Kalandozások az Appenninekben – Castel del Rio

Castel del Rio egy 1200 fős kis település Emilia-Romagna régióban a Passo del Giogo emiliai oldalán, kb. 25 km-re Imolától, a Santerno folyó völgyében.

Palazzo Alidosi

A terület régóta lakott, kelták (ir. 6-5 sz.) , majd a rómaiak is megtelepedtek itt.

Az 1200-as évektől az Alidosi család fennhatósága alá tartozott. Két legfontosabb látnivalója a család nevét viseli.

A Palazzo Alidosi a 16. században épített masszív erődszerű palota, amely a falu közepét uralja. Emilia Romagna legszebb firenzei reneszánsz stílusú palotájának tartják. Ma három múzeum található benne:

• a második világháború emlékmúzeuma
• a szelídgesztenye múzeuma – a környék egyik legfontosabb, vadon is megtermő gyümölcse (amiből lisztet, tésztát készítenek)
• a Santerno völgyének flóráját és faunáját bemutató múzeum

A falu másik látnivalója egy középkorban épült szamárhátú híd, a ponte Alidosi, amely a Santerno felett halad át. Az imolai Andrea Guerrieri rendelte meg az építését 1499-ben 500 aranyforintért. A monumentális híd igen magasra tör, magában a hídban 5 szoba is található, valószínűleg a hídpénzt szedő dolgozóknak szánták.

Ponte Alidosi

A híd alatt egy zöld park található, a folyóban is lehet ezen a ponton fürdeni. A Shangri-La bárban nyugágyat lehet kölcsönözni és egy-egy tésztaételt, vagy salátát is lehet rendelni. Mivel már Emiliaban vagyunk, érdemes megkóstolni a sült vaníliakrémet, amely csak ezen a környéken ismert.

Nagyon sok a biciklis és motoros errefelé, remek kirándulás egy tavaszi vagy nyári hétvégén.

Info a városról itt.

Highlights of Torino – 1

Másodjára jártam Torinoban, és most még jobban szerettem, mint először, pedig akkor is nagyon tetszett 🙂

Munka miatt mentem, és az érkezés napján volt pár órám szabadon kóricálni. Betévedtem a Museo Accorsi-Ometto-ba, ahol egy kicsi, de remek kiállítást találtam a századelőn Párizsban élő és alkotó olasz festőkről. Megemlítették, hogy még délután lesz egy ingyenes múzeumi vezetés, amire egyedül sikerült bejelentkeznem, így egy nagyon kedves és felkészült hölgytől gyakorlatilag személyes vezetést kaptam. Szuper volt.

A múzeum épületének udvara:

Torino a mágia városa, a santi sociali városa, a fedett árkádok városa, és mi minden még….. rengeteg mindent lehetne mesélni, de először is jöjjenek a leglényegesebb képek.

A királyi palota:

A palazzo Madama:

Elképesztően szép fedett passzázsok vannak náluk is:

A passzázsok

Folyt. köv. további képekkel

Marche régió – Mondavio

Mondavio egy kb. 3700 fős település Pesaro Urbino megyében, kb. 20 km-re a tengertől egy dombra épült. A dombot két folyó völgye veszi közre, a Metauro és a Cesano folyóé.

Ugyan ma már csak egy igazi kisváros, a történelme és műemlékei egy fontosabb múltról mesélnek.

A nevét először 1178-ban említik, és vikariátus székhelyeként 24 kastély felett rendelkezett. Ezen kastélyok tulajdonosai a Malatesta (Rimini környékének urai), Medici (Firenze urai) és Piccolomini (Siena urai) családok voltak.

A kor nagynevű építésze Francesco Giorgio Martini 1482 és 1492 között építette fel a monumentális erődöt, amely arról híres, hogy azóta sem támadta meg soha senki.

A város bejáratát egy nyolcszögletű bástya őrzi, és ahonnan egy várfalon lehet elsétálni a következő, félkör alakú toronyhoz. Itt felhúzható pallón lehet a vároba bejutni.

