Mindennapok

Bevándorlók

Risultati immagini per stranieri

Ha az olaszországi bevándorlók egy cég lenne, akkor a világ 25. legnagyobb cége lenne, kb. akkora mint a FIAT. A több mint 5 millió ittélő külföldi évente 7 milliárd euró adót és 11 milliárd euró tb-járulékot fizet – ez olyan, mintha 640 000 nyugdíjas nyugdíját ők fizetnék.  De az állam költségeinek csak 2%-át veszik igénybe. Összesen 127 milliárd euró GDP-t termelnek (összehasonlításként: a  FIAT 136 milliárdot termel).

2016. január 1-jén Olaszországban több mint 5 millió külföldi élt, a lakosság 8,3%-a. Jellemzően fiatalok:  az olasz állampolgárok 63,2%-a munkaképes korú, szemben a külföldiek 78,1%-val. Idősnek minősül az olaszok 23,4%-a, míg a külföldieknek csak 3%-a.

Az általuk megtermelt GDP 50,7%-a a szolgáltatásokból jön létre, különösen a vendéglátásból, amely szektorban a teljes megtermelt hozzáadott érték 19%-át ők állítják elő. Ugyanakkor a produktivitásuk alacsonyabb, mint az olaszoké, ennek oka pedig az, hogy  a foglalkoztatottak 66%-ánál alacsony végzettséget igénylő munkákról van szó, ami nagy bérkülönbségeket eredményez. (Hozzátenném, hogy ebben annak is szerepe van, hogy nehezen lehet elismertetni a külföldön megszerzett végzettségeket, illetve ha papíron el is ismerik, nem számít a munkakeresésnél, szemben az ismerteséggel és a már megszerzett munkatapasztalattal – amiben természetesen az olaszok jobbak).

Sok külföldi saját vállalkozást indít: 2015-ben 656 000 külföldinek volt olasz vállalkozása (főleg marokkóiaknak, kínaiaknak és románoknak). És míg 2011 és 2015 között az olaszok vállalkozásainak száma 2,6%-el csökkent, a külföldieké 21,3%-al nőtt (ebben nyilván a kényszervállalkozók is bennevannak).

Egyelőre nem sok külföldi nyugdíjas van, csak kb. 100 000 fő, ami csak töredéke az összesen 16 millió olasz nyugdíjasnak. Az is igaz, hogy az évek elteltével sokan állampolgárságot kérnek, és onnantól már olaszként számolják őket a statisztikákban.

Forrás: Fondazione Leone Moressa – Rapporto annuale sull’economia dell’immigrazione, cikk itt.

 

Mindennapok

Itália és a bevándorlók

Ezzel a címmel nagy témába vágom a fejszémet, egészen biztos, hogy egy bejegyzésben nem lehet a dolog végére járni, megemlíteni a dolog összes aspektusát, ezért aztán mondjuk azt, hogy szilánkokat rakok itt össze, akár folytatólagosan is.

 

Induljunk ki abból a tényből, hogy hivatalos adatok szerint az olaszok 5-6 százaléka bevándorló. Mondjuk, hogy első generációs, ugyanis vannak olyan kultúrák, amelyek másodgenerációs tagjai ugyan itt születtek, itt jártak iskolába, hivatalosan tökéletesen olaszok, mégis fontosabbnak tartják az eredeti kultúrájukat, mint az olaszt, de ez most nem tartozik szorosabban a bejegyzés témájához.

 

Ez az 5-6 százalék nem sok, főleg más nyugat-európai államhoz képest (Franciaországban, Angliában ez a szám magasabb), de nagyon is látható a mindennapi életben – és hát a mi homogén magyar lakosságunkkal összevetve rengetegnek látszik.

A történelmi kitekintés miatt, meg hogy ne csak a mai fogalmainkkal gondoljuk végig ezt a dolgot, érdemes megjegyezni, hogy a történelmi, régészeti kutatások szerint Róma lakossága 2000 éve épp ilyen kevert volt, ha nem kevertebb.

 

A látható, csoportként azonosítható bevándorlók albánok, románok, balkáni népek, dél-amerikaiak és helyileg pakisztánok is. De persze sok a fekete és arab is, bár nem feltétlen ország szerint azonosíthatóak – mivel Olaszországnak kevés gyarmata volt, onnan nem jönnek tömegesen a bevándorlók.

 

Az albán idevándorlás régi ügy, nem tudok pontos számokat, de valószínűleg  fél Albánia itt él, és innen tartja el a másik az ország másik felét. Ők már a 70-es, 80-as években szabadon fogták az olasz tévéket (nehéz ugye lehatárolni, ahhoz túl közel van), és gyakorlatilag abból megtanultak olaszul, úgy érkeztek ide. Amikor az INPS-ben jártam álláskeresési támogatás ügyben, beszédbe elegyedtem egy 50 körüli albán férfivel, aki elmesélte, hogy mérnökként végzett Tiranában, majd mivel ott munka nem volt, nincs és szerinte nem is lesz, idejött, és húsz éve segédmunkásként dolgozik az építőiparban. Szörnyű élettapasztalat, ha belegondolunk… Épp ezért fontos, hogy pár hete az olasz külügyminiszter Albániában járt, és méltatta az utóbbi idők albán fejlődését, amihez Olaszország sok területen segítséget nyújt, plusz a hírekből innen-onnan kihámozható, hogy egyre jobb az olasz-albán rendvédelmi együttműködés (pl. a drogcsempészetet üldözendő).

