Infrastruktúra

Peschiera vízvezeték

Idén 80 éves a Peschiera vízvezeték (Acquedotto del Peschiera), amely Róma nagy részét ellátja ivóvízzel. Európa egyik legnagyobb vízvezetékét, Róma és Lazio régió legfontosabb “vizes” infrastruktúráját a római Palazzo delle Esposizioni-ban kiállítással ünneplik.

A  Monte Nuria-ban található vízgyűjtő barlang, ahonnan a Peschiera vízvezetékbe is érkezik a víz. (Cittaducale Rieti)

A kiállítás a vízvezeték történetét meséli el onnantól fogva, hogy az 1900-as évek elején megfogant az ötlet, az 1938-as alapkőletételen át addig, hogy az elmúlt 80 évben mekkora szerepet játszott a főváros és környéke társadalmi és gazdasági fejlődésében.

A Monte Nuriaban található vízgyűjtő barlangtól kezdve 10 településen keresztül utazik a víz, hogy Róma csapjaiba kerüljön. A vezeték hossza majdnem 130 km, amelynek 90%-a a föld alatt fut. Másodpercenként átlagosan 14 m³ (14 000 liter/másodperc) vizet szállít, amellyel Róma vízszükségletének 85%-át biztosítja.

A kiállítás november 4-ig lesz nyitva,  és ingyenesen látogatható.

Az építés közben halálos balesetet szenvedett munkásoknak állított emlékmű

Eredeti cikk itt. 

Reklámok
Infrastruktúra

Dízeltiltás?

Néhányan kérdeztetek a dízel autók kitiltásáról, amelyről cikket olvashattok magyarul itt:
https://alapjarat.hu/…/kitiltjak-dizeleket-eszaknyugat-olas…

Fontos tudni, hogy nem általános dízeltiltásról van szó, (az olasz autópark több mint fele dízel, kivitelezhetetlen is lenne egy ilyen tiltás).
Csak EGYES ÉSZAKI VÁROSOKBAN (Milánó, Torínó, Bologna, Brescia, Modena, Parma, Ravenna, Rimini és Pisa) a RÉGI dízel autókat érinti a tiltás: a 2005. január előtt forgalomba helyezett Euro 1, Euro 2 és Euro 3 európai kibocsátási normának megfelelő dízelek érintettek, azaz legalább 13 ÉVES AUTÓK.
Ha kocsit kölcsönöztök, egészen biztos nem lesz ezzel gondotok, hiszen a kölcsönzők legfeljebb néhány éves kocsikkal dolgoznak.

Infrastruktúra

Tanárhelyzet – 2

Tavaly írtam arról, hogy lehet az iskolákba “rendes” tanárként bejutni.  Akkor megígértem, hogy írok a helyettesítési listákról is, de valahogy eddig ez elmaradt.

De mivel most ismét szeptember van, nemrég kezdődött az iskola, hát essen szó most már erről is.

Az első részben egészen röviden arról meséltem, hogy milyen végzettség (nem) kell a tanításhoz, illetve hogy hogy lehet versenyvizsgán (concorso) bekerülni a közoktatás rendszerébe.

Mivel a versenyvizsgákon akár többezres (!) túljelentkezés is lehet, nagyon sokan kint rekednek a rendszerből. Közülük többen viszont nem adják fel, és hát vannak is kerülőutak.

Előfordul, hogy egy rendes állásban tanító tanár megbetegszik. Sőt, mivel a tanárok kollektív szerződése azt is biztosítja nekik, hogy ha ellátandó beteg családtagjuk van (pl. idős szülő, nagyszülő), akkor szintén (beteg)szabadságot vehetnek ki (havi szinten megadott számú napot), emiatt is sok a hiányzás. A hiányzó tanárokat nem a közvetlen kollégáik helyettesítik maguk között elosztva az óráit, hiszen a szakszervezetek kiharcolták, hogy egy tanárnak ne kelljen a kötelező óráin felül plusz munkát vállalnia, és nem is vállalnak szívesen. Így természetesen valahonnan kívülről kell a rendszerbe helyettesítő tanárokat bevinni.

Erre találták ki a helyettesítő listákat (liste di supleenze). Ezekre a listákra  bárki feliratkozhat, akinek van egyetemi diplomája (hivatalosan azok, akik a versenyvizsgára is feliratkozhatnak, mert van hozzá elegendő képzettségük). Most már persze online lehet ezt megtenni (itt van róla egy ismertető olaszul). A listán van egy pontozási rendszer (képzettség és eddigi gyakorlat alapján), amivel sorbaállítják a jelölteket. Mindezt általában kora nyáron történik a következő tanévre vonatkozóan.