A tervek szerint lett volna egy harmadik torony is, ami végül sosem épült meg.

A belső terekben most múzeum működik.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Az erődön kívül érdemes még megnézni a volt capucinus rendi kolostort, a Szent Ferenc templomot, a Szent Péter és Paterniano székesegyházat és a városháza épületét.

A város központjában egy nagyon kellemes terecske hívogat, ahol egy ital mellett el lehet azon gondolkozni, milyen jó árzás, mikor minden kis utca végén a tengerre fut ki a tekintet.

• 

• 

Marche régió – Senigallia

Fanotól nem messze található Senigallia, szintén egy nagyon kedves tengerparti kisváros.

A város már Ancona megyében található és 44 102 lakosa van.

Senigalliát i.e. 389 és 383 között alapították, ahogy a neve is mutatja, a galli senoni (senoni gallusok) nép, ők egyébként a mai Marche régió északi részén éltek és i.e. 390-ben Rómát is elfoglalták.

Némi rómaiakkal való háborúzás után behódoltak nekik és i.e. 284-ben Sena Gallica néven római kolóniává váltak. Ez volt az első római kolónia az adriai oldalon, és a nevében a Gallica azért szerepelt, hogy a hasonló nevű Sena-tól (a későbbi Siena) megkülönböztessék.

Nagyon érdekes, hogy a városon belül építettek egy második “védelmi vonalat is”, azaz erődszerű épületeket, amelyekben azonban laktak, csak a biztonság kedvéért készen álltak arra is, hogy ha a várost beveszik, akkor eggyel beljebb vonjanak egy védelmi vonalat.

• 

• 

Főbb látnivalók:

Az erőd – Rocca di Senigallia, alapjait a 14. században Albornoz tette le, majd a 15. században reneszánsz stílusban tovább építették. Manapság nyaranta koncertek, fesztiválok helyszíne

Dóm és Garibaldi tér:

Palazzo del governo – a kormánypalota

Foro Annonnario, egy a 19. században épült kör alaprajző épület, ahol sokáig (hal)piac volt, ma pedig sok kávézó és étterem, illetve könyvtár és a város archívuma található itt

Az 1700-as években épült hat árkádos épület:

Rotonda a mare – egy hatalmas tengerbenyúló móló, ahol kulturális eseményeket tartanak.

Ugyanis hatalmas pozitívum, hogy a városnak tengerpartja is van, a klasszikus bagno-kkal

A város a nagyobb és ismertebb események – pl. Summer jamboree – kivételével élhető, parkolható (a belvárosba nem lehet behajtani), nyugodt. Kellemesen lehet sétálni, vacsorázni, kávézni és persze tengerpartozni.

Marche régió – Sassocorvaro

A nagyobb falat Urbino után íme egy kisebb, pihentetőbb hely, Sassocorvaro.

a városka főbb látnivalói: a Rocca és a tó

A kb. 3000 lakosú kisváros központja egy kisebb dombon helyezkedik el, eredetét ugyan pontosan nem ismerni, de a neve nagy valószínűséggel a “hollók sziklája” névből származik.

Első írásos említése 1061-ből való, amikor “Castello di Monte Rotondo”- ként utalnak rá, ami a történészek szerint kb. ott lehetett, ahol ma a városka központja található.

Innentől kezdve a borgo szervesen fejlődik a egészen az 1200-as évekig, amikor viszont egy helyi, ghibellinekhez hű család felhúzza a Castrum Saxi Corbari -t ami később a nevet is adja a városnak.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Rocca Ubaldinesca

Azaz az erőd, amelyet Francesco di Giorgio Martini tervei alapján építettek 1475 körül. Giorgio di Martini Federico da Montefeltro udvari építésze és festője volt, egyébként toszkán származású, és a könyéken sok helyen letette a névjegyét, csakúgy, mint később Toszkánában és élete végén Nápolyban is.

