Kultúra

Medici Katalin öröksége a francia konyhában

Az olaszok és franciák között évszázadok óta megy a rivalizállás, és hát van is min: mindketten sok és jó bort, sok és jó sajtot termelnek, egyes mediterrán helyeket ide-oda passzolgattak az évszázadok során (Nizza, hogy ne menjünk messzebb), és a gasztronómiában is letettek az asztalra ezt-azt. A mai poszt éppen arról szól, mik azok a “tipikus francia” ételek, amelyek valójában olasz, sőt, toszkán eredetűek.

A sztori középpontjában Medici Katalin

Caterina Maria Romula de’ Medici 1519-ben született Lorenzo di Piero de’ Medici (Urbino hercege) és Maddalena de la tour d’Auvergne nászából. Anyja belehalt a gyermekágyi lázba, és rá néhány napra apját is elvesztette. Nagyanyja, Alfonsina Orsini nevelte fel, majd annak halála után az éppen pápának kinevezett Medici sarj, Giulio de’ Medici vette magához. VII. Kelemen pápa (pápaként ezen a néven ismerjük) megegyezett a francia királlyal, I. Valois Ferenccel, hogy az akkor 14 éves Katalint másodszülöttjéhez, Henrikhez, Orléans hercegéhez (a későbbi II. Henrik) adja feleségül.

1533-ban Marseille-ben megülték az esküvőt, és Katalin az egész udvarával átköltözött Párizsba. Katalin mindig is szerette az ételeket, szeretett enni, így az udvartartásában három mugelloi szakácsot is magával vitt Franciaországba (Mugello Firenzétől északra található, a Medici család származási helye).

Caterina e Maria dei Medici furono entrambe Regine di Francia
Medici Katalin

Ekkoriban a francia konyha nem volt különösképpen rafinált, így Katalin fogadásai hamar népszerűek lettek, és a toszkán konyha fogásai sikert arattak.

Mely ételekről van szó?

  • hagymaleves – amit ma francia fogásnak tartunk
  • cibreo – franciául civet, egyfajta húsos ragu
  • la salsa colla (ragadós szósz), későbbi ismertebb nevén a besamel mártás – nevét Louis Béchameil-ről kapta, aki az 160-as években kicsit modernizálta, átdolgozta a receptet
  • a narancsos kacsa
  • crespelle, azaz palacsinta
  • fagylalt /gelato
  • gyümölcs szorbék
  • zabaione lait de poule
Best Bechamel Sauce Recipe - How To Make Bechamel Sauce
Ricetta Crespelle farcite con spinaci e toma - Donna Moderna

Alapanyagok, amit Katalin honosított meg Franciaországban:

  • olívaolaj (a déli területek egy részét lefedő Provence még épp hogy csatlakozott a francia királysághoz 1481-ben)
  • spenót
  • fejtett bab
  • borsó
  • articsóka
  • tészta (maccheroni, tagliatelle, lasagne).

Így aztán sok ma franciaként ismert ételnek toszkán az eredete.

És még egy dolgot magával vitt Katalin Firenzéből, a liliomot, ami a Medici család szimbóluma volt, majd a francia királyoké lett.

Medici Katalin címere a liliommal

És hát még nem esett szó a reneszánszról, kultóráról és szokásokról, amit Katalin magával vitt Párizsba – ez egy következő bejegyzés témája lesz.

Cikk az ételekről itt.

Kultúra

Garibaldi, a kalandor

Az előző rész itt található.

Garibaldi tehát 14 évnyi igen sűrű dél-amerikai élet után visszatért Európába.

1848-ban itt Európában is éppen elég nagy felfordulás volt, különféle felkelések, Piemontban is az osztrákok elleni függetlenségi háború dúlt, amelybe ő is beszállt, bár nem egészen értett egyet sem a királlyal, sem Mazzinival.

Mivel reumától szendvedett, Rietibe vnult vissza, és ha már ott volt, a Római Köztársaságot fenyegető francia csapatok ellen is harcolt. A dolgok rosszul alakultak, így a csapataival menekülni kényszerült San Marino felé, az éppen ismét gyereket váró Anita követte őt, de az úton egy nem azonosított betegség következtében elhunyt. Mivel Garibaldi éppen menekülőben volt, nem tudta megfelelően eltemetni sem, ezért később sokan támadták. Garibaldit letartóztatták, de a későbbi eljárás folyamán felmentették.

