Kultúra

Tíz olasz törvény a nőkért – 2. rész

Az előző rész itt található.

7) Egyenlőség a munka világában (2010)

Azonos munka mellett azonos bér jár a nőknek is, ez a 2010-es 5-ös törvény lényege. Ha diszkrimináción kapják, a munkaadó 50 000 euróig terjedő büntetést kaphat, és 6 hónapos börtönbüntetést.

Ebben a törvényben sok másról is szó esett, amelyből mindent azóta sem sikerült megvalósítani:

  • adókedvezmény a flexibilis munkaórát lehetővé tevő cégeknek
  • a “gyed” után könnyebbe legyen visszatérni a munkába
  • támogatás a női vállalkozóknak
  • szankciók a szexuális zaklatás elkövetpk ellen és a munkában diszkriminatív eljárást alkalmazóknál

8) Női kvóta a cégek igazgatótanácsában (2011)

A tőzsdén jegyzett cégekre vonatkozik a törvény, mely előírja, hogy az igazgatótanácsokban legalább 1/3 arányban legyen képviselve mindkét nem. Ugyanez érvényes a közhivatalok ellenőrzését bíró cégekre is (P+P és hasonló konstrukciók)

9) Stalking (2009) és a nők elleni erőszak (2013)

2009-es a zaklatást (stalking) bűncselekményként elismerő törvény, mely szerint ez az erkölcsi szabadság elleni bűntett.

2013-ban aztán végre külön bűncselekményként ismerik el azokat a nőgyilkosságokat, amelyeket a volt vagy jelenlegi férj/partner követ el. Ha mindez egy kiskorú jelenlétében történik, vagy terhes a bántalmazott nő, akkor 1/3-dal több a büntetési tétel. Rajtakapás esetén azonnali letartóztatást is jelent.

10) További, a nők helyzetét javító törvények

1950-ben mondja ki a törvény, hogy a gyerek egy éves koráig nem lehet elbocsátani a nőt, illetve hogy a szülés után anyagi támogatás jár a nőnek.

1956-ban elrendelik a nők és férfiak egyenlő bérezését, majd 1963-ban eltörlik az egyedülállók plusz juttatásait a munkaszerződésekben “clausole di nubilato”.

1971-ben törvény írja elő, hogy a falvak és városok kötelesek bölcsődét és általános iskolát működtetni.

1987-től a vállalkózó nőknek is jár a gyed, 1998-tól a munkanélkülieknek is (ezek sajnos mind alacsonyabbak, mint a rendes munkaszerződéssel dolgozóké).

 

Kultúra

Tíz olasz törvény a nőkért – 1. rész

Nem is olyan régen (1968 előtt) a férjét megcsaló olasz nőt törvény büntette, ja, és válni sem lehetett. Az elmúlt 70 évben azért szerencsére fejlődött a társadalom, és javult az olasz nők helyzete. Alább a 10 legfontosabb törvény, amely a nők jogait vitte előrébb.

Risultati immagini per donne italiane

1) Az aktív és passzív szavazati jogról (1945 és 1946)

Erről egy hosszabb bejegyzést is találtok itt.

2) A közalkalmazottként való munka lehetősége (1963)

1947-ben kezdett el az alkotmányozó parlament arról gondolkozni, hogy a nők is lehetnének-e bírók. Hogy lássuk, honnan indultak, íme egy képviselő, Antonio Romano felszólalása ezügyben:

“A nő maradjon a ház királynője, hiszen minél inkább eltávolodik tőle, annál inkább szétesik a család. Minden tiszteletem a nők szellemi képességeié, de nem gondolom, hogy nem alkalmas a bíráskodás nehéz művészetére. Ehhez nagy kiegyensúlyozottság kell, és a nőknél ez fiziológiai okok miatt nincsen mindig meg. Az a véleményem, hogy a nőknek otthon a helyük.”

1963-ban a 66 sz. törvénnyel nyílik meg a nők előtt az út a köznek dolgozni (ai pubblici uffici ed alle professioni). Természetesen a versenyvizsga rendszerében, amelyet első alkalommal 5647 résztvevőből csak 8-nak sikerült teljesítenie (0,14%). (A versenyvizsgáról érintőlegesen írtam a tanárok helyzetéről szóló bejegyzésben)

Ma 8678 bíróból több mint 4000 nő, kb. 46%. A versenyvizsgákat általában nagyobb számban nyerik a nők, mint a férfiak.