Amikor egy állandó tanár hiányzik az iskolából, akkor az iskolaigazgató ebből a listából kell, hogy hívjon helyettesítőt (sorrendben az elsőt, majd a másodikat stb). Aki vagy ráér éppen, vagy nem (hiszen közben éli az életét, és esetleg más – akár  alkalmi – munkát talált). Ha az első nem ér rá, akkor hívják a következőt.

Hogy egy példát is mondjak: egy volt kolléganőm, aki egyébként projektekkel foglalkozott szabadúszóként 15 évig, kb. 10 éve feliratkozott egy ilyen listára egy olyan megyében, amelyet kevésbé keresnek a tanáraspiránsok. 7 év (!) elteltével behívták helyettesíteni. Miután egyszer megismerték, gyakorlatilag egymást érték a helyettesítések, amivel lefedi az egész évét – hiszen egy nagyobb tantestületben mindig van hiányzó, őt meg már ismerik, tehát maradhat. Kb. minden humán tantárgyat tanít, mikor mire van szükség. És ugyan nem állandó szerződéssel, hanem határozott idejűekkel, de folyamatosan dolgozik. A keresete így, hogy nem állandó munkavállaló kb. nettó  1600-1700 euró között van.

Időnként aztán ezeket a prekárius dolgozókat hullámokban véglegesítik országszerte, arra hivatkozva, hogy ők már akár évek óta ott tanítanak, tehát jogos, hogy rendes állományba kerüljenek. Így tulajdonképpen csak ki kell bekkelni, hogy egy ilyen véglegesítési hullámba beleessen a helyettesítő tanár és kapjon egy rendes szerződést. Onnantól kezdve pedig ugyanaz az útja, mint a rendes versenyvizsgán felvetteké – habilitáció (jó sok pénzért elvégzett kurzus után – 4500 euróról hallottam) és nyugdíjig kitartó állás sokféle joggal.

 

Mindennapok

Öngyilkos

Olaszországban (több más mediterrán országgal együtt) viszonylag kevés az öngyilkosok száma, mind európai, mind világviszonylatban. Kevesebb, mint egyharmadannyian lesznek öngyilkosok, mint Magyarországon (6-19), pedig Magyarországon az elmúlt évtizedekben rohamosan javult a helyzet, kevesebb, mint felére csökkent az esetek száma a rendszerváltás óta (erről ld. a ksh kiadványát itt).

Íme az európai statisztika:

EU statisztika

Világviszonylatban sajnos van ennél rosszabb, csak információként ideteszem a világstatisztikát is:

vilag

Hogy mi az oka a viszonylag alacsony esetszámnak, arra több feltételezés is van, ugyanakkor egyértelműen és világosan nem definiálható, mivel előzhető meg az öngyilkosság egy adott társadalomban.  Pl. azt feltételezik, hogy kevesebb az öngyilkos egy társadalomban, ha

  • szorosabb közösségek, kevesebb elmagányosodott ember van benne. De Nagy Britannia nem tűnik ilyen társadalomnak, és mégis mediterrán országokkal egy szinten van e tekintetben.
  • melegebb a klíma, kevesebb a depresszív, szürke napok száma. Ebben lehet valami, mert kevés kivétellel szinte csak melegebb klímájú országok vannak a sor végén. Még akkor is, ha az adott állam nem különösképpen segítőkész a lakóival. Kivétel itt is az UK.
  • kultúra kérdése, hogy a közvélemény mennyire tartja elfogadottnak ezt a típusú “problémamegoldást”. Ezt nehéz így most kapásból megerősíteni vagy cáfolni.

Ezzel együtt sajnos Olaszországban sem nulla az öngyilkosok száma, idén a szélesebb környezetemben két ilyen eset is történt. Ezért is néztem kicsit utána, mi a helyzet Olaszországban.

Az olasz statisztikai hivatal szerint 2011 és 2013 között 12.877 halálesetet regisztráltak öngyilkosság miatt. Ebből 10.065 férfi, 2.812 nő. Napi átlagban 12-en vetnek véget az életüknek a kb. 60 milliós országban. 2010 óta a statisztikai hivatal már nem a rendőrségi jelentések alapján készíti a statisztikákat, hanem az orvosi adatok alapján. Ezért van az, hogy a jelenségről azóta kevesebb információ jut el a sajtóhoz, így sokkal kevésbé tematizálják a hírek az öngyilkos eseteket.

