Kultúra

Etruszkok – 1

“Elképesztő, hogy a történelem folyamán kétszer – az i.e. 7. században és az i.sz. 15. században – gyakorlatilag ugyanaz a régió Italia közepén – az antik Etrúria és a modern Toszkána – volt az itáliai civilizáció meghatározó központja.”

(Jacques Heurgon, Vita quotidiana degli etruschi, 1967, p. 23.)

Toszkánában bárhova megyünk, etruszk emlékekbe botlunk. Mindenhol. Síremlékek, akropolisz, nekropolisz, fürdő, etruszk ív…. 2765 év múltán még ennyi minden megvan abból, amit építettek. Elképesztő. Izgalmas. Kik lehettek, hogy ilyen nagy hatást gyakoroltak az itáliai kultúrára?

Indul tehát az etruszk sorozat a blogon, bár nyilván esélye sincs, hogy az elmúlt 150 év kutatásait itt megismerjük, de néhány érdekes részletet, adalékot miért ne?

Először is, hol voltak? Az alábbi térképen az i.e. 750-es etruszk területeket jelzik sötétebb zölddel, majd az azt követő hódítás területeit, világosabb zölddel.

800px-Etruscan_civilization_italian_map

Az etruszkok tehát az antik (még a római birodalom előtti) Itália lakosai voltak, bizonytalan eredetű nép, nem indoeurópai nyelvvel (a mai Európa nyelveinek nagy része indoeurópai, nemcsak a latin, hanem a germán és a szláv nyelvek is).

Etrúriának nevezték a területüket, amely kb. a mai Toszkána, Umbria és észak-Lazio régióknak felel meg (határvonal a Tiberis). Kicsit később (ahogy a fenti térkép is mutatja) észak felé terjeszkedtek, a mai Emilia-Romagna, Lobardia és nyugat-Veneto részeire, illetve dél felé a mai Campaniaig.

Az etruszk kultúra meghatározó hatást gyakorolt a későbbi rómaira, amelybe aztán idővel beleolvadt az i.e. 1. századra. Ez a hosszú kulturális asszimiláció Veio elfoglalásával kezdődött i.e. 396-ban.

A név eredete

Saját magukat Rasenna vagy Rasna néven nevezték az etruszkok, görögül Tyrsenoi (a különböző ógörög nyelveken: Τυρσηνοί, Türsenòi; Τυρσανοί, Türsanòi, mindkettő Tirréneket jelentett), majd  “Etruszkok” vagy “Tusci” (Tuszkok), Τυρσηνίη, Türsenìe, lakosai. Ebből lett azt Etruria, és később a Tusci szóból Toszkána.

A nép eredete

Az erről íródott tanulmányokkal és feltételezésekkel valószínűleg Arno-t lehetne rekeszteni, és nem is mindig nagyon tudományosak (minden magát nagyon fontosnak és egzotikusnak képzelő nép megpróbálta bizonyítani az etruszkokkal való kapcsolatát, így született egy agyameldobom “nyelvészeti” értekezés a magyar és etruszk nyelv rokonságáról is. De ezt most inkább kihagynám 🙂

Maradjunk a forrásoknál, amelyek nem túl egyértelműek, alkalmilag egymásnak is ellentmondók.

Az ókorban három teória létezett: az elsőt Hérodotosz fogalmazta meg (i.e. 5. sz.-ban élt görög történetíró), és szerinte keletről érkeztek az etruszkok.  A második verzió szerint őshonos nép az etruszk, ezt a szintén görög Halicarnassusi Dionüszios (i.e. 1. század). A harmadikat Titus Livius (római történetíró) írta le, eszerint északról érkeztek az etruszkok.

Azóta azért lett egy negyedik hipotézis is, mely szerint a fenti három teória mind és egyszerre  igaz. A legújabb DNS vizsgálatok viszont az őshonos nép elmélete felé tendálnak.

Ugyan szereténk egységes népként beszélni az etruszkokról, valójában egységes népként csak az i.e. 8. századtól léteznek (egységes saját nyelv, saját szokások), és mindenképpen több törzs egyesüléséből jöhettek létre (itáliai, egyiptomi, görög, szír-főníciai, mezopotámiai, indoirániak).

Mindenesetre ma azokat a népeket hívjuk etruszknak, amelyek ekkoriban a Tiberis és az Arno folyók között éltek.