3) Válás (1970)

Azaz egészen 1970-ig nem volt lehetséges válni. A törvény által bevezetett válási eljárás 5 évig tartott, ezt csökkentették 3-ra 1987-ben.
Amikor 1970-ben törvényt hoztak a válásról, a kereszténydemokraták (és az egyház) aktívan tiltakoztak ellene. Emiatt 1974-ben népszavazást is tartottak a kérdésről, amelyben a válás mellett szavazók győztek.

A válás után a pénzkereső félnek továbbra is el kellett tartani a pénzkereső tevékenységet nem végző felet (a nőket), emiatt továbbra sem volt egyszerű a válás, illetve olyan szempontból mégis a nőket védő intézkedés volt, hogy elismerte az otthon végzett fizetetlen munka értékét és válás esetén forintosította (azaz lírásította) azt.

4) A családjog reformja (1975)

Ez a törvény mondja ki a házasfelek közötti egyenlőséget a törvény előtt (azelőtt a férfi rendelkezett minden joggal maga és felesége felett). Ezzel együtt az apa teljeskörű hatalmát megosztotta a két szülő között (ezt ma szülői felelősségnek hívják – “responsabilità genitoriale”). Rendelkezett arról, hogy a házaspárok eldönthetik vagyonmegosztással vagy külön vagyonnal szeretnének a házasságukban élni. És módosította a válás szabályait is (hogy pl. a férfi félrelépése is oka lehet a válásnak). Egyben ez a törvény engedte le a nagykorúság korhatárát 21-ről 18 éves korra.

5) Abortusz (1978)

A híres 194-es törvény tette lehetővé a nem kíván terhesség megszakítását.

6) Becsületgyilkosság és a “helyrehozó házasság” eltörlése (1981)

A ’80-as évekig becsületbeli ügyből kifolyólag elkövetett gyilkosságot nem büntette szigorúan a törvény. Ez elsősorban szerelmi, megcsalási és egyéb családi “sértések” esetére vonatkozott.  A gyakorlatban pl. csökkentették annak a férjnek (vagy feleségnek) a büntetését, aki megcsalás miatt ölte meg a házastársát, vagy “paráznaság” miatt gyerekét, testvérét.

Ugyanebben az évben eltörlik végre a “helyrehozó házasságot” is, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy ha egy férfi megerőszakolt egy nőt, akkor ha utána el is vette feleségül, elkerülte a büntetését (horror!).

Forrás.

Kultúra

75 éves az olasz nők szavazati joga

1945. január 30. – a Minisztertanács megszavazza az olasz nők szavazati jogát, amely azonban nem vonatkozott a 21 évesnél fiatalabbakra és a “nyilvánosházakon kívül dolgozó” prostituáltakra.

A 2. világháborúból éppen ocsúdó és még nagyon monarchikus szemléletű Olaszországban vagyunk, Európában (és persze a világon) még nem sok olyan ország van, ahol a nők szavazhatnak. Ezt a modern és előremutató döntést Togliatti (a Kommunista Párt képviselője) és De Gasperi (a Kereszténydemokrata Párt képviselője) indítványára hozza meg a Minisztertanács.

Egy évvel később kiterjesztik ezt a jogot, és a nők nemcsak választók (aktív szavazati jog), hanem választhatók is lesznek (passzív szavazati jog).

cittadine

Előzmények

Nem 1945-ben kezdődött ez a történet, hiszen 1919-ben a Fasci di Combattimento (Mussolini által alapított fasiszta párt) a San Sepolcro-i Programban már említi, hogy a nőkre is ki kellene terjeszteni a szavazati jogot. Mussolini maga már gondolkozott arról, hogy megteszi, első ként az adminisztratív (helyi) választásokra vonatkozóan (első lépésben azért csak erre, mert így kevesebben kifogásolnák, mintha egyben a politikai választásokra is szólna a jog). De aztán Mussolini idejében ebből nem lett semmi, csak egy általános (férfi) szavazati jog-reform 1928-ban.

Később, 1943-ban a Kommunista Párt megalapította a Gruppi di Difesa della Donna e per l’Assistenza ai Volontari della Libertà csoportokat (Nők védelme és a szabadság önkénteseinek segítése csoportok). Ezek tagjai olyan nők voltak, akik a háború ellen tüntettek, a nehéz helyzetben lévő családokat és a partizánokat segítették.

