Étel - ital

Mogyorókrém

Holnap december, a lezárás tart, karácsonykor valószínűleg mindenki otthon lesz a nagyon szűk családjával. Mikor legyen téma a mogyprókrém, ha nem most? 🙂

Bár most már rengeteg márka készít mogyorókrémet (meg pisztáciát, mandulát stb.), a legismertebb – és a világon legtöbbet fogyasztott – mégiscsak a nutella. És még akkor is tartja a helyét, ha manapság már elég sok kritika éri a cukor- és pálmaolaj-tartalma miatt.

Na de hol kezdődött a mogyorókrém története? Egyszer volt, hol nem volt…. a gianduiotto.

Hogy egy HVG cikket idézzek: “Torino a piemonti csokoládébirodalom fellegvára – a mogyorós csokoládé, az úgynevezett gianduia igazi helyi specialitás, amely Michele Prochet találékonyságát dicséri. A francia megszállás idején Napóleon embargót vezetett be, ami miatt a kakaó ára az egekbe szökött. A torinói cukrász a kakaó egy részét a környékről származó mogyoró lisztjével helyettesítette. Egész mogyorót, cukrot kevert még hozzá, majd a keveréket pralinévé formálta – és már meg is született a torinóiak leghíresebb édessége, a Gianduiotti. A apró kis csokoládécsoda a karneválhoz kapcsolódik, nevét a tipikus karneváli alak, Gianduja kifordított kalapjáról kapta. Gianduja féltékeny kedvese Giacomette, aki szintén csábít mogyorós csokoládé formában is.”

A legenda nem teljesen fedi persze a valóságot, a valósághoz ragaszkodó történészek szerint a 19. század elején Piemonte tartományban egyszerűen még nem létezett olyan technológia, amivel nagy mennyiségben ennyire apróra tudták volna darálni a mogyorót – legalábbis nem olyan mennyiségben, amellyel megmenthették volna az összes torinói cukrászt.

De az igaz, hogy a napóleoni igát nyögő Torinóból elindult a mogyórólisztből készült termékek terjesztése, elsőként leginkább Franciaország felé. Magát a nevét is később kapta, az 1850 -es években.

Aztán a 2. világháború után egy újabb ugrással elérkezünk a mogyorókrémhez is: 1946-ban Pietro Ferrero, piemontei cukrász kidolgozta ezt a mogyoró- és kakaótartamú krémet, ismét egy élelmiszerellátási szempontból nehéz időszakban. Először “Giandujot”-nak nevezte a még nem egészen kenhető krémet, majd 5 évre rá “Supercrema” néven, immár krémesebb formában árulta. 1964-ben megszületett a Nutella, ennek receptjét némileg módosította Michele Ferrero. A marketing és kereskedelem csodájaként a nutella 20 év alatt nemcsak Európában, hanem Ázsiában és Amerikában is elterjedt.

A Ferrero csoport hatalmas sikert aratott és arat a mai napig, immár hivatalosan luxemburgi központtal. Az egyik legismertebb olasz márkaként ma már sokféle formában hódít:

Ferrero e la Nutella: da Alba al mondo – OfficinaItalia.it

A Ferrero cégcsoport a legnagyobb olasz cégek egyike (az első 20-25 között van), de a mai napig nincsen tőzsdén bejegyezve, hanem saját erőből növekszik, vásárol meg újabb és újabb márkákat, cégeket. (erről itt is írtam)

Forrás itt.

Étel - ital

Giuggolo és corbezzolo

Írok majd az aktuális covid-helyzetről, a folyamatosan színt váltó zónákról, de most egy lazább téma: 12 év toszkán élet után is meg tudnak lepni, méghozzá egy ismeretlen gyümölccsel.

Volt már olyan gyümölcs, amit itt Toszkánában ismertem meg: a giuggiolo, latinul a nagyon szép ziziphus jujuba névre hallgat. Magyarul kínai datolya, ami egyébként Kínán kívül a Földközi tenger vidékén terjedt el.

Egy fáról van szó, amelyen csipkebogyószerű gyümölcs terem.

