Zöld szemmel

Csak gyártjuk a szemetet, gyártjuk a szemetet….

Hallott már valaki olyanról, hogy a zöldségboltban, szupermarketben kesztyűt kell húzni, ha zöldséget, gyümölcsöt válogatunk? Én egészen Olaszországba érkeztemig sosem. Itt viszont mindenütt ott a nylon fóliakesztyű, rögtön a zacskótekercs mellett, így eltéveszteni sem lehet, meg hát nehéz is lenne nem tudomást venni róla, miközben mindenki zörgő zacskós kézzel szedegeti a zöldségárut. Merthogy kötelező kesztyűt húzni ehhez a művelethez. Nem tudom, hogy vajon miért olyan fontos ez mondjuk a krumpli vagy hagyma esetében, amikor egyébként is a földben voltak annak előtte, hogy szüretelték őket (és biztos, hogy a termelők kesztyűben szednek minden zöldséget és gyümölcsöt??). De félre eme apró kételyekkel, ne vesszünk el a részletekben, nézzük az egészet – az is kifogásolható természetvédelmi megfontolásokból. Miközben mindenütt arra kérnek minket, hogy csökkentsük a kidobott műanyag termékek mennyiségét, használjunk inkább (újrahasznosított) papírt, vajon hány tonna nylonkesztyűt használ el naponta a 60 millió olasz fogyasztó polgár?

 

Aztán menjünk beljebb a szupermarketbe, rögtön meglátjuk, hogy nem ez az egyetlen szeméttermelő gesztus. Általánosságban el lehet mondani, hogy minden legalább kétszer annyira van becsomagolva, mint kellene. A tubusos fogkrémen meg a mosóporos flakonon biztos van még egy papírdoboz borítás, a merenda (reggelire fogyasztott édesség, lehet croissant, rácsos sütemény, krémes piskóta) szigorúan kis adagokban, külön-külön nylonba csomagolva kerül hatosával – tízesével a papírdobozba, amit a biztonság kedvéért még egy külső nylonborítással is ellátnak. A négyes joghurt a szélek összeolvasztásán túl még egy vastag kartontetőt is visel, és a kedvencem, a formaggio fresco csomagolásánál sem bíztak semmit a véletlenre: a másfél decis poháron van egy leforrasztott alumíniumtető, ezen egy átlátszó műanyag tető, és az egészet koronázza egy vastag kartonborítás. Még jó, hogy valahol mindezek alatt a terméket is megtalálom……

 

A friss áruk pultjánál folytatódik a dolog: ha kimérten kérek felvágottat, sajtot, sok helyen a vízálló papír-celofán borításon túl még egy zacskóba is beleteszik a kért mennyiséget. Vagy ha már eleve kimérten árusítják – ahol nincs a friss áruknak külön pultja -, azt nem egyszerűen egy folpack fóliába teszik, hanem egy jó vastag hungarocell alapra, amit aztán becsomagolnak. Aztán ott vannak még a műanyag dobozok, minden méretben és formában. Abban is kimért friss termékeket árulnak, de ha visszatérünk a zöldégespulthoz, meglepődve tapasztaljuk, hogy adott árut ugyanazon az áron vehetjük meg ha magunk válogatjuk ki, vagy ha már előre kimérték, műanyagdobozba tették és lefóliázták. Azt csak az olasz lélek érti, hogy miért jobb egy agyoncsomagolt zöldségpakkot megvenni úgy, hogy a felét nem is látom, mint magam válogatta, nekem tetsző darabokat összeszedni – ugyanazon az áron. De lépjünk ki a szupermarketból, és nézzünk körül máshol is: az újságok nagy részét akkor is fóliázva árulják, ha semmi pótlapot, reklámot nem tartalmaznak, és ha netán elvitelre kérem a bárban az ebédre szánt szendvicset, biztosan papír- vagy hungarocelltálcán, becsomagolva, nylonszatyorba téve távozhatok vele.

 

Általában a többszörös csomagolásrétegek nem tartalmaznak új, más információt ahhoz képest, ami magán a terméken már szerepel – ez valószínűleg kötelező is, a több darabos termékek esetén is fel kell tüntetni minden információt minden darabon, hiszen ha „egyedül” maradnak, akkor is tudnunk kell, mit tartalmaznak és meddig állnak el. Tehát a sok réteg csak reklám- és/vagy vevőcsábító célokat szolgál (szép színes, jó kis szlogenek vannak rajta, esetleg a gyerekeknek csábító rajzok).

 

Az első itt töltött hónapban bevezettem otthon a szelektív gyűjtést – a városban (Firenze) ez nem probléma, épp a lakásunk előtt vannak a kukák -, és meglepve tapasztaltam, hogy kétnaponta összegyűlik egy hatalmas zacskó papírhulladék, és legalább ugyanannyi műanyag doboz, flakon, üveg és konzervdoboz. Ez utóbbiakat egyébként ugyanabba a kukába lehet bedobni, és remélhetőleg utólag szétválogatják őket – végülis ez munkahelyteremtésnek sem rossz…

 

Elkezdtem tehát érdeklődni, hogy hogy is van ez a szelektív gyűjtéses dolog? Észak-Olaszországban szinte már mindenütt elérhető a szelektív kuka. Városokban mindenképp, de falun is egyre inkább: a Marche régióbeli, 1300 lakosú Carpegnában kuka már van, most azon gondolkoznak, hogy háztartásonként a megtermelt szemét mennyisége után fizessenek – ezt a bedobáshoz szükséges kártyával ellenőriznék-, vagy hagyják a régi átalányos rendszert. De van remény talán délebbre is: sógornőm a puglia-i Nardó-ba való (délen, egészen délen), és legutóbb azt mesélte, már ott is megjelentek a szelektìv kukák. Az is igaz, hogy egyre többen gyűjtik szelektíven a szemetet: a legújabb statisztikákban meglepve láttam, hogy Olaszország a második a papírújrahasznosításban Európában (éppen van mit J).

Ami pedig Nápolyban volt és van: hát mit mondjunk, majd legfeljebb időről időre kitakarítják a katonák…