1944-ben Rómában megalakult az Olasz Nők Egyesülete (Unione Donne Italiane), amelybe beszervezték ezeket a védelmi csoportokat is, és amelyből később kinőtt az Olasz Nőközpont (Centro Italiano Femminile).

Érdekes, hogy mindezeket a tömörüléseket mindkét politikai oldalról támogatták, mind a kommunisták, mind a vallásos jobboldalt képviselő kereszténydemokraták, talán ezért is sikerült a törvény keresztülvinni.

A nőszervezetek természetesen támogatták később a Togliatti-De Gaspeti törvényjavaslatot, amely aztán Bonomi törvényként lett ismert (ő volt a minisztertanács elnökeként az aláíró). 

A január 30-ai aláírást követően február 1-jei dátummal kelt törvény (decreto legislativo luogotenenziale n. 23) adta meg formálisan is a jogot.

Szintén érdekes, hogy a papság is nyitott volt a szavazati jog megadására – ’45 októberében XII Pius pápa is ebben az értelemben nyilatkozott. 

Az első fázisban tehát még csak aktív választási jogot kaptak a nők (szavazhattak), majd egy évvel később lettek választhatók (ha legalább 25 évesek voltak).

Az első helyhatósági választások, ahol a nők is szavazhattak 1946. márciusában voltak, az első politikai választások 1946. június 2-án. Ez a nagyon híres választás, ahol a egyrészt megválasztották a fasiszta rendszer utáni alkotmányozó többséget, illetve eldőlt (nagyon minimális különbséggel), hogy Olaszország monarchia vagy köztársaság legyen 

Az alkotmányozó parlamentbe 1946-ban 21 nő került be.

 

Érdekesség

1946. jún. 2-án a Corriere della Sera egy újságcikkben azt kérte a nőktől, hogy rúzs nélkül menjenek választani, ugyanis amikor a boríték zárásához megnyalták a papírt, maradhatott volna olyan nyom, amiből beazonosíthatól lehettek volna. Márpedig a szavazatot zárt borítékban kell leadni, amin semmilyen megkülönböztető jel nem szabad, hogy maradjon.

Forrás itt.

Kultúra

Gianni Rodari

Emlékezzünk meg az olasz gyermekirodalom egyik legnagyobb szerzőjéről, Gianni Rodari-ról, annak szomorú apropóján is, hogy éppen ma hagyott itt minket, az egyik legnagyobb magyar gyermekpszichológus, -pedagógus, Vekerdy Tamás.

Gianni Rodari  (eredeti nevén Giovanni Rodari, Omegna 1920. okt. 23-Róma, 1980. ápr. 14.) író, pedagógus, újságíró és költő volt. Gyermekirodalomra specializálódott, olaszként egyedül nyerte el a Hans Christian Andersen díjat 1970-ben. A képzelet grammatikája: bevezetés a gyermeki történetalkotás művészetébe (Grammatica della fantasia, 1973) című fő művének köszönhetően a történetmesélés egyik legnagyobb teoretikusaként tartják számon. 

Apja korai halála miatt északra költöző anyja 11 évesen egy katolikus szemináriumba adta Sevesoban, de mivel hamar kiderült, hogy nem az a fiú útja, 1934-ben tanítóképzőbe íratja. Azt elvégezvén magántanító lett egy Németországból ide menekült zsidó család gyerekei mellett, majd nem sokkal később belekezdett egy nyelvi fakultásba, amit elég hamar ott is hagyott. Ezután iskolákban tanított, ahol rájött, hogy akkor szórakoztató az iskola, ha a gyerekek használhatják a képzelőerejüket.

A 2. világháború alatt illegalitásba vonul, és belép az olasz Komunista Pártba. Az ország felszabadulása után újságírói karrierbe kezd. Közben álnéven néhány népi legendát és mesét publikál. 1947-től a milánói L’Unitá lapban a Domenica dei piccoli (gyerekek vasárnapja) rovatot vezeti.

1950-ben Rómába költözik, ahol a Pioniere című gyerekújságot készíti. 1951-ben a Vatikán kiközösíti, mert megírja a Il manuale del Pioniere című pedagógiai könyvét.

1953-ban megalapítja az Avanguardia című újságot, az olasz kommunista ifjúság lapját.