A statisztikák szerint csak az esetek 19%-ban köthető az öngyilkosság pszichológiai betegséghez, a többi 81% nem diagnosztizáltan pszichológiai beteg.

Az északi régiókban többen lesznek öngyilkosok, mint délen, pedig azok a gazdagabb részek. Szardínia szigetén viszont meglepően magas az esetek száma.

Az öngyilkosságok 57%-át otthon követik el. A leginkább veszélyeztetett életkor a 35-64 évesek és a 65 felettiek. Ugyanakkor a 15-24 és a 25-44 éves korosztályban az összes halálokhoz képest magasabb az öngyilkossági halálok mértéke, mint idősebb korban (ez  mondjuk logikus, idősebbek közül többen halnak meg, ehhez képest nem olyan magas az öngyilkosság okozta halálesetelk száma). A 15-25 évesek között az öngyilkosságból eredő halálozási esetszám a negyedik (kb. az összes haláleset  8%-a), a közúti balesetek, a tumoros betegségek és egyéb váratlan halálozások után. A 25-44 évesek között a halálokok sorrendje viszont tumoros megbetegedés, keringési problémák / szívbetegségek, közúti balesetek, és öngyilkosság.

Kortól függetlenül legtöbben mérgezéssel (gyógyszer), lőfegyverrel, vagy szúrú-/vágóeszközzel lesznek öngyilkosok. A lelki betegségtől szenvedők körében viszont inkább a fulladásos halált keresik.

És hogy mit tesz az állam és a társadalom, hogy elkerülje ezeket az eseteket? Jó néhány alapítvány van, amely elsősorban a megelőzéssel foglalkozik (pl. ez itt meg ez is).

Egyes régiók segélyvonalat is üzemeltetnek (ez pl. egy római számon hívható), ugyanakkor nincsen olyan átfogó, mindenki által ismert, vagy könnyen megtalálható állami szintű szolgáltatás, amely mindenhol jelen lenne. És hát tudjuk, hogy ha valaki éppen bajban van, nem fogja sokáig keresgélni a telefonszámokat, hogy segítséget kérjen.

Így tehát nemcsak hogy az újságok nem beszélnek a jelenségről, nagyon segítségnyújtást sem biztosít sem az állam, sem a társadalom. Hogy a bajban lévő ember kap-e segítséget, az attól függ, hogy a régiójában éppen van-e valamilyen segélyvonal és véletlen ő tudja-e, hogy létezik ilyen.

 

Étel - ital

Frittata di spaghetti

A gyerekek nagy kedvence a maradékok elmés felhasználásával alkotott “spagettitorta”.

Egyszerűen elkészíthető, akár előre is. Sőt, hidegen is fogyasztható.

4 főre 30 dkg (durum) spagettiti kifőzünk sós vízben, majd leszűrjük és egy pillanatra félretesszük.

5 tojást és két kanálnyi reszelt vagy apróra kockázott (füstölt) sajtot (pl. scamorza) sóval, borssal és ízlés szerint 5-6 dkg apróra vágott bacon szalonnával kikeverünk. Adjunk hozzá 1 dl tejet is.

Frittata di spaghetti

Egy nagyobb teflonserpenyőbe öntsünk egy kis olajat, majd tegyük bele a tésztát. 3-4 percig keverés nélkül melegítsük át, pirítsuk az alját. Majd a tojásos keveréket lehetőleg egyenletesen elosztva öntsük rá. Kislángon 15-20 percig süssük (attól függ mekkora lángot használ az ember, de mindenképpen érdemes nézni, hogy ne égjen oda, csak szépen piruljon.  Amikor az alja már megpirult és eléggé átsült, akkor egy tányér segítségével megfordítjuk (tányért teszünk rá, erre átfordítjuk a  “tortát”, majd még nem sült oldalával lefelé visszacsúsztatjuk a serpenyábe). Még 5 percig pirítjuk ezt az oldalt is, és készen is van.

 

Infrastruktúra

Az airbnb idén rekordokat döntött

Az Airbnb augusztus 11-én volt tíz éves, és ezt egy rekordokat döntögető szezonnal ünnepelte, ugyanis június 1-je és augusztus 31-e között világszerte 60 millióan használták a szolgáltatásait (köztük én magam is :)). A születésnapon, augusztus 11-én 3,5 milliónyian aludtak airbnb-s szálláson.