Innentől hosszú utazások következtek 1849-tól 1854-ig (Gibraltár, Tanger, Marokkó, New York, Karib szigetek, Kína, Fülöp szigetek, Ausztrália, Boston).

1954-ben Itáliába visszatérvén Caprera szigetén egy gazdaságot alakított ki harminc társával együtt, de nem maradt távol a politikától, folyamatosan kapcsolatot tartott a kor politikusaival, és részt vett a második függetlenségi háborúban. Később visszatért a hajóra is, kapitányként Itália több részén megfordult, harcolt.

Legismertebb akciója a Spedizione dei Mille – az ezrek expedíciója, amely az olasz Risorgimento egyik legfontosabb eseménye is egyben. 1860-ban kb. ezer önkéntes Garibaldi vezetésével a május 5-ről 6-ra virradó éjjel partraszállt Szicíliában, melyet Bourbon uralkodócsalád uralt. Az expedíció célja a szigeten kirobbant felkelések megtámogatása, hogy a francia származású Bourbonokat elűzzék. Május 11-én Marsalaban is partra szálltak, és kezdett összeállni egy egységesebb haderő, amellyel a Két Szícilia királyságát meghódították és az egyesülőfélben levő Olasz Királysághoz csatolták.

Az expedícióban részt vett Tüköry Lajos is, aki 1860 júniusában ott halt meg, Garibaldi mondott beszédet a temetésén. Mindketten szabadkőművesek voltak.

Ezután Garibaldi még számos helyen harcolt, elképesztően gazdag és mozgalmas élete volt.

És hogy ne unatkozzon, közben írt néhány regényt is a ’70-es években, 1880-ban ismét megházasodott, az akkor már 14 éve társa Francesca Armosino-t vette el, vele további három gyermekük született. 1882-ben halt meg Caprera szigetén.

Kultúra

Boldog születésnapot a 160 éves Olaszországnak – plusz Garibaldi, a kalandor

A covid és kapcsolódó problémák miatt kicsit háttérbe szorult ez a kerek szülinap, pedig annyi minden érdekeset lehet róla mesélni. A történeti, kronológiai eseménysort itt a wikin megtaláljátok, nem ismétlem meg. Hanem inkább mesélek Garibaldiról, aki egy igazi kalandor volt…

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5e/Giu...

Giuseppe Garibaldi 1807-ben Nizzában született, ami egy történelmi csikicsuki következtében abban az időszakban hol olasz, hol francia volt – Garibaldi születésekor épp francia. A család genovai eredetű, Giuseppe volt a második gyerek, aki tanulni bevésbé szeretett, mint mindenféle kalandokban résztvenni. Egyszer megpróbált megszökni otthonról, de Monaco-ban a papok feltartóztatták és visszavitették a családjához. Nizza 1814-ben visszakerült a Szárd királysághoz, Garibaldi pedig végül meggyőzte apját, hogy matróznak állhasson Genovában. A matrózfelvételi regiszter szerint a 14 éves Garibaldi 170 cm volt, ami akkoriban igen magasnak számított.

1821 és 1835 között hajózott, érdekes helyeken járt (orosz-török háborúban, az oszmán birodalomban) és érdekes emberekkel találkozott: Saint Simon (utópista szocialista ogndolkozó), Mazzini, Emile Barrault, és sok későbbi harcostársát is ott ismerte meg. A kor fontosabb szellemi áramlatait is hozták vitték, elképesztően érdekes közeg lehetett ez – Garibaldi többek között az olasz egyesítés gondolatát is ott ismerte meg. És mivel alkalmilag királyellenes beszédeket mondott, a titkosrendőrség is elkezdte őt figyelni. Amikor 1834-ben a piemonti királyságban felkelés készítettek elő, ő lemaradt a hajójáról, hogy részt vehessen benne, és bár a felkelés végül nem valósult meg, őt katonaszökevényként kezdék el üldözni. Így álnéven egy briganti hajóra szállt fel és miután a kolera miatt Tuniszban nem tudtak kikötni, Dél-Amerika felé indult.