Innentől kezdve rengeteg újságnak bedolgozik, mindig gyerekkekkel kapcsolatos témákban, rubrikákban. Majd 1968-től több könyvet is publikál.

Magyarul megjelent könyvei: 

  • Il romanzo di Cipollino (1951) – Hagymácska története (1956)
  • Gelsomino nel paese dei bugiardi (1958) – Jácint úrfi a füllentők birodalmában (1963)
  • Favole al telefono (1962) – Halló, itt apu mesél! (1966)
  • La torta in cielo (1965) – Torta az égen (1972)
  • Gip nel televisore (1968) – Beleestem a tévébe (1976)
  • Meséld te a végét – Tante storie per giocare
  • La Grammatica della Fantasia; introduzione all’arte di inventare storie (1973) – A képzelet grammatikája: bevezetés a gyermeki történetalkotás művészetébe (2001)

Életműve hozzájárult az olasz gyermekirodalom megújításához, és sok más országban is sikeres volt. A Szovjetunióban rajzfilmet készítettek Cipollino (Hagymácska) című művéből, Olaszországban pedig a La freccia azzurra (Kék nyíl) című könyvéből.

 

100 Gianni Rodari

Jövőre, születésének 100. évfordulójára egy 100 programból álló sorozattal emlékeznek meg róla. Az egy éven át tartó programok 2019. október 23-án indulnak.

A “100 Gianni Rodari” programja itt található: https://100giannirodari.com/

Kultúra

Az olaszok genetikai változatosságáról

Tudjátok, vannak a filmekben – meg a mi képzeletünkben – azok a “tipikus olaszok”: fekete fürtös haj, világító szem, nem túl magas, inkább filigán termet (férfi) és sötét haj, szem és bőr, apró termet, homokóra alak (nő). Olyan álmodoznivaló típusok, nem?

Aztán leszáll a repülőd egy random városban Olaszországban, és ezekből a típusokból pont egyet sem látsz, vagy csak nagyon hosszas keresés után… minket átvágtak! :)))

Risultati immagini per diversità genetica italiani

Át bizony, hiszen a valóság ennél sokkal, de sokkal változatosabb.

Ahogy egy, a Pisai, Bolognai, Cagliari és Római Egyetem által összedobott kutatás is megállapította, a genetikai változatosság igencsak nagy errefelé, Európában a legnagyobb (ha az olasz születésű népességet nézzük).

Az anya által átadott genetikai jellegzetességek tekintetében (DNS szinten) akár 30 szorosa is lehet a genetikai változatosság, mint a legkevésbé kevert népességű európai országokban (és hivatalosan idesorolják Portugáliát és Magyarországot is). A különbségek ráadásul nem az észak-déli tengely mentén jelennek meg, hanem gyakorlatilag mindenhol kimutathatóak, akár a szigeteken is.

Journal of Anthropological Sciences-ben megjelent kutatás 57 közösséget vizsgált a városlakóktól a szigetlakókig (pl. Grecanici, Arbereshe délen és Ladini, Cimbri az Alpok keleti részén).

Az olasz népesség nagy diverzitása több okra vezethető vissza, kezdve a prehisztorikus eredettől, a gyakori és számos ókori és  középkori népvándorlásig, amely a germán népektől a közép-európaiakon át a mediterráneumban jellemző típusokig (akár arabok) szinte mindent felölel.

Hiszen éltek itt – még a rómaiak előtt – az italikus populációk (etruszk, ligúr, euganei, reti, camuni, sicani, szárdok, umbrok), aztán a Magna Grecia idején ógörög népek, majd jártak erre frankok, lombardok, gótok, bizánciak és arabok… meg még sokan mások.

Az olasz nép ennek a nagyon gazdag mozaiknak eredménye.

A kutatás vizsgálta az Appeninek egyes részein zárványként (genetikailag és nyelvileg is) megmaradt csoportokat is, és érdekes adatokat talált – pl. hogy az Alpi Apuane-n lakókban genetikailag kimutathatóak a ligúr törzsek hagyatéka (és itt. ie. 100 körülről beszélünk).