20170617_100232

A honlapon Olaszország az egyik legfontosabb célország, és az airbnb-s értékelések szerint igen jó minőségű szállásokkal várja a turistákat (4,7 az ötös listán). A nagy érdeklődésen mondjuk nem csodálkozunk, hiszen van itt tenger, csodás vidék, gyönyörű városok. És az idén az élményturizmus is fellendült – borkóstolás, kézművesség, főzőtanfolyam -, ami persze szolgáltatásként létezett eddig is, de mióta az airbnb is teret adott az ilyen élmények adásvételének, fellendült a biznisz.

A nyári időszakban 3,7 milliónyian érkeztek az olasz airbnb-s szállásokra, ez a tavalyi 3,2 millióhoz képest 14%-os emelkedés. A napi átlagköltés 94€ volt, a leglátogatottabb városok (nincs meglepetés) Róma, Firenze és Velence.

Az olaszok is rákaptak 

1,4 milliónyi foglalással maguk az olaszok is rákaptak az airbnb-re (a tavalyihoz képest 14%-kal többen). Az olaszok elsősorban itthon maradnak, majd jön Spanyolország, Franciaország és Görögország.

Családostul

A 60 millió nyári foglalásból 15 milliónyian családi utazáson vettek részt. Nem véletlen, hogy az airbnb nemrég újk keresési kritériumot is bevezettett, a “Family Collection”-t, amivel kimondottan családbarát szállásokra lehet szűrni.

A 10 év számai

Airbnb 4,5 millió szállást kínál 81.000 városban. Az elmúlt 10 évben a szállásadók 41 milliárd dollárt kerestek, több, mint 300 millió foglalással.

Firenze

Firenze

Mától 2019. január 6-ig tilos lesz Firenze belvárosának néhány utcáján (Via dei Neri, Piazzale degli Uffizi, Piazza del Grano, Via della Ninna) a földre leülve enni. Nem egész nap, hanem 12h és 15h között, majd 18h-22-ig. Aki nem járt még Firenzében, az biztos megütközik ezen a “leülve” kitételen, ennek oka, hogy amióta a low cost repülőjáratoknak köszönhetően beindult a tömegturizmus, az emberek a belvárosban minden talpalatnyi helyre bevackolnak, és ott esznek (boltok bejárata, utca széle, lépcsők stb). Nyilván olcsóbb így megvenni a szendvicset és enni, de az itt lakóknak, vagy a simán csak közlekedni akatóknak nagyon kényelmetlen kerülgetni az utcán összevissza ücsörgő embereket. A széthagyott szemétről nem is beszélve.

A büntetés 150 – 500 euróig terjedhet.  (Amit 167 euróra csökkentenek, ha 60 napon belül befizeti a megbüntetett személy.)

Risultati immagini per mangiare strade firenze

Mivel a belvárosban egy szendvics elvitelre is 5-6 euróba kerül, érdemes inkább egy büféebédre beülni pl. a Maestri di Fabbrica-ba (Borgo degli Albizi, 68/r, 50122 Firenze), ahol 10 euróért egy italt és all you can eat büfét kap az ember. És még kényelmesen is ül.

Risultati immagini per maestri di fabbrica buffet

Infrastruktúra

Ápolási ellátórendszer Olaszországban

Olaszország Japán után a legidősebb ország a világon. 2010-ben már hárommillió gondozó segítette az olasz idősek ellátásukat. Legnagyobb részben 45 és 55 év közötti férjezett nők, de 15-24 éves gondozóból is volt 169000. Ezek persze a hivatalos adatok, nagyon sokan feketén (vagy egyszerűen simán otthonmaradva a családtag mellett) végzik ezt a munkát, és nagyon sok a külföldi közöttük. És ez már sok kérdést vet fel. 

imagesJelen pillanatban az idős- és beteggondozók társadalmi, politikai és jogi elismertsége nem megfelelő Olaszországban, és ennek strukturális okai vannak. 

A reproduktív munkák (azaz a családok, idősek, valamint a háztartás ellátásával foglalkozó) – akár fizetett, akár nem fizetett formában – a nőjogi aktivisták és politikusok központi kérdése évtizedek óta, mert sokszor rosszul fizetettek, jogfosztottak az ezzel foglalkozók (javarészt nők), és sokszor nem saját választásból, hanem kényszerből végzik. 

