Kultúra

Rita Levi-Montalcini

Az olasz tudományos élet fontos szereplője, 1986-ban az orvosi Nobel-díj elnyerője, Rita Levi-Montalcini (Torino, 1909. ápr. 22. – Róma, 2012. dec. 30.) neurológus, akadémikus, szenátor fordulatos életéről írok néhány sort.

Szefárd zsidó családban született, matematikus-mérnök apától és festő anyától. Bátyja szobrász-építész, ikertestvére festő lett, támogató és intellektuális családban nőttek fel. 

1930-ban beiratkozott a Torinói Egyetem orvoskarára, ahol a két későbbi Nobel-díjas Salvador Luria és Renato Dulbecco egyetemi társa volt.

1938-ban Belgiumba emigrált a zsidótörvények elöl, ahol a Brösszeli egyetemen folytatta tevékenységét. Majd amikor a németek elfoglalták Belgiumot, Dél-Olaszország felé indultak, majd végül Firenzében bújkálva vészelték át a holocaust időszakát.

A háború után visszatért Torinóba, és berendezte az első kezdetleges laboratóriumát. A kezdetektől az idegrendszer érdekelte, a neuronokat tanulmányozta.

1947-től 1977-ig az USA-ban élt, kutatásai alapvető fontosságúak voltak a rák, az Alzheimer és a Parkinson kórok tanulmányozásában. Egyetemi oktatói és kutatói  tevékenysége mellett Olaszországban is aktív maradt: egy az olasz Nemzeti Kutatási Központ (Consiglio Nazionale delle Ricerche) által alapított kutatócsopor (Centro di Ricerche di Neurobiologia) vezetője is volt Rómában 1961. és 1969. között.

1969-től 1979-ig A Sejtbiológia Laboratórium vezetője volt, és még utána is 10 éven át együttműködött vele (mikor a kora miatt már nem maradhatott tovább a vezetője).

Az olasz Szklerózis Multiplex Egyesület elnöke is volt, mert ezt a témát is folyamatosan kutatta Amerikában és Olaszországban.

1989-95 között a CNR neurobiólógiai intézetében szuperszakértőként dolgozott.

90 éves korára gyakorlatilag megvakult, de haláláig aktív maradt. 

Civil és politikai szerepvállalása

A ’70-es évek elején a Movimento di Liberazione Femminile (női felszabadítási mozgalom) tevékenységében is részt vett, kiállva az abortuszt szabályozó törvény követelése mellett. Mindig szabadgondolkozónak vallotta magát, amit saját elmondása szerint családjából hozott magával. 

Olasz és nemzetközi politikai szerepvállalása is jelentős volt a baloldalon, Prodi 2. kormányát is támogatta.

Ateistának vallotta magát, de mindig támogatta a római zsidó közösséget.

Reklámok
Munka-tapasztalat

A nagy olasz ellentmondás

Olaszország világelső (!) az egyetemre beiratkozott nők számának tekintetében (a lakosságszámhoz viszonyítva), ugyanakkor az utolsók között van a nők munkaerőpiaci részvételében – és csodálkozunk, ha nem nő a gazdaság?

100 egyetemi hallgató férfira 136 egyetemi hallgató nő jut, azaz 36%-kal több nő jár egyetemre. A nők 17,4%-a el is végzi a képzést, szemben a férfiak 12,7%-val. A diplomás nők 60%-a a legjobb jegyekkel zárja az egyetemi képzést.

De az ország a nők munkaerőpiaci részvételét tekintve csak a 118- ik a 140 vizsgált ország közül, és akik dolgoznak, azok sincsenek nagyon megbecsülve: ugyanazért a munkáért jóval kevesebbet keresnek, mint a férfiak (126. helyen a 140 országból).

Az olasz szociális háló alapvetően igazságtalan, és ez fokozódik ha a férfi-női munkavállalásról és fizetésekről van szó.

Az Eurofound szerint az olasz gazdaság ezzel élvente 88 milliárd eurót veszít , azaz a GDP 5,7%-át.  

Forrás itt. 

Infrastruktúra

Nők

Az olasz nők között elég nagy port kavart egy törvénytervezet, amelyet a beterjesztőjéről Pillon-tervezetnek neveztek el.