Ahogy az egyik kutató elmondta: “a mi célunk az, hogy a tudományos és kulturális bizonyítékokból kiindulva – amely két aspektust sosem lehet egymástól elválasztani – hassunk a mindennapjainkra, pl. arra, hogy hogyan kezeljük a faji különbözőséget. Ahelyett, hogy nemi, bőrszínbeli, származásbeli különbségekkel megbélyegzünk másokat, inkább azon gondolkozzunk, hogy milyen gazdagságot hozott ez az országnak.  Az olasz nép éppen hogy a nagy keveredésnek hála volt képes kiemelkedő dolgokra. Ezzel együtt még közülünk is kevesen tudják, hogy ma a törvény 12 nyelvi kisebbséget ismer el, és ezek közül legtöbben a középkorban érkeztek az ország területére, pl. albán és horvát eredettel.”

Akinek kedve a van a teljes tanulmányhoz, innen töltheti le.

Kultúra

Az első nő, aki diplomát szerzett

Az első nő a világon, aki diplomát szerzett, olasz volt, Elena Cornaro Piscopia.

1646-ban egy gazdag velencei családban megszületik Elena Cornaro Piscopia. A család a távolkeleti kereskedelemből gazdagodott meg, olyannyira, hogy dózséket és püspököket is adott a városnak. A Cornaro családnak ismert, fontos barátai vannak, Elena nagymamája pl. Galileivel volt barátságban. A családi közeg tehát különösen inspiráló, és a kis Elena hamar érdeklődni kezt a tanulás iránt. Szerencsére a a családi könyvtár igen gazdag, köszönhetően a különc apának, aki Elena közrendű anyját csak azután vette el, hogy megszületett a kislány (7 testvérből az 5.), és megfogadta, hogy lány létére is taníttatni fogja.

Az apa ezt a fogadalmát be is tartja, Elena a latintól a zenéig sokmindent tanul, és hamar kiderül, hogy eszes, amivel megerősíti apját abban a szándékában, hogy tovább is tanítassa őt. Jöhet a francia, görög, héber, spanyol, matematika, asztronómia, az akkoriban fontos “tantárgyak”, és persze a zene. A kedves és szép lányhoz egy idő után a kérők is bejelentkeznek, de Elena érzi, hogy nem a házasság az ő útja. Belép a bencés rendbe, de sikerül elkerülnie, hogy zárdába menjen, és otthon tovább folytatja a tanulmányait.

Az apja nemcsak hogy elfogadja ezt a kívánságát, hanem (a család presztízsét is emelendő) egyenesen bátorítja, hogy a Padovai Egyetemre (akkoriban Studio di Padova néven ismerték) kérvényt nyújtson be, hogy ott diplomázhasson teológiából. A professzorok támogatják, viszont az érsek és az egyetemi kancellár ellenzi, mondván, hogy nőként oda nem való, csak nevetségessé teszi az egész intézményt a világ előtt.

Elena apja hosszú levelezésbe kezd az érsekkel, melynek végén arra a kompromisszumra jutnak, hogy Elena diplomázhat filozófiából –  teológiából nem -, viszont soha nem gyakorolhatja a tanítói szakmát.

Elena 1678. június 25-én diplomázik, a székesegyház Szűzmária kápolnájában. Rengeteg kíváncsi követi a szertartást, de az érsek hiányzik a tömegből. Elena sikere még nem nyitja meg az utat a nők előtt, nem sokkal ezután Carla Gabriella Patin is kérelmezi, hogy filozófiából diplomázhasson, de elutasítják. Érdekes, hogy ezt Elena apja is ellenzi, mert szeretné lánya diplomájának presztízsét megőrizni.

Elena Padovába költözik, és ott folytatja tanulmányait, de sajnos 38 éves korában meghal.

Szimbólum lesz, de utána még sokat kell várni a következő nőre, aki diplomázhat: 1732-ben a bolognai Laura Bassi fizikából tesz sikeres vizsgát.

Forrás itt.

Infrastruktúra, Kultúra

Maffia – az eredet

Illetve olaszul inkább mafia-ról fogok néhány bejegyzést írni a napokban.

Kezdjük az eredettel. A szó etimológiája bizonytalan, néhányan az arab maḥias (millanteria – htvenkedés, dicsekvés) szót, mások a toszkán maffia (miseria -nyomor) szót sejtik mögötte, egy folklórtudós (Pitré) viszont egy szicíliai argó szóból eredezteti, amely szépség/bátorságot jelent.