A kis bogyó nagy része a hatalmas mag, csak egy egészen vékony gyümölcshús adja az ízét, ami egyébként elég édes, nem külösen aromás.

Kínában torokfájás és köhögés ellen használják, de állítólag javít a stresszen és tisztítja a májat is. A növény minden részét felhasználják, pl. a gyökerét is – égési sérülésekre.

Van aztán egy olasz mondás, “andare in brodo do giuggole” (szó szerinti fordításban giuggiole levesben érzi magát), ami az elégedettséget jelenti, amikor az ember élvezi az adott helyzetet. Leginkább Közép-Olaszországban használják.

A most megsimert gyümölcs ennél szerintem finomabb. A latinul Arbutus unedo, olaszul corbezzolo, magyarul nyugati szamócafa néven futó puha és finom golyókról van szó, erről:

corbezzolo-interno
ez a gyümölcse
ez a virága

A cserje vagy kis fa formájú növény a nyugat- mediterráneumban terjedt el, finom íze van és olyan, mintha az apró magjai a külső felületén lennének. Bort, pálinkát, likőrt készítenek belőle, de a pollenjéből készített méz is finom.

Érdekes még, hogy van egy pillangófajta, a Charaxes jasius, ami lárvaként csak a corbezzolo leveléből táplálkozik, míg kifejlett példányként a gyümölcsöt eszi.

Kultúra

Minden út Rómába vezet – 2

A tegnapi bejegyzéshez néhány plusz érdekesség.

Érdekességek

A Via Appia eredetileg Capua városát kötötte össze Rómával ie. 190-től, ezt hosszabbították meg Brindisiig. Traianus császár egészen Bariig továbbvitte a nyomvonalát, ezt a részt Appia Traiana-nak hívják.

Via Aurelia nevét Aurelio Cotta cenzorról kapta (magas rangú római hivatalnok), aki ie. 241-ben felavatta. Az ie. 3. század közepén épült az út. Az Előzés című klasszikus olasz filmben a két szereplő Rómából indulva ezen az Aurelia-n megy végig (egy lancia Aurelia B24-es autóval) Castiglioncelloig.

All'asta Lancia Aurelia B24S Spider del 1955, nota per il film “Il sorpasso”  | Virgilio Motori

Az eredetileg Via Labicana-ként ismert (mert Labicum-ba menő) Via Casilina neve a legújabb. A név maga középkori, és Casilinum-ra utal (Capua kikötőjének latin neve)

A Via Cassia eredete valószínűleg etruszk és több helyen keresztezi a többi római utat. Valószínűleg Lucio Cassio Longino Ravilla konzul nevéből jön.

Via Flaminia ie. 220-tól létezik, nevét az építtető Caio Flaminio cenzorról kapta. Ez az út tette lehetővé az “ager Gallicus” nép leigázását, amely a mostani Rimini megye területén élt.

Római híd Riminiben 2020. nyarán

Az ókori Flaminia úton találjuk a Gola del Furlo szorost is, erről cikk itt.

Via Salaria neve az ókori sóutat jelentette, eredetileg a szabin nép építtette, hogy az Adriai tengerből kinyert sót eladja, majd a rómaiak magukévá tették.

Az ókori római utak a mai napig ott haladnak, ahol az ókorban (kivéve, ha valamilyen infrastrukturális fejlesztés miatt részben arrébb tolták valamelyiket).

Ahogy ma is, az ókorban is voltak pihenőhelyek

Ha az adott úton egy légió haladt, akkor minden este egy Castriumot épített, ahol a magával vitt dolgokat lerakhatta és az emberek megpihenhettek.

A többi utasnak Augustus idejében létesítettek pihenőhelyeket, ahol különféle szolgáltatásokat nyújtottak. A köztisztviselőknek külön fentartott alvóhelyek voltak, a mansiones, egymástól kb. egy napi járásra. A használatára jogosult köztisztviselőnek egy útlevél féle dokumentuma volt, amivel igazolhatta magát. A mansiones mellett a cauponae fogadta be az őket kisérő személyzetet.