Ott rögtön a Riograndei Köztársaság oldalán kezdett el tevékenykedni, hajóskapitányként harcokban is. Brazília után az uruguayi tengerészetbe lépett be, és részt vett a helyi polgárháborúban. 1839-ben találkozott Anita-val (Ana Maria de Jesus Ribeiro da Silva a teljes neve), aki csak 18 éves volt, de már házas, és akibe Garibaldi egyből beleszeretett. 1842-ben összeházasodtak, majd 1848-ban Anita – már három gyerekükkel együtt- Nizzaba utazott, ugyanabban az évben, mikor Garibaldi is hazatért.

Credit: De Agostini/Getty Images/DEA / A. DE GREGORIO

Folytatása itt van.

Kultúra

A mimóza mint nőnapi virág

Ahogy már minden Olaszország-rajongó tudja, errefelé mimózával köszöntik a nőket nőnapon.

A nőnap eredetéről több feltételezés van, az egyik hogy az 1908.- márc. 15-én a new yorki Cotton nevű üzemben bekövetkezett balesetben elhunyt többszáz nő emlékére kezdték el ünnepelni.

A mimóza, mint nőnapi ajándék, kimondottan olasz szokás, amelyet 1946-ban talált ki Teresa Masi, az olasz Nők Szövetségének (Unione Donne Italiane) vezetője. Olyan virágot akart ehhez az alkalomhoz rendelni, ami mindenhol megtalálható, és nem drága növény, így esett a választása az Olaszországban sok helyen szabadon növő mimózára.

És akkor essen szó a mimózatortáról is, ami közkedvelt édesség errefelé.

Torta mimosa all'ananas

Nem egy tradicionális édességről van szó, ahogy a tiramisú esetében sem. Rietiben született az ötvenes években Adelmo Renzi szakács ötletéből, aki a saját éttermében árulta. Egy ideig csak a helyiek élvezhették, de 1962-ben Adelmo egy sanremoi cukrászversenyre is benevezte, ahol elnyerte vele az első díjat. A nevezést azzal indokolta, hogy a virágok városának, Sanremonak dedikálja a mimózatortát. És mivel a torta finom is volt, sikert aratott.

A torta piskótatésztával készül, amelybe crema chantilly-t töltenek. A crema chantilly főzött vaníliakrém és felvert tejszínhab keveréke, nagyon könnyű és finom. A torta tetejére összemorzsolt piskótát szórnak, ettől lesz a mimózakinézete.

Ezt az alapreceptet persze lehet ragozni, szokták is: likőrrel meglocsolni a tortatésztát, gyűmölcsöt vagy akár csokidarabokat is tenni a krémbe – érdemes próbálgatni, nagyon finom így is, úgy is.

Cikk itt.

Kultúra

Az első olasz divatbemutató

70 éve, 1951. február 12-én szervezték meg Firenzében az első olasz divatbemutatót (sfilata di moda). Giovanni Battista Giorgini, egy firenzei külkereskedelmi iroda vezetője szervezte saját villájának báltermében, a via dei Serragli-n található Villa Torrigiani-ban. Egészen addig a franciák uralták a színteret, mindenki őket követte, ha a divatról volt szó.

Foto Archivio Giorgini

De Bista (a fenti úr beceneve) viszont úgy gondolta, elérkezett a pillanat, hogy amerikai üzletembereknek és néhány újságírónak megmutassa a firenzei Carosa, Fabiani, Simonetta, Schubert, Fontana, Veneziani, Noberasko, Marucelli, Emilio Pucci és Gallotti kreációit. A gyönyörű ruhákat a táncteremben fellállított kifutón mutatták be, és egyből hatalmas sikert arattak. Akkorát, hogy a francia újságok arról cikkeztek, hogy a firenzei divatbemutató megrengette a párizsi divatszalonok egyeduralmát.

Azt is mondhatjuk, hogy olasz divatipar ezen a napon állt saját lábra. És kezdett terjeszkedni: először az amerikai közönséget hódította meg a kézműves termékeivel, amelyek talán kevésbé voltak rafináltak, mint a francia termékek, de ugyanakkor sokkal hordhatóbbnak bizonyultak.

1952-ben, szintén Giorgini javaslatára a bemutatót áttették a Palazzo Pitti Sala Bianca / Fehér szalonjába. 1965-ig Giorgini vezette a bemutatókat, fontos divattervezőket fedezve fel évről évre (pl. Roberto Capucci).

A divatipar ma is fontos részét képezi az olasz GDP-nek: 2019-ben a divat- és kiegészítő ipar 98 milliárd eurónyi forgalmat bonyolított, ebből 30 milliárd volt a haszon, így nehéz alábecsülni a 70 évvel ezelőtti bemutató értékét.