Populonia, Nekropolisz

Kialakulásuk

A fentiek miatt ezért nem annyira az eredet, hanem a kialakulás fontos. A kialakulásukban fontosak voltak az őslakosos valamint a keletről érkező népek, meg persze a görögök, ami az intenzív kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően jött létre.

Így fontos szerepet játszik a keleti befolyás az etruszk nép kialakulására, ahogy a görög kultúra az etruszk kultúrára (az abc-jük és a műalkotásaik is görög alapokon állnak).

Bronzfigura Vulciból

Etrúriának nagyon fontos kapcsolatai voltak a korabeli szardíniai lakossággal, a nuraghi kultúrával is. Sőt, a legenda szerint Populoniat a korzikaiak alapították.

Folyt köv. 🙂

Reklámok
Kultúra

Összeesküvés?

Corriere_repubblica_1946-300x172 Június 2-a a köztársaság ünnepe, nemzeti ünnep, valamint szabadnap. Úgy tűnik nekem, hogy az olaszok maguk nem “érzik” különösebben ezt az ünnepet, de akárkivel beszélgetni kezd az ember a háború végéről, vagy a köztársaság kezdetéről, előkerülnek az összeesküvéselméletek.

Mert mi is történt 1946. június 2-án és 3-án? A háború végeztével népszavazást írtak ki arról, hogy monarchia legyen-e továbbra is, vagy inkább köztársaság. 

Nem mellesleg ez volt az első alkalom, hogy a nők is szavazhattak a saját országuk sorsáról. A népszavazáshoz beleegyezését adta az aktuális király, II. Umberto, és hivatalosan minden polgár szavazhatott nemcsak az államformáról, hanem az Alkotmányozó Tanács (Assemblea Costituente) tagjairól is. A szavazók 54,3%-a voksolt a köztársaságra, eddig a hivatalos és konteómentes tartalom.

Csakhogy voltak érdekes momentumok is: nem mindenki szavazott ám, két régió (Venezia Giulia, Alto Adige) és két további olasz terület (Dalmácia és Líbia*) lakosai nem szavazhattak, a hivatalos verzió szerint azért, mert később lett volna náluk a szavazás – ami végül aztán sosem következett be. Ugyanígy nem szavazhattak a háborúból akkor még vissza nem ért katonák sem.

Szinte rögtön a népszavazás után támadták annak szabályosságát, olyan “részletek” miatt, mint pl. hogy több szavazólapot találtak, mint választót, vagy hogy a szavazatszámlálás közben már elindultak olyan táviratok, hogy a monarchia győzésre áll, majd mégsem ezt lett a végeredmény. A szavazatszámlálás zárását követően többezer bejelentést tettek a különféle szabálytalanságokról, amelyeket aztán soha nem vizsgált meg senki.

A másnapi lapok azonnal szétkürtölték a köztársaság győzelmét, de egy szót sem szóltak az esetleges felmerült kétségekről, problémákról. Amelyeket pedig nehéz volt elhallgatni, mert több helyen zavargások törtek ki a választások körüli szabálytalanságok miatt.

II. Umberto – aki kevéssel ezelőtt mondott le III. Vittorio Emanuele javára, természetesen sosem ismerte el ezt az eredményt, de a kétségeiben nem támogatták olyan fontos szereplők, mint az Egyesült Államok. (Csak a rend kedvéért: a királyi család aztán száműzetésbe vonult Portugáliába – jó hely ez a Portugália, minden vesztes fél oda vonult vissza, ld. még Horthy család… Előtte azért II. Umberto még kiadott egy szívhezszóló közleményt az ország sorsán aggódva).

Június 18-án a Legfelsőbb bíróság kihirdette a szavazás hivatalos eredményét: 12.718.641 szavazat a köztársaságra, 10.718.502 szavazat a monarchiára, és 1.498.136. érvénytelen vagy üresen leadott szavazólap. Ekkor még azt is megígérték, hogy a későbbiekben megvizsgálják majd a beérkezett panaszokat. Ugyanakkor nem kiáltották ki a köztársaságot (ez hivatalosan azóta sem történt meg).  A szavazólapokat viszont megsemmisítették, elejét véve minden további vizsgálódásnak.

Miért és kinek volt érdekében mindez? Mivel nincsen hivatalos vizsgálati anyag, és a bizonyítékokat is elégették, szabad a pálya az összeesküvéselméleteknek. 