(A magyar állapotokhoz való bármilyen hasonlóság NEM a véletlen műve – ld. még Orbán és Salvini barátsága).

A törvény beterjesztőjéről sokat nem is érdemes tudni, egy jobboldali (Lega) szenátorról van szó, ennek megfelően homofób és  nőgyűlölő, ugyanakkor ügyvédként bennevan a családi mediáció bizniszben. Ennek később jelentőssége lesz.

Mit is tartalmaz az általa beterjesztett törvényjavaslat? 

Válás esetén a következő szabályokat vezetné be:

  • Kötelező lenne mediátor igénybevétele, a felek költségén. (Akkor is, ha bizonyíthatóan bántalmazó az egyik fél, vagy közös megegyzetéssel válnak). Ráadásul ebben a folyamatban nem hallgatnák meg a gyerekeket (12 év felett), csak, ha mindkét fél beleegyezik,
  • Minden esetben az elvált felek között egyenlően osztanák meg a gyerekek idejét. Mindkét fél lakásában legyen külön hely a gyerekeknek. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a gyerek egy hetet az egyik helyen lakik, egy hetet a másikon. (vagy 2-2 napot, vagy bármennyit, a lényeg, hogy egyenlő megosztásban a két szülő között).
  • Eltörölné a gyerektartást (és “asszonytartást”, ami itt még jár a kevesebbet kereső félnek, aki jellemzően az anya szokott lenni).
  • A gyerek költségeit a felek közvetlen és megosztva fizetik.
  • Az a fél, aki a családi otthonban marad, a másiknak albérletet kell, hogy fizessen.

Sokan, sok oldalról támadják a tervezetet.

Az első kritika az, hogy a gyerek véleményét egyáltalán nem hallgatná meg a rendszer, pedig bizonyos kor felett ki tudják fejezni, mérlegelni tudják, kivel szeretnének lenni. Gyakorlatilag tárgyként kezelnék a kiskorút 18 éves koráig.  A gyerek véleményének meghallgatása a nemzetközi jog szerint is fontos, és több Olaszország által is aláírt nemzetközi konvenció is rendelkezik róla.

A másik fontos kritika, hogy a válás (illetve az előtte levő különválás – separazione) megdrágulna (mediátor igénybevétele), miközben pont ez az a helyzet, amikor minden pénzre szüksége van a feleknek, hogy egy háztartásból kettőt alakítsanak ki.

A megosztott felügyelet miatt is kritizálják. Erre már jó ideje van törvényes lehetőség, és az elmúlt években egyre többen élnek is vele, de semmiképp nem szerencsés, hogy kötelezővé teszik. Hiszen nagyon sok esetben nem is akarja sem mindkét szülő, sem a gyerek, hogy ilyen egyenlően legyen a gyerek ideje szétosztva, és állandóan költöznie kelljen a két otthon között. Vagy egyszerűen nincsen rá lehetőség, mert az egyik fél messze költözik, vagy nem lesz megfelelő lakása.

Hatalmas probléma, hogy a tervezet nem gondol az erőszakot elszenvedő felekre (jellemzően nőkre), pedig abban az országban, ahol hetente egy nőt megöl a (volt) férje/élettársa, rengetegen ki vannak téve akár fizikai, akár gazdasági erőszaknak, nem tehetünk úgy, mintha ez a helyzet nem is létezne. A bántalmazó férjjel nincsen lehetőség mediációra, és nem is kényszeríthető a bántalmazott fél, hogy kivárja, esetleg változik-e a helyzet. Ez az Isztanbuli egyezménnyel is szembemegy.

És akkor most jöjjön némi tágabb kontextus.

1. A megosztott szülőség, amit annyira akar ez a törvény, nagyon szép lenne. Csak már előzőleg is kellene alkalmazni, nem csak utólag. Azaz: miért nem maradnak otthon az apák a gyerekeikkel gyesen? Miért csak 5 nap jár az apának és 5 hónap az anyának? A cégek miért nem adnak lehetőséget az anyáknak, hogy fokozatosan térhessenek vissza a munkába a szülés után, ja, és egyáltalán, ki garantálja, hogy a nő megtartja a munkáját, ha gyereke születik. Elárulom, senki. A nők 70%-a elkényszerül arról a munkahelyről, ahonnan szülni ment.  Ha egy apa sokat van távol a gyerekeitől a munkája miatt, az rendben van (plusz ugye a karrierje is épül), de ha egy anya teszi ezt, akkor az elhagyásnak számít. Miért csak a nőknek okoz problémát a munkájukkal és bevételeikkel kapcsolatosan a gyerekvállalás?