Az erőd Federico da Montefeltro, Urbino urának balkézről származó (törvénytelen) testvéréé volt, akit Ottaviano degli Ubaldini-nak hívtak. 1475-ben kezdték el építtetni. Arról híres, hogy a második világháborúban, 1944-45-ben ide menekítették Olaszország legfontosabb műkincseit a náci invázió és dúlás elől. Kb. 10 000 műkincsről van szó, Velencétől Pesaron át Ascoli Picenoig összegyűjtötték, hogy titokban a Roccaba hozzák és elrejtsék őket. Raffaello, Piero della Francesca, Tiziano és Andrea Mantegna műveiről van szó, hogy csak a legismertebbeket említsük.

A mercatalei tó – Lago di Mercatale

Sassorcorvaro második legismertebb nevezetessége a Foglia folyón épített gát által felduzzasztott tó. A gátat az 1950-es években építették, kb. 6 millió köbméter vizet gyűjt össze, amelyet a Foglia folyó környékén termesztett zöldség és gyümölcs locsolására használnak.

2009-ig minden télen leengedték a tavat, de annyira sok hordalék és szemét gyűlt össze a medrében, hogy azóta inkább télen-nyáron megtartják benne a vizet.

Nyáron nagyon kellemes a partján az árnyas parkban pihenni, a helyi kávézóban inni egy frissítő italt, vagy esténként a helyi festa-k valamelyikén résztvenni.

Umbria – 3, Gubbio

“- Tudja, a dolog úgy volt, hogy én Gubbióban voltam városi orvos, mielőtt idekerültem a kórházhoz. Egyszer egy beteghez hívtak, aki úgy látszik, súlyos idegbajban szenvedett. A Via dei Consolin, ebben a teljesen középkori utcában lakott, egy sötét, öreg házban. Fiatal nő volt, nem Gubbióból való, nem is olasz, nem is tudom, milyen nemzetiségű lehetett, de jól beszélt angolul. Nagyon szép nő volt. A házbeliek elmondták, hogy a nőt, aki mint fizető vendég lakott náluk, egy idő óta hallucinációk gyötrik. Az a rögeszméje, hogy éjszaka nincs bezárva a halottak kapuja.
– Micsoda?
– A halottak kapuja. Tudniillik Gubbióban ezeknek a középkori házaknak két kapujuk van. Egy rendes kapu az élők számára és mellette egy másik, keskenyebb, a halottaknak. Ezt a kaput csak akkor bontják ki, mikor a koporsót kiviszik a házból. Azután megint befalazzák, hogy a halott ne jöhessen vissza. Mert úgy tudják, hogy a halott csak ott jöhet vissza, ahol kiment. A kapu nincs is egy szinten az utcával, hanem mintegy egy méterrel magasabban, hogy ki tudják adni a koporsót az utcán állóknak. A hölgy, akiről beszélek, egy ilyen házban lakott. Egy éjszaka arra ébredt, hogy a halottak kapuja kinyílik, és belép rajta valaki, akit nagyon szeretett, és aki rég meghalt. És attól kezdve minden éjszaka eljött a halott.” (p. 55)