Most februárban egyszerre ünnepelték a divatbemutató 70., és Giorgini halálának 50. évfordulóját. De már most ideköthetjük a Pitti Uomo jövőre esedékes 100. évfordulóját is, amelyre kiállítással és speciális kiadványokkal készül a város.

(A Pitti Uomo a minden évben Firenzében megtartott kelme- és ruházati szakvásár, amelyre a világ minden szegletéből érkeznek a kereskedők, hogy innen vigyék haza a legújabb férfidivatot).

Cikk itt.

Firenze, Kultúra

Oblate

A Biblioteca delle Oblate Firenzének egy nagyon látványos épülete, jelenleg közkönyvtárként működik, és (covidmentes időkben) mindig érdemes betérni akár egy kis olvasgatásra, akár egy kis ücsörgésre a loggian (turistaként és helyi lakosként is). Ahonnan nem mellesleg ez a kilátás fogad:

Biblioteca delle Oblate | Cultura

És a kávézó is nagyon kellemes hely:

Caffetteria delle Oblate

De most az Oblate eredeti funkciójáról szeretnék írni, az sem kevésbé érdekes.

Hiszen eredetileg ez az épület a világ első női kórháza volt, a későbbi Santa Maria Nuova “kórház” – ispotály – hospicium elődje. Folco Portinari alapította 1288-ban Monna Tessa javaslatára. Folco Portinari Firenze priorja volt, és annak a Beatricenek az apja, aki Dante múzsája lett. Monna Tessa Beatrice dajkája volt, a ferences harmadrend (világi rend) tagja, aki életét a betegek gondozásának szentelte, és az Oblate rendi nővérek (szerzetesi és ápolói értelemben vett) közösségét is megalapította.

Az Oblate épületében volt tehát egy női kórház, és egy Santa Maria (Szűz Máriának) szentelt templom. Ez utóbbi az oka annak, hogy amikor a férfiaknak szentelt kórház épületét is felhúzták a tér másik oldalán, azt Santa Maria Nuova-nak (Új Szűz Mária) nevezték el.

Amikor ez a Santa Maria Nuove felépült, akkor a női részleget is oda költöztették, így az eredeti épületben a szerzetesrend maradt, ennek tagjai egészen 1936-ig betegápolással foglalkoztak (ekkor költöztek át Careggibe – ahol jelenleg Firenze központi kórházkomplexuma található).

Az épületben most a könyvtáron kívül még két múzeum található: az Őskori múzeum és a Topográfiaia múzeum.

Az itt 2007-ben kialakított könyvtár Firenze egyik legfontosabb kulturális központja.

Unione Sindacale di Base. Coordinamento Provinciale di Firenze: Firenze:  Biblioteca Oblate 10 anni di precariato

Akit érdekel, egy nagyon jó kis kiadvány az Oblateről itt.

Kultúra

Minden út Rómába vezet – 2

A tegnapi bejegyzéshez néhány plusz érdekesség.

Érdekességek

A Via Appia eredetileg Capua városát kötötte össze Rómával ie. 190-től, ezt hosszabbították meg Brindisiig. Traianus császár egészen Bariig továbbvitte a nyomvonalát, ezt a részt Appia Traiana-nak hívják.

Via Aurelia nevét Aurelio Cotta cenzorról kapta (magas rangú római hivatalnok), aki ie. 241-ben felavatta. Az ie. 3. század közepén épült az út. Az Előzés című klasszikus olasz filmben a két szereplő Rómából indulva ezen az Aurelia-n megy végig (egy lancia Aurelia B24-es autóval) Castiglioncelloig.

All'asta Lancia Aurelia B24S Spider del 1955, nota per il film “Il sorpasso”  | Virgilio Motori

Az eredetileg Via Labicana-ként ismert (mert Labicum-ba menő) Via Casilina neve a legújabb. A név maga középkori, és Casilinum-ra utal (Capua kikötőjének latin neve)

A Via Cassia eredete valószínűleg etruszk és több helyen keresztezi a többi római utat. Valószínűleg Lucio Cassio Longino Ravilla konzul nevéből jön.

Via Flaminia ie. 220-tól létezik, nevét az építtető Caio Flaminio cenzorról kapta. Ez az út tette lehetővé az “ager Gallicus” nép leigázását, amely a mostani Rimini megye területén élt.

