Infrastruktúra

Az olasz egészségügyről

Amihez szerencsére eddig nem sok szerencsém volt, azért sem, mert amit lehet, Magyarországon oldok meg (fizetős szolgáltatással), vagy ha nem súlyos a dolog, egyszerűen nem megyek orvoshoz. Nem véletlen…

ragtapasz

Mindenekelőtt fontos tudni, hogy az olasz egészségügyi rendszer meglehetősen komplikált, elég drága, de a statisztikák szerint nem annyira rossz. Az EU-s országok eü rendszereit összehasonlító tavalyi tanulmány szerint Nyugat-Európa  északabbi országainak (bismarck típusú), egészségügye jobban szuperál, mint a déli országoké (ahol a Beveridge típusú dívik). E két rendszer két alapvető paraméterben különbözik, az első a finanszírozása, a második az ellátásra jogosultság alapján. A Bismarck az egyéni befizetésekre alapuló, azt számon tartó, annak alapján adott szolgáltatásokat nyújtó rendszer, a második a “mindenkinek egyformán jár minden, befizetéstől függetlenül” szemléletű rendszer (ún, universalistico).

A fenti tanulmány azt is megállapítja, hogy a Bismarck rendszerben jóval többet költenek az egészségügyre, de annyival nem jobb az ellátás. Az ördög persze mindig a részletekben rejlik…

Olaszországban minden állampolgárnak alanyi jogon jár a tessera sanitaria és az ellátás. (Mivel rengeteg a feketemunka, meg a htb nő, valószínűleg kisebbfajta tragédia lenne, ha ezen egy nap változtatni akarnának). De ez “alulnézetből” korántsem jelenti azt, hogy minden rendben.

A fenti tanulmány több szempontot figyelembe véve hasonlított egymáshoz az eü rendszereket. Ezek a szempontok a következők:

  • betegjogok ismerete, érvényesítése
  • hozzáférés, várakozási idők
  • gyógyítás eredményessége
  • a szolgáltatások köre (mennyi és milyen vizsgálat, kúra) és hozzáférés
  • megelőzés
  • gyógyszerek (mennyi, miféle, milyen áron, ki fér hozzá)

Nem mennék végig az összes kritériumon, csak néhányat emelnék ki, amiről van tapasztalatom (érdemes megnézni a tanulmányt – aki tud angolul-, érdekes adatokat tartalmaz).

Kezdjük rögtön a hozzáférés nehézségével. Ha az ember “normál úton” bejelentkezik egy szakorvoshoz, mert valami gondja van, vagy a háziorvosa küldi tovább egy specialistához, akkor felkészülhet jó hosszú várakozásra. Ez többek között azért is van így, mert rengeteg (drága és akár felesleges) vizsgálatot elvégeztetnek az emberrel, még sokszor akkor is, amikor egyszerű lenne a diagnózis, és nem merül fel valami nagyon fura, nagyon kacifántos betegség gyanúja. (Pl. a páromnak ínhüvelygyulladása volt, teljesen átlagos, igen gyakran előfordul ülőmunkánál, de ennek ellenére nemcsak megröntgenezték, hanem CT-t is végeztek a vállán, ami ugye jó drága vizsgálat. Mindegyikre heteket kellett várni, így szépen eltelt 2 hónap, mire a leletekkel a kezében eljutott a fizioterápiára).  Ezek persze méregdrága vizsgálatok, adott szakembert és gépeket kell hozzá biztosítani, ezért tehát nem lenne indokolt ilyen bőkezű használatuk. De térjünk vissza a hozzáféréshez.

Mivel ennyit kell várni (heteket, hónapokat), a legtöbb ember megkerüli a háziorvost, szakorvost, és elmegy az ügyeletre. Ahol egyrészt a nála sürgősebb esetek elől fogja a helyet, de fél-egy nap várakozással bejut a rendszerbe (mondjuk hetek, hónapok helyett). Persze ennek megfizeti az árát, mert ha nem indokolt a sürgősség, akkor ticket-et kell fizetnie (40-60 euró). De egy dolgozó embernek (aki nem akar hónapokig hánykolódni a rendszerben, adott esetben fájdalommal) ez messze megéri.

Ez a hozzáférés dolog tényleg elég gáz, nekem az egyetlen alkalommal, mikor torokgyulladással a háziorvosomhoz fordultam volna (akit még sosem láttam, azóta sem), akkor két hétre előre adott volna időpontot. Mivel nem múlt, elmentem egy másik falu orvosához, aki a párom barátja és úgy megvizsgált, írt gyógyszert, hogy nem maradt nyoma a rendszerben, mert ott épp nem is lettem volna ellátásra jogosult, másik régió lévén. Ez is korrupció ugye. A következő alkalommal, mikor influenzás voltam, már nem is próbálkoztam a háziorvosommal, kifeküdtem magam egyedül otthon. (Mivel nem vagyok alkalmazott, még igazolni sem kell, hol voltam. Ez ám a költséghatékony megoldás: ezek a jogtalan atipikus dolgozók a nehezen hozzáféhető orvosi ellátással maguktól döntenek úgy, hogy amíg lehet, nem mennek orvoshoz. És mindjárt mennyit spórolt a rendszer, háddenem? Majd szépen rákölti a minden szirrel-szarral orvoshoz rohangáló, ott szociális életet élő nyugdíjasra, meg a mindenre jogosult dolgozókra.)