“Gubbióba keskenyvágányú motorvonaton kell menni, amely Fossato di Vico és Arezzo közt közlekedik. Az út a kis távolság dacára igen hosszadalmas, meleg is volt, és Mihály nagyon fáradt volt, mire megérkezett. De a város, amint az állomásról felfelé menet rövidesen elébe tűnt, mindjárt az első pillanatban megragadta.
Egy óriási, kopár, olasz stílusú hegy oldalában húzódik meg, mintegy rémülten, felfelé menekvés közben leroskadva, a város. Amint az ember ránéz, nincs egy háza sem, ami ne volna sokszáz éves.
Az összevissza kanyargó utcák közt középen feltornyosodik egy hihetetlenül magas épület, amiről nem érteni meg, kik és miért építették ennek az istenhátamögötti helynek a közepére. Irdatlan és búskomor középkori felhőkarcoló. Ez a Palazzo dei Consoli, innen igazgatták a konzulok a kis gubbiói városköztársaságot, a XV. századig, amikor a város az urbinói hercegek, a Montefeltrék birtokába került. A város fölött pedig, a Monte Inginónak majdnem az ormán, egy óriási kiterjedésű fehér épülettömb, Sant Ubaldo kolostora.
Még lent, a vasúttól a városba vezető úton, van egy jobbnak látszó kis albergo. Mihály itt szobát vett, megebédelt, kicsit pihent, azután elindult Gubbio felfedezésére. Megnézte belülről az óriási műteremre emlékeztető, tátongó Palazzo dei Consolit és benne az egészen ősi iguviumi réztáblákat, amelyek még a rómaiak előtti időkből maradtak fenn, és az umber nép szakrális szövegeit őrzik. Megnézte az öreg katedrálist is. Más látnivaló nem is igen volt; itt maga a város a látnivaló.
A legtöbb olasz város ezen a vidéken azt az érzést kelti, hogy házai omladozóban vannak, még néhány év, és az enyészet elnyeli, mint annyi más régi várost. Ez azért van, mert az olaszok ott, ahol terméskőből építkeztek, nem vakolják be a házak falát, és a közép-európai szemlélő azt hiszi, hogy a házról vagy az egész városról leesett a vakolat, és úgy hagyták, teljes dezolációban, pusztulni. Gubbio még sokkal vakolatlanabb, még sokkal omladozóbb, mint a többi olasz város; Gubbio csakugyan dezolált. Az idegenforgalom útjából kiesik, ipara és kereskedelme alig van, rejtély, hogy miből él az a pár ezer ember, aki falai közé szorult.
(…)
És csakugyan, mindjárt a harmadik házon ott volt a halottak kapuja. A rendes kapu mellett, a földtől egy méter magasságban, egy keskeny, befalazott gótikus kapunyílás. A Via dei Consolinak csaknem minden házán van ilyen; más nincs is az egész utcában; ember különösen nincs.
Egy keskeny sikátoron át lement a párhuzamos utcába, amely nem volt fiatalabb, csak valamivel kevésbé komoran előkelő; mintha itt mégis laknának élő lények. És, úgy látszik, halottak is. Mert az egyik ház előtt különös, megdöbbentő embercsoport tűnt szemébe. Ha nem tudta volna rögtön, hogy miről van szó, bizonyára azt hitte volna, hogy látomása van. A ház előtt csuklyával elfödött arcú emberek álltak, gyertyával kezükben. Temetés volt, és itt még régi olasz szertartás szerint csuklyás hozzátartozók, a confraternitas tagjai viszik ki a halottakat.
Mihály levetette kalapját, és odament, hogy közelről lássa a szertartást. A halottkapu nyitva volt. Be lehetett látni a házba, egy sötét terembe, amelyben a ravatal állt. Papok és ministránsok álltak füstölőkkel a koporsó körül és énekeltek. Majd nemsokára felemelték a koporsót, és a halottkapun át kiadták az utcára, a csuklyások a vállukra emelték.
Ekkor a gótikus kapunyílásban megjelent a karinges pap. Sápadt, elefántcsontszínű arcát szomorú és semmit sem látó tekintettel fordította az ég felé, félrehajtotta fejét, és valami kimondhatatlanul kedves, régi dolgokra emlékeztető mozdulattal összetette kezét.”

(Szerb Antal, Utas és Holdvilág, pp. 56-58)

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Gubbio kb. 50 km-re található Perugiatól, szintén dombra épült. Már az őskorban lakott volt a terület, de ismertsége Szent Ferenchez köthető. A legenda szerint itt, a Santa Maria della Vittoria templomnál találkozott a vad farkassal, amelyet a kereszt jelével megszelidített. Ide, Gubbióba menekülk Ferenc, miután otthagyta Assisit, itt élt együtt leprásokkal és más betegekkel, és tért meg teljes mértékben. Ezért a város több umbriai zarándokút állomása is, ezek egyike az Assisi vagy Szent Ferenc Zarándokút.

