Infrastruktúra, Mindennapok

Olaszok vs európaiak (ráadásul egy olasz szerint)

Már régebben is megosztottam, de most megint a szemem elé került, és még aktuálisabb, mint valaha  🙂 És hátha valaki még nem ismeri…

http://www.youtube.com/watch?v=HHWBL9_alKs

Reklámok
Mindennapok

Válság és család

Sokat halljuk minden fórumon, hogy az olasz fiatalok hajlamosak sokáig otthon maradni a szülőkkel, hogy a szülők rátelepednek a gyerekeikre… ami természetesen így is van a hagyomány, szokások okán (hogy csak pár páldát mondjak: amikor egy negyvenes-ötvenes pasi naponta hazatelefonál anyukának, az azért néha kicsit sok, nem?), ugyanakkor azért nem ártana mindehhez hozzátenni, hogy nagy szerencséjük van az olaszoknak, hogy ilyen erősek a családi hálóik és nem mellesleg ennyire hajlandóak az idősebbek megtakarított pénzüket, vagyonukat a gyerekeikre költeni.

Nézzük csak a körülöttem élők példáját. 33 éves kolléganőm két diplomával, számos egyéb továbbképzéssel a háta megett més sosem dolgozott rendesen. Mármint biztos rendesen és lelkesen dolgozik, de nem talál állandó munkahelyet. Csak alkalmilag, projektekre szóló szerződései vannak.  Nem azért mert ne lenne alkalmas a normális munkára, hanem mert errefelé úgy dívik mostanság, hogy nem kötnek állandó munkaszerződést, hanem más módon dolgoztatják a kedves kollégákat. (De sokszor írtam már erről: itt meg itt is, és a valódi Olaszországról sorozatban mindenről). A lány most terhes, mert arra az elhatározásra jutott, hogy mégsem várhat élete végéig, hogy olyan legyen a helyzet, inkább belevág…  Csakhogy, az eddigi munkái alapján gyes (itteni megfelelője, a maternitá) minimális fog neki járni, mivel jó, ha egy évben 5-6000 eurót megkeres, bruttó. Ebből természetesen már megélni sem tudna, ha nem segítenék. Pl. örökölt egy lakást a nagyszülőktől, és mindig kisegítik őket a szülők, ha már nem megy tovább. Aztán meg, ha bölcsődébe adja  a gyereket, mert dolgoznia kell, az a havi 500-600 euró bölcsődei díj nyilván több lesz / lenne, mint amit keres, tehát abban is a szülőkre fog szorulni.

Azt mondjátok, hogy ez egy egyedi példa: sajnos még ez sem igaz. A fiatalok (30 alattiak) 30 százaléka nem dolgozik. Nem mindenki lusta és alkalmatlan. Hanem ha dolgozik is, akkor is minimális pénzért, lehetőleg alkalmilag alkalmazzák. Még szerencse, hogy van hol laknia. Itt  már réges régen társadalmi katasztrófa lenne, ha társadalmi szinten (statisztikailag) az olaszoknak nem sikerült volna az elmúlt 40-50 évben annyi megtakarítást felhalmozniuk, amiből most még fel lehet élni valamennyit. Ha nem lenne annyi örökölt lakás. Ha nem lenne annyi nagymama, aki a (ritkán) világrahozott unokákkal van. Az állam magasról tesz az emberekre. Oldják meg maguk, családilag a problémáikat.

Csak sajnos ezzel az a gond, hogy ha valaki esetleg nem olyan családból jön, ahol tudják segíteni, akkor számára ennyi volt, itt vége a lehetőségeknek. Mert lehet úgy vállalkozni a gyerekvállalásra, hogy azért tudom, van hol lakni, és a nagyszülők mellettünk állnak. De ha nincs hol lakni (és mondjuk 1000 eurót ki kell dobni az ablakon havonta), nincs nagyszülő (és a bölcsődét is fizetnem kell), és nincs biztos munka sem – na hát azért az elég bátor, aki belevág.

Ezügyben sajnos hátrányban vannak a migránsok. Gondolok itt a külföldiekre, és azokra is, akik délről jöttek ide. Ugyanis hiába örököl valaki egy lakást valami déli kisfaluban a nagymamától: abből egy északi városban pont egy garázsra telne. És hát a nagymama sem feltétlen költözik 800 km-re a lakhelyétől, hogy vigyázzon az unokákra. Tehát ebben a helyzetben a család vajmi keveset segít.