Egyesek szerint azért hozták ki győztesnek a köztársaságot, mert népfelkelés lett volna, ha a monarchia győz. Tény, hogy az ország nagyon megosztott volt. Mások (sokak) szerint az Egyesült Államok nyúlt bele az eredményekbe, mert érdekében állt, hogy itt a Mediterráneum közepén egy köztársaság jöjjön létre.

Az mondjuk tagadhatatlan, hogy Olaszország geopolitikailag mindig is nagyon fontos volt az USA-nak. Bőkezűen mérték a Marshall-segély pénzeit is: Olaszország a legtöbb támogatást kapó országok között van a háború után.

Ide tartozik még az is, hogy a kommunista párt nagyon erős volt Olaszországban a háború után (főleg a háború alatti ellenállásban – resistenza- kifejtett erőfeszítései miatt), és megvolt a veszélye, hogy az ország balra tolódik, amit az USA nem engedhetett meg magának, a Szovjetunióval a szomszédban.

Ezért aztán Truman 1947-ben elrendelte a szocialista/kommunista pártok kitessékelését Nyugat-Európa kormányaiból. Ez Olaszországban is megtörtént (De Gasperi, egy másik történet).

Talán nem tűnik olyan valóságtól elrugaszkodottnak, hogy a Köztársaság és a Marshall-terv olyan eszközök voltak, amelyek lehetővé tették az USA-nak, hogy ellenőrzés alatt és jobboldalt tartsa a stratégiailag olyan fontos Olaszországot.

___________________________

*Líbia ekkor még olasz gyarmat, Olaszország az 1947-es békekötésnél mond le róla.

Firenze

A bankrendszer bölcsője

Aki volt már valaha Firenzében, tudja, hogy elképesztőek az épületek arányai. Az egymást érő palazzo-k impozánsak még mai szemmel is, ha pedig elképzeljük, ahogy a középkori utazó beérkezik a nyüzsgő középkori városba, igencsak nagy hatással lehetett rá a gazdagság, a hatalmas paloták és a lenyűgöző városi élet.

A 13. században Firenze már így nézett ki (1200-as évek! Magyarországon ekkor épp a tatár járt):

Firenze

A történészek úgy becsülik, hogy a középkorban nagynak számított az a város, amelynek 50 000 lakosa volt. Párizs kivételével – amely a 12. és a 13. század között “demográfiai szörnnyé” vált, 50 000-ről 200 000-re duzzadt lakossággal -, a kor minden nagyvárosa itáliai: Milano, Firenze, Venezia és Genova. Már az ókorban jellemző volt ez a lakosságkoncentráció Észak-Itáliában, és mivel a kora középkor Italiában kicsit könnyebb volt, mint a nyugat más részein, ez nagyban hozzájárult a városi élet jellemzőinek megtartásához.

A városi életforma megtartotta az a laikus (nem egyházi) írásos kultúrát amely az ókorban elterjedt volt: tudtak számolni, nyilvántartásokat vezettek, levélben kommunikáltak egymással. (Egészen más környezet ez, mint pl. a középkori Francia királyság településszerkezete, amit a vidéki, földműves kultúra, az írástudatlanság jellemzett.) Ez az írásos kultúra, amely a urbánus agglomerációs szerkezet fenntartásához szükséges volt, nagyban segítette az itáliai városok kora középkori újjászületését, míg közben a nyugat többi része még pár évszázadig szendergett.

De ez még önmagában nem lett volna elég – hiszen a helyzet hasonló volt Dél-Itáliában is, de ott az egy Nápoly kivételével mégsem jöttek létre ilyen virágzó központok.

A másik dolog, ami Észak-Itáliát előnybe hozta, az a virágzó kereskedelem kelet felé, amelyből a városok nemcsak részesedtek jó földrajzi fekvésüknek köszönhetően, hanem kimondottan a kelet-nyugat közötti központtá váltak. A Palesztinából visszatért keresztesek hozták a selymet, a fűszereket, az egzotikus földi jókat, Genova és Velence igen szoros kapcsolatot ápolt Konstantinápollyal és más keleti városokkal, minden adott volt tehát ahhoz, hogy ezek a városok egyfajta összekötő szerepet játszanak kelet és nyugat között, és íly módon jelentős vagyont halmozzanak fel.

