Kultúra

Az első nő, aki diplomát szerzett

Az első nő a világon, aki diplomát szerzett, olasz volt, Elena Cornaro Piscopia.

1646-ban egy gazdag velencei családban megszületik Elena Cornaro Piscopia. A család a távolkeleti kereskedelemből gazdagodott meg, olyannyira, hogy dózséket és püspököket is adott a városnak. A Cornaro családnak ismert, fontos barátai vannak, Elena nagymamája pl. Galileivel volt barátságban. A családi közeg tehát különösen inspiráló, és a kis Elena hamar érdeklődni kezt a tanulás iránt. Szerencsére a a családi könyvtár igen gazdag, köszönhetően a különc apának, aki Elena közrendű anyját csak azután vette el, hogy megszületett a kislány (7 testvérből az 5.), és megfogadta, hogy lány létére is taníttatni fogja.

Az apa ezt a fogadalmát be is tartja, Elena a latintól a zenéig sokmindent tanul, és hamar kiderül, hogy eszes, amivel megerősíti apját abban a szándékában, hogy tovább is tanítassa őt. Jöhet a francia, görög, héber, spanyol, matematika, asztronómia, az akkoriban fontos “tantárgyak”, és persze a zene. A kedves és szép lányhoz egy idő után a kérők is bejelentkeznek, de Elena érzi, hogy nem a házasság az ő útja. Belép a bencés rendbe, de sikerül elkerülnie, hogy zárdába menjen, és otthon tovább folytatja a tanulmányait.

Az apja nemcsak hogy elfogadja ezt a kívánságát, hanem (a család presztízsét is emelendő) egyenesen bátorítja, hogy a Padovai Egyetemre (akkoriban Studio di Padova néven ismerték) kérvényt nyújtson be, hogy ott diplomázhasson teológiából. A professzorok támogatják, viszont az érsek és az egyetemi kancellár ellenzi, mondván, hogy nőként oda nem való, csak nevetségessé teszi az egész intézményt a világ előtt.

Elena apja hosszú levelezésbe kezd az érsekkel, melynek végén arra a kompromisszumra jutnak, hogy Elena diplomázhat filozófiából –  teológiából nem -, viszont soha nem gyakorolhatja a tanítói szakmát.

Elena 1678. június 25-én diplomázik, a székesegyház Szűzmária kápolnájában. Rengeteg kíváncsi követi a szertartást, de az érsek hiányzik a tömegből. Elena sikere még nem nyitja meg az utat a nők előtt, nem sokkal ezután Carla Gabriella Patin is kérelmezi, hogy filozófiából diplomázhasson, de elutasítják. Érdekes, hogy ezt Elena apja is ellenzi, mert szeretné lánya diplomájának presztízsét megőrizni.

Elena Padovába költözik, és ott folytatja tanulmányait, de sajnos 38 éves korában meghal.

Szimbólum lesz, de utána még sokat kell várni a következő nőre, aki diplomázhat: 1732-ben a bolognai Laura Bassi fizikából tesz sikeres vizsgát.

Forrás itt.

Reklámok
Infrastruktúra, Kultúra

Maffia – az eredet

Illetve olaszul inkább mafia-ról fogok néhány bejegyzést írni a napokban.

Kezdjük az eredettel. A szó etimológiája bizonytalan, néhányan az arab maḥias (millanteria – htvenkedés, dicsekvés) szót, mások a toszkán maffia (miseria -nyomor) szót sejtik mögötte, egy folklórtudós (Pitré) viszont egy szicíliai argó szóból eredezteti, amely szépség/bátorságot jelent.

A maffia első fontosabb említése 1837-ben egy szicíliai dokumentumban található (Regno delle due Sicilie Pietro Calà Ulloa), aki az alábbiakat írta a jelenségről:

«Ci sono in molti paesi delle fratellanze, specie di sette che diconsi partiti, senza riunione, senza altro legame che quello della dipendenza da un capo, che qui è un possidente, là un arciprete. Una cassa comune sovviene ai bisogni, ora di fare esonerare un funzionario, ora di conquistarlo, ora di proteggerlo, ora d’incolpare un innocente… Molti alti magistrati coprono queste fratellanze di una protezione impenetrabile”.[6]»