Gyalog kb. 20 mérföldet tett meg egy átlagos utazó egy nap, míg. a postai szolgáltatást nyújtó staféták napi 50 mérföldet is legyűrtek. Két mansiones között voltak a mutationes, ahol állatokat lehetett váltani, esetleg állatorvost igénybevenni. És persze ételhez is itt jutottak az utazók.

A közönséges utazók nem alhattak a mansiones-ben, hanem a privát tabernae-ben szerezhettek olcsó szállást, ami ugyanakkor nem sok jóval kecsegtetett. Ezek egy része idővel fejlődött és jobb hírnévre tett szert, másik része pedig lezüllött.

Postai szolgáltatás

A Római birodalomban volt egy állami és egy privát postai szolgáltató.

Az állami cursus publicus-t Augustus hozta létre, hogy a központi hatalom közléseit eljuttassa a birodalom minden részére. A közlekedési eszközök közül a leggyakrabban a kétkerekű kocsit birotium és a cisium– ot használták, de ha valami sürgős volt, akkor lovas futárt küldtek. Ezt csak az állam vehette igénybe. Eredetileg katonák dolgoztak futárként, később szabad emberek és rabszolgák is.

Az áruszállításra a cursus clabularis-t hozták létre, ez hozta-vitte a nehéz katonai utánpótlásokat is. Két város közötti lócserélő helyeket statio posita-nak hívták (innen a stazione di posta, azaz postai megálló kifejezés).

Ahogy nőtt a Római birodalom, úgy alakult ki egy privát vállalkozói réteg, amelynek a postai szolgáltatás iránti igényét a tabellarii vagy cursores néven ismert provát lovas futárok elégítették ki. Adott áron adott szolgáltatásokat láttak el lovasfutárokkal (ez gyakorlatilag a postai szolgáltatás elődje). Egy futár napi útja kb. 45 mérföld volt (70 km).

Aki nem akarta ezeket a privát szolgáltatókat igénybevenni, az saját lovasfutárt is küldhetett (akár saját megbízható rabszolgát), ezt a gazdag rómaiak személyes levelek és csomagok küldésére használták.

Sok helyen megnézhetők az eredeti utak maradványai a mai napig.

Via Appia Roma 2007.jpg

Egy mansiones maradványai

Kultúra

Minden út Rómába vezet – 1

A vie consolari, azaz az ókori Római birodalom úthálózata.

Az ókori rómaiak ezt sem aprózták el, öt évszázadon keresztül építették ki a kb. 300 000 kilométer hosszú úthálózatukat. Ebből mintegy 100 000 km-t új utat maguk építettek. Ezenkívül kijavították, átépítették a régebbi perzsa, görög, egyiptomi és kelta utakat is.

A római úthálózat kutatása az ókori történelem sok apró részletére is rávilágított, és persze egy nagyváros fejlődését is dokumentálta. Olaszul strade/vie consolari di Roma név alatt a római konzulok által építtetett utakat értik, amelyek római kiindulóponttal keresztbe- kasul átszőtték a birodalmat. Óriási gazdasági és katonai jelentősségük volt, és nagyrészük a mai napig megvan (legalább a nyomvonala).

Az útrendszer központja Rómában a Forum Romanum-on volt, a Milliarum aureum, az arany mérföldkő, egy márványoszlop, amelyet Augustus építtetett ie. 20-ban. Innen a város kapuin keresztül 17 útvonal indult ki. A kilométerkő nem a nulladik mérföldet jelezte, hanem az elsőt, így a távolságok mindig eggyel több mérföldet jeleztek, mint ami valójában volt.

Strade consolari di Roma

Az első 7 fő út, a legrégebbiek

Az úthálózatban megkülönböztettek fő- és mellékutakat, a hét legfontosabb Rómából induló főút:

  • Via Appia: Rómából Brindisibe vezetett (a csizma sarka)
  • Via Aurelia: a Luni-ba vezető út – a mai Liguria alsó részén található fontos római település volt, a Magra folyó völgyében. Ez a tirrén partszakaszon északra vivő út
  • Via Casilina: Santa Maria Capua Vetere-be tartó út, Caserta megye/ Campania régió (délen a tirrén partszakaszon délre vezető út
  • Via Cassia: Massa felé tartott (de nem a tengerparton, hanem keletebbre)
  • Via Flaminia: Riminibe menő út
  • Via Salaria: San Benedetto del Tronto felé az Adriai oldalra vezetett át
  • Via Tiburtina: szintén az adriára, Pescaraba ment.