Nem is a Mediciek az egyetlen fontos és gazdag család a 14. században Firenzében, a Strozzi, Peruzzi, Castellani, Albizi családok is fontos szerepet játszottak ezekben az évtizedekben.

De honnan volt ezeknek a családoknak a vagyona? 

A kereskedelemből, a termelésből biztosan. De aztán meg főleg abból a tevékenységből, amit ma banknak hívunk, és amit a 13.-14. században találtak ki Toszkánában.

A kereskedelmi tevékenység igen fontos volt ezekben a városokban, a kereskedők szerte Európában utaztak, adtak-vettek, mert a legfontosabb vásárok pl. Champagne-ban voltak (Franciaország), vagy a Hanza-városokban (Észak-Németország), és ehhez persze sok pénzt kellett magukkal vinni  Az akkori pénzek még ezüstből, aranyból voltak, ami igen súlyos volt, és nem fért el egy vékonyka pénztárcában. Utazni lóháton, lovaskocsival lehetett, és hát a közbiztonság, mint olyan sem létezett, így aztán fokozottan veszélyes volt a sok pénzzel utazni.

Igény mutatkozott tehát, hogy ezt a sok pénzt felváltsa valamilyen “papírigazolás” a pénz értékéről.

Nagyon leegyszerűsítve kellett valaki, aki(nek a képviselője) megjelent a vásárokban szerte Európában, és ahogy az eredeti lakhelyen, idegenben is kiadott papírigazolásokat a pénzről, amit beadtak hozzá. Vagy kiadta a pénzt a bemutatott papír alapján.

Mekkora zsenilalitás, nem? Persze kellett hozzá infrastruktúra, befektetés, erre a Medicieknek és a többieknek nyilván megvolt a kezdőtőkéje 🙂

Ez a szolgáltatás persze nem volt ingyen, és mivel sikeres volt, sokan használták, hát még jobban meggazdagodtak belőle a bankárcsaládok.

Olyannyira, hogy kölcsönözni kezdtek, nagyban, a királyi családoknak is. Pl. az angol vagy francia királynak. Az aztán még nagyobb biznisz volt. Volt miből építeni a csodásabbnál csodásabb, hatalmukat hirdető palotákat.

Mígnem  beütött a krach. A történelem első bankválsága.

Az 1300-as évek közepén Európán végiseprő pestis megtette a magáét. A lakosság egy nagy része meghalt, kiesett a termelő rendszerből, így a királyok bevétele drasztikusan megcsappant. Nem tudták hát visszafizetni a kölcsönöket… ami természetesen erősen megviselte a bankárcsaládokat.

Ez volt az az időszak, hogy ismét visszatértek a biztos termeléshez, az agráriumhoz, kicsit kivonulva a városból, egymás után építve a villákat Firenze környéki birtokaikon. (pl. Villa Corsini és Villa Petraia). (Villa, mint a termőföld birtokközpontja, az agrár tevékenységhez kötött épületforma.)

Csak érdekességként, arra emlékeztek még iskolai tanulmányaitokból, hogy Boccaccio Decameron-ja pont az 1348-as firenzei pestis idején játszódik, és az a kerettörténete, hogy néhány nemes a pestis elől menekülvén Fiesole-ba húzódik vissza, ahol mondák mesélésével szórakoztatja magát? (olaszul erről itt,  magyarul meg itt).

Persze a Mediciek nemcsak túlélték a bankválságot, hanem a történetük java csak utána jött – nemsokára jön a folytatás…

Ez az 1459-es Medici hatalmat (Signoria dei Medici) ábrázoló freskó Benozzo Gozzoli-tól, sokmindent elmond.

800px-Cappella_dei_magi,_corteo_con_lorenzo,_piero_e_giovanni_de'_medici

A propos középkori utazók: a Bargello múzeumban június elejéig látogatható a középkori utazással kapcsolatos kiállítás. Érdekesnek ígérkezik.

Mindennapok

Sacco e Vanzetti

Nemrégiben említettem, hogy tetszik a Marco e Vanzetti balladája Joan Baez előadásában. De kik is voltak ők?

Az újvilágba kivándorolt sok olasz rengeteg sztorival gazdagította az amerikai kultúrát. Az amerikás olaszok külön szubkultúra  … ennek egy ismert példája az alábbi történet.