“Sok faluban van afféle testvériség, amolyan szekta létezik, amelyet csak a vezetőtől való függés tart össze, aki lehet földtulajdonos vagy akár egy főpap is. Közös kasszájukból fedezik a költségeket, ami lehet egy ügyintéző felmentése, vagy lefizetése, védelemnyújtás, ártatlanok megvádolása… Sok magasrangú bíró védelmezi ezeket az áthatolhatatlan testvériségeket. ” 

Általában azt mondhatjuk, hogy az 1800-as évek közepén született a maffia. Hogy mi volt az eredete, arra több elmélet is van:

Az első elmélet

A szicíliai társadalomnak három főbb rétege volt: a nagybirtokosok, a napszámosok, és a kettő között valahol a massaro-k – a nagybirtokosok felfegyverzett őrzői, akik a napszámosokat terrorizálták, alkalmilag a brigantikkal (csavargók) összefogva, és akik egyfajta önbíráskodási rendszert működtettek.

A tolvajok, brigantik, lázadók ambivalens viszonyban voltak a massari-kkal, hol összefogtak, hol egymás ellen mentek.

A napszámosok szolgálták a massari-kat is, és alkalmilag lehetséges szövetségest láttak bennük a nagybirtokosok ellen – ez utóbbiak viszont használták a massari-kat, bár féltek tőlük, megvetették őket, de a napszámosok lehetséges lázadása ellen mégis jónak találták a szolgáltatásaikat.

Egy másik elmélet szerint a maffia a “szicíliai  forradalom” egyik oldalágából született. 

Francesco Bentivegna földbirtokos pártjából, amely 1848-ban Palermoban egy maroknyi felkelővel a hatalmon levő (francia) Bourbon család ellen lázadt.

 

A maffia lassanként ellenőrzése alá vonta a vidéket, a közlekedést, a bányászatot, a városi bűnözést, a bíróságokat, a rendőrséget, az egyéb hatalmi ágakat. A maffiózók egyben vállalkozók, adóbehajtók is lettek – mivel a megtermelt javakból levették a részüket. 

Hogy ez hogy történt, arra az 1864-ben, a moderált baloldal szenátora, Nicolò Turrisi által publikált mű már megkísérelt magyarázatot adni. (Cenni sullo stato della sicurezza pubblica in Sicilia).

Felkelés a Bourbonok ellen

Turrisi elmeséli, hogy 1848-ban és 1860-ban is a tolvajok öreg szektája, a vidéki őrök, a massari-kként élő/dolgozó fiatalok, és a palermói csempészek  felfegyverkeztek. Majd megtörténik a Risorgimento egyik kiemelt eseménye: Garibaldi és 1000 önkéntese megérkezik Szicíliába, hogy a Bourbon hatalom elleni felkelést megtámogassa, és ez olyan jól sikerül, hogy hirtelen igazgató hatalom nélkül marad a sziget.  Így a rendet sem tudják helyreállítani, és ebben a közigazgatási űrben megerősödnek a felfegyverzett, félig bandita csoportok.

Partenza da Quarto.jpg Spedizione dei mille

Két évvel később maga Turrisi hívja mafia-nak ezt a szektát, mikor a felkelésről szervezett parlamenti bizottság előtti meghallgatáson tanuskodik.

Azt mondja, hogy “ezek a felfegyverzett férfiak magukat a birtokosok őrzőinek adják ki, őrzik a nagytulajdont, amely viszont őket védelmezi, de ők ettől függetlenül bűnözők maradnak. A mafiat azok az urak védik, akik használták őket 1848-ban. És ezzel a kör bezárul.”

Információk innen.

Innen is.

Kultúra

Rita Levi-Montalcini

Az olasz tudományos élet fontos szereplője, 1986-ban az orvosi Nobel-díj elnyerője, Rita Levi-Montalcini (Torino, 1909. ápr. 22. – Róma, 2012. dec. 30.) neurológus, akadémikus, szenátor fordulatos életéről írok néhány sort.

Szefárd zsidó családban született, matematikus-mérnök apától és festő anyától. Bátyja szobrász-építész, ikertestvére festő lett, támogató és intellektuális családban nőttek fel.

1930-ban beiratkozott a Torinói Egyetem orvoskarára, ahol a két későbbi Nobel-díjas Salvador Luria és Renato Dulbecco egyetemi társa volt.

1938-ban Belgiumba emigrált a zsidótörvények elöl, ahol a Brüsszeli Egyetemen folytatta tevékenységét. Majd amikor a németek elfoglalták Belgiumot, Dél-Olaszország felé indultak, és végül Firenzében bújkálva vészelték át a holocaust időszakát.

A háború után visszatért Torinóba, és berendezte az első kezdetleges laboratóriumát. A kezdetektől az idegrendszer érdekelte, a neuronokat tanulmányozta.

1947-től 1977-ig az USA-ban élt, kutatásai alapvető fontosságúak voltak a rák, az Alzheimer és a Parkinson kórok tanulmányozásában. Egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége mellett Olaszországban is aktív maradt: egy, az olasz Nemzeti Kutatási Tanács (Consiglio Nazionale delle Ricerche) által alapított kutatóközpont (Centro di Ricerche di Neurobiologia) vezetője is volt Rómában 1961 és 1969 között.

1969-től 1979-ig a Sejtbiológia Laboratórium vezetője volt, és még utána is 10 éven át együttműködött vele (mikor a kora miatt már nem maradhatott tovább a vezetője).

Az olasz Szklerózis Multiplex Egyesület elnöke is volt, mert ezt a témát is folyamatosan kutatta Amerikában és Olaszországban.

1989-95 között a CNR neurobiológiai intézetében szuperszakértőként dolgozott.

90 éves korára gyakorlatilag megvakult, de haláláig aktív maradt.

Civil és politikai szerepvállalása

A ’70-es évek elején a Movimento di Liberazione Femminile (női felszabadítási mozgalom) tevékenységében is részt vett, kiállva az abortuszt szabályozó törvény követelése mellett. Mindig szabadgondolkozónak vallotta magát, amit saját elmondása szerint családjából hozott magával.

Olasz és nemzetközi politikai szerepvállalása is jelentős volt a baloldalon, Prodi 2. kormányát is támogatta.

Ateistának vallotta magát, de mindig támogatta a római zsidó közösséget.

Kultúra

Új kiállítás Firenzében

Nemrég nyitott, és a tervek szerint csak 2019. tavaszáig tart nyitva egy modern művészeti kiállítás Firenze belvárosában.

A tárlat Palazzo Bartolini Salimbeni- ben van, amely maga fontos építészeti emlék, Baccio d’Agnolo munkája, és a piazza Santa Trinita  és a via Tornabuoni között található.

Risultati immagini per palazzo salimbeni firenze

Roberto Casamonti (nemzetközí hírű műgyűjtő) gyűjteményéről van szó, alapvetőan a 20. századi művekkel. Két nagyobb részre oszlik a kiállítás is: az 1900-1960-ig terjedő időszakban, és az 1960 után készült művekre.  Most tavaszig a gyűjtemény első része lesz megtekinthető.

Fattori, Boldini, Balla, Viani, Sironi, Severini, Marini, Morandi, de Chirico, Savinio, Prampolini, Casorati, Magnelli, Licini, Picasso, Leger, Soutine, Klee, Chagall, Ernst, Kandinsky, Hartung, Fautrier, Matta, Lam, Dorazio, Accardi, Afro, Vedova, Capogrossi, Burri, Klein, Fontana, Castellani, Manzoni, Lo Savio művei láthatóak 5 hatalmas teremben.

A belépő 10 euró (6-18 éves gyerekeknek, szervezett csoportoknak 8euró /fő).

Infó: www.collezionecasamonti.com

Nyitvatartás: szerdától vasárnapig 11.30 – 19.00.

 

Kultúra

Firenze romana – avagy a botcsinálta etimológus, aki vagyok :)

Szombaton egy tematikus idegenvezetésen voltunk Firenzében, ahol sok érdekes dolgot megtudtunk a római kori Florentia-ról régész végzettségű idegenvezetőnktől.

Néhány éve tárták fel a római színház romjait a Palazzo Vecchio alatt, és nemrégiben egy részét meg is nyitották a nagyközönség előtt.

Elképesztő tudni, hogy a Piazza della Signoria-n hány réteg történelem felett sétálgatunk, miközben a magában is remekmű Palazzo Vecchio-t csodáljuk. Hiszen a római korból megmaradt épületekre (és azok egy részének széthordásával szerzett téglából) építették fel a középkori épületeket, majd erre később a Palazzo Vecchio-t.

A Palazzo Vecchio múzeumkomplexumában van lehetőség csak a földalatti részeket megnézni (4 euró/fő), és két dolog miatt érdemes is: az egyik a teatrum viszonylag nagy részeinek meglátogatása – annyira sok része megmaradt, hogy egészen egyértelműen látható a struktúrája. A másik az a metszet, ahol a három kor egymásra épült rétegeit tisztán meg lehet különböztetni – a római teátrumrészletre ráépült középkori falat, és a középkori kapun belépve az udvari kutat, miközben a Palazzo Vecchio alatt állunk.

A teatrum a római város egyik sarkában volt, elég impozáns méretekkel: 100 m hosszú, és 35 m széles volt fénykorában. Íme a rekonstrukció:

Risultati immagini per firenze romana
A kettes számtól jobbra volt a félkör alakú színház, maga a kettes nagyjából a mai Piazza della Signoria-nak felel meg.
Risultati immagini per firenze romana
Rekonstrukció – jobbra a nagy kerek épület az amfiteátrum (ezt ma a Via Torta íve őrzi), balra mögötte a félkör alakú színház.

A színház az ie. 1. században épülhetett, és legalább 5000 embert képes volt befogadni (egyes kutatók szerint akár 15 000-et is, de ez enyhe túlzásnak tűnik, annak fényében különösen, hogy a városnak 10 000 lakosa volt összesen).

Az i.sz 5-6 századtól nem használták már színházként, így egyes részei leomolhattak, másokat elhordtak az éppen folyó építkezésekhez. A longobárd időszakban a város védelmi vonalába illleszkedett, majd a késő középkorban a celláit börtönként használták (a 13. századig). Majd ezután ráépültek a Palazzo Vecchio különböző fázisokban felhúzott részei, így teljesen feledésbe merült.

Az első ásatások 1876-ban kezdődtek, amikor a szomszédos Via de’ Gondi-ban építkeztek, Egy rövid munkát kivéve 1935-ben, az érdemi feltárás 2006-2007-ben volt, de csak 2014-2015-re lett készen a közönségnek is megnyitott útvonal.

És hogy az etimológiai útvesztőkről is essen végre szó, történt, hogy az idegenvezető többször említette a vomitorium szót. Én ugye két neolatin nyelvszakot elvégeztem, azaz tanultam nem kevés latint, romanisztikát, etimológiát. De még enélkül is adja magát, hogy a szónak köze van a vomitare igéhez (=hányni – még angolul is to vomit, gondolom latinból, valószínűleg francia közvetítéssel átvéve). Tehát vomitorium itt, vomitorium ott, magamban gondoltam is, hogy ezek a rómaiak nem nagyon lacafacáztak, ahogy volt sok latrina, nyilván volt egy csomó hányóhely is.

Na de ennyi? És a teatrum közepén? Csak rákérdezek, hogy ezt most akkor hogy gondolták…

Kiderült, hogy a vomitarium az a nagy ókori római épületeknél (amfiteátrumok, teátrumok) az a folyosó, amin viszonylag rövid idő alatt rengeteg embert ki lehet üríteni (mondjuk az előadás végeztével, vagy valami probléma esetén). Azaz valószínűleg a vomitare jön abból a vomitorium-ból, ami gyors és könnyen kiürítést jelent.

🙂

Kiegészítés (köszi Ágostonnak):

Misinterpretation of the term 

A vomitorium at the Roman amphitheatre in Trier

There is a common misconception that ancient Romans designated spaces called vomitoria for the purpose of actual vomiting, as part of a binge and purge cycle.[4] According to Cicero, Julius Caesar once escaped an assassination attempt because he felt ill after dinner. Instead of going to the latrine, where his assassins were waiting for him, he went to his bedroom and avoided assassination.[5] This may be the origin of the misconception. The actual term vomitorium does not appear until the 4th century CE, about 400 years after Caesar and Cicero.”

Forrás wikipedia. 

Kultúra

Választás

Olasz állampolgárként most szavazhattam másodjára. De hogyan is zajlik a szavazás Olaszországban?

Risultati immagini per tessera elettorale

Mindenekelőtt az állampolgárok nem kapnak “értesítőt/behívót” a szavazásra, hanem mindenkinek magának kell gondoskodnia a szavazóigazolványról (tessera elettorale), ami a szavazáson való részvételhez szükséges. Ezt a lakhely szerinti polgármesteri hivatalban lehet kérni, és addig lehet használni, amíg van benne pecséthely. Minden egyes szavazáskor – a személyi igazolvánnyal együtt – be kell mutatni a szavazási bizottságnak, és lepecsételnek benne egy helyet, az aznapi dátummal, igazolva, hogy az ember szavazott.

Ha az igazolvány elveszik valahol két választás között, a szavazó még akár a szavazás napján is kikérhet belőle egy másolatot a polgármesteri hivataltól. (Amelyek éppen ezért minden szavazási nap nyitva tartanak).

Aki nem olasznak születik, az az állampolgárság felvételével egyidejűleg kérheti ki a polgármesteri hivatalban a tessera elettorale-ját. (A helyi választásokon szavazhatnak a nem olasz állampolgár, de olasz lakcímmel rendelkező EU-s állampolgárok is, így arra nekik is van ilyen tessera-juk.)

Ha ez megvan, akkor indulhat is a szavazás.

A szavazóköröket, ahogy otthon is, legtöbbször iskolákban, vagy egyéb közintézményekben rendezik be. Amikor az ember kiállta a sorát (mert sokszor hosszasan kell sorbanállni), akkor átadja a tessera elettorale-t, és a személyi igazolványt. Az adatok ellenőrzése után megkapja a szavazólapo(ka)t, és egy speciális ceruzát. A szavazat csak akkor érvényes, ha ezzel  a ceruzával ikszel az ember. A “matita copiativa”-val írt vonalakat nem lehet kiradírozni, ezért nem lehet utólag (törvénytelenül) módosítani a szavazatot.

Risultati immagini per matita per elezioni

Tilos fényképezőgépet bevinni a fülkébe, ez mindenhol ki is van írva, de én a táskámmal mentem be, amiben bennevolt a telefonom is, és nem szólt rám senki. Az is igaz, hogy ha valaki hosszasabban elidőzik, vagy kattogtat a telefonnal, az nyilván feltűnik a szavazóbiztosoknak.

A tegnapi választások volt még egy újdonság: minden szavazólapra egy sorszámot ragasztottak, amit felírtak a választó neve mellé, mielőtt bement a szavazófülkébe. Majd amikor kijött onnan, hozva a már beikszelt szavazólapjait, akkor ezt a számot ismét összevetették a neve mellé írttal. Ezután a számot tartalmazó papírrészt letépték  a lapról. Ennek célja a hamisítás (szavazólapcsere) megakadályozása volt, úgy persze, hogy a szavazat ne lehessen utólag beazonosítható (ezért nem marad a szavazólapon a szám).

Tegnap két lepedőnyi szavazólapon szavaztunk, a rózsaszínnel a parlamenti képviselőre, a sárgával a szenátusi képviselőre.

Risultati immagini per schede elettorali 2018

Vagy pártot, vagy személyt lehet választani, nem lehetséges egy pártot és ugyanakkor egy másik pártban politizáló személyt egyszerre bejelölni (voto disgiunto).

És végül, a tegnapi választások eredménye egy térképen. 

Kultúra

Caffé di Firenze – 9

Firenze belvárosában kihagyhatatlan a Caffé Gilli.

Risultati immagini per gilli firenze Risultati immagini per gilli firenze

A Gilli kávézó esetében mindenképpen említést kell tenni a történelméről, hiszen a svájci Gilli család első kávézóját 1733-ban nyitotta meg Firenzében, akkor még “La bottega dei pani dolci” (édes tészták üzlete) néven a via dei Calzaiuoli-n.  A korabeli firenzei notabilitások értékelték a minőséget, és hamar megszerették.

Az 1900-as évek elején költöznek  át a Piazza Repubblicára, ahol a mai napig várják a vendégeket. A futurizmus időszakában kedvelt irodalmi kávéház, a tér másik oldalán található caffé Giubbe Rosse-vel együtt.

Risultati immagini per gilli firenze

A kávézó előtt készült Ruth Orkin híres fényképe, az  American girl in Italy 1951. 

Risultati immagini per American girl in Italy 1951,

Ma nemcsak a belső termében lehet leülni, hanem a tágas üveggel védett teraszán is.

Az árak természetesen Firenze központjához mértek, de itt, ahogy máshol is Olaszországban, ha csak állva iszunk egy kávét, akkor normál áron kapjuk (1,20 euró egy presszó). Érdemes hozzá kérni egy pasta di mandorla-t (mandulatésztából készült sütit, ami olyasmi, mint a marcipán, csak puha).

Az ünnepre csodálatos kirakatokkal készülnek itt is, amit a turisták nagy kedvvel fényképeznek.

Risultati immagini per caffe gilli

A Gilli Olaszország hivatalosan elismert történelmi kávéházainak egyike

Az előző rész itt található.

Kultúra

Az Aldo Moro-ügy – 2

Az előző bejegyzés itt található. 

1978. március 16-án reggel, aznap, amikor Giulio Andreotti éppen beiktatott kormányát bemutatták volna a parlamentnek, az Aldo Morot szállító autót feltartóztatták a Brigate Rosse (Vörös Brigádok) tagjai, lelőtték a két kísérő csendőrt, valamint a másik autóban ülő három rendőrt, és elrabolták a kereszténydemokraták elnökét.

Az elrablás híre szinte azonal elterjedt az egész országban, amely gyakorlatilag azonnal megbénult. A Vörög Brigádok már a délelőtt folyamán közleményben követelték maguknak az elrablást.

Hogy mennyire erős hatást fejtett ki az esemény, az abból is látszik, hogy néhány politikus az ólomévek kontextusába helyezve a történteket változásokat sürgetett, hogy az olasz társadalom  gazdasági és politikai krízisét végre megoldják. A szakszervezetek általános sztrájkot hrdettek még aznap, és sok dolgozó a pártok székhelyére ment, hogy jelenlétével tüntessen.

Néhány épp munkájáért tüntető dolgozó körében elterjedt az izgatott várakozás, mert valami nagy változás előjelének értelmezték az eseményt,  mások viszont még koccintottak is a hírre.

Az ország megosztott volt, sokéve már, épp ennek a megosztottságnak az ellenszere lett volna a tervezett compromesso storico a komunista és kereszténydemokrata párt között.

 

55 napig tartották fogva Moro-t, ezalatt a Vörös brigádok ún. “népbírósága” előtt politikai perét is megtartották. Az olasz államnak felajánlották a rabcserét (néhány börtönben ülő brigátosért cserébe elengedték volna Morot), amit az állam visszautasított. Ezután május 9-én megölték őt, és egy Renault csomagtartójában hagyták Róma közepén, nem messze a PCI (Olasz Kommunista Párt) és a Kereszténydemokrata Párt központjától.

Aldo Moro br.jpg

De kik is azok a Brigate Rosse (Vörös brigádok), akik elrabolták Aldo Moro-t?

A Vörös Brigádok egy 190-ben alakult terrorista csoport, amelynek célja a kommunizmus győzelmének elősegítése akár terrorcselekmények árán is. Több fontos személyt elraboltak, megöltek 1974 és 1988 között.

Ebben az esetben egy általános cél érdekében cselekedtek, hogy meggyengítsék a kereszténydemonkratákat, akik – szerintük – a multinacionális cégek imperialista hatalmát segítik. A kommunista párttal is ellenségesen viselkedtek egyébként, mert riválisnak tekintették őket. Az ő értelmezésükben Moro elrablása a komunisták hatalomhoz való közeledését állította volna meg, életben tartva a forradalmat, egyben a kapitalizmus elleni harc főszereplőjévé téve a Brigádokat.

Valószínűleg a valós céljuk röviden az volt, hogy a PCI és a kereszténydemokraták közeledését megakadályozzák és a nemzeti szolidaritás kialakulását hátráltassák – amelynek kifejezője a szemükben az aznap szolgálatba lépett Andreotti kormány volt.

Politikai következmények

Moro halálával végleg lezárult a két politikai fél közeledése, és ezzel a szélesebb támogatást élvező (amolyan “nagykoalíciós”)  kormányok sora.

Gazdasági követkeményei is voltak az ügynek: a háború utáni időszakban a két politikai oldal kiegyezésének köszönhetően az ipari termelés is megerősödött. A compromesso storico végével megtöbbszöröződtek a problémák.

Hogy végülis kinek hozott ez az eset a konyhára? Nem tudjuk a mai napig, de sok összeesküvéselmélet született a kérdésre válaszul. Felsorolok néhányat, kinek-kinek érdeklődése szerint érdemes tovább kutakodni.

  • a P2 szabadkűmőves-maffiózó loggia, titkosszolgálatok
  • a palesztin állam
  • Szovjetunió
  • USA
  • Autonomia operaia – egy baloldali tömörülés
  • Izrael
  • maffia(k)
  • egyéb kisebb horderejű szereplő

Hosszú lenne végigvenni minden feltételezést, azt tudjuk, hogy biztosat senki nem tud, a mai napig rejtély milyen “magasabb” célért történt, ami történt.

Kultúra

Az Aldo Moro-ügy – 1

Aldo Moro elrablása, fogvatartása, megölése és az azután kikutatott, felfedezett, összerakott politikai és gazdasági információk és összeesküvéselméletek nagy hatással voltak, vannak a mai napig az olasz társadalomra. Szerteágazó, bonyolult történet ez, de legalább az alapokat ismerjük meg belőle.

Mindenekelőtt, ki volt Aldo Moro?

Moro.jpg

Az 1916-ban született Aldo Romeo Luigi Moro politikus, jogász és akadémikus öt mandátum hosszáig kormányfő, a kereszténydemokrata párt alapítója volt.  (Az életrajzi adatok a magyar wikipedia cikkben is megtalálhatók, ezért ennek részleteibe most nem megyek bele.)

Aldo Moro a második világháború utáni Olaszország egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője volt. 1976-tól a kereszténydemokraták elnökeként az egyik legbefolyásosabb olasz politikusnak számított, és elrablása pillanatában éppen arra készült, hogy szakítva a második világháború óta tartó politikai hagyománnyal, bevonja az egyik legerősebb olaszországi pártot – a kommunista pártot – a kormányt támogató parlamenti többségbe.

Aldo Morót 1978. március 16-án rabolta el a Vörös Brigádok (Brigate Rosse) nevű olasz szélsőbaloldali terrorszervezet. 55 napig tartották fogva, ami alatt a Brigádok titkos tárgyaláson halálra ítélték, majd a hatóságoktól az életéért cserébe 16 brigádos szabadon bocsátását követelték. Aldo Moro holttestét Róma belvárosában találták meg egy parkoló autó csomagtartójában 1978. május 9-én.

A történelmi háttér

Egy kicsit messzebbre kell visszamennünk ahhoz, hogy a történelmi hátteret megértsük. Olaszországban a 20. században két fő politikai pólus alakult ki. A háború után Olaszország vesztes ország, ugyanakkor fontos (geo)stratégiai helyzete miatt az USA nem engedi el a kezét (Marshall terv). Európa és  a Mediterráneum közepén található, híd észak és dél között, kelet és nyugat között. Egy inkább szegény és elmaradott agrárország, amelyet nem olyan régen egyesítettek, ezért még igen erős belső ellentétek feszítik magát az államot is.

Az ország Savoya-ház által vezetett monarchia Itália egyesítésétől 1946-ig, amikor az államformáról rendezett népszavazáson nagyon kevés többséggel a köztársaság nyer. Sokak szerint elcsalt népszavazásról volt szó, de ettől függetlenül 1948-tól új alkotmány lép életbe, kinevezik az új köztársasági elnököt és formailag is lezárják az ország húszéves fasiszta történelmi szakaszát.

Az 1942 óta létező kereszténydemokrata párt (DC, democristiani), a Katolikus Egyház támogatását élvezte, és 1944-től 1994-ig  minden olasz kormányban részt vett.

Fontos évekről van szó, a gyorsan iparosodó államban nagy népmozgások vannak (sok déli északra vándorol a megélhetés reményében), ami sok társadalmi változást hoz magával. Az ország modernizálódik, a munkásokat szakszervezetek képviselik, egyre erősebb hatalmi centrumot formálva.

Ebben a modernizálódó, változó társadalomban, különösen északon nagy szerepet játszik a kommunista párt (PCI, partito comunista) is.

A PCI 1921-ben alakult, a 20. század második felében a legnagyobb kommunista párt Nyugat-Európában. A 2. világháború alatt az ellenállók mozgalmát segítette az olasz fasizmus és a megszálló németek ellen. Vezetője, Palmiro Togliatti sikeresen működött együtt a kereszténydemokrata erőkkel, a liberális és szocialista mozgalmakkal, így a köztársaság kikiáltásakor is befolyásos pozíciót szerzett a pártnak.

Azonban 1947-től a kormányzó kereszténydemokraták úgy döntenek, hogy a baloldali pártokat kitessékelik a kormányból, hogy ezzel is segítsék Olaszország közeledését az USA-párti országokhoz. Ahogy már láttuk, Olaszország fontos geopolitikai helyzetének köszönhetően az USA-nak és szövetségeseinek szükségük van rá, a másik oldalról viszont Olaszország is pont azt szeretné, ha ebben az érdekközösségben maradna, szembehelyezkedve az orosz hatalmi centrummal.

A PCI mindezek ellenére hű maradt az oroszbarát politikájához, egészen a ’70-es évekig. Nem jelentéktelen a PCI,  északon egész régiók támogatják – a legismertebben talán Emilia-Romagna és Toszkána, amelyek szinte végig baloldaliak maradtak, még akkor is balra szavaztak a helyi választásokon, amikor évtizedekig folyamatosan jobboldali kormányok voltak hatalmon.

A PCI demokráciapárti és az ’50-es évektől aktívan dolgozik azon, hogy egy történelmi egyezséget kössenek a kormányzó kereszténydemokratákkal (compromesso storico), amelynek alapján az ország két legjelentősebb politikai ereje hozott volna létre koalíciós kormányt. Ezt természetesen sokan  – különösen jobboldalról – nem nézték jó szemmel.

A kereszténydemokrata politikus Aldo Morót egy olyan időszakban rabolták tehát el, amikor a politikus az Olasz Kommunista Párttal (PCI) kötendő történelmi egyezségről tárgyalt, és ha csak ennyit tudunk az ügyről, már érthető, miért születtek meg az összeesküvéselméletek az ügy kapcsán.

Folytatása következik.

Kultúra

Egyetem, Bologna

Bár az első, ma is létező Statuto Universitario (egyetemi alkotmány) “csak” 1317-ből származik, már a 11. századtól van adat az egyetem elődjének létezésére.

Európa, sőt a világ első egyeteme az 1088-as alapítású Bolognai egyetem. Diákok közötti  szabad és laikus (azaz nem egyházi) szerveződésként jött létre. Az egyetem, mint szervezet létrejöttében nagy szerepe volt a nationes nevű diákszervezeteknek,  amelyek személyesen választottak és finanszíroztak tanárokat, a collectio nevű pénzgyűjtés során összegyűlt összegekből. Az ugyanabból a nemzetiségből származó tagok egymást segítő kollégiuma volt a nationes, amelyet  Intramontani (hegyeken inneni) és Ultramontani (hegyeken túli) csoportokra osztottak. A 12. században 17 intramontane és 14 ultramontane nationes létezett.

stemmi

Ezen a képen az 1563-tól az egyetem központjának számító Archiginnasio palotában található címerek látszanak, mind egy-egy natione-é. A Spanyol kollégium a mai napig létezik, a 13-14. század óta megszakítás nélkül.

A nationes szervezeti rendje szerint a diákokat az egymásnak tett eskü kötötte össze és választott vezetőik voltak, a rectores. Minden nationes meghatározott támogatást, védelmet biztosított a tagjainak, és eljárt a tanárok kiválasztásában (akiket, mint fentebb is láttuk, ők maguk finanszíroztak). Ezt nevezik az elemzők bolognai  modellnek. Ezzel szemben a párizsi modell (universitas magistrorum) szerint a tanárok szövetkeztek, és rendelkeztek arról, hogy diákjaik tanulmányait szervezzék, illetve eljárjanak a korabeli közigazgatási szervek felé.

Visszatérve a bolognai egyetem kezdeteihez: a Studiorum (ahogy a szervezetet eredetileg hívták) onnan ered, hogy a glossatori (glosszamagyarazók) korabeli jogtudósokat összehívták, hogy kommenteljék a római jog antik kódexeit. Az első oktatás tehát jogi témájú volt. A glossatori (glosszamagyarázók) öt mauzóleuma a mai napig látogatható egyébként Bolognaban, mindenkinek érdemes megnézni, aki arra jár.

1158-ban Rőtszakállú Frigyes az Authentica Habita császári rendelettel elismerte az egyetemet, mint a kutatás és oktatás helyét, amelynek függetlenséget biztosított.  

Natio Germanica Bononiae diákjai – miniatúra 1497-ből.

Az 1300-as évektől kezdve a jogon kívül más tárgyakat is lehetett tanulmányozni az egyetemen (logika, asztronómia, orvostudomány, filozófia, aritmetika, retorika, grammatika, teológia, ógörög és héber).

2017-ben a Bolognai egyetemnek 79138 diákja van, és Bolognán kívül Cesenaban, Forlíban, Ravennaban, Riminiben és Buenos Aires-ben tart fent székhelyet. Az egyetemen kívül néhány főiskola, könyvtár, kutatóintézet, múzeumi és nyelvészeti intézet is tartozik hozzá.