Jogilag Olaszországban országos szinten nincsen meghatározott és elismert szakmai leírás arról, hogy ki végezheti az “assistente familiare” (családi segítő) munkát.  Ezzel együtt regionális szinten több helyen már meghatározták ezt a szakmát (és arra építve képzést is megkövetelnek a végzéséhez), de éppen emiatt a meghatározás (és a vonatkozó képzés) tartalma nagyon változó lehet egyik régióról a másikra. És ez még mindig csak azokra vonatkozik, akik hivatalosan, fizetett munkaként végzik ezt a tevékenységet. Akik viszont családtagjukat önkéntes alapon, akár saját munkájukról/életükről  kényszerből lemondva gondozzák,  azok teljesen kintvannak mindenféle jogi meghatározásból. Ami főleg azt a kérdést veti fel, hogy az ezzel foglalkozó (nagyrészt) nőknek miből lesz nyugdíja és társadalombiztosítása (különösen ha otthon önkéntesen, bejelentés nélkül végzik el a munkát, és különösen ha nem tiszta az átmenet az ünkéntes és hivatásos munkavégzés között), mit fognak csinálni azután, hogy a gondozandó családtag meghal, hogy fognak visszamenni a rendes munkaerőpiacra, stb. 

Az előző parlament még a választások előtt beterjesztett egy törvényjavaslatot a családi gondozó (caregiver familiare) elismeréséről. Ez azért is fontos, mert ennek a szerepnek az elismerésével az otthoni gondozást végzőket belehelyezhetjük abba a rendszerbe, ahol más szakmák képviselői rendszert alkotva dolgoznak (szociális munkások, egészségügyi munkások, támogató önkéntesek stb). Illetve nekik, mint dolgozóknak járhatnak olyan szolgáltatások, mint a képzések, pszichológiai segítség, karriertámogatás stb.

Ugyanakkor egyre erősebb az az ellentmondás, hogy a welfare egyre inkább családközpontú (oldják meg a családok a gondokat, illetve elméletileg ugyan jár többféle állami ellátás, de mivel nagyon nehéz hozzáférni, a családok saját pénzből, erőből fizetik meg/biztosítják a sürgősen szükséges szolgáltatásokat), de állami szinten nem ismerik el a családi segítő munkáját. 

Az olasz rendszerben a segítségnyújtás támogatása alapvetően pénzügyi, ilyen pl. az “indennità di accompagnamento” (gondozás költsége – állami szinten kérhető), vagy az “assegno di cura” (gondozási támogatás – egyes régiók adják, ezzel is egyenlőtlenséget okozva a különböző helyen élők között). 

A szakmai szervezetek viszont azt kérik, hogy a cash for care (pénzt adunk az otthon elvégzett szolgáltatásért) modellt services for care-re  (szolgáltatást adunk gondozási tevékenységre) cserélje az állam.  Hiszen pont az első, a cash for care rendszer löki a nőket az otthon négy fala közé nem feltétlen saját akaratból, rosszul (vagy nem) fizetett gondozási munkákra, és erősíti meg a welfare családi megközelítését. 

A gondozási költség továbbá jelenleg nem tesz különbséget aszerint, hogy milyen súlyos a gondozandó állapota, milyen a család alapvető anyagi helyzete. Ezt is egészen biztosan felül kell vizsgálni. 

Mostanában hoztak létre egy új minisztériumot, a Ministero della Famiglia e delle disabilità-t (Családügyi és fizikai és lelki fogyatékosság/betegségek minisztériuma), de hiába beszélünk állandóan a család fontosságáról, ha egyelőre ez csak azt jelenti, hogy az otthoni munkát és felelősségeket továbbra is egyoldalúan a nőkre nyomjuk, annak minden hátrányával. 

Tudjuk, hogy az idősek és mozgásképtelenek 80%-át otthonában látják el családilag Olaszországban, anélkül, hogy az egészségügyi intézményektől segítséget kapnának.  Ezért nagyon fontos lenne, ha az általános “családi ellátástól” eljutnánk addig, hogy definiáljuk, pontosan KI végzi a munkát – azok, akik áldozatot hozva, akár saját más munkájukról lemondva ezt vállalják, akár egy évtizedig is (kockáztatva ezzel a nyugdíjjogosultságot, a nyugdíj összegét, azt , hogy nem fognak tudni visszamenni az eredeti szakmájukba). 

Visszatérve a vágyott service for care modellhez, azt is kérik a szakmai szervezetek, hogy legyenek olyan állami szolgáltatások, amelyeket a rászorulók otthonukban vehetnek igénybe.