Mindketten innen mentek szerencsét próbálni Amerikába, Ferdinando Nicola Sacco 1913-ban (22 évesen), Bartolomeo Vanzetti 1908-ban érkezett (20 évesen), nem ismerték egymást. Az érkezés az ígéret földjére természetesen traumatikus volt, tömegek próbáltak szerencsét, és persze nem feltétlen azt kapták, amit itthon elképzeltek.

Sacco cipőgyárban talált munkát Milfordban (itthon olívaolaj-kereskedelemmel foglalkozott). Elvette Rosina Zambelli-t, házat vett és lánya született. Heti hat napon 10 órát dolgozott, és aktívan részt vett a munkástüntetéseken. Néha még beszédet is mondott, egy ilyen alkalommal letartóztatták 1916-ban.

Vanzetti mindenféle munkát elvállalt, talponállóban, acélgyárban, kötélgyárban is megfordult. Sokat olvasott, Marxot, Darwint, Gorkijt, Zolat. Szintén 1916-ban sztrájkot is vezetett, ami miatt később nem talált munkát. Így halárudát nyitott.

Ebben az évben találkoztak és mindketten beléptek egy italoamerikai anarchista csoportba, amely csoport aztán egy időre Mexikóba menekült, hogy ne kelljen bevonulniuk.

Amikor a háború után hazatértek, már az Igazságügyi Minisztérium által összeállított felforgatók listáján szerepeltek és titkosügynökök figyeltél őket. Egyik, szintén csoporttag barátjukat gyanús körülmények közt megölték, ami miatt két főszereplőnk egy gyűlést szervezett, ahol erről a gyanús ügyről értekeztek volna. Erre már nem került sor, mert letartóztatták őket. Néhány napra rá meglett a gyanúsítás is, egy Bostoni rablást tulajdonítottak nekik, amelyben 2 embert lelőttek.

Innentől már csak egy koncepciós per (ld még Affaire Dreyfuss és társai) volt hátra, amelyben minden főbb szereplő egyetértésével, és a félelem politikájának jegyében halálra ítélték őket. Akkoriban, a vörös terrortól való félelem idején anarchistának lenni nem volt jó üzlet.

Sok korabeli értelmiségi, többek közt John Dewey (aki a ma is használt könyvtári osztályozást kitalálta), G.B Shaw, John Dos Passos, U. Sinclair és H.G. Wells is megszólaltak az érdekükben, új eljárást követelve.

Sikertelenül. 1927-ben mindkettőjüket kivégezték. (Ezután Londonban, Párizsban, Németország több országában is tüntettek miattuk.)

Pontosan 50 évre rá, 1977-ben az állam kormányzója M. Dukakis posthumus felmentette őket a nekik tulajdonított bűnök alól.

Az utókor számos színházi művet, filmet, tévésorozatot és zenét írt a történetről, talán a legismertebb Ennio Morricone The Ballad of Nick & Bart (Here’s to you) című  műve, Joan Baez előadásában.

Kultúra

Olaszország 150 – meg a szabadkőművesek

Nemrég említettem a szabadkőműveseket, és azt is, hogy Olaszország egyesítésében is aktív szerepet játszottak. Lássuk, hogyan.

1861. március 14-én II. Viktor Emanuel-t (aki már Sardegna királya volt) kikiáltották az új olasz állam királyának.

Ezzel lezárult a risorgimento első fejezete, és Itália többé nem csak egy “espressione geografica” volt (copyright Metternich), azaz sokféle királyság és hercegség puzzle-ja. 1859-ben és 1860-ban  a szárd királyság része lett Lombardia, Piemonte, Parma, Modena, Bologna, Toscana, sőt még az addig az egyház fennhatósága alatt álló Marche és Umbria is. Aztán Garibaldi, az ő 1000 emberével (spedizione dei Mille) meghódította a két Szicília királyságát is.

Hiányzott azonban Venezia, Roma és Lazio – amelyek csak III. Napóleon (a pápai állam támogatója)  halála után, 1870-ben csatlakoztak, illetve Trentino- Alto Adige és Friuli-Venezia Giulia, amelyek az alső világháború végét is kivárták.

A napóleoni időkben a szabadkőműves páholyok 20 000 főt számláltak, de az ezt követő restaurációs időszakban (Bourbonok) nehéz lett a túlélés, lévén a hercegek, királyok módszeresen zárták be a templomaikat. Elterjedtek tehát a titkos szövetségek, a Carboneria, az Adelfi-k, Filadelfi-k stb. Ezek egy része idővel elsorvadt, szektásodott, de valamilyen szinten azért továbbvitték a hagyományokat.