Római híd Riminiben 2020. nyarán

Az ókori Flaminia úton találjuk a Gola del Furlo szorost is, erről cikk itt.

Via Salaria neve az ókori sóutat jelentette, eredetileg a szabin nép építtette, hogy az Adriai tengerből kinyert sót eladja, majd a rómaiak magukévá tették.

Az ókori római utak a mai napig ott haladnak, ahol az ókorban (kivéve, ha valamilyen infrastrukturális fejlesztés miatt részben arrébb tolták valamelyiket).

Ahogy ma is, az ókorban is voltak pihenőhelyek

Ha az adott úton egy légió haladt, akkor minden este egy Castriumot épített, ahol a magával vitt dolgokat lerakhatta és az emberek megpihenhettek.

A többi utasnak Augustus idejében létesítettek pihenőhelyeket, ahol különféle szolgáltatásokat nyújtottak. A köztisztviselőknek külön fentartott alvóhelyek voltak, a mansiones, egymástól kb. egy napi járásra. A használatára jogosult köztisztviselőnek egy útlevél féle dokumentuma volt, amivel igazolhatta magát. A mansiones mellett a cauponae fogadta be az őket kisérő személyzetet.

Gyalog kb. 20 mérföldet tett meg egy átlagos utazó egy nap, míg. a postai szolgáltatást nyújtó staféták napi 50 mérföldet is legyűrtek. Két mansiones között voltak a mutationes, ahol állatokat lehetett váltani, esetleg állatorvost igénybevenni. És persze ételhez is itt jutottak az utazók.

A közönséges utazók nem alhattak a mansiones-ben, hanem a privát tabernae-ben szerezhettek olcsó szállást, ami ugyanakkor nem sok jóval kecsegtetett. Ezek egy része idővel fejlődött és jobb hírnévre tett szert, másik része pedig lezüllött.

Postai szolgáltatás

A Római birodalomban volt egy állami és egy privát postai szolgáltató.

Az állami cursus publicus-t Augustus hozta létre, hogy a központi hatalom közléseit eljuttassa a birodalom minden részére. A közlekedési eszközök közül a leggyakrabban a kétkerekű kocsit birotium és a cisium– ot használták, de ha valami sürgős volt, akkor lovas futárt küldtek. Ezt csak az állam vehette igénybe. Eredetileg katonák dolgoztak futárként, később szabad emberek és rabszolgák is.

Az áruszállításra a cursus clabularis-t hozták létre, ez hozta-vitte a nehéz katonai utánpótlásokat is. Két város közötti lócserélő helyeket statio posita-nak hívták (innen a stazione di posta, azaz postai megálló kifejezés).

Ahogy nőtt a Római birodalom, úgy alakult ki egy privát vállalkozói réteg, amelynek a postai szolgáltatás iránti igényét a tabellarii vagy cursores néven ismert provát lovas futárok elégítették ki. Adott áron adott szolgáltatásokat láttak el lovasfutárokkal (ez gyakorlatilag a postai szolgáltatás elődje). Egy futár napi útja kb. 45 mérföld volt (70 km).

Aki nem akarta ezeket a privát szolgáltatókat igénybevenni, az saját lovasfutárt is küldhetett (akár saját megbízható rabszolgát), ezt a gazdag rómaiak személyes levelek és csomagok küldésére használták.

Sok helyen megnézhetők az eredeti utak maradványai a mai napig.

Via Appia Roma 2007.jpg

Egy mansiones maradványai

Kultúra

Minden út Rómába vezet – 1

A vie consolari, azaz az ókori Római birodalom úthálózata.

Az ókori rómaiak ezt sem aprózták el, öt évszázadon keresztül építették ki a kb. 300 000 kilométer hosszú úthálózatukat. Ebből mintegy 100 000 km-t új utat maguk építettek. Ezenkívül kijavították, átépítették a régebbi perzsa, görög, egyiptomi és kelta utakat is.

A római úthálózat kutatása az ókori történelem sok apró részletére is rávilágított, és persze egy nagyváros fejlődését is dokumentálta. Olaszul strade/vie consolari di Roma név alatt a római konzulok által építtetett utakat értik, amelyek római kiindulóponttal keresztbe- kasul átszőtték a birodalmat. Óriási gazdasági és katonai jelentősségük volt, és nagyrészük a mai napig megvan (legalább a nyomvonala).