Más, nem feltétlen Római kiindulóponttal rendelkező, de fontos utak:

  • Via Postumia: Genovából Aquileia-ba
  • Via Aemilia: Riminiből Piacenzaba (részben innen az Emilia-Romagna régió neve)
  • Via Capua: Capua-tól Reggio Calabriáig.
  • Via Latina: Rómától Beneventoig
  • Via Clodia: Rómától Grossetoig
Strade consolari - Wikipedia

A római utak

A rómaiak a “strata” szóval a belső városi utakat illették, míg a “viae a városon kívüli utakat jelentette. Ezen kívül latinul használták még az actus (olyan út, ahol csak gyalog vagy lóval lehetett közlekedni), callis (kis hegyi út), trames (egy út, ami egy másikat keresztezett), diverticulum (az az út, amely letért a konzuli útról, hogy egy adott településre menjen be) szavakat, és még a sokszoros kereszteződéseket jelentő bivitrivi, quadrivi -t is.

Pannon vonatkozás

Nem mondom, hogy magyar, hiszen hol voltak akkor még a magyarok 🙂 de római út az ókori Pannonia provinciába is vezetett, a borostyánút vagy borostyánkőút (olaszul: Via dell’Ambra, latinul: Via Sucinaria).

Ez egy ókori kereskedelmi útvonal volt, amelyet legfőképp borostyánkő szállítására használtak. Mint az egyik ókori országút évszázadokon keresztül vezetett  Észak-Európából a Földközi tengerig. Ennek egy része maradt fent Savariaban, a mai Szombathely területén.

Magyarország

Magyarországon kevés út rendelkezik olyan komoly múlttal, mint a86-os főút Rédics- Zalalövő- Szombathely közötti szakasza. A Magyarország nyugati részén húzódó észak-dél irányú főút nyomvonala már évezredekkel ezelőtt a földrész hadászati és kereskedelmi szempontból fontos útvonala volt, mely a történelem folyamán szinte mindvégig megőrizte jelentőségét. (cikk itt)

A borostyánkőutat az 1. század elején építették ki kavics alapozással, bazaltburkolattal, 7 méter szélességben és a római uralom négy évszázada alatt folyamatosan gondozták, többször átépítették.

Cikk itt és itt.

Infrastruktúra

Esélyegyenlőség

Az EIGE (European Institute for Gender Equality) minden évben kiadja a Gender Equality Index-et, amely az EU-s tagállamok egyenlőségi mutatóit összegzi. Idén első látásra örülhet is Olaszország, mert 2010 óta összességében sokat lépett előre az esélyegyenlőség területén.  Az országriport szerint 100 pontból 63,5-ot elérve a 28 tagország között a 14 (2010 óta 10 pont javulással). De ha kicsit közelebbről nézzük az adatokat, már nem olyan lelkesítő a kép.

A javulást három fronton látjuk:

  • a politikai képviselet javult, amikor bevezették a női kvótát a parlamenti választásokon, elérve ezzel a képviselőnők 35%-os arányát, illetve
  • a cégek vezetőségében kötelező női kvóta miatt a 2010-es 5%-os arányról 37%-ra nőtt a felügyeleti testületekben az arányuk
  • a felsőoktatásban: 10 év alatt 4%-kal nőtt a diplomás nők aránya

Ezek nyilván örvendetes tények egy olyan országban, ahol a nőknek tradicionálisan nem sok szerep jut a döntési pozíciókban, de ezzel sajnos nem javult mindenki helyzete, főleg nem a szegényebb, kiszolgáltatottabb nőké.

A legproblémásabb pontja az esélyegyenlőségnek a foglalkoztatási arányok: a nőknek csak 31,3%-a rendelkezik állandó munkaszerződéssel, ezzel az adattal a legrosszabbul teljesít Olaszország az EU- ban (ahol ez átlagban 41,5%, még ez sem túl magas).

