Étel - ital

Epres tiramisu

Mert tavasz van, eperszezon… egyetek epres tiramisù-t.

Az alapkrém ugyanaz, mint a kávés tiramisu krémje.

Csakhogy, nincsen benne kávé (gyerekek is ehetik 🙂

Fél kiló epret megtisztítunk, felvágunk, lecukrozunk. Amikor levet engedett (kb fél óra), akkor kihalásszuk az eperdarabokat és a szirupba mártogatjuk a babapiskótát.

Ezt rétegezzük az eperrel és a krémmel felváltva.

Valahogy így:

Étel - ital

A tiramisu

Az olaszok azt állítják, hogy a tiramisu a legismertebb édesség a világon. Nem tudom, hogy így van-e, de az biztos, hogy fiatal korához képest – csak a hatvanas évek végén kapja meg a mai formáját és nevét – nagy ismertségnek örvend. Nyílván hozzájárul ehhez az is, hogy könnyen és rövid idő alatt elkészíthető – bár egyes okkultisták próbálják elbátortalanítani a kezdőket, ez az az édesség, amit majdnem lehetetlen elrontani. És még sütni sem kell…

Egy kis történelem: Trevisoban „született” tehát a „tirame-sú”, azaz a „húzzál fel” (deríts jobb kedvre), és tekintve cukor- és zsírtartalmát abszolút érthető az elnevezés (na jó, a fogyókúrázok talán mást mondanának…)

Nem mintha nem létezett volna ez a típusú krém már azelőtt is, csak nem így, babapiskótával megbolondítva, kakaóporral meghintve.

Egyetlen buktatója van (de az nagyon súlyos is lehet), minden hozzávalónak nagyon frissnek kell lennie és hamar el kell fogyasztani, különben a nyers tojás meg az esetleges szalmonella megteszik a magukét. Ezért aztán a jobb éttermekben naponta kétszer készítik, hogy mindig frissen kínálják.

Az itt következő adag négy személyre bőségesen elegendő, és én ennél nem is szoktam többet készíteni (hacsak nem tömegeket várok vacsorára), ugyanis eléggé „súlyos” desszert…

 

Hozzávalók:

3 tojás

12 dkg cukor

25 dkg mascarpone (és bocsánat, de még akkor is olaszt veszek, ha Magyarországon készítem)

kb 15 db savioardi / pavesini (otthon babapiskóta)

egy adag (presszó) kávé

kakaópor

 

Néhány megjegyzés a hozzávalókról:

         Olaszországban dúl a savioardi – pavesini háború. Azt olvastam, hogy az eredeti tiramisu savioardival készül. Ettől függetlenül nagyon finom pavesinivel is. Magyarországon marad a babapiskóta (ha nem akarunk méregdrága édességet készíteni, de őszintén szólva a jó babapiskótával semmi gond nincs). Érdemes jó minőségű babapiskótát venni, mert jártam már úgy, hogy hosszú percekig áztattam a piskótát, mégis kemény maradt belül – no az a nem jó minőségű kiadás.

         Ha gyerekek is esznek belőle, és nem szeretnénk kávéval etetni (itatni) őket, akkor van a cukorszirupos változat, esetleg a tejes(kávés) – azaz kávé helyett ebbe áztatjuk a babapiskótát.

 

A krém összeállítása: felverem a három tojás fehérjét egy csipet sóval.

Azután egy másik tálban kikeverem a tojások sárgáját a cukorral – fehéredésig. Ehhez adom hozzá a mascarponet, és – kanállal, nem elektromos keverővel – jól kikeverem. Ha már homogén, jöhet bele a fehérje, három adagban, óvatosan keverve.

 

A babapiskótát beáztatom a kávéba (ha jó minőségű, elég háromig számolni, már veszem is ki a folyadékból, még úgyis megszívja magát a krémből is).

Elhelyezem egy tálban, és jöhet rá a krém. Ha megvan, jöhet rá a kakaópor és hűtőbe vele, legalább 1-2 órára. (folpackkal letakarva)

 

Az összeállítást variálhatom: lehet egy nagy tálba tenni, „egysorosan”. De lehet magasabb tálba „többsorosan”. Lehet kehelybe tölteni, akár borospohárba is, egyedi adagokban.

 

Érdekességek / változatok:

         Egy tiramisu recepteskönyv szerint az „eredetiben” nincs tojásfehérje, csak a sárgája, cukor és mascarpone keverék.

         Állítólag az eredeti Treviso-környéki mascarpone hihetetlen finom. Még én sem kóstoltam, de amint lesz rá lehetőségem, megteszem.

         A kávéba lehet amarettot is keverni.

         Hihetetlen finom az epres változat: amikor a babapiskótán túl epret is rétegezünk a tiramisuba. Szerintem málnával sem megvetendő…

         Éttermekben gyakran kínálják krémként: azaz csak a krémet teszik a kehelybe, behűtik és 1-2 babapiskótát tesznek mellé tálaláskor.

         A változatok száma egyébiránt végtelen, láttam zöldteás, ananászos (egzotikus), sárgadinnyés, limoncellos, zabaiones tiramisut is- Mondom, ha megvan az alaprecept, elrontani egyszerűen nem lehet.

         A light kiadásban a mascarpone egy részét joghurttal helyettesítik.