2. A statisztikák szerint az apák kb. 30%-a nem fizet gyerektartást, semennyit, még akkor sem, ha a válás alatt kötelezték őket rá. Ezért rengeteg egyedülűlló anya alapítványokhoz, segélyszervezetekhez fordul, hogy gyerekestül túlélje a heteket, hónapokat. Egy olyan társadalomban, ahol a női munkát eleve kevésbé fizetik meg, és EU-s viszonylatban a legmagasabb a női munkanélküliség/inaktivitás, hogy lehet a gyerek- és asszonytartást teljesen megvonni?

Rendben, legyen így. De előtte legyen egy törvény, amely arra kötelezi a cégeket, hogy ugyanazért amunkáért ugyanannyi fizetést adjanak. Durván büntesse a törvény azokat a cégeket, akik előre bianco felmondást íratnak alá a női munkaerővel, arra az esetre, ha az véletlenül teherbe esne. Legyen törvény, amely egyenlően osztja szét a családi feladatokat a két szülő között. A szülés utáni gyes  alatt az otthonmaradó fél az addigi fizetése 100%-át kapja meg. Legyenek szolgáltatások, elérhető áron (vagy ingyen): bölcsőde, óvoda, amely nem délután 4-kor zár. Legyenek elérhető, alacsony árú szociális bérlakások azoknak, akik egy fizetésből kénytelenek magukat és a gyerekeiket eltartani és vagyonuk sincsen.

***

Forrás itt és itt.

Mindennapok, Vállalkozó - nõk

Fattore Mamma


A vercelli-i Jolanda Restano messzire tekint, és tevékenysége kezdetétől a gyerekeket nevelő anyákra gondol. Filastrocche.it nevű honlapjával kezdte, ahol gyerekeknek szóló verseket, kiszámolókat, foglalkoztatókat gyűjtött össze, nagy sikerrel. Pedig a ’90-es évek végéről beszélünk, de a gyereket nevelő anyák már akkor jelen voltak online, és ez az oldal jó helynek bizonyult a kapcsolatok továbbszövésére. Ilyet ma már sok helyen látunk, de akkoriban nagyon újnak számított, hogy a fizikailag egymástól távoli, sokszor az otthoni munkákba és környezetbe bezárt anyák mi mindent tudnak együtt csinálni, ha van rá lehetőségük.

Ebből a hálózatból született a FattoreMamma.  Hogy működik a cég? Más – gyerekeknek hasznos termékeket gyártó – cégektől megbízást kap arra, hogy teszteljék a termékeiket. A tesztelést a cég dolgozói végzik, akiknek az a dolga, hogy a termékeket kipróbálják, megnézzék hogyan működik a mindennapokban. Lehet ez ruha, étel, játék, szolgáltatás, bármi, lényeg, hogy csak gyerekeknek szóljon.  Ha egy termék tetszik a tesztelőknek, akkor magán a blogon számolnak be róla, ami egyben hatásos marketingcsatorna is.

A cég csakis anyákat vesz fel, és a munkaidőnek 16,30-kor vége. Az egyetlen férfi alkalmazott a tulajdonos férje, aki időközben otthagyta a banki állását. De maga Jolanda is gyógyszerészként, 3 gyerek mellett lehetetlen munkaidőből lépett át a cibervilágba.

A tevékenységi körük mára kibővült: képzéseket is tartanak a netes tevékenységekről (olyasmi, mint nálunk a Gazdagmami), illetve minden egyéb, a munkábaálláshoz kapcsolódó szolgáltatással és tanáccsal segítik a munkába visszatérni vágyó nőket.

Az eredeti cikk itt található.

 

 

Mindennapok, Vállalkozó - nõk

Nők olasz módra

Akartam már írni, hogy két nagyon nagy hír is van nőfronton az olaszoknál 🙂

Samantha_Cristoforetti_portraitAz első olasz űrhajósnő tegnap este érkezett meg a Szojuz űrhajóra, ahol 6 hónapot fog eltölteni (férfi kollégáival), a tervek szerint.