A maffia első fontosabb említése 1837-ben egy szicíliai dokumentumban található (Regno delle due Sicilie Pietro Calà Ulloa), aki az alábbiakat írta a jelenségről:

«Ci sono in molti paesi delle fratellanze, specie di sette che diconsi partiti, senza riunione, senza altro legame che quello della dipendenza da un capo, che qui è un possidente, là un arciprete. Una cassa comune sovviene ai bisogni, ora di fare esonerare un funzionario, ora di conquistarlo, ora di proteggerlo, ora d’incolpare un innocente… Molti alti magistrati coprono queste fratellanze di una protezione impenetrabile”.[6]»

“Sok faluban van afféle testvériség, amolyan szekta létezik, amelyet csak a vezetőtől való függés tart össze, aki lehet földtulajdonos vagy akár egy főpap is. Közös kasszájukból fedezik a költségeket, ami lehet egy ügyintéző felmentése, vagy lefizetése, védelemnyújtás, ártatlanok megvádolása… Sok magasrangú bíró védelmezi ezeket az áthatolhatatlan testvériségeket. ” 

Általában azt mondhatjuk, hogy az 1800-as évek közepén született a maffia. Hogy mi volt az eredete, arra több elmélet is van:

Az első elmélet

A szicíliai társadalomnak három főbb rétege volt: a nagybirtokosok, a napszámosok, és a kettő között valahol a massaro-k – a nagybirtokosok felfegyverzett őrzői, akik a napszámosokat terrorizálták, alkalmilag a brigantikkal (csavargók) összefogva, és akik egyfajta önbíráskodási rendszert működtettek.

A tolvajok, brigantik, lázadók ambivalens viszonyban voltak a massari-kkal, hol összefogtak, hol egymás ellen mentek.

A napszámosok szolgálták a massari-kat is, és alkalmilag lehetséges szövetségest láttak bennük a nagybirtokosok ellen – ez utóbbiak viszont használták a massari-kat, bár féltek tőlük, megvetették őket, de a napszámosok lehetséges lázadása ellen mégis jónak találták a szolgáltatásaikat.

Egy másik elmélet szerint a maffia a “szicíliai  forradalom” egyik oldalágából született. 

Francesco Bentivegna földbirtokos pártjából, amely 1848-ban Palermoban egy maroknyi felkelővel a hatalmon levő (francia) Bourbon család ellen lázadt.

 

A maffia lassanként ellenőrzése alá vonta a vidéket, a közlekedést, a bányászatot, a városi bűnözést, a bíróságokat, a rendőrséget, az egyéb hatalmi ágakat. A maffiózók egyben vállalkozók, adóbehajtók is lettek – mivel a megtermelt javakból levették a részüket. 

Hogy ez hogy történt, arra az 1864-ben, a moderált baloldal szenátora, Nicolò Turrisi által publikált mű már megkísérelt magyarázatot adni. (Cenni sullo stato della sicurezza pubblica in Sicilia).

Felkelés a Bourbonok ellen

Turrisi elmeséli, hogy 1848-ban és 1860-ban is a tolvajok öreg szektája, a vidéki őrök, a massari-kként élő/dolgozó fiatalok, és a palermói csempészek  felfegyverkeztek. Majd megtörténik a Risorgimento egyik kiemelt eseménye: Garibaldi és 1000 önkéntese megérkezik Szicíliába, hogy a Bourbon hatalom elleni felkelést megtámogassa, és ez olyan jól sikerül, hogy hirtelen igazgató hatalom nélkül marad a sziget.  Így a rendet sem tudják helyreállítani, és ebben a közigazgatási űrben megerősödnek a felfegyverzett, félig bandita csoportok.

Partenza da Quarto.jpg Spedizione dei mille

Két évvel később maga Turrisi hívja mafia-nak ezt a szektát, mikor a felkelésről szervezett parlamenti bizottság előtti meghallgatáson tanuskodik.

Azt mondja, hogy “ezek a felfegyverzett férfiak magukat a birtokosok őrzőinek adják ki, őrzik a nagytulajdont, amely viszont őket védelmezi, de ők ettől függetlenül bűnözők maradnak. A mafiat azok az urak védik, akik használták őket 1848-ban. És ezzel a kör bezárul.”

Információk innen.

Innen is.

Kultúra

Rita Levi-Montalcini

Az olasz tudományos élet fontos szereplője, 1986-ban az orvosi Nobel-díj elnyerője, Rita Levi-Montalcini (Torino, 1909. ápr. 22. – Róma, 2012. dec. 30.) neurológus, akadémikus, szenátor fordulatos életéről írok néhány sort.

