Residenza

Régen elmeséltem egyszer, hogy lett nekem residenza-m (lakcímem – két bejegyzésben).

Nekem akkor már volt több contratto a progetto-m is, de mégsem ment egyszerűen a dolog.

Szilvinek ennél még eggyel bonyolultabb volt a megszerzése.

Az alapfelállás ez volt:

Szóval: jelenleg a barátommal és a barátom szüleivel lakom. A bonyolító körülmény az, h ez a lakás se nem saját tulajdon, se nem egyszerű affitto, hanem casa popolare (a barátom és családja évtizedek óta itt laknak). Ezért, amikor ideköltöztem, igényelni kellett az A.T.E.R. (újabb nevén Casa SpA) engedélyét az itt tartózkodáshoz. Ez úgy történt, h a barátom édesanyjával (a szülők az assegnatariók) elmentünk egy sindacato di inquilini-hez (Sunia), akik kommunikálják a kérelmeket az A.T.E.R. felé. Azt mondták, ospite státuszban lehetek, és hogy 6 hónap elteltével vissza kell mennünk a Suniához (azt mondták, az ospitalita’ megújítható 2 vagy 4 évig). A bejelentkezési engedély megkapásával el is mentünk a comunéra, ahol regisztráltuk a domiciliót.
Most letelt a 6 hónap, és tegnap visszamentünk a Suniába anyósommal, ahol kissé meglepetés ért minket. Az ügyintéző ugyanis azt mondta, nem hosszabbítható meg az ospitalita’, mivel az egyik residente élettársa vagyok (a convivente nem lehet vendég), hanem emissionézni kell engem a nucleo familiaréba. Ki is állította a papírt az összes adattal, ráírva, h “Si chiede emissione di [én nevem] CV. more uxorio di [barátom neve].” A bökkenő az, h közölte, h akkor el kéne menni az anagraféba, és kérni a residenzát, és ha megvan, akkor menjek vissza ezzel a papírral, és akkor rendben vagyok, beraknak a nucleo familiaréba. Én jelenleg nem dolgozom, így felvetettem a problémát az ügyintézőnek, h a residenzához nekem vagy munkaszerződés kell vagy 1 éves egészségbiztosítás, ötezervmennyi € stb. Az ügyintéző (az olasz adminisztrációban nyilvánvalóan nem meglepő módon) ilyenről még nem is hallott, és kételkedve fel is hívott vkit, aki megkérdezte, h nem kevertem én-e össze ezeket a feltételeket a nem-EUsoknak szükséges permesso di soggiornoéval, és hogy biztos az anagraféban nem tudják jól… Azzal zárult a társalgás, h nekik végülis fogalmuk sincs, hogy mennek a dolgok az anagraféban (miért is kéne, h legyen, elvégre az a munkájuk, h lakásbérléssel foglalkoznak…), és h menjek oda, szerintük el lehet intézni. (Rákérdeztem, muszáj a residenza, domicilióval nem lehet a nucleo familiare részévé tenni.)
Szóval szombat reggel megyünk barátommal az anagraféba. Szeretnék jól felkészülni. Ahogy fentebb írta egy hozzászóló, a barátja igazolta anno, h ők convivente more uxorio-k,és így elfogadták őt familiarénak, megcsinálták a residenzát. Próbáltam utánanézni neten, h hogyan lehet ezt igazolni, de nem találtam, h mi a konkrét módja, milyen intézményben lehet megtenni. (Olyan modult is találtam, ahol az élettársi közösséghez ki kell nyilvánítani, h a felek közös residenzán laknak… de hogyan igazoljuk, ha nekem nincs residenzám? 22-es csapdája  )
Ha valakinek lenne ezzel kapcsolatban tapasztalata, szívesen olvasnám.
Az egész hercehurca nem létezne, ha nem casa popolare lenne…
A másik dolog, h arra gondoltunk, h ha így nem csinálják meg a residenzát, akkor kötünk 1 éves egészségbiztosítást + barátom rátesz a számlámra ötezervmennyi eurót (5577€-t olvastam vhol). A kérdésem hozzád, h milyen módon tudom azt igazolni, h ez az összeg valóban rendelkezésemre áll? Bankszámlakivonattal, esetleg kell hozzá vmi hivatalos banki vagy egyéb igazolás is?”