Persze a családi segítség nincs ingyen. Ha pénzben, idővel támogatnak a nagyszülők, akkor szeretik megmondani azt is, ki merre meddig és hová – ez már csak az emberi természetből fakadóan így van.

Ne csodálkozzunk hát, ha a családra rátelepszik a nagyszülő…  és éljenek a családok. Ha nem lennének, lassan kihalnának az olaszok 🙂

PS. a napokban hallottam róla, az itteni népszámlálás kapcsán, hogy eddig mindig a statisztikákból indultak ki, mikor a szüleikkel lakó 30-as, 40-es “gyerekekről” (bamboccione-ról) értekeztek. Most meg rájöttek, hogy sok esetben ugyan otthon van a gyerekek residenzaja, de akár már évtizedek óta nem ott laknak. De hát amíg nincsen saját lakásuk, és albérletről albérletre vándorolnak, addig mi a fenéért jelentkeznének be máshova? Főleg mert itt a residenza-n túl van a domicilio is, amit szabadon változtathatnak.

Szóval lehet, hogy a valóságban ez a bamboccione jelenség kevésbé súlyos, mint a statisztikákból látszik.

Tévé-kultúra

Olasz virtus

Ugye emlékszünk mindannyian azokra a klasszikus olasz filmekre, amelyekben folyamatosan ordítanak? Tudom én, hogy  a filmtörténet klasszikusai meg minden, de egyszerűen nézhetetlennek találálom őket, mert annyira fáraszt az a hangsebesség és hangerő, amivel a megjelenített családi életet kísérik.

Nahát ez igaz a mindennapokra is, legalábbis Toszkánában mindenki ordít (Emilia Romagna már például paradicsom füleimnek). Hatalmas hangerővel és lehetőleg párhuzamosan nyomják a munkatársak, barátok, így egy-egy vacsora után nagyon fáradt szoktam lenni. Hányszor van, hogy át kell mennem egy másik irodába, mert nem értem a telefon másik végén levőt (ami sosem fordult velem elő Magyarországon, főleg munkakörnyezetben…)

Ez a dolog sajnos a tévében is állandó, sőt, az utóbbi idők politikai történései kihozzák a legrosszabbat a politikusokból, kommentátorokból, mindenkiből.

És az még a legkevesebb, hogy egyszerre beszélnek……

Aki nem itt él és nem látja naponta, nézzen bele a következő videókba, ízelítőül. Figyelem, csak kis dózisban ajánlott 🙂

http://www.youtube.com/watch?v=-qqY72dRJE0

http://www.youtube.com/watch?v=bB2oJUAkC0Q&feature=related (a 45. mp-től)

http://www.youtube.com/watch?v=kGCfXsAB81s

http://www.youtube.com/watch?v=BvwZX39o4GM (1:11-től kezdenek rá, teljesen ok nélkül)

http://www.youtube.com/watch?v=xe3j3SW8auM

Szerintetek ki bírja ezt idegekkel esténként??

Zöld szemmel

Nejlonzacskó

Végre, végre, január 1-jétől tilos a biológiailag nem lebomló (non biodegradabile) zacskók gyártása, kereskedelme és használata (a meglevő készleteket még kimeríthetik…). Ugyan egy éves késéssel, de sikerült Olaszországnak is átvennie az uniós direktívát, mely erről rendelkezik.

A nejlonzacskók – ilyen mennyiségben főleg – nagyon is szennyezik a környezetet, és ugye hányszor találkozunk velük a tengerben is? Bálnák és más állatok számára veszélyforrás lehet a felgyűlt zacskóhegy, sőt, ha elfogyasztják, akkor nemcsak kívülről, hanem belülről is veszélyezteti őket. Tiltásuk viszont kisebbfajta forradalmat fog kirobbantani az olasz fogyasztási szokásokban, lévén az átlag olasz fogyasztó egyszerűen nem foglalkozik ilyesfajta természetvédelmi macerákkal, csak vásárol, lehetőleg mindent mindig nejlonba sokszor becsomagolva.

Hogy felvegye a kesztyűt a megrögzött nejlonosokkal, Firenze városa csatlakozott a “Porta la sporta” kampányhoz, és sokféle rendezvényen, programmal próbűlja majd meggyőzni a lakosságot (iskolákat, üzleteket) arról, hogy változtatni kellene.