Az útrendszer központja Rómában a Forum Romanum-on volt, a Milliarum aureum, az arany mérföldkő, egy márványoszlop, amelyet Augustus építtetett ie. 20-ban. Innen a város kapuin keresztül 17 útvonal indult ki. A kilométerkő nem a nulladik mérföldet jelezte, hanem az elsőt, így a távolságok mindig eggyel több mérföldet jeleztek, mint ami valójában volt.

Strade consolari di Roma

Az első 7 fő út, a legrégebbiek

Az úthálózatban megkülönböztettek fő- és mellékutakat, a hét legfontosabb Rómából induló főút:

  • Via Appia: Rómából Brindisibe vezetett (a csizma sarka)
  • Via Aurelia: a Luni-ba vezető út – a mai Liguria alsó részén található fontos római település volt, a Magra folyó völgyében. Ez a tirrén partszakaszon északra vivő út
  • Via Casilina: Santa Maria Capua Vetere-be tartó út, Caserta megye/ Campania régió (délen a tirrén partszakaszon délre vezető út
  • Via Cassia: Massa felé tartott (de nem a tengerparton, hanem keletebbre)
  • Via Flaminia: Riminibe menő út
  • Via Salaria: San Benedetto del Tronto felé az Adriai oldalra vezetett át
  • Via Tiburtina: szintén az adriára, Pescaraba ment.

Más, nem feltétlen Római kiindulóponttal rendelkező, de fontos utak:

  • Via Postumia: Genovából Aquileia-ba
  • Via Aemilia: Riminiből Piacenzaba (részben innen az Emilia-Romagna régió neve)
  • Via Capua: Capua-tól Reggio Calabriáig.
  • Via Latina: Rómától Beneventoig
  • Via Clodia: Rómától Grossetoig
Strade consolari - Wikipedia

A római utak

A rómaiak a “strata” szóval a belső városi utakat illették, míg a “viae a városon kívüli utakat jelentette. Ezen kívül latinul használták még az actus (olyan út, ahol csak gyalog vagy lóval lehetett közlekedni), callis (kis hegyi út), trames (egy út, ami egy másikat keresztezett), diverticulum (az az út, amely letért a konzuli útról, hogy egy adott településre menjen be) szavakat, és még a sokszoros kereszteződéseket jelentő bivitrivi, quadrivi -t is.

Pannon vonatkozás

Nem mondom, hogy magyar, hiszen hol voltak akkor még a magyarok 🙂 de római út az ókori Pannonia provinciába is vezetett, a borostyánút vagy borostyánkőút (olaszul: Via dell’Ambra, latinul: Via Sucinaria).

Ez egy ókori kereskedelmi útvonal volt, amelyet legfőképp borostyánkő szállítására használtak. Mint az egyik ókori országút évszázadokon keresztül vezetett  Észak-Európából a Földközi tengerig. Ennek egy része maradt fent Savariaban, a mai Szombathely területén.

Magyarország

Magyarországon kevés út rendelkezik olyan komoly múlttal, mint a86-os főút Rédics- Zalalövő- Szombathely közötti szakasza. A Magyarország nyugati részén húzódó észak-dél irányú főút nyomvonala már évezredekkel ezelőtt a földrész hadászati és kereskedelmi szempontból fontos útvonala volt, mely a történelem folyamán szinte mindvégig megőrizte jelentőségét. (cikk itt)

A borostyánkőutat az 1. század elején építették ki kavics alapozással, bazaltburkolattal, 7 méter szélességben és a római uralom négy évszázada alatt folyamatosan gondozták, többször átépítették.

Cikk itt és itt.

Kultúra, Országjárás

Amfiteátrum Volterrában

Volterra megér egy látogatást, ez egészen biztos. Eddig a római teátrumot tudtuk megnézni a sok egyéb látnivaló (etruszk, római kori és középkori) mellett, most nemsokára remélhetőleg már az amfiteátrumot is.

a római teátrum, azaz színház Volterrában

Azért nem fedezünk fel minden évben egy amfiteátrumot, még errefelé sem. És ezt a volterrait is egészen pontosan 2015-ben találták meg, de csak idén kezdték el feltárni. Volt is meglepetés most júliusban, amikor kezdetnek egy teljesen intakt folyosót sikerült kiszabadítani a föld alól.