A város nagyon hangulatos, a Palazzod ei Consoli előtti térről szép kilátás nyílik az alatt fekvő házakra. A Palazzo ducale előtti park is alkalmas egy kis pihenésre, miután idáig felmásztunk és mielőtt továbbindulunk felfelé Szent Mariano és Giacomo templomhoz.

 

 

Umbria – 2, Spello

“- És itt minden hely város. Spello például otthon nyomorult kis falu volna – itt mégis szabályos város, katedrálissal és kávéházzal, sokkal inkább város, mint például Szolnok vagy Hatvan. És bizonyára egy nagy festő született benne, vagy egy nagy csatát vesztettek el mellette”

(Szerb Antal, Utas és holdvilág, p. 36)

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Spello ma egy 8000 fős kisváros, egyébként az umbrok alapították, majd a Római birodalom alatt lett a neve Hispellum (innen a Spello). A római időkben Umbria egyik legfontosabb városa volt. Cézár “Colonia Julia”-nak nevezte el, Augustus “Splendidissima Colonia Julia”-nak. A római városfal egyes részei megmaradtak, valamint számos római kori épület vagy romja (villa jelentős mozaikokkal, amfiteátrum).

A barbárok támadásai után a város elvesztette jelentősségét, de még így is nagyon sok középkori emléket találunk itt. A legfontosabb műemlék a már említett városfal, kb. 2 km hosszan, több kapuja maradt meg. A városháza épületén szintén római feliratok vannak. A 14.-15. századból több templom is látogatható.

Ahogy a legtöbb környékbeli város, ez is dombra épült, ezért kicsit mászni kell, hogy fentről megcsodáljuk a kilátást és a San Severino templomot.

Előző rész itt. 

Umbria – 1

Közép-Olaszországban található az ország egyik legkisebb régiója (a lakosság számát tekintve a 20 közül hátulról a negyedik). Olaszország “zöld szíve”, titokzatos, ősi és valahogy….. “úgymaradt” jó és rossz értelemben is.

Eredetileg az umbrok lakták (italikus nép, az Itáliai félsziget őslakosainak egyike) az i.e. 10.-5. évszázadokban, majd az i.e. 3. században kerültek római fennhatóság alá.

Összesen csak 92 települése van, ezek között jól ismert zarándokhelyek is, mint Assisi.

Itt a blogon eddig az alábbiakról írtam:

• Assisi
• Orvieto
• Perugia

A régió földrajzilag nagyon változatos, magas hegyek (2400 m-ig) váltják egymást a széles völgyekkel, és itt található az ország 4. legnagyobb tava is, a Trasimeno.

Jelentős történelme folyamán megfordultak itt az már említett umbrok, valamint etruszkok, rómaiak, a Bizánci birodalom, longobárdok, és a pápai állam képviselői is.

Ezért aztán akárhová nézünk, legalább egy középkori városba vagy római emlékbe botlunk, amelyeket egyébként meglehetősen jó állapotban sikerült megtartani az évszázadok (-ezredek) folyamán.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Umbriáról valószínűleg minden magyarnak legelőször az Utas és holdvilág jut eszébe*, Mihály misztikus élményei, a halottak kapuja, meg a felnőttéválás nagy kérdései. És ez a hangulat nem csak az 1930-as években utazgató Szerb Antalt fogta meg, ma is tisztán érzékelhető.

“- Umbria egészen más, mint Toszkána – gondolta -, parasztabb, ősebb, szentebb, és mintha egy árnyalattal zordonabb is volna. (…)

– Az olasz táj nem olyan csak-barátságos, csak-édes, mint ahogy elképzeltem. Itt Umbriában
nem. Van itt valami kietlen, valami sötét és érdes, mint a babérfa – és éppen ez az érdes Olaszország a vonzó. Talán a nagy, kopár hegyek teszik. Sose hittem volna, hogy Olaszországban
ennyi kopár és magas hegy van. A Subasión még foltokban áll a hó.” (p. 36)

Spiritualitás

A misztikus Umbria Szent Benedekkel születik meg, aki magát a szerzetesrend fogalmát is megalkotta rendjével, a bencésekkel. Szent Benedek Norciaban született (480-547), és nyomában itt Umbriában születtek meg az ország azóta is legfontosabb rendházai: Perugia-ban a San Pietro-t és Montelabate-t, San Benedetto a Subasio hegy oldalában, Petroia Cittá di Castelloban. Lépten-nyomon szerzetesrendekbe botlunk errefelé, és máig működő évezredes templomokba, zarándokhelyekbe. A korai keresztények által épített San Faustino katakombák is látogathatóak.