Aki dolgozik, azt sem fizetik meg valami jól: az egyik legalacsonyabb bevétellel kell számolniuk a többi tagországhoz képest. Ugyan 1971 óta van törvény az “egyenlő munkáért egyenlő bért” elvére, a nők jellemzően rosszabb minőségű, kevésbé megfizetett munkákat végeznek, kevésbé stabil szerződésfajtákkal, és sokszor részmunkaidőre kényszerülnek, akkor is, ha alapvetően nem szeretnék.

A 2010-es adatfelvételbe nagyban belejátszott a válság hatása, de most, 10 évvel később sincsenek sokkal jobb adatok, ami azt jelenti, hogy a probléma strukturális.

Erre idén rájött még a covid járvány, ami miatt sok nő elvesztette az állását, mert olyan szektorban dolgozott / vagy olyan szerződéssel, amit különösen érintett a covid, illetve a gyerekek otthoni iskoláztatása, a nőkre háruló otthoni munkák miatt fel kellett mondaniaa fizetett munkáját.

Olaszországban már pandémia nélkül is nagyrészt nők végzik el a házimunkát és a gyerekek/idősek gondozásához kapcsolódó feladatokat (81%-ban nők, 18%-ban férfiak), ami miatt a saját magukra fordítható idő mennyisége is kevés (csak 23,6%-uk tud valamilyen sport/kulturális/pihentető tevékenységet végezni heti egynél több alkalommal)

Sokmindent tehetne az állam, ennek javítására, csak néhány ötlet: legyen bölcsőde, óvoda, méghozzá elérhető áron megfelelő időbeosztással (mondjuk ne küldjük haza a gyereket 2-kor), illetve jobban szervezett idősgondozás.

Cikk itt.

Zöld szemmel

Reciklál

Olaszország nem kimondottan úttörő a modern energiapolitikákban, de ha mást nem, reciklálni hatékonyan reciklál. Az Eurostat szerint a lakossági és ipari hulladék 79%-át feldolgozza. Az EU-s átlag 39%, azon belül is az olaszokkal összemérhető nagyságú Franciaország 56%, Nagy Britannia 50%, Németország 43%. 

A különböző számítások szerint ezzel Olaszország 23 millió tonna nyersolajat és 63 millió tonna CO2-t spórol meg, valamint 14,8%-kal csökkenti a káros kibocsátásait.
 

Termelés
Ahogy minden másban, itt is nagyon egyenletlen az elosztás, Milánó csodálatos eredményeket produkál a szelektív gyűjtésben (Béccsel vetekszik), míg délen sokkal rosszabbak az adatok.

Az újrafelhasználás amiatt is fontos egyébként, mert az ország nyersanyagban szegény, így az egyébként kiemelkedő ipari termelését is ennek figyelembevételével kellett kialakítania. Ez azt jelenti, hogy minden egyes kiló felhasznált nyersanyagból 3,6 euró GDP-t gyárt az ország, szemben az EU-s átlag 2,3 euróval (Németország 2,5, Franciaország 2,9). Nagy Britanniában magasabb a produktivitás, 3,9 euró/kg, de ők nem annyira ipari termeléssel, inkább szolgáltatásokkal érik ezt el, ami nyilván kevésbé nyersanyagigényes.

Ez azt jelenti, hogy összességében kevesebbet pocsékol, és kevesebb szemetet termel az olasz ipar: fejenként 8 tonna nyersanyag fogy évente, kb a fele a többi nagy országban szokásosnak. Csak egy példa, a bútorgyártás, amelyben Olaszország nagyon erős. Az itt felhasznált faanyag 93%-a reciklált anyag. A mezőgazdaság is egyre zöldül (egyébként nagyon környezetszennyező üzem a nagybani termelés): 2011-től 20%-kal csökkent a kártevők írtására használt kémiai anyagok felhasználása (szemben Francia-, és Németországgal, ahol növekedett)
 
Világjárvány idején
A zöldgazdaság az új arany, mindenki ezt keresi. Olaszországban 432 000 cég fektetett az elmúlt 5 évben zöldtechnológiákba – ez a cégek harmada, a nem élelmiszeripari termelésben 31,2%-a. A felmérések még azt is megnézték, hogy a zöldebb cégek jobban túlélték a világjárvány első hullámát is. Most már csak a politikának kellene felsorakoznia ehhez a tendenciához.