Szefárd zsidó családban született, matematikus-mérnök apától és festő anyától. Bátyja szobrász-építész, ikertestvére festő lett, támogató és intellektuális családban nőttek fel.

1930-ban beiratkozott a Torinói Egyetem orvoskarára, ahol a két későbbi Nobel-díjas Salvador Luria és Renato Dulbecco egyetemi társa volt.

1938-ban Belgiumba emigrált a zsidótörvények elöl, ahol a Brüsszeli Egyetemen folytatta tevékenységét. Majd amikor a németek elfoglalták Belgiumot, Dél-Olaszország felé indultak, és végül Firenzében bújkálva vészelték át a holocaust időszakát.

A háború után visszatért Torinóba, és berendezte az első kezdetleges laboratóriumát. A kezdetektől az idegrendszer érdekelte, a neuronokat tanulmányozta.

1947-től 1977-ig az USA-ban élt, kutatásai alapvető fontosságúak voltak a rák, az Alzheimer és a Parkinson kórok tanulmányozásában. Egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége mellett Olaszországban is aktív maradt: egy, az olasz Nemzeti Kutatási Tanács (Consiglio Nazionale delle Ricerche) által alapított kutatóközpont (Centro di Ricerche di Neurobiologia) vezetője is volt Rómában 1961 és 1969 között.

1969-től 1979-ig a Sejtbiológia Laboratórium vezetője volt, és még utána is 10 éven át együttműködött vele (mikor a kora miatt már nem maradhatott tovább a vezetője).

Az olasz Szklerózis Multiplex Egyesület elnöke is volt, mert ezt a témát is folyamatosan kutatta Amerikában és Olaszországban.

1989-95 között a CNR neurobiológiai intézetében szuperszakértőként dolgozott.

90 éves korára gyakorlatilag megvakult, de haláláig aktív maradt.

Civil és politikai szerepvállalása

A ’70-es évek elején a Movimento di Liberazione Femminile (női felszabadítási mozgalom) tevékenységében is részt vett, kiállva az abortuszt szabályozó törvény követelése mellett. Mindig szabadgondolkozónak vallotta magát, amit saját elmondása szerint családjából hozott magával.

Olasz és nemzetközi politikai szerepvállalása is jelentős volt a baloldalon, Prodi 2. kormányát is támogatta.

Ateistának vallotta magát, de mindig támogatta a római zsidó közösséget.

Kultúra

Új kiállítás Firenzében

Nemrég nyitott, és a tervek szerint csak 2019. tavaszáig tart nyitva egy modern művészeti kiállítás Firenze belvárosában.

A tárlat Palazzo Bartolini Salimbeni- ben van, amely maga fontos építészeti emlék, Baccio d’Agnolo munkája, és a piazza Santa Trinita  és a via Tornabuoni között található.

Risultati immagini per palazzo salimbeni firenze

Roberto Casamonti (nemzetközí hírű műgyűjtő) gyűjteményéről van szó, alapvetőan a 20. századi művekkel. Két nagyobb részre oszlik a kiállítás is: az 1900-1960-ig terjedő időszakban, és az 1960 után készült művekre.  Most tavaszig a gyűjtemény első része lesz megtekinthető.

Fattori, Boldini, Balla, Viani, Sironi, Severini, Marini, Morandi, de Chirico, Savinio, Prampolini, Casorati, Magnelli, Licini, Picasso, Leger, Soutine, Klee, Chagall, Ernst, Kandinsky, Hartung, Fautrier, Matta, Lam, Dorazio, Accardi, Afro, Vedova, Capogrossi, Burri, Klein, Fontana, Castellani, Manzoni, Lo Savio művei láthatóak 5 hatalmas teremben.

A belépő 10 euró (6-18 éves gyerekeknek, szervezett csoportoknak 8euró /fő).

Infó: www.collezionecasamonti.com

Nyitvatartás: szerdától vasárnapig 11.30 – 19.00.

 

Kultúra

Firenze romana – avagy a botcsinálta etimológus, aki vagyok :)

Szombaton egy tematikus idegenvezetésen voltunk Firenzében, ahol sok érdekes dolgot megtudtunk a római kori Florentia-ról régész végzettségű idegenvezetőnktől.

Néhány éve tárták fel a római színház romjait a Palazzo Vecchio alatt, és nemrégiben egy részét meg is nyitották a nagyközönség előtt.