Samantha Cristoforetti 37 éves, mérnök, öt nyelven beszél és egyébként egy megnyerő, szimpatikus ember (a vele készült interjúk alapján). Olaszországban két fontos feltétele van annak, hogy valaki  űrhajós legyen, a szakmérnöki végzettség és a katonai pálya. Ez utóbbi nem is volt olyan egyszerű, mert amikor Samantha az egyetemet kezdte, nők még nem jelentkezhettek az olasz Katonai Akadémiára. Így ő is évekig tanult külföldön (Amerika, Németország), ahol mindkét vonalon haladt előre.

Végül 2009-ben az Európai Űrügynökség  8000 jelenkező közül őt választotta űrhajósnak (5 másik kollégával együtt, köztük egy másik olasz, Luca Parmitano).

Che dire? Brava!

Fabiola-gianottiSzintén egy olasz nő lett a genfi székhelyű CERN vezetője. Fabiola Gianotti 54 éves, fizikus kutató. 1987 óta a CERN-ben dolgozik, tavaly a Higgs-bozon felfedezését ő jelentette a világnak. Ő az első nő a CERN élén.

Repedezik az üvegplafon, még ha csak hajszálrepedésekkel is…

Infrastruktúra

Donne

A Firenze megyei statisztikai évkönyv szerint a megyében lakók 60%-a nő, akik egyre tovább élnek: a 90 év feletti lakosok esetében a nők és férfiak arénya 3 az 1-hez. Gyakran egyedül élnek ( a háztartások 27%), és leginkább keringési betegségek miatt halnak meg ( a halálozaások 40%-ban).

De induljunk ki onnan, hogy ez az első eset, hogy nem csak álalános statisztikákat készítettek, hanem nők és férfiak esetében külön is megnézték az adatokat. Hogy érdemes, azt onnan is látjuk, hogy milyen eltérések láthatóak a két nem esetében a vizsgált adatoknál.

A nők egyre inkább iskolázottak  (100 egyetemi végzettségből 60-at ők birtokolnak), de ettől még nem lesz jobb a helyzetük a munkaerőpiacon: dokkal kevesebben dolgoznak, mitn a férfiak (csak 45%-uk dolgozik); és egyes esetekben, mint pl. egyetemi tanári állások látható hátrányban vannak, mint nő (kivéve a kutatóknál, ott egyforma a megoszlás), hogy azt már ne is említsük, hogy a város/faluvezetésekben duplaannyi férfi van, mint nő.

A bevándorlók 54%-a nő, egészen fiatal életkorral (a népesség átlagos életkorához képest): átlagosan 36 évesek.

Nők nevét 86 küzterület viseli, ami az összes közterület 4%-a, és ennek fele is valamilyen vallási kötődésű.

Donne di Neri per caso

Hogy miért fontos mindezt tudni? Pontosan azért, hogy megfelelő támogatási politikákra költsön a köz, hogy jó irányba menjenek a szolgáltatások és a közpénzek.

Infrastruktúra

Talált pénz?

Olaszországban, mint szinte minden más országban, nagy probléma, hogy nehezen átlátható a közös pénzek (pénzünk) elköltésének struktúrája. Azaz jó sok adót befizetünk a közösbe – már aki, mert az adóelkerülés nagyon is jelentős-, aztán majd lesz valami azzal a pénzzel. De igazándiból nem nagyon tudjuk, mikor mire mennyi megy el, és sokszor a legalapvetőbb szolgáltatások is hiányoznak.

Tehát levonják a fizetésem felét, de nincs bölcsőde, az utak járhatatlanok, a közszolgáltatások délben bezárnak. Van esély, hogy ezekre is jusson a (demagóg vagyok, tudom) a sokezer állami autó meg a parlamenti képviselők élethosszig tartó juttatásai mellett (netán helyett????)

