép és jó (elméletben legalábbis), csak éppen az olasz iskolákban tanító tanárok egy része egyáltalán nem jutott túl ezen a vizsgán, mert vannak kerülőutak is, amelyet szívesen használnak is az olaszok. Ezek a helyettesítési listák. Erről nemsokára többet is mesélek….

Kultúra

Kezdődik az iskola

genitorivainsegnanti

Olaszországban csak a napokban kezdődik az iskola. Nem is egyszerre, régiótól függ, hogy pontosan melyik nap kezdik.

Mivel itt szombatonként is van tanítás, rövidebb a tanév – a dolgozó szülők nagy bánatára, mert a gyerekfelügyelet többhónapos megoldása itt is a nagyszülők rendelkezésreállása és pénz kérdése.

Nekem nincsen közvetlen tapasztalatom erről az egész olaszos iskolázásról, csak a barátnőimet hallom erről-arról panaszkodni.

Hogy pl. az első napokban csak félnapos a suli, esetleg menza sincs még, mert “fel kell készülniük”. (Vajon mit csináltak 3,5 hónapig?). Ezeken a menza nélküli napokon megkérik a szülőket, hogy fáradjanak oda ebédszünetben és vagy vigyenek a gyerekeknek ebédet, vagy vigyék őket haza ebédelni – el tudjátok képzelni, amikor a szülők egész nap dolgoznak, ez mivel jár?)

Hogy a tanerők van, hogy napokra – hetekre eltűnnek, mert ha pl. beteg családtagjuk van, akinek hivatalosan az ellátói, akkor szabadnapokat vehetnek ki, akár tömbösítve is, amivel sok déli munkaerő nagyon szívesen és rendszeresen él.

Hogy a kedves déli tanerő még az olaszt sem beszéli rendesen, a tanításhoz, mint szakmához meg köze nincsen.

Annál is inkább, mert a tanítás, mint olyan, nem egy elismert szakma errefelé, ahhoz, hogy valaki tanár legyen, nem kell szakirányú tanári diploma, elég egy bármilyen minimálisan kapcsolódó  diploma (pl. építészként technikatanár, néprajzot végezvén irodalom és történelemtanár lehet bárki). Nyelvet pedig olyan ember is taníthat, aki az ún. “lingue” szakon végzett (hogy ez mit takar, az megint egy másik kérdés).

Hát, olyan is a minőség (erről már írtam régebben).

Nincsen viszont évnyitó, évzáró, az év végén megadott napokon a szülő bemehet és elhozhatja a gyerekei bizonyítványát.

Fogadóórák vannak, az év folyamán adott alkalmakkal, amikor a szülőknek illik végiglátogatni a tanárokat, akkor is, ha egyébként nincsen gond a gyerekkel.

 

De meséljetek Ti, itt élő magyar szülők, ha van kedvetek