Erre én ezt mondtam:

“Ajajj, tipikus olasz ugyintezes… Szoval sztem is a legegyszerubb modja, hogy residenzad legyen, hogy kotsz egy biztositast (egy evest) es egy szlara ratitek a kert osszeget. Tobb problema is felmerul: sajat szlat elmeletileg nem nyithatsz, ha nincs residenzad. De mi pl. ezt ugy oldottuk meg, hogy a parommal bementem az o bankjaba, es ott megkerte a parom oket, hogy kivetelesen nyissanak nekem egy szlat. (Egyebkent nem tudom, mi a megoldas…). A biztositasnal is vigyazz: nekunk nem hivatalosan azt mondtak a firenzei anagrafeban, hogy csak egy adott biztositonal kotott bizt.-t fogadnak el (ja, biztos nem jut nekik is belole valamilyen modon, a dehogy). Tehat, sztem most menjetek el szombaton az anagrafeba es konkretan kerdezzetek meg, hogy pontosan mit kernek ahhoz, hogy neked residenzad legyen (melyik biztositot ajanljak, hogy lehet sajat szamlad stb). Illetve, hogy a parod valamilyen modon nem tudja-e bizonyitani, hogy o tart el teged. A kettobol az egyikre csak tudnak olyat javasolni, amit meg tudok valositani…..
Hozzateszem, hogy nekem volt sajat kerestem es munkaszerzodeseim es igy sem akartak megadnia residenzat… Ennyit a szakmai tudasukrol (nulla. Semmit nem tudnak, hogy mi a szabaly, mik a jogaim, semmit. Mi citaltuk nekik a vonatkozo dolgokat. Es meg fizetik is ezert oket, felhaborito.). A vegen a parom kozbelepett, kihivatta a fonokot meg annak a fonoket es pontrol pontra vegigment azon, mi a szabaly es hogy mi azt figyelembeveve jogosultak vagyunk. Szerintem egyebkent per sfinimento adtak meg a residenzat. Azaz ha eleg hangos es magabiztos valaki (persze olasz, nem kulfoldi), akkor inkabb megadjak. Sajnos ez az egyetlen tutibiztos intezkedesi mod.”

És ezt sikeült intéznie Szilvinek:

“Szia Gabi! Na, ígéretemhez híven beszámolok, hogyan ment (főleg azért, hátha másoknak is segítségül szolgálnak az információk); csak már akkor akartam ismét jelentkezni, amikor minden kész van.:)