Pár hónapja egyébként megjelentek már a lebomló anyagú zacskók, de egyelőre még drágábban, mint a hagyományosak: az Esselungaban pl. a rendesért 3 centet, az újért meg 4 centet kell fizetni (ez ugye 30%-os felár!), míg a Lidl-ben 5 centet. Szóval egyelőre még meg kell küzdeni az új tasakok elfogadásáért.

Az olaszok évente 24 milliárt zacskót “fogyasztanak el”, fejenként majdnem 400 db-ot. Ezek 30%-a szemét lesz, és így vagy úgy, de a környezetet szennyezi. Reméljük, hogy az új törvénynek sikerül ezen változtatnia.

Tévé-kultúra

Teleregény, igazából

errefelé szinte mindig van egy-egy olyan aktuális “cronaca” – bűntény, amiről minden sajtótermék folyamatosan beszámolót tart, a tévék élő közvetítésben tudatnak minden apró, jelentős és lényegtelen részletet, az emberek pedig szörnyülködve vitatját úton-útfélen.

Most éppen a Yara-ügy, de az meg szinte folytatólagosan követte a Sara-ügyet. Ebben annyiban nincs meglepő, hogy egy ekkora országban természetesen (és sajnos) mindig van és lesz valami bűnügy,  amiről lehet csámcsogni. Meglepő viszont, ahogy a média kezeli a dolgokat: hihetetlen agresszivitással, minden részletet kimondva állandóan napirenden tartja az ügyeket, akár hetekig, hónapokig is. Megnevezi az érintetteket, elmondja és lehetőleg megszólaltatja az összes családi szálat, a barátokat, szomszédokat, ismerősöket, iskolatársakat, mindenkit, aki akár valami minimális szálon is kötődhet az ügyhöz, netán valami önjelölt tanú. Hihetetlen módon megszemélyesíti az áldozatokat, az embernek a végén már az az érzése, hogy ismeri az illetőt, vagy legalábbis valami nagyon közeli kapcsolatban áll vele.

Szerintem ez beteges dolog, és nem kellene, hogy így legyen.

Egyrészt a szerencsétlennek és családjának joga lenne a diszkrécióhoz. Épp elég tragédia, ha egy családból eltűnik egy 13 éves lány, vagy megölik a 15 éves kamasz gyereket, de hogy ezzel együtt hetekig újságírok (és következésképpen kíváncsiskodók) hadával kell közeli testi harcba bocsátkozni, valahányszor kilépnek az ajtón, az azért embertelen. Hogy boldog, boldogtalan elmondja a saját véleményét arról, amiről mindent tudni vél, és ennek fórumot is adnak (és nemcsak a gossip, hanem a köztévé), az meg egészen nagy hülyeség.

Persze hivatalosan mindent lehet, de hogy valami újságírói etika (tudom, sokat kérek..), meg eleve egy alapvető jóízlés miért nem tud felülkerekedni, azt nem tudom.

Munka-tapasztalat

Cultura organizzativa….

csak egy gyors bejegyzés arról, amit ideérkezésem óta tapasztalok, de valahogy nehezen tudnám szavakba önteni. Arról van szó, hogy abban a közegben, ahol én dolgozom (lehet, hogy a szabadúszóság teszi?), sosem, senkinek nem mondják a szemébe, ha hibázik, vagy alapvetően nem jól csinál dolgokat. Vannak nagyon szembeszökő dolgok, és sokszor a kiugróan rosszul teljesítőket elkezdik mellőzni is, de még életemben nem láttam, hogy valaki leül az adott személlyel és megpróbálja megértetni, hogy kicsit változtatnia kell. Nincs kultúrája a negatív dolgok egymás szemébe mondásának.

Szerintem ez nagyon kontraproduktív, mert lehet, hogy rosszul csinálok valamit, és elkezdenek mellőzni, de még az esélyét sem adják meg annak, hogy változtassak rajta (ha magamtól nem jövök rá.)

Mondom ezt most, hogy közös képzésen veszek részt a többiekkel és olyan óvatosan próbálják a problémákat egyáltalán megközelíteni, hogy abból tuti senki nem fogja érteni, mi lehet a gond. Na éppen ezért változás sem várható.

Hogy ez általános olasz munkakultúra lenne, vagy csak itt jellemző, nem tudom.