Természetesen az esélyegyenlőség valós előmozdítása irányában tett lépések nagyon hasznosak lennének, de nulla esélyünk van, hogy ellenőrizzük, netán rendszerszinten hatással legyünk a pénzek idecsatornázására. Nehezíti a dolgot, hogy itt nem egyszeri megvalósítandó szolgáltatásról vagy beruházásról van szó (“egyszerűbb” autópályát építeni), hanem az ún. horizontális (azaz minden tevékenységünkbe rendszerszinten beépítendő) dolgokról. Szóval érvényesíteni kellene a munkaerőpiaci politikákban, az adópolitikában, a társadalompolitikában, az infrastruktúrában, a közlekedésben és még sorolhatnám.

Olaszországban ezért volt egy megállapodás, hogy a közszférában dolgozó nők későbbi nyugdíjbavonulásával nyert pénzeket a nők esélyegyenlőségének elősegítésére fordítják.

2009-ben ugyanis válságkezelés indoklással a közszférában dolgozó nők nyugdíjazási életkorát 60-ról 65-re emelték, a férfiakhoz hasonlóan.

Mivel a nők alacsonyabb nyugdíjazási életkorát mindig úgy értelmezték, hogy kompenzálják vele mindazt a sok nem fizetett munkát, amit a nők életük során a háztartásban, a gyerekeik és ápolásra szoruló rokonaik mellett végeztek, ingyen. Ezért politikai megfontolásból azt is eldöntötték, hogy az későbbi nyugdíjazással megnyert pénzt arra fordítják, hogy az ilyen típusú (nem fizetett) munkaterheket enyhítsék, tehát “társadalom- és családpolitikai célokra” költsék, különös tekintettel a “gyerekek és beteg hozzátartozók ellátására, és a családi és munkahelyi munka összeegyeztetését segítő szolgáltatásokra”. Értjük ugye? Ha kicsit világosabban beszélünk, akkor itt bölcsődékről, idősellátásról, estig nyitvatartó szolgáltatásokról van szó (ahova el tud menni a dolgozó munkaidő után és nem kell szabadságot kivenni minden piszlicsáré ügy elintézéséhez).

Ráadásul ezzel a gazdaságot is dinamizálják, mert aki gyerekek mellett dolgozik (és jó esetben nem csak a nőkről lenne szó, de az már meghaladná a politikusok értelmi képességeit), szolgáltatásokat vesz igénybe, ami viszont újabb munkahelyeket teremt…

Így tehát stratégiai jelentősségű az erre való költés.

Namost persze ahhoz, hogy a pénz jól és valóban erre költessen el, nagyon kell figyelni, mert a rendszer bonyolult, és átgondoltan kell haladni.

3,7 milliárd euróról van szó, a 2010  és 2019 közötti időszakban, és 2020-tól  évente 242 millióról. Szépen szét is osztották évekre lebontva.

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 dal 2020
120 242 252 392 492 592 542 442 342 292 242

(millió euró)

Az első év telt el, tehát megvizsgálták, hogy mentek a dolgok 2010-ben, illetve mi a helyzet a 2011-es résszel.

Ami legelőször kiderült, az az, hogy nem is lett meg az átfogó esélyegyenlőségi stratégia konkrét feladatokra való lebontása, sőt, a teljes 2010-es és 2011-es összeg “valahogyan” a közpénzek helyrebillentő csomagjába került. Olyan ez egy kicsit, mint amikor otthon ülök egy héttel a hónap vége előtt, és van kétezer forintom, hogy a családnak bevásároljak ennivalót a következő hétre. Mielőtt azonban elkezdem írni a listát, csönget a postás és ki kellene fizetnem a gázszámlát. Hát kifizetem, aztán meg ott találom magam bavásárlólista és pénz nélkül…. és tulajdonképpen tudtam én, hogy a gázt majd ki kell fizetnem (mert már elfogyasztottam ugye), de nem tettem félre pénzt rá. Így viszont bevásárolni sem fogok tudni…

Hát így valahogy.

A jó hír, hogy 2012-től még megvan a pénz. Arra kellene vigyázni, hogy ne úgy végezze, mint a 2010-es és a 2011-es. Egyelőre ugyan van stratégiai cél, de konkrétan még nem vezette le senki, hogy lehetne értelmesen erre költeni a pénzt, bár egyetértenek a dolog fontosságában.

Felhìvàsok

Sono donna e dico basta

“Sono donna e dico basta.”