Az eredeti feltételezésekhez képest nagyobb is az építmény, 90 m* 70 m-es, eliptikus formájú, és valószínűleg az ie. 1. században építették. Egyelőre 6-10 méter közé teszik a mélységét (azaz a magasságát), az még kiderül, igazuk van-e. Mindenesetre ezek a méretek egy igen impozáns amfiteátrumot mutatnak, ahol a nézőtéren 3 lépcsősoron ülhetett 8-10 ezer néző.

Most úgy tűnik, hogy részben benyúlik a temető alá, ami persze megnehezíti majd a feltárást. Van ennél nagyobb (pl. a legnagyobb, a Colosseum, vagy akár PozzuoliArlesNimesPulaVerona), és régebbi is (pl. a pompeii ie. 70-ből), és Toszkánában sincsen egyedül (LuccaFirenze,  Arezzo), de ami miatt olyan különleges ez az amfiteátrum, az az, hogy több száz éven keresztül a létezéséről sem tudtak. A világon ma ismert kb. 230 római amfiteatrum közül egyiket sem kellett “felfedezni”, hiszen egyik sem tűnt el az idők folyamán, mindig tudtak a létezésükről, még akkor is, ha az évszázadok során egészen más funkciót kaptak, ma már csak a romjaikat látjuk, vagy esetleg beépítették őket, mint a luccait.

A volterrai amfitátrum viszont ezer évig a föld alatt pihent, a város temetője alatt, az etruszk fal közelében. Úgy tűnik, hogy legutóbb a középkorban volt emberi tevékenység benne (vagy rajta). Azt már az előzetes felmérésből is tudták, hogy szinte érintetlenül hever a föld mélyén, de még így is meglepetés volt, milyen jó állapotban van. Ezen túl a feltárás abban is segít majd, hogy megértsük Volterra szerepét a római birodalomban.

AZ AMFITEÁTRUM

Az amfiteátrum (“körkörös színház”) római találmány. Míg a (görög példára épített) félkör alakú teátrumban tragédiákat, kommédiákat és szatírákat nézett a római polgár, már ha az elithez tartozott, ebben a teljes kör alakú építményben az ie. 1. századtól a tömegek szórakoztatása folyt. Minél nagyobb volt a hely, annál több embert tudtak egyszerre szórakoztatni a benne folyó gladiátor / vadállat harcok, a kocsi- és atlétikai versenyek.

“Panem et circenses” (kenyeret és cirkuszt) kell adni a népnek, ahogy Juvenalis megírta, ennek megfelelően mind a császár, mind az elit gyakran finanszírozott efféle látnivalókat az amfiteátrumokban. A propaganda remek eszközei voltak ezek az előadások, amit gyakran vadállatharccal kezdtek, majd gladiátor tornákkal folytattak, végül bűnözők nyilvános kivégzésével zártak le, ami lehetőleg látványos és véres volt (keresztrefeszítés, vadállatok elé vetés stb).  Ez egyben nyílt és világos üzenet is volt arról, hogy mi történik azzal, aki a hatalom ellen találna fordulni.

Cikk itt.

Kultúra

Maledizione di Pompei

Azaz Pompei átka, mert nem csak az egyiptomi Tutankhamonnak van ám ilyesmije.

2005-ben egy kanadai hölgy, Nicole hazavitt pár mozaikdarabot Pompeiből, amelyeket most küldött vissza az olasz hatóságoknak egy levél kíséretében, mely szerint az eltulajdonított emlékek miatt átok ült rajta az elmúlt 15 évben.

És nincsen ezzel egyedül. Egy legenda szerint aki elvisz valamit Pompeiből, átok fogja sújtani, így sorra érkeznek a küldemények a világ minden tájáról, és az eltulajdonítók a levelekben mindenféle egészségügyi, anyagi, családi problémákról számolnak be, amit az átoknak tulajdonítanak. A hatvanas, hetvenes években eltulajdonított tárgyak, mozaikdarabok érkeznek vissza eredeti helyükre, bocsánatkérő levelek kíséretében.

Nem olyan nehéz Pompeiből lopni, hiszen egy 44 hektáros területről van szó. Az évtizedek alatt ellopott tárgyakról a szakemberek nem mindig tudják elsőre megállapítani, hogy hova valók. Ugyanakkor most éppen egy katalógust készítenek a visszaküldött dolgokról, amelyből később egy külön kiállítást terveznek.

Cikk itt.