 

A balkánról a 90-es években a háborúk elől jöttek ide sokan, az itt élő romák nagy része –a közhiedelemmel ellentétben – nem román, hanem balkáni. Itt a számokat tekintve persze sok a bizonytalanság, mert sokan illegálisan érkeztek, azóta is így élnek, hivatalos munka nélkül, hivatalos szerveknek láthatatlanul, de az embereknek nagyon is láthatóan, a városok környékén levő putrikban, sátor- és utánfutóvárosokban .

 

A románok az utóbbi pár évben – főleg az uniós csatlakozásuk óta – érkeztek tömegesen. Nekik nyilván könnyebb megtanulni olaszul, mint más nyelven, ezért is választják Olaszországot, de a (nem csak ide) kivándorolt másfél millió román munkaerő hiánya otthon már nagy gondokat okoz. Arról már írtam egyszer, hogy épp most Romániát és a beilleszkedett román bevándorlókat népszerűsítő médiakampány folyik. De akkor azt nem említettem, hogy van egy olyan reklámspot is, amelyben különböző munkát végző (badante – beteggondozó, pizzakészítő, targoncasofőr), különböző eredetű emberek (ukrán, egyiptomi, dél-amerikai) ismert olasz dalokat énekelnek – nagyon vicces az egész – és a reklám a külföldiek figyelmét hívja fel a minisztériumi honlapra, ahol a jogaikról érdeklődhetnek.  

 

Vannak aztán bizonyos szakmák, ahol egy-egy népcsoport megjelenik, még ha egyébként nincsenek is olyan sokan a társadalomban. Például a pizzakészítők nagy része egyiptomi (bizony, bizony, a nápolyi pizza nagy részét ők készítik), a parmiggiano reggiano-t készítő üzemeket pedig nagyrészt pakisztániak tartják kézben. Kemény, naponta sok órás munka, és azt egy olasz már nem feltétlen szeretné csinálni. Ami ebben érdekes, hogy az északi Lega Nord (a déltől való elszakadást támogató, nacionalista jelszavakkal operáló) szavazóinak egy része bevándorló. Tipikus olasz ellentmondás, ami egyébként nagyon is logikus: ha egy sok munkával beilleszkedett, bizonyos társadalmi presztízst kivívott bevándorló veszélyeztetve látja a helyzetét, mert más, nem beilleszkedett bevándorlók bűnöznek, félelmet keltenek, hát a Lega-ra fog szavazni…

 

De ehhez azt is tudni kell, hogy az olaszok történelmileg, alapvetően nem nacionalisták, vagy nem úgy, ahogy a mi kelet-európai berkeinkben megszoktuk a nacionalizmust. Itt már a nemzeti egység is problematikus dolog: egy dél-olasz nyelvében, szokásaiban, életformájában annyira különbözik egy északitól, hogy rá kellene elsőként alkalmazni a nacionalista eszméket (amint ezt a Lega egyébként teszi is).

 

Tévé-kultúra

Románia PR kampánya

Az utóbbi időben nagyon sok probléma volt a romániai bevándorlókkal, a televízióban egymást értek a szörnyűbbnél szörnyűbb rémtettek, amikről egymás után derült ki, hogy romániai bevándorlók követték el. Az elején még azt hittem, hogy nem feltétlen reprezentatív, amit a tévében felkapnak, de aztán kiderült, hogy bizony a bűntettek elkövetési statisztikái is ezt a képet mutatják. Mindezt még lehetett fokozni a romániai romák tömeges idevándorlásával, a városok körüli ideiglenes bódéfalvak elszaporodásával és az utcai letámadós koldulással.

Az új Berlusconi kormány hivatalba lépése után azonnal közérzetjavító intézkedéseket kezdeményezett, amit az Unió (Mohácsi Viktória Európa-parlamenti képviselő segítségével) többször, több fronton is elítélt. Feszült volt tehát a helyzet már hónapok óta, és biztosan nagyon nehéz lehetett itt dolgozó becsületes románnak lenni.

Így aztán Románia kitalált egy frappáns választ: PR kampányba fogott, és újságokban, tévéreklámokban olyan románokat mutat be, akik évek óta itt élnek és dolgoznak – legyen az szakács, tolmács vagy képzőművész. Mosolygós, elégedett emberek, akik jól érzik magukat itt és láthatóan beilleszkedtek. A szlogenjük „piacere di conoscerti”, szerintem nagyon jó ötlet.