Országjárás

Prato

Prato itt van nem messze Firenzétől, de éppen ezért nem sok szó esik róla. Pedig ha valahol máshol lenne, valószínűleg kitüntetett helye lenne a turizmusban. Nagyon helyes belvárosa van, pont egy kirándulónapnyi látnivalóval.

Firenzéből autóval kb. 15 perc, vonattal 20 perc alatt lehet elérni.

Maga a belváros a rengeteg girbe-gurba utcával, a dómmal, a templomokkal nagyon szép. Keresztbe-kasul érdemes sétálni, és felfedezni a látnivalókat, beülni a szimpatikus bárokba, caffé-kba.

A délutáni program pedig a textilmúzeum (Museo del Tessile) lehet. Prato a középkor óta az európai textilgyártás központja (és most a legnagyobb kínai kolóniával “büszkélkedhet”, éppen a textilipar miatt idetelepültek okán), ezért aztán “saját anyagból” kiindulva hozták létre a textilmúzeumot.  Ahol persze alkalmilag érdekes kiállítások is láthatók.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

http://www.pratoturismo.it/

Országjárás

Arezzo

Ha valahonnan ismerős lesz Arezzo, az nem véletlen. Az “Élet szép” című filmet forgatták itt, amiről a helyiek magyarázó táblával is megemlékeznek.

De nem csak ezért érdemes ide ellátogatni, hanem azért, mert gyönyörű toszkán városkát találunk három völgy (Val Di Chiana, Casentino, Val D’Arno) találkozásánál. Egy kis domba épült a belváros, már az etruszkok előtt is lakott területre. A legtetején a dómmal, ami impozáns gót székesegyház, de “természetesen” több kisebb román templomot (san Francesco, San Domenico) is találunk szerte a belvárosban.

A városháza épülete szintén látogatásra méltó, ha szerencsénk van, felmehetünk a  toronyba is.

A dombtetőn mindezek melett nagyon szép parkot is találunk, majd onnan lefele indulva a corso Italia-n általában nyüzsgő boltokat, bárokat. A főtérre (piazza Grande) mindenképpen nézzünk be, mert nagyon szép, több történelmi időszak építményeit egy helyre sűrítő helyet találunk, aminél kevés szebb van Olaszországban.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Étel - ital, Országjárás

Kirándulás Arezzo környékére

Ha kifogunk egy szép őszi napot, érdemes Toszkána délebbi része felé venni az irányt. Arezzo maga is megér egy misét, de ha kocsival vagyunk, sok szépet látunk, ha elveszünk a helyi kis utakon és csak úgy nézelődünk. Akár össze is lehet kötni egy arezzoi kirándulást a környék bebolyongásával.

Nem messze van például Montevarchi szép középkori városmaggal, itt séta közben megiszunk egy kávét, és máris lesz energiánk a Prada outletre is (már ha nem tudunk lemondani a shoppingolásról :)). De ha nem vagyunk megveszekedett vásárlásőrültek, akkor gyerünk tovább barangolni. Montevarchi és Arezzo között sok olyan kisebb település van, ahol érdemes megállni. Például az utat szegélyező fattoria-kban is. Most van az új olaj ideje, és a legtöbb fattoria első kézből árul olajat, saját bort (cavo aperto :)), netán egyéb termékeket. Megvan a hangulata annak, ha az olajfák között vesszük meg az olajunkat.

Ha közben ebédelnénk, akkor nézzünk be Pieve a Presciano-ba, kicsi és nyugis település, szintén középkori épületegyüttessel, és a nevét adó templommal. A piazza Serristorin van aztán az Osteria dei Vignaioli, ahol nagyon jót ebédelhetünk. Ha az ablak mellé telepszünk, még kilátásunk is lesz. Mindenképp kóstoljuk meg a papardelle al ragú di cinghiale-t (vaddisznóragus szélesmetélt – de amolyan nagyon széles), ez toszkán specialitás. És ha már toszkánságok, akkor előételnek mindenképp crostini toscani dukál.

Jó a házi boruk is, még a szőlőt is érezni benne.

Ezen a környéken még érezni azt a Toscanat, ahol (még) nem elsősorban a letelepedett külföldiek diktálják az iramot (mint mondjuk Chiantiban).

A visszaúton Firenzébe pedig garantált a képeslapokról ismert toszkán táj, mindenfelé.

Országjárás

Colle di Val d’Elsa

Nem tartozik a legismertebb turistalátványosságok közé (persze, annyi látnivaló van Toszkánában…) de ha Firenzéből Siena felé tartunk (a rettentő állapotú autópályán), mindenképp érdemes egy kitérőt tenni. Ahogy lekanyarodunk az autópályáról, azonnal a tipikus toszkán táj kellős közepén találjuk magunkat, és hosszúkás ciprusok meg olívafák keretezik a kilátást.

Maga a város egy domb gerincén húzódik hosszan, hosszan, és bár manapság nem tűnik ki gazdasági teljesítményével, a középkorban annyira ismert volt papíripara, hogy a spanyol királyi udvarnak is szállított.

Nagy és ismert volt tehát régen, és ennek a gazdasági hatalomnak a lenyomata a sok 15-16-17. században épült, most is remek állapotban tartott épület.

A hosszú település egyik végén levő kapun érünk a városba (kint több helyen parkolhatunk, mindenképp hagyjuk kint az autót), és onnantól elveszhetünk a kis sikátorokban, utcácskákban, vagy a városfal oldalsó részeiben. Két oldalról változó kilátás nyílik, hol itt, hol ott bukkanunk ki a várfalra. A középkori papíriparból már csak néhány kézműves maradt, most a kristálygyártásnak van a legnagyobb szerepe: lépten-nyomon különféle metszett, színes kristálytermékeket kínáló boltocskákba botlunk. Van aztán a szintén tipikusan toszkán mázas kerámiát kínáló bolt is, ha nem is akarunk bevásárolni, érdemes nézelődni, nagyon szép darabokat lehet látni.

A kis utcákban mindenfele kávézók (esetleg terasszal a várfalon), bárok vannak, érdemes betérni egyikbe-másikba, vagy csak úgy cél nélkül sétálgatni szerte a városban….