Cikk itt.

Mindennapok

2020. ősz

Ahányszor belépek a facebook-ra, az olasz ismerősök profilján sorjáznak az olívaszüret / első olívaolaj képei. Túlvagyunk az elmúlt ötven év leghidegebb szeptemberén (az októberről még nincs hivatalos adat, de így a hónap végére érve nem tűnik nagyon biztatónak). Mikor ha nem most, amikor a meleg (kültéri élet!) tartotta távol a covid támadást – már legalábbis úgy tűnt nyáron. Így aztán hétfőtől Olaszország visszatért egy fél- lezáráshoz: az edzőtermek, uszodák, mozik és színházak teljesen, az éttermek és bárok este 6h-kor bezárnak. A középiskolákban részben visszatértek a távoktatáshoz. Hivatalosan azt kéri a állam, hogy csak munka, és egyéb alapvető szükségletek miatt mozduljunk ki otthonról, és vendégeket se fogadjunk. Tegnap a boltban eléggé hiányosak volt a wc papír sorok, az élesztőt viszont nem néztem. Az órát meg visszahúzták, ezért már 6-kor sötétedik. Így aztán az egyetlen “legális” és veszélytelen(nek tűnő) tevékenység a természetben mozgás. Lehet menni pl. szüretelni az olívát. De csak óvatosan, mert ha nem vagy családtag és nincsen szerződésed a munkára, bármikor lecsaphat egy munkafelügyelő. Apropó munka, van, aki az első lezárás (azaz március) óta átmeneti munkanélkülin (cassa integrazione) van, és csak azért nem a véglegesen, mert egyelőre még tart az elbocsátási moratórium. A moratórium feloldása nyilván egy időzített bomba lesz, de ne szaladjunk ennyire előre, elég most az a sok “vállalkozó” sportoktató, színész, zenész, turizmusban dolgozó, akik már hónapok óta nem, vagy alig dolgoznak. Egyébként meg itt a megfázásos ősz, kis túlzással aki tüsszent egyet, megy tesztelni, majd otthon várja az eredményt, lehetőleg családtagjaival egyetemben. Ezt a kört jó sokszor meg lehet tenni, ismerősök és azok gyerekei gyakorlatilag folyamatosan teszik is. Jelen állás szerint teljesen megbízható teszt nincsen, meg hosszabb távra szóló immunitás sincsen. Kemény telünk lesz, az biztos.

Hangulatképek – csak úgy, meg legyen jó kedvünk:

Covid infók a tájékozottságért:

https://www.open.online/2020/10/28/impatto-coronavirus-lavoro-italia-eurostat-giovani/
Az esetszám emelkedése (nyilván nagyobb tesztelés mellett)
Okt. 27. a legérintettebb régiók
Az elmúlt két hét esetszáma Európában
Kultúra, Országjárás

Amfiteátrum Volterrában

Volterra megér egy látogatást, ez egészen biztos. Eddig a római teátrumot tudtuk megnézni a sok egyéb látnivaló (etruszk, római kori és középkori) mellett, most nemsokára remélhetőleg már az amfiteátrumot is.

a római teátrum, azaz színház Volterrában

Azért nem fedezünk fel minden évben egy amfiteátrumot, még errefelé sem. És ezt a volterrait is egészen pontosan 2015-ben találták meg, de csak idén kezdték el feltárni. Volt is meglepetés most júliusban, amikor kezdetnek egy teljesen intakt folyosót sikerült kiszabadítani a föld alól.

Az eredeti feltételezésekhez képest nagyobb is az építmény, 90 m* 70 m-es, eliptikus formájú, és valószínűleg az ie. 1. században építették. Egyelőre 6-10 méter közé teszik a mélységét (azaz a magasságát), az még kiderül, igazuk van-e. Mindenesetre ezek a méretek egy igen impozáns amfiteátrumot mutatnak, ahol a nézőtéren 3 lépcsősoron ülhetett 8-10 ezer néző.