Gasztronómia

Umbriában neház rosszat enni, már ha nem vagyunk vegetariánusok. A konyha alapjai a húsok – szalámik, a helyi olívaolaj és a bor. Az olajat leginkább a Trasimeno tó környéként termelik, borból van fehér és vörös is. Nem feltétlen nagy mennyiségű a termelés, érdemes a helyieket kérdezni arról, mit igyunk. Sokféle sonka és szalámi is van, ez utóbbiból a legismertebb talán a norciai. És persze a helyben termelt hüvelyesekről és gabonáról se feledkezzünk meg. Most júliusban pedig amerre a szem ellát, virágzó napraforgómezők vannak.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Jegyzet:

Mi a Torre della Botonta-ban szálltunk meg, csak ajánlani tudom, remek szobák és finom reggeli, nagyon kedves vendégfogadás. Közel Spoleto-hoz, Spellohor, Trevihez, és még ezer látnivalóhoz.

Egy castello-ban van, ahol más lakások is vannak, így reggelenként hosszan csacsogtunk a helyiekkel, mintha otthon lennénk. http://www.torredellabotonta.com

*Nemrégiben újrafordították olaszra is, ha ajándékot akartok venni olasz barátaitoknak.

Ha kilàtàsra vàgyunk Firenzèben

… és nincs szuper tetőteraszunk – nekünk, vagy a hotelnek, ahol megszàlltunk-, akkor vegyünk rèszt a mindenkori turista vàroslàtogatàsànak kiemelt programjàban, a vàros felülről valò megtekintèsèben.

Jò, ez ironikusan indult, ès tèny, hogy a helyiek mindent lehető magaslati pontot megpròbàlnak eladni, de azèrt talàn mègis èrdemes nèhàny helyre elzaràndokolni/felmàszni, ha Firenzèben jàrunk.

Most öt ilyen pontot ajànlanèk.

Piazza Michelangelo (kemping is van arrafelè)-  a folyò (az Uffizihez kèpest) màsik oldalàn egy dombocskàròl szèpen belàtni a legfőbb nevezetessègeket. Altalàban mèg èjjel is televan, parkolni csak nèmi szerencsèvel lehet. De èrdemes mègis kivàrni, mert nagyon szèp a kivilàgìtott vàros felülről..

Màsik ilyen “kötelező”, Fiesoleból megcsodàlni a kilàtàst (làsd a vonatkozò bejegyzèst).

A tovàbbi hàrom kilàtòpont viszont a “hagyomànyos” turistakìnàlat, de mègsem elvetendő.

A Dòm melletti harangtoronyba fel lehet màszni (kb 250 lèpcso) nèhàny eurò befizetèse utàn.

Az Uffizi-kèptàr tetőteraszàn működő bàrbòl szèpen be lehet làtni a Piazza Signoria-t, meg a Palazzo Vecchio összes galambjàt. Külön belèpő nincs, a kèptàrba a felnőtt jegy kb. 10 eurò. Es persze nem àrt fogyasztani is valamit. A fenti kàvèzò àrai kb. a többi vàrosi àr kètszerese.