Szóval az említett szombaton elmentünk az anagraféba. Úgy történt, ahogyan írtam, ill. írtad: 1 éves egészségbiztosítás, ill. a barátomnak alá kellett írnia egy eltartási nyilatkozatot. Plusz adtak még egy papírt, amelyet a szülőknek kellett kitölteniük, h igazolják, h valóban a lakásban tartózkodom. Az egészségbiztosítással kapcsolatban megkérdeztünk 2 dolgozót is, milyen biztosítót javasolnak, paraméterek stb. A válasz az volt, h mindegy, mondták a barátomnak, h esetleg forduljunk ahhoz a biztosítóhoz, ahol egyéb biztosítási ügyeit (pl. autó) intézi; a lényeg, h 1 évig érvényes legyen. Így hát felhívtuk azt a személyt, aki már hosszú évek óta intézi a barátom biztosításait, aki el is készített egy preventivót. Közösen úgy döntöttünk, mielőtt kifizetnénk x száz €-t, a biztonság kedvéért bemutatjuk a preventivót a comune-n, h akkor ezt elfogadják-e. Megnézték, és azt mondták, h igen, jó ez, de miért költünk ennyi pénzt, amikor az ASL-nál olcsóbban meg lehet úszni? (érdekes módon korábban senki nem mondott ott semmit az ASL-ról, dehát ez természetes, h ahányszor visszamész, mindig vmi új infó ér). Egy bizonyos 180 €-s biztosításról beszéltek. Így elmentünk az ASL-ba, ahol kiderült, h a comune-n rosszul tudják, az a bizonyos biztosítás nem 180 €-ba kerül, hanem 387 €-nál kezdődik, és a csavar benne az, h az “éves díj” fogalom a jan.1-dec.31. közötti időszakra értendő, és ha most megkötnénk, akkor erre a másfél hónapra is ki kellene fizetni 387 €-t, plusz további 387-et a 2013-as évre. Az egész éves 387 €-s ár vonzó volt, és biztosan ezt a megoldást választottuk volna, ha nekem nem azonnal kellene a residenza; így viszont privát biztosítónál jobban megérte (főleg, h időközben a biztosítós ügynökünk talált egy kedvezőbb árú konstrukciót, amely magasabb szolgáltatást is foglal magába). Így elmentünk a biztosító társasághoz, ahol ismét kinyomtatták nekünk a preventivót (a 2.megoldásról), és ismét megbeszéltük, h visszamegyek és bemutatom azt a comune-n, h elfogadják-e, mielőtt fizetnénk. Ez ma reggel meg is történt, ahol teljesen abszurd és váratlan reakció fogadott. Az ügyintézőnő az ablaknál azonnal elirányított egy szobába, h kérdezzem meg ott, ő ezzel abszolút nem foglalkozik. Ott volt egy másik nő (vmi főnökféle), aki szinte végig se hallgatta a mondandómat, közölte, h ők nem foglalkoznak ilyen consulenzával, menjek el az ASL-hoz, és hogy különben is, miért nem az ASL biztosítását választottam. Persze agyamba futott a vér, h képtelenség, h az ember megjárja az ASL-t, a biztosítótársaságokat, többször egyeztet a comune-val, és hajlandó kifizetni x száz €-t, még itt szórakoznak. Elmagyaráztam türelmesen mindent, h már voltunk az ASL-nál, miért nem megfelelő nekünk az a biztosítás, miért is kell nekem azonnal a residenza stb. A nő csak szajkózta, h de csak menjek el ezzel a preventivóval az ASL-hoz, mert bármi bajom történik, mi van, ha ez a biztosítás azt nem fedi le, és ők a comune-n aztán nem vállalják a felelősséget, és h az ASL épp az ilyen ügyek miatt telefonált a comune-ra. Megkérdeztem, h de akkor most mi van: ezzel a biztosítással megadják a residenzát, vagy sem? Közölte, h igen, de a biztonság kedvéért érdeklődjek az ASL-nál, és h ő tkp. csakis az én érdekemben, az én eü. ellátásomért aggódik. Kedves tőle, gondoltam magamban, és h minden annak rendje és módja szerint legyen, elzarándokoltam az ASL-ba. Ott szerencsére egy nagyon kompetens és intelligens ügyintéző hölgyet fogtam ki, aki közölte kb., h a comune-n nincsenek eszüknél, ilyen ügyben 100%, h nem telefonált az ASL, és h nem is érti, miért küldtek engem oda, a privát biztosítás az magánügy, és h ő honnan tudhatná így ránézésre, h az mit foglal magába, bizonyára elolvastam, ill. részletes tájékoztatást kértem a biztosítótól, h mit írok alá. Ezen viszontagságok után megkötöttem a végleges biztosítást, visszatértem a comune-ra a kötvénnyel, ahol végre-valahára megcsinálták a residenzát 
Az jutott eszembe arról, h nektek még azt is megmták, h melyik biztosítót “fogadják el”: tutira, h nem ezt az ASL-os dolgot mondták? (Tényleg az a legkedvezőbb amúgy olyan esetben, ha az ember nem tud elfogadható munkaszerződést felmutatni, csak sajnos nekem ugye egyéb okokból azonnal kellett a residenza…) Bár te pár évvel korábban csináltad a procedúrát, más comunéban, szóval lehet, h ott, akkor más volt a helyzet.”

A biztosítással kapcsolatban egészen biztosan egy privát biztosítót ajánlott nekem a nő, de simán el tudom képzelni, hogy az az ő privát biznisze volt, esetleg kapott volna belőle jutalékot, ha odaküld – persze törvénytelenül, dehát  OO-ban vagyunk…

Kijöttek a vigili-k….

…mármint megnézni, hogy valóban itt lakom-e, ahogyan azt bejelentettem a hivatalos lakcím-igénylésnél. Ráadásul a legjobbkor, éppen amikor feltörték a lakásunkat, és a párom a rendőröket várta. A közeg mindenesetre együttérző volt, és – nem utolsósorban a szétszórt női cuccok alapján – úgy találta, hogy itt valóban lakik egy nő. Ezzel implicite bizonyítottnak látta azt is, hogy az én lennék.

Nem kiabálnám el, de úgy tűnik, hogy a mai napot aranyékszereim nélkül (nem a valòdi anyagi èrtèkuk, hanem emlèk voltuk miatt fajò), de egy lakcímmel gazdagabban zártam…

Bejelentkezés – még mindig

Ahogy a múltkor leírtam, elsőre nem sikerült elintézni a bejelentkezést (azaz lakcímszerzést), így tehát újra próbálkoztunk. Ezúttal rutinosan telefonon kértünk időpontot, adtak is egy szombati napra. Összeszedtük az eddigi munkaszerződéseimet, illetve az ezek kifizetését igazoló dokumentumokat, a vonatkozó társadalombiztosítás-befizetéseket (a munkát adó szervezet részéről) meg a kismacskafarkát és felkerekedtünk.