Egy szó az “ingyenességről“, amit az olaszok elég sajátosan értelmeznek. Ingyenes ellátás nem nagyon van, csak talán akkor ha tényleg nagyon sürgős esetben kerül az ember a sürgősségire (kb. a halálán van).  Minden egyéb esetben (az ügyeleten is, ha nem nyilvánítják valóban sürgősnek az esetet) fizetni kell a ticket-et. Ennek összege igen változó, régiótól és szolgáltatástól függ. Csak példát tudok mondani: amikor kibicsaklott a bokám és éjjel rettentően fájt, akkor 46 eurót kértek a sürgősségin, a párom inhüvelygyulladásával a sürgősségin 60 euró volt a ticket. De egy komplettebb vizsgálatokat szolgáló vérvétel is lehet 60-70 euró ticketileg. (Na ennél sokkal olcsóbb Mo-n elmenni magánúton.)

Vannak kedvezmények:

  • ha valaki sokszor megy orvoshoz és elér egy bizonyos ticket-összeget, mert mondjuk krónikus beteg,
  • gyerekeknek ingyenes 6 éves korig, munkanélkülieknek is, ha valakinek kicsi a jövedelme és nincsen vagyona, kérhet mentességet/olcsóbb árakat (van, amit autodichiarazione-val intéz az ember, van, amihez mindenféle igazolásokat kell beszerezni a jövedelmi helyzetről vagy a vagyoni helyzetről)
  • többmindent le lehet írni az adóból (pl. ha éves szinten több, mint 250 eurót költesz gyógyszerre), ami azt jelenti, hogy gyűjteni kell a számlákat, és a következő évben egy részét levonhatod az adóalapodból.

Így leírva is igen bonyolultan hangzik, hát élőben még macerásabb. Mindenféle igazolásokat beszerezni, kiadásokat nyilvántartani, adóbevalláskor megfelelő helyre beírni, persze úgy, hogy mint minden más ügyben, itt is állandóan változik a jogszabályi környezet. (Magunk között mondva, annyira bonyolult a dolog, hogy csak akkor éri  meg vele foglalkozni, ha tényleg sok a kiadásod, vagy nagyon ráérsz ezek után rohangászni. De lehet, hogy épp az elrettentés a cél? Ha nem az, akkor csak simán szívatják a kedves polgárokat.)

Ha bekerült a beteg a rendszerbe, akkor jön a bonyolult és macerás kihez, mikor, hova kell menni. Méghozzá nagy mennyiségben. És mert az olasz orvos fél, hogy feljelentik, hogy műhibaperbe keveredik (bár jó magas biztosítást is fizet emiatt), ezért inkább még előír egy plusz kezelést, ciklust, akármit, nehogy azt mondhassa bárki is, hogy nem tette meg a megtehetőt. Így aztán Olaszország az az ország, ahol eszméletlen sok kezelést kíírnak, ha kell, ha nem (pl. jelentősen több kemoterápiát, mint a hasonló esetszámokkal rendelkező országokban).

Nagy probléma még, hogy mivel az ellátás szervezése régiós szinten megy, az ellátás minősége nagyon nagy eltéréseket mutat (hogy hogy nem az északi régiók ebben is jobban teljesítenek). Ezért aztán aki teheti délen, valami trükkel északra igyekszik orvoshoz (rokonhoz bejelentkezés, ismerős ismerőse rendszer…)

A korrupció veszélye jelentős Olaszországban (meg Spanyolországban), és törheti az ember a fejét, hogy hogy lehet, hogy Szicíliában ugyanazt a kötszert kétszer annyiért veszik meg, mint Milánóban (mármint a kórház, hivatalos közbeszerzéssel). Lenne egy tippünk, nem?

Korrupció nemcsak a beszerzések és szolgáltatások árát jelenti, hanem azt is, hogy ha nehéz bejutni egy szakorvosi ellátásra, akkor megkeresed az ismerőst, aki ebben segíteni tud (ápoló, orvos stb).

korrupcio

 

Kimásoltam a korrupciós diagramot, amely annál magasabb a korrupciót jelez az adott országnál, minél alacsonyabb a piros vonal. Nagy általánosságban elmondható, hogy minél szegényebb az ország, annál nagyobb a korrupció, de kivétel ezalól Görög- és Olaszország, ahol nem ez a korreláció jellemző (azaz van pénz az egészségügyben, illetve nem szegény az ország, de igen korrupt az egész rendszer).

Végül idetenném még a bejegyzés elején leírt kritériumok mentén összegző diagramot, ahol valljuk be, Olaszország sajnos nem az előkelő helyek egyikén áll.

altalanos ertek

De legalább jó sokban van nekünk, akik egyáltalán fizetnek adót és tb-hozzájárulást.

A tanulmány itt található. 

Régebbi bejegyzés az orvosokról és ápolókról itt.