Tévé-kultúra

Chef per un giorno

… ami sajnos jelen pillanatban nem fut a La7-n, de szerintem érdemes mesélni róla, mert nagyon szimpatikus tévéműsor. Egyébként a régebbi adásokat a La 7 D még adja, tehát akinek van digitale terrestre-je, az nézheti.

Adva van egy étterem, négy chef-fel, akik az előételért / primo-ért / secondo-ért és a desszertért felelősek. Minden adásban érkezik hozzájuk egy híres (ismert) ember, aki két saját ételsorral érkezik, ezt együtt megfőzik, majd feltálalják az étterem vendégeinek és főként az állandó három gasztro-kritikusnak.

Az ismert ember úgy próbálja összeállítani az ételsort, hogy valamilyen módon rá jellemző legyen, mondjuk a régió, ahol él, vagy ahonnan származik felismerhető legyen, vagy ha élt külföldön, akkor az is megjelenjen benne. Vannak extrémebb próbálkozások, mint pl. Morgané volt, ami kimondottan extra színekkel, ízekkel, asszociációkkal dolgozott.

A kritikusok megpróbálják belőni, ki lehet a chef aznap (pl. nő vagy férfi, életkor, foglalkozás, származás).

Kimondottan kellemes nézni a műsort, sőt én nem egy receptet onnan tanultam az elmúlt években.

Kicsit tágabban értelmezve ez a műsor is hozzájárul – az egyébként sem elhanyagolható – jelenséghez, hogy jót és jól enni tanítják az embereket. Szerintem nagyon is fontos dolog…

Reklámok
Tévé-kultúra

Reklàm

Az előző bejegyzés egy reklámsportól szólt, és ennek kapcsán eszembe jutott, hogy megosztom veletek azokat a reklámokat, amelyek szerintem mostanában jól sikerültek. Nem mellesleg valahogy jó szériájuk van a marketingeseknek, nem is egy meglepő-vicces-érdekes reklámot sikerült összehozni, ami azért nem sokszor jön össze…

(Az itt élőktől bocsánatot kérek, szerintem épp eleget látják mindezt a tévében, de ezek még annak ellenére sincsenek Mo-n, hogy manapság már több országban is használják ugyanazt a reklámot…)

A kedvencem most éppen ez:

Az alábbi meg éppen nem arról győz meg, hogy megvegyem a terméket, de vicces:

A heineken viszont a zenével talált telibe:

És végül: a barilla reklám nagyon kellemes, és kell ennél olaszabb??

Ja, és eszembe jutott a toyota 800 km-es reklámja, mindig mosolygok rajta:

Tévé-kultúra

SOS tata

Ismét tévéről írok, mert az SOS tata az egyik kedvenc műsorom. Minden adásban adva van egy család, valahány problémás gyerekkel. Az előző évadokban általában az alapfelállás a papa-mama és (leginkább) két/három gyerek volt. Idén viszont már ennél bonyolultabb családi felállásokat is kezelnek: elvált szülők, újabb házasságban élő szülők, nagyszülőkkel élő család, gyerekét egyedül nevelő felnőtt … egyre több családi konstelláció felmerül – mert persze az olasz családok is változóban, és erről nem lehet nem tudomást venni.

Szóval van a problémás gyerek: meglepő, hogy a problémák nem is olyan különbözőek, általában a hiszti, a nem alvás, nem evés, a komunikáció hiánya az alapfelállás, kiskamaszoknál az érdektelenség és lázadás – ami miatt a meggyötört szülők segítséget kérnek.

Ilyenkor az egyik tata beköltözik egy hétre a családhoz. Két napig csak megfigyeli a családot – ilyenkor általában kiderül, hogy mi a nehezen viselhető viselkedés oka. Mert persze a legtöbbször nagyon “egyszerű” az ok, általában az,hogy a szülők nem eleget, és nem jól foglalkoznak a gyerekekkel, bármennyire is meg vannak győződve ennek ellenkezőjéről.

Aztán öt napig a tata szabályai szerint élnek, általában hatalmas fejlődést elérve a viselkedésekben. A gyerekek és a felnőttek viselkedésében egyaránt.

Egyrészt szerintem sokat lehet mindebből tanulni, akinek gyereke van, az elgondolkozhat, miben hasonlít a saját viselkedése a tévében látotthoz…. Másrészt nagyon tetszik, hogy nem hibáztat, nem felró, hanem pozitívan, közös célért dolgozva ad tanácsokat a műsor, illetve a tata.

És igaz, hogy a tévét már régen nem a nevelő funkciójáért nézzük, szeretjük, szerintem igenis pozitívan járul hozzá a családok kultúrájához a műsor. Mert ha csak néhány család elgondolkozik azon, mit tehetne meg a saját harmóniájáért, már nyertünk vele. Társadalmi szinten…

És ne felejtsem, idén van egy afrikai származású tata is, aki a saját kultúráját is beépítve neveli a családokat.

Tévé-kultúra

Quelli che il calcio

Van egy sajátos tévéműsor Olaszországban, ami szerintem sehol máshol nem lenne piacképes, itt viszont már évek óta működik: a Quelli che il calcio című foci-show. Arról van szó, hogy a Berlusconi birodalom által birtokolt focimeccs-közvetítési jogok híján a Rai már évek óta nem tudja közvetíteni a nagy érdeklődésre számot tartó heti meccseket. Sebaj, gondoltak egyet és erre a „nem közvetítésre” építettek egy többórás showműsort.

Abszurd persze a dolog, és azt a rai-osok is tudják, hogy ma már nem lehet lekötni a nézőt a rádióközvetítés szerű monológokkal, így hát van egy nagyszabású show, tele ismert emberrel, obligát félmeztelen lánnyal (azèrt a veline formàtumot koppintjàk:), pikáns sztorikkal, és közben az összes éppen folyó meccsen ül két-kèt közvetítő (ebből az egyik lehetőleg szintén ismert ember, netán „sztár”), akik minden fontos pillanatban (szöglet, 11-es, netán gól) beleszólnak a műsorba és közvetítik az érdekes perceket. Ilyenkor őket azért mutatja a kamera, de a pályát soha, még véletlenül sem.

Az az érdekes, hogy ugye ezzel párhuzamosan a közvetítési jogokkal rendelkező csatornák közvetítenek egy-egy meccset, és mégis, a Quelli che il calcio-nak nagy és hűséges nézőtábora van. Végül is abszolút a mai trendnek megfelelő a kínálatuk, ráadásul „two in one”: egyszerre több meccset is követhet az ember, nem kell a meccsek unalmas részeit végignézni, csakis a lényeget, és közben a mindennapi show-igényünket is kielégíti. Mindezt ráadásul egy meccsnyi idő alatt. Kell ennél több???