Ahogy megérkeztünk, azonnal behívtak, még annyi időnk sem volt, hogy – a falon felfedezett kiírásnak megfelelően – elugorjunk az összes papírost fénymásoltatni. Beültünk tehát az illetékes hölgy elé, és előadtuk, mit szeretnénk (lakcímetJ). A hölgy úgy kezdte, hogy hangosan eltöprengett, vajon Magyarország az Unió tagja-e. Mondtuk, hogy az semmi, már Schengenen is belül vagyunk, de ő – jó hivatalnokként – nem hitte el bemondásra, tehát elment a kollégáknál listát keresni a tagállamokról. Amikor visszajött (meggyőződve, hogy igen, valóban bent vagyunk), kicsit szabadkozva azt mormolta, hogy hát kevés magyarral találkozik itt a hivatalban. Értjük, tehát nem vándorlunk tömegesen ide, ez biztos jó hír mindenkinek.  

Kiterítettük tehát lapjainkat, a szerződéseket, a kifizetéseket, amit ő elsőre nem tudott sehogy értelmezni. Ugyanis az ő rendszerében vannak az alkalmazottak, meg a vállalkozók. Én sem ez nem vagyok, sem az, tehát nem kapok minden hó végén fizetést, és cégem sincs, van ellenben sok projektre / feladatra szóló szerződésem, amit természetesen a munka teljesítésével fizetnek. Ez kicsit bonyolultabb rendszer, mint alkalmazottnak lenni, de itt -mint több más nyugati országban– az utóbbi években sok munkaadó ezt választja, ahelyett, hogy sokféle kötelezettséggel határozatlan időre alkalmazzon valakit, akitől aztán nehéz megszabadulni, ha kevés a munka, vagy nem tetszik az illető. Az olasz fiatalok egy nagyon nagy része (többsége) így dolgozik évekig, amíg idősödvén sikerül leakasztani egy biztosabb állást (ha minden jól megy). Mindezt csak azért mondtam el, hogy lássuk, ez nem egy kivételes eset, hanem –főleg a fiataloknak – napi valóság, nem így az állami alkalmazottaknak, akikhez ez a hír meg nem jutott el.

Csak a teljesség kedvéért még annyit tennék hozzá, hogy az én esetemben ez egy tudatosan választott munkaforma, ugyanis jobban lehet keresni ezekkel a megbízásokkal, mint alkalmazottként, meg hát pl. esélyegyenlőségi trénerként (ami itt az első munkám volt) nem nagyon alkalmaznak állandóra valakit, ez a dolog csak szabadúszó formában működik. Másrészt a szervezet, amelynek bedolgozom, a három adminisztratív dolgozó kivételével csak ilyen formában foglalkoztat embereket.

De térjünk vissza a szerződéses munkaformához: ha a szerződés tárgyául szolgáló munkát elvégeztem, kifizetnek, és olyankor az utánam fizetendő tb-járulékot is befizeti a cég/szervezet, persze nem az én nevemre egyedül, hanem havi összesítésben a kifizetések után egy F24 nevű nyomtatványon. Csak a krónika kedvéért, az EU-s projektek elszámolásánál minden munkaszerződés kifizetését ezzel az F24-essel (is) kell igazolni. 

Tehát ezekről a kifizetésekről vittem igazolásokat.

Ezt a rendszert a hivatalnok egyáltalán nem ismerte. Miután visszadobta az egészet, mondván, hogy akkor ezek szerint nekem nincs tb-befizetésem, mi elkezdtük elmagyarázni neki, hogy hogyan működik ez a dolog. Két perc után feladta, és elment, hogy egy kollégával konzultáljon. Amikor visszatért, bejelentette, hogy ezt ő nem fogadhatja el, mert nincs tb- befizetés igazolva, illetve beleolvasott a szerződésbe, és abban csak pár napra van munka (persze, egy adott tréning csak három napos, ès ez nem volt elég meggyőző). Ekkor már láttuk, hogy nem ütötte meg az ingerküszöbét a magyarázatunk, és nem képes szabadúszó munkaformában gondolkodni, hanem teljes falat képezve visszadobja az egészet. De nem adtuk fel. Épp arra járt egy főnök kinézetű hölgy, aki hőbörgésünkre odajött és végighallgatott (ekkor már negyedjére magyaráztuk el a rendszert), majd azt mondta, hogy hát az F24-esről már hallott, az tényleg a tb-befizetésekkel van kapcsolatban, tehát ő azt mondaná, hogy jogos a kérésünk.