Most úgy tűnik, hogy részben benyúlik a temető alá, ami persze megnehezíti majd a feltárást. Van ennél nagyobb (pl. a legnagyobb, a Colosseum, vagy akár PozzuoliArlesNimesPulaVerona), és régebbi is (pl. a pompeii ie. 70-ből), és Toszkánában sincsen egyedül (LuccaFirenze,  Arezzo), de ami miatt olyan különleges ez az amfiteátrum, az az, hogy több száz éven keresztül a létezéséről sem tudtak. A világon ma ismert kb. 230 római amfiteatrum közül egyiket sem kellett “felfedezni”, hiszen egyik sem tűnt el az idők folyamán, mindig tudtak a létezésükről, még akkor is, ha az évszázadok során egészen más funkciót kaptak, ma már csak a romjaikat látjuk, vagy esetleg beépítették őket, mint a luccait.

A volterrai amfitátrum viszont ezer évig a föld alatt pihent, a város temetője alatt, az etruszk fal közelében. Úgy tűnik, hogy legutóbb a középkorban volt emberi tevékenység benne (vagy rajta). Azt már az előzetes felmérésből is tudták, hogy szinte érintetlenül hever a föld mélyén, de még így is meglepetés volt, milyen jó állapotban van. Ezen túl a feltárás abban is segít majd, hogy megértsük Volterra szerepét a római birodalomban.

AZ AMFITEÁTRUM

Az amfiteátrum (“körkörös színház”) római találmány. Míg a (görög példára épített) félkör alakú teátrumban tragédiákat, kommédiákat és szatírákat nézett a római polgár, már ha az elithez tartozott, ebben a teljes kör alakú építményben az ie. 1. századtól a tömegek szórakoztatása folyt. Minél nagyobb volt a hely, annál több embert tudtak egyszerre szórakoztatni a benne folyó gladiátor / vadállat harcok, a kocsi- és atlétikai versenyek.

“Panem et circenses” (kenyeret és cirkuszt) kell adni a népnek, ahogy Juvenalis megírta, ennek megfelelően mind a császár, mind az elit gyakran finanszírozott efféle látnivalókat az amfiteátrumokban. A propaganda remek eszközei voltak ezek az előadások, amit gyakran vadállatharccal kezdtek, majd gladiátor tornákkal folytattak, végül bűnözők nyilvános kivégzésével zártak le, ami lehetőleg látványos és véres volt (keresztrefeszítés, vadállatok elé vetés stb).  Ez egyben nyílt és világos üzenet is volt arról, hogy mi történik azzal, aki a hatalom ellen találna fordulni.

Cikk itt.

Kultúra

Maledizione di Pompei

Azaz Pompei átka, mert nem csak az egyiptomi Tutankhamonnak van ám ilyesmije.

2005-ben egy kanadai hölgy, Nicole hazavitt pár mozaikdarabot Pompeiből, amelyeket most küldött vissza az olasz hatóságoknak egy levél kíséretében, mely szerint az eltulajdonított emlékek miatt átok ült rajta az elmúlt 15 évben.

És nincsen ezzel egyedül. Egy legenda szerint aki elvisz valamit Pompeiből, átok fogja sújtani, így sorra érkeznek a küldemények a világ minden tájáról, és az eltulajdonítók a levelekben mindenféle egészségügyi, anyagi, családi problémákról számolnak be, amit az átoknak tulajdonítanak. A hatvanas, hetvenes években eltulajdonított tárgyak, mozaikdarabok érkeznek vissza eredeti helyükre, bocsánatkérő levelek kíséretében.

Nem olyan nehéz Pompeiből lopni, hiszen egy 44 hektáros területről van szó. Az évtizedek alatt ellopott tárgyakról a szakemberek nem mindig tudják elsőre megállapítani, hogy hova valók. Ugyanakkor most éppen egy katalógust készítenek a visszaküldött dolgokról, amelyből később egy külön kiállítást terveznek.

Cikk itt.