Másik nagy meglepetésem egyébként meg az volt, hogy a bennünk élő sztereotípiáktól eltérően az olaszok mennyire kerülik a komolyabb összeütközéseket…

Ügyintézés

Kèrdezunk mindenhol

Van egy dolog, amirol màr règòta terveztem ìrni, de ez is – mint sok màs ìratlan szokàs – kicsit nehezen megfogalmazhatò dolog. A kèrdezèsrol, informàciòkèrèsrol, reklamàciòròl van szò.

Amikor a pàrom, mèg a kapcsolatunk elejèn elkezdett Budapesttel ismerkedni, mindig szòvàtette, hogy ott az emberek elfogadnak mindent, nem nagyon reklamàlnak ès nem sokat kèrdeznek. Hozzàtartozik a dologhoz, hogy èn sem vagyok az az okoskodò fajta, plusz abbòl indulok ki, hogy A) a rosszul fizetett, kèpzetlen eladòknak àltalàban mèg kevesebb informàciòja van a termèkrol, mint nekem, aki vàsàrlàs elott àltalàban utànanèzek mi merre mekkora, ès B) ha valami szabàlyozva van, akkor teljesen felesleges megkèrdezni, hogy èppen èn csinàlhatnàm-e màskèpp. Ezzel elvileg sem èrtek egyet, utàlom azokat, akik minden kozossègi elkèpzelèst fel akarnak rùgatni a sajàt kènyelmuk, elkèpzelèseik miatt (e tekintetben nèmetes a gondolkozàsom, sot, inkàbb svàjci:). Màsrèszt ha a rendszer nem jòl van szabàlyozva, vagy mèltànytalannak èrzek egy eljàràst, akkor reklamàlok felsobb szinten (ahol èrdemben tudnak reagàlni rà. hònapok òta harcolok pl . az AXA bankkal, ès e helyt is elmondom, hogy ha lehet senki nem keruljon veluk uzleti kapcsolatba.)

Namost az olaszok tokèlyre fejlesztettèk azt az egyèbkènt elèg emberi elkèpzelèst, hogy ha a màsik csinàl valamit (pl. harmadik sorban parkol, ès elzàrja a fèl utat), akkor bunkò, ha èn teszem ugyanazt, akkor arra  nyomòs okom van (èpp ott kell megàllnom ès nincs idom korozni). Ez a fajta kettos mèrtèk olyan elterjedt, hogy nehèz konceptualisan elmagyaràzni nekik, hogy nem valami termèkeny a kozosseg szempontjàbòl.

Na de nem is errol akarok elsosorban beszèlni. Hanem arròl, hogy mindenhol mindenki àllandòan reklamàl. Ma reggel 20 percig vàrtam, hogy a postàn levelet feladò no elmagyaràztassa magànak tobbszor is, mièrt nem lehet valami szabàly alòl èpp ot felmenteni. A mùlt hèten a boltban egy (antipatikus ès oreg) no 30 percig problèmàzott azon, hogy a cassa prioritaria-nàl elèengedtek egy mozgàskorlàtozot vevot. A vègèn màr az osszes fonok ott magyaràzta neki (a tobbi vevo felhàborodàsa kozepette), hogy èpp ez a lènyege a cassa prioritaria-nak (ès egyèbkènt is lehetne kissè mèltànyos a mozgàskorlàtozott vevovel szemben), de lefogadom, hogy mègis sajàt igaza teljes tudatàban tàvozott.

Tehàt mindenki tudja, hogy a szabàlyokat, foleg nagyobb rendszerekben nem vàltoztatjàk meg miatta, de azèrt megpròbàlja, hàtha…..

A màsik kedvencem, amikor vàsàrolnak ès minden aprò hulyesègre ràkèrdeznek. Pèldàul a làmpaboltban ki van ìrva, hogy adott termèk ilyen ès ilyen erossègu kortèvel mukodik, oldalt kapcsolhatò ès ennyibe kerul, de az biztos, hogy a vevok 80%-a meg fogja kèrdezni az eladòt, hogy hàny wattos villanykortet tegyen bele, elol lehet-e felkapcsolni ès mennyibe kerul.

Az ilyen vevoktol nekem agytolulàsom lesz, de ebben az orszàgban erre fel kell kèszulni – egyszeruen gyàrilag nem kèpesek egyedul boldogulni vàsàrlàs kozben. Vagy ez a fogyasztòi tàrsadalom egyik vadhajtàsa lenne? Netàn emberi szòra vàgynak mèg vàsàrlàs kozben is?? Nem tudom, de hogy a mai napig idegesìt, az egèszen biztos 🙂