Az otthoni gondozás enyhébb formáiban szakmai segítséget, jelenlétet adhatna az állam, a betegség előrehaladtával pedig akár olyan bentlakásos ellátást is, amellyel az otthon már nem ellátható betegeket ellátják. Ugyanakkor ha pl. egy hosszabb otthoni ápolás után az ápoló munkát kell keressen, akkor valahogyan állami szinten el kellene ismerni az évek alatt megszerzett ápolási kompetenciáit, illetve munkaválllalóként tekinteni rá (azaz olyan jogokat adni neki, amivel ezt a karrierjét tovább tudja építeni: képzések, karriertanácsadás stb).  

Forrás itt.

Mindennapok

Utazás

Az utóbbi években az utazás egyre könnyebb és olcsóbb lett a vállalkozókedvűeknek, hála a low cost repjegynek meg az airbnb-nek. A turizmusban dolgozók panaszkodnak is, hogy vége azoknak az időknek, amikor az emberek egy évre előre lefoglalták a nyaralásukat, a fiatalok ma már csak nekiindulnak, és akár út közben is szervezik a programot, szállást, élményeket. De még innen is van hova továbblépni.

Egy spanyol-olasz startup vállalkozás elindította a “meglepetés utazást”. Az USA-ban már évek óta létezik ez a termék, mostantól Olaszországban is igénybe lehet majd venni. A FlyKube segít benne, már persze ha van egy minimális kalandvágy és rugalmasság az emberben.  

Az utazásoknak három nagy változója van: hova megyünk, mikor, honnan indulunk. Attól függően, hogy e három változó közül mi az, amihez ragaszkodik az utazó, többféle opcióból választhat.

Ha az utas csak az egyik változóhoz ragaszkodik (mondjuk adott hétvégén, vagy adott reptérről indulva szeretne utazni), akkor a lehető legalacsonyabb áron foglalhat. Ha kettőhöz, akkor már drágábban, ha mindhárom opciót meg szeretné mondani, akkor kell a legtöbbet költenie.

Az indulási repterek egyelőre ezek lesznek Olaszországban: Róma, Milanó, Velence, Nápoly, Firenze).

Pl. 150 euróért eldönthetjük, mikor szeretnénk indulni (egy adott pénteken vagy szombaton, mindkét esetben 2 éjjel számol a rendszer), de nem dönthetünk arról, hol fogjuk eltölteni a hétvégénket. Lehet Madrid, Párizs, London, Barcelona, Amsterdam, Kopenhága vagy Budapest. Annyi könnyítés van még ebben a csomagban, hogy három célvárost kizárhat az ember (ahol mondjuk már járt, vagy ahova semmiképp nem menne). Az indulás előtt két nappal emailben kapjuk meg a repjegyet és a hotel nevét, ahol aludni fogunk, valamint némi információt a városról.

A második lehetőség, még mindig 150 euróért, hogy várost választ az ember. Dátumot viszont nem – csak a hónapot kérheti előre. Ebben az esetben az indulás előtt 5 nappal kapunk információt arról, mikor indulunk. Hogy hova, azt már tudjuk, hiszen mi választottuk.

Ha még 150 eurót sem szeretnénk költeni, akkor jöhet a legolcsóbb opció, a 100 eurós utazás. Ez a teljes meglepetés. Sem azt nem tudjuk előre, hova, sem azt, hogy mikor megyünk. A hónapot azért itt is tudjuk, a pontos dátumot pedig a célvárossal együtt öt nappal indulás előtt közlik velünk. Csak azt tudjuk, hogy akkor viszont a választott reptéren kell lennünk és indulhat a kaland.

Azért minden csomagban van egy kis könnyítési lehetőség, némi felárért. 

Pl. 25 euróval többért megmondhatjuk, hogy egy adott hónapon belül melyik hétvégén biztosan nem akarunk utazni.

Ha plusz 10 eurót rászánunk az utazásra, akkor azt is  meghatározhatjuk, hogy az utazási napon délelőtt vagy délután indulnánk legszívesebben. Azonnali indulásnál viszont 50 euró pluszköltséggel kell számolnunk.

A cég kiemelte, hogy ugyan az árak nem magasak, a szolgáltatás színvonala nagyon jó: a városhoz közelebbi reptérre érkezünk, nem feltétlen low cost járattal, majd 3-4*-os szállókban szállhatunk  meg.

Forrás itt.