Elképesztő tudni, hogy a Piazza della Signoria-n hány réteg történelem felett sétálgatunk, miközben a magában is remekmű Palazzo Vecchio-t csodáljuk. Hiszen a római korból megmaradt épületekre (és azok egy részének széthordásával szerzett téglából) építették fel a középkori épületeket, majd erre később a Palazzo Vecchio-t.

A Palazzo Vecchio múzeumkomplexumában van lehetőség csak a földalatti részeket megnézni (4 euró/fő), és két dolog miatt érdemes is: az egyik a teatrum viszonylag nagy részeinek meglátogatása – annyira sok része megmaradt, hogy egészen egyértelműen látható a struktúrája. A másik az a metszet, ahol a három kor egymásra épült rétegeit tisztán meg lehet különböztetni – a római teátrumrészletre ráépült középkori falat, és a középkori kapun belépve az udvari kutat, miközben a Palazzo Vecchio alatt állunk.

A teatrum a római város egyik sarkában volt, elég impozáns méretekkel: 100 m hosszú, és 35 m széles volt fénykorában. Íme a rekonstrukció:

Risultati immagini per firenze romana
A kettes számtól jobbra volt a félkör alakú színház, maga a kettes nagyjából a mai Piazza della Signoria-nak felel meg.
Risultati immagini per firenze romana
Rekonstrukció – jobbra a nagy kerek épület az amfiteátrum (ezt ma a Via Torta íve őrzi), balra mögötte a félkör alakú színház.

A színház az ie. 1. században épülhetett, és legalább 5000 embert képes volt befogadni (egyes kutatók szerint akár 15 000-et is, de ez enyhe túlzásnak tűnik, annak fényében különösen, hogy a városnak 10 000 lakosa volt összesen).

Az i.sz 5-6 századtól nem használták már színházként, így egyes részei leomolhattak, másokat elhordtak az éppen folyó építkezésekhez. A longobárd időszakban a város védelmi vonalába illleszkedett, majd a késő középkorban a celláit börtönként használták (a 13. századig). Majd ezután ráépültek a Palazzo Vecchio különböző fázisokban felhúzott részei, így teljesen feledésbe merült.

Az első ásatások 1876-ban kezdődtek, amikor a szomszédos Via de’ Gondi-ban építkeztek, Egy rövid munkát kivéve 1935-ben, az érdemi feltárás 2006-2007-ben volt, de csak 2014-2015-re lett készen a közönségnek is megnyitott útvonal.

És hogy az etimológiai útvesztőkről is essen végre szó, történt, hogy az idegenvezető többször említette a vomitorium szót. Én ugye két neolatin nyelvszakot elvégeztem, azaz tanultam nem kevés latint, romanisztikát, etimológiát. De még enélkül is adja magát, hogy a szónak köze van a vomitare igéhez (=hányni – még angolul is to vomit, gondolom latinból, valószínűleg francia közvetítéssel átvéve). Tehát vomitorium itt, vomitorium ott, magamban gondoltam is, hogy ezek a rómaiak nem nagyon lacafacáztak, ahogy volt sok latrina, nyilván volt egy csomó hányóhely is.

Na de ennyi? És a teatrum közepén? Csak rákérdezek, hogy ezt most akkor hogy gondolták…

Kiderült, hogy a vomitarium az a nagy ókori római épületeknél (amfiteátrumok, teátrumok) az a folyosó, amin viszonylag rövid idő alatt rengeteg embert ki lehet üríteni (mondjuk az előadás végeztével, vagy valami probléma esetén). Azaz valószínűleg a vomitare jön abból a vomitorium-ból, ami gyors és könnyen kiürítést jelent.

🙂

Kiegészítés (köszi Ágostonnak):

Misinterpretation of the term 

A vomitorium at the Roman amphitheatre in Trier

There is a common misconception that ancient Romans designated spaces called vomitoria for the purpose of actual vomiting, as part of a binge and purge cycle.[4] According to Cicero, Julius Caesar once escaped an assassination attempt because he felt ill after dinner. Instead of going to the latrine, where his assassins were waiting for him, he went to his bedroom and avoided assassination.[5] This may be the origin of the misconception. The actual term vomitorium does not appear until the 4th century CE, about 400 years after Caesar and Cicero.”

Forrás wikipedia.