“Sono uomo e mi indigno anch’io”

Azaz: “Nő vagyok, és elég volt ebből!” valamint “Férfi vagyok, és engem is felháborít!”

Úgy tűnik, eljött az a pont, ahol már megálljt parancsolnának ennek az agyrémnek a nők, és férfiak is.

Kiskorú lányok az arcore-i villában, “buli-orgiák” és ennek fejében odacsúsztatott ötszáz euróssal bélelt borítékok, meg az átvállalt adósságok, és akkor már a futtató “madame”-ról, aki civilben parlamenti képviselő, ne is beszéljünk… – az utóbbi időben a külföldi kommentárok leginkább a “nevetséges” jelzővel illették az olasz kormányfőt, meg a kialakult helyzetet.

Eljött az a pont, ahol civilek egy része azt mondja elég, és a facebook-on, illetve más netes felületeken mozgalmat indítottak a “nő vagyok, és elég volt ebből!” jelszóval. Néhány nap alatt a férfiak is csatlakoztak saját szlogenjükkel, meg az egyik legnagyobb napilap, a Repubblica is. Ez utóbbi teret ad a tiltakozó nők fényképeinek (fotografie@repubblica.it), hogy ezzel is a “szultánok Olaszországa” és a “megvehető nők”  ellen tiltakozzon.

Genovából útjára indították a 3D (Dignitá – Diritto -Donna, azaz Méltóság – Jog – Nő) felhívást is, amely február 13-ára várja a terekre azokat a nőket, akik úgy érzik, Berlusconi nem képviseli már őket és ennek hangot is szeretnének adni. Természetesen a baloldal és a szakszervezetek is azonnal csatlakoztak, amivel egy kicsit politikai irányba vitték el a demonstrációt, de ezzel együtt a hír terjed és lassan, de biztosan mindenhová elér.

Ahogy egyik aktivista mondta tegnap: ha egy nő vasárnap délután a mosogatás és rendrakás helyett kiszakítja azt a két órát az idejéből, akkor nagy lépést tettünk előre, minden szempontbúl.

A Repubblica-hoz érkezett képeket itt lehet megtekinteni.

A facebook-on pedig itt lehet hozzá csatlakozni.

Tévé-kultúra

Nők és reklám

Azt mindannyian látjuk, hogy rengeteg, a női testet valamilyen tárgy reklámozására használó spot van tévében, újságban, óriásplakáton.

Esténként egy normál film megtekintése alatt akár több tucat ilyen, a női testet az arcunkba toló reklámmal szembesülünk, akármelyik csatornát is választjuk.

Egy ideje már küzdenek ez ellen civil szervezetek és alapítványok, néha hatásos filmecskékkel is, de a tegnapelőttig nem igazán sikerült áttörést elérniük.

Mara Carfagna esélyegyenlőségi miniszternő és az Istituto dell’autodisciplina pubblicitaria megegyezett arról, hogy hatékonyabban fognak együttműködni a sértő és vulgáris reklàmok ellenőrzése és visszavonása területén. Ahogy a miniszternő fogalmazott: “Ennek a megegyezésnek köszönhetően a hivatal ezentúl kérheti egy reklám visszavonását a nyomtatott sajtóban és a televízióban, amennyiben az adott reklám a nőképet sérti, vagy nyíltan szexista és erőszakos.”

Hozzátette még: “A fenti kommunikációs eszközök és a marketing fontos szerepet játszhatnak a gender-sztereotípiák elleni harcban, és fontos szerepük lehet a nő értékének közvetítésében annak teljességével és sokoldalúságával együtt, valamit abban, hogy korrekt képet adjanak a nő társadalomban betöltött szerepéről.”

Azt, hogy ez nem csak egy újabb papír, aminek semmi hatása nem lesz a reklámokra, onnan lehet sejteni, hogy az aláíró Intézetet elismeri a Rai, a Mediaset és a Sky is, ami gyakorlatilag lefedi a tömegmédia tévés részét, és a többi tag között van az a 18 reklámcég, amely a reklámpiac 90 %-át tartja kézben.

A sértőnek talált reklámokat be lehet jelenteni (emailben: serep@pariopportunita.gov.it), és ha a hatóság indokoltnak találja a panaszt, 48 órán belül letilthatja az adott reklámot.

Hajrá, figyeljünk….