Ekkor az eredeti ügyintéző feladta, és azt mondta, hogy jó, akkor most menünk el fénymásolni, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Kimenet még elolvastuk a falra függesztett tájékoztatót, amely szerint lakcímre való bejelentkezéshez kötelező bemutatni egy tb-befizetést igazoló dokumentumot. Ekkor feltettük azt a költői kérdést, hogy mi van akkor, ha a hivatalnokok nincsenek tisztában azzal, mik lehetnek ezek az iratok, majd elmentünk fénymásolni – és lenyugodni.

Visszatérve egy másik alkalmazotthoz kerültünk, aki újból belekezdett volna a ”nem értem, mik ezek az iratok” monológba, de szerencsére a többiek szóltak, hogy nem törődjön vele, a főnök szerint el kell fogadnia.

Belekezdtünk tehát a regisztrációba. Miközben mindent gépre vitt, és kihámozta, hogy az én párom ugyan Firenzében lakik, és az ő bérelt lakásába akarok bejelentkezni, de az ő hivatalos lakcíme Bolognában van – hát, mit mondjak, nem könnyítettük meg a dolgukat J – egészen jól elmagyaráztuk neki a különböző szerződésfajtákat és a vonatkozó normatívákat. Ez is valami, a legközelebbi hasonló kliens miatt legalábbis J

Így tehát hivatalosan is lehet lakcímem itt, miután majd 4-6 hónapon belül kijönnek a városi rendőrségtől ellenőrizni, hogy valóban ott lakom, ahol, és nem csak kitaláltuk az egészet. Tiszta zöldkártya feeling J Kíváncsian várom, mit akarnak majd látni….

 

Bejelentkezés 2.0

Lassan már családregény lesz a bejelentkezési sztoriból, de még mindig nem intéztünk el semmit.

Tegnap az összes munkaszerződésemmel (ami bőven túllépi a törvény által előírt összes minimumokat – merthogy a különböző helyeken más és más összegek szerepelnek) a hónunk alatt bebattyogtunk a hivatalba – ezt már csak a hely miatt is megéri megtenni, mert a Palazzo Vecchio-ban van Firenze központjának (ahol lakunk, és hivatalosan is szeretnénk lakniJ) illetékes hivatala. Már azt is tudtuk, hogy napi kvóták vannak, azaz azokon a napokon, amikor négy órát tart nyitva, ötven ember jelentkezhet be, amikor viszont egész nap, akkor száz személy teheti ezt meg.

Tehát jelentkeztünk a hivatalban, tele reményekkel…. De nem, még mindig nem intéztük el. Egyrészt elméletileg lehet előre időpontot kérni, csak „épp most” nem lehet, mert valamit felújítanak, ezért nem vesznek fel bejelentkezéseket (ami mondjuk a kultúrált elintézési módja lehetne a dolognak, még akkor is, ha időben elhúzódik és ez nem lényegtelen szempont, mert addig itt hivatalosan nem létezem). Az lehetséges, hogy korán reggel odamegyünk és végigálljuk (a hölgy előzékeny közlése szerint) többórás sorokat, hogy számot kapjunk ahhoz, hogy majd valamikor a nap folyamán sorrendben bejussunk.

Szép kis kilátások…

Viszont megtudtunk valamit, ami teljesen ellentétes azzal, amit az összes vonatkozó törvény állít: nem a szerződések kellenek, hanem a kifizetésekről kiadott banki igazolás. És mindegy, milyen összegről, a lényeg, hogy legalább egy szerződéshez kapcsolt kifizetés legyen. Ez még akár kedvező hír is lehetne, csak az a baj, hogy lényegtelen, mert ha nem jutunk ügyintézéshez, akkor mindegy, miről milyen igazolásom van….

Hogy mondjak valami jót is, ez az eljárási rend nem általános, minden település maga dönti el, hogy mit kér és hogyan intézi a bejelentkezést. Firenze nyilván sokkal problémásabb (a bejelentkezni kívánók nagy száma miatt), mint egy párszáz fős kis falu, tehát van remény J