Namost a szabadkőművesek hozzájárulásáról az olasz egységhez periódusonként más és más volt a vélemény. Volt, aki nagyra tartotta, volt, aki ellenben minimálisnak gondolta (éppen mondjuk akkor,  amikor Mussolini hadat indított a szabadkőművesek ellen).

Úgy tűnik, helyi szinten érdemes a kapcsolatokat keresni: Livornoban végig a risorgimento alatt megvolt a kicsit szektás és titkos aktivitás, amely az egyesítés felé vitte a helyieket. Így volt ez Szicíliában is, a grande oriente nem szűnt meg ezen dolgozni. Maga Garibaldi is szabadkőműves volt, csakúgy, mint sok más (Mo-n valószínűleg nem ismert) ember: Livio Zambeccari, Aurelio Saffi, Giuseppe Avezzana…

Federico Campanella (Mazzini barátja, több felkelés résztvevője és a Spedizione dei Mille egyik fontos szereplője) maga nagymester volt.

De nem folytatom a nevekkel, mert bevallom, aki nem tanulmányozta kimondottan ezt a kort, annak nem sokat mondanak.

Az viszont fontos tény, hogy a második függetlenségi háború után 1859 októberében heten összegyűltek egy új páholy megalapítására, és Itália régi nevét, az Ausonia-t választották. Politikai céljuk az volt, hogy egy nemzeti szabadkőműves szervezetet hozzanak létre a Savoya-ház alatt egyesítendő Itáliában és Cavour támogatásával.

Persze Garibaldi a legnevesebb szabadkőműves az időszakban, akit 37 évesen 1844-ben léptettek be egy szabálytalan, a brazil szabadkőművesektől függő páholyba. Ő aztán átlépett egy uruguayi illetőségűbe, amely szabályosan létezett a francia fennhatóság alatt.

Ezzel egy időben az angolok nagyon is támogatták a déli expedíciót (pénzzel) amelyben sok szabadkőműves vett részt. Többek közt a magyar Türr István is.

Szicília elfoglalása után Garibaldi Italia első és legfontosabb szabadkőművese lett, ami ez esetben a két konkurrens áramlat egyikét jelentette (a másik rivális szabadkőműves páholy, a skót rítus szerinti  is megválasztotta  magáét).

Garibaldi úgy tartotta, hogy az olasz szabadkőművesség elsődleges célja Itália egységének segítése. Megpróbált megtenni mindent azért, hogy  a két különböző rítusú páholyt egyesítse, mert szerinte ez Itália egyesítését is magával hozza, ami pedig egy demokratikus és világi állam lesz, ahol meg lehet majd valósítani a társadalmi reformokat.

A szabadkőművesség elsősorban erkölcsi és civil jogokat jelentett, és ebből nőttek ki később a világi kultúra terjesztése, az általános szavazójog, a nők emancipálódása, adórendszer a bevételek nagyságától függően, szabad vallásgyakorlás, a dogmatizmus elutasítása, közoktatás. Megannyi nekünk már természetes jog, ami az alig egyesített Itáliában valahol elindult, és ez nagyban a szabadkőműveseknek köszönhetjük.

Zárásul még annyit említsünk meg, hogy a trikolór, az olasz jakobinusok 1700-as évek végi zászlója, szent a szabadkőműveseknek. Minden páholyban keletre helyezik, a nagymester közelébe.

Eddig bejegyzések a témában:

https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2011/02/01/italia-150-3/

https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2011/01/14/italia-150/

https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2011/01/28/italia-150-2/

Mindennapok

Italia 150

Ahogy már említettem, idén 150 éves Itália. Ezzel kapcsolatosan szeretnék majd írni arról, hogy mit jelent az olaszoknak a nemzet, annak érzik-e valóban magukat? Hogy lettek egy nemzet ezek a nagyon is sokféle szokásokkal és nyelvvel rendelkező városállamok?

Szóval rengeteg mondanivaló van ám itt.

De addig is lehet rá készülni pl. Firenzében az ún. “történelemórákkal”. 8 találkozó az Odeon moziban január 16. – március 6.-ig (ingyen kb. 600 hely).

http://www.odeon.intoscana.it/news_view.php?id=118