Ennèl talàn mèg egy kicsit dràgàbb (inkàbb hàromszoros àr) a Piazza della Repubblica-n lèvő Rinascente àruhàz tetejèn működő kàvèzò. Ugyanakkor kicsit szèlesebb a làthatàr, a hegyek felè is ellàtunk. Ha màr ott jàrunk, èpp a legfelső emeleten jópofa lakberendezèsi dolgokat is lehet talàlni, ha ott elbòklàsztunk, jöhet a teraszos pihenő. Meg kell mondanom, amikor előszor ott jàrtam, az első sokk utàn, amit az àrjegyzèk okozott, kellemes meglepetès volt a nagyon finom torta. Legalàbb ennyi, ha mèregdràga is.

Bolsena

Lazio régió északi részén, Rómától kb. 120 km-re, Viterbo-tól 30 km-re található a nagyon szép, vulkanikus eredetű Bolsenai-tó (Lago di Bolsena).

Több minden miatt érdemes meglátogatni, és ne lepődjünk meg, ha sok német és angol turistával talákozunk arrafelé, igen felkapott hely.

A város tóhoz közelebbi részén sok a zöldterület (park, parti sétány, platános utak) és a szép villa, reggeltől estig pezsgő élet van a partmenti bárokban. Fürdeni is lehet, ha az időjárás engedi, bár a tó a vulkanikus eredete miatt nagyon mély (átlagosan 80 méter, a legmélyebb pontján 150), ezért csak óvatosan.

Ha meguntuk a vízparti kiruccanást, akkor vár maga a városfallal kerített város, a középkori kis utcákkal és házakkal.

A város már az etruszkok óta lakják, Volsinii volt a latin neve (ebből lett Bolsena) – Velzna volt az etruszk elnevezése, és a 12 etruszk városállam egyike volt. Az ie. 3 században foglalták el a rómaiak, hosszas és váltakozó eredményű küzdelmek után. Az etruszk és a római kori ásatásokat a Museo territoriale del Lago di Bolsena mutatja be. Maga a múzeum a Castello-ban található, itt végigvezetik a látogatót a város történelmén, és innen 2 percre gyalog meg lehet nézni az ásatásokat is.

A kis kanyargós, szűk utakon fel tudunk mászni a Castellohoz, amelynek “rendes” neve a Rocca Monaldeschi della Cervara, és 1156-ban kezdték építeni.

Ha útközben elfáradnánk, megszomjaznánk, egy kis aperitivo is belefér, pl. itt:

A kis utak, a kilátás fentről már magában is csodálatos, de lehet még ezt is fokozni.

Egyrészt a Szent Krisztina román stílusú templomában katakombákat látogathatunk, méghozzá úgy, hogy a kapuőr bevezet minket a bejárathoz, majd szépen megkér, hogy kifelé csukjuk be magunk után az ajtót (lehet azért vezetett bemutatót is kérni, ezt csoportok esetén érdemes). Kapunk hozzá egy leírást is, amiből megtudjuk, hogy 250-600-ig temetkeztek ide, először az üldözött ókeresztények. A katakomba “karácsonyfa” alakú, azaz egy fő útból nyílnak kétoldalra az egyre rövidebb elágazó utak. A katakomba nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen is terjeszkedett, de a több emeletnyi egymásra épült sírkamrának csak egy részét tárták fel, kegyeleti és praktikus okokból is. Egy külön kis teremben sokféle római sírfeliratot is találunk, és ismét elámulhatunk, milyen modern is volt a római társadalom.

(Erről jut eszembe: nézzétek meg a pácsi ókeresztény katakombákat is, ha arra jártok!)

Bolsena ezenkívül az eukarisztikus csoda (il miracolo eucaristico) városa is, a legenda szerint 1263-ban egy mise alatt az ostya vérezni kezdett.

A városban sétálgatva feltűnhetnek a halottak kapui (porta dei morti) – azok a kis befalazott ajtók, amelyeket csak akkor nyitottak meg, amikor halott volt a háznál, akit azon keresztül vittek ki.

A magyarok erről Szerb Antal Utas és holdvilágában olvashattak, ott éppen a gubbioi halottak kapuiról. (Itt lehet letölteni, feltétlenül ajánlott aki még nem olvasta :)). 

Érdemes tehát egy hétvégét itt eltölteni, lesz mit megnézni…