Étel - ital

Egy olasz ünnepi ebéd

Ugyan itt a blogon mindenfélét írogatok az olasz ételekről, de tudom, hogy sok magyarnak az olasz étkezési szokások, az ételek sorrendje teljesen ismeretlen. Ezért kihasználom, hogy nemrég egy déli ünnepi ebéden vettem részt, amit nemcsak végigettem, hanem végig is fényképeztem (vagy majdnem végig…).

Az ebéd 13h-kor kezdődött, a fogások között rengeteget táncoltunk, és ezzel el is telt az idő este 9-ig. Így aztán annak ellnére, hogy elképesztő mennyiségű ételt végigettünk, végülis nem ettük magunkat degeszre.

Az ebéd az aperitivo-val kezdődött, amelyet még asztalhozülés előtt szolgálnak fel, és állva vagy a kertben kikészített székekre leülve fogyasztanak el. Általában kapunk egy (alkoholos) italt és büfészerűen kínált falatokból eszegethetünk.

Itt pont az aperitivo-t nem fényképeztem le, de egy aperol spritz mellett ettünk pörkölt sós mandulát, kis panzerottikat (mozzarellával és paradicsommal töltött, sült pizzatészta), kis sós aragostina-t (leveles tészta), vegetariánus zöldségesgolyókat és coccolit (olajban sült pizzatészta-darabkák).

Risultati immagini per aperitivo panzerotti
panzerotti
Risultati immagini per aperitivo pugliese
coccoli

Az alábbi fotó ugyan nem itt készült, de kb. így tudjátok elképzelni az aperitivot:

20170710_194844

Ezután mindenki helyet foglalt az asztalnál és elkezdődött az ültetett ebéd.

20170618_131610

Észak-Olaszországban általában nem keverik a halas és húsos ételsort, de ezen az ebéden ez nem volt gond, jött mindkettő.

Az előételek:

Az első fogások:

Második fogás:

20170618_174748
Báránysült parmezánnal és újkrumplival

Desszertek:

 

Reklámok
Mindennapok

Abitare italiano

Mert az olasz lakások mások ám, mint a magyarok. Persze alapvetően mindehol van szoba, konyha stb, de mégis vannak apró különbségek, amitől más lesz. Én itt most a lakásokról beszélek, azért is, mert nem sok embert ismerek, akik házban laknak. Talán vidéken, talán a kevésbé lakott területeken több ház van, de Firenzében már a lakás is megfizethetetlen, hát még egy ház!

És ha már itt tartunk, a sokszor emlegetett 1600 fős Carpegnában is lakások vannak, nem sok ház (pedig van ám szabad terület a környéken…). Ki tudja miért alakult ez így…

Szóval első szembeötlő különbség az, hogy nem nagyon van előszoba. Tudjátok, otthon megszoktuk, hogy akárhová megyünk, először a folyosó / előszoba van, ahol le lehet tenni kabátot, táskát, cipőt. Na ez az itteni lakások felében nincsen. Sokszor egyből a nappaliba vagy a konyha+nappali közös terébe érkezünk. A kabátot meg elveszik tőlünk a vendéglátók és beviszik a szobába. Ha hazamegyek, akkor én is beakasztom a hálószobában található szekrényembe (minden  nap) a kabátot. Cipőt nem vesszük le, vendégként semmiképp, saját lakásban meg attól függ. Az ismerőseink egész este cipőben vannak otthon is, és csak az esti tévénézésnél, olvasásnál stb. váltanak kényelmesebbre.

A konyha sokszor egy légtérben van a nappalival, kisebb lakásoknál szinte mindig, az ún. angolo cottura formájában – erről már panaszkodtam régebben.

Sok helyen van két fürdő,  főleg, ha legalább két hálószoba van. Ennek én kimondottan örülök, most már nehezen mondanék le róla. Bidé mindenhol van (csak a régi épületekben maradhat el, ahol nincsen hely utólagos beépítésre).

A hálószobát sosem teszik a nappaliba, tudjátok, kisebb lakásoknál sokszor láttam Mo-n, hogy a szülők pl. a nappaliban kihúzható ágyon alszanak. Ez itt nem szokott előfordulni, az alvóhely mindig elkülönül a nappali terektől.

A mosógép sokszor a teraszon található (a cirkóval együtt), vagy a konyhában beépítve. Egyébként is szeretik a beépített gépeket, még egy olcsóbb konyha esetében is: hűtő, mosogatógép, sütő a legtöbbször beépítve. Ennek mondjuk megvan az a hátránya, hogy bármi gond van, mindent szét kell szerelni, és természetesen többe is kerül mindez, mint a különálló gépek- de kétségkívül dizájnos.

Nagyobb lakásokban sokszor előfordul, hogy van étkezősarok a konyhában is, meg (ünnepibb alkalmakra) a nappaliban is.

Spejz nem nagyon szokott előfordulni (konkrétan még sosem láttam), de általános tárolók (sgabuzzino) igen (amiben mindenfélét tárolnak, akár ételt is, de nem kötődik a konyhához).

 

Mindennapok

Ciao Amore

Kicsit könnyedebb téma, de mindig mosolyra fakaszt. Errefelé, Toszkánában az a szokás, hogy mindenféle becézgető neveken szólítanak tökéletesen idegenek. Azért mondom Toszkánát, mert állítólag ez nem mindenhol van így, kimondottan erre a régióra jellemző. És persze nem totálisan idegenek (ámbár…) becézgetnek, hanem olyanok, akikkel valamilyen okkal kapcsolatba kerülök. Pl. a bárban, ahová járok kávézni, a következő neveken szoktak szólítani: Vuoi un caffé, mimma?  – Si cara, te lo preparo. Tesoro, vuoi anche una pasta?

Persze már egy ideje ismernek, és szinte haverok vagyunk, de ez az első perctől kezdve így volt. Ráadásul egy nálam 1-2 évvel idősebb barista(nő!) van, aki simán ilyen nagypapisan kezel engem, mint mindenki mást, nála idősebbeket is.

A következő ilyen a munkahely közelében levő fruttivendolo eladója. Ugyan egyetlen egyszer vettem nála valamit, és kétszer szólított meg (egyszer a nevemet kérdezte), rendszeresen utánam kiáltja, hogy Ciao amore.

Folytathatnám a sort, naponta többször megesik, hogy kisboltban, bárban, akárhol úgy szólítanak meg, mintha legalábbis ezer éve ismernénk és kedvelnénk egymást. Nagyon vicces, szerintem :)))

Mindennapok

Agora

Az olaszok imádnak “uscire”. Ez a fogalom, ami angolul going out, magyarul még csak nem is létezik. Mi magyarok általában akkor megyünk ki a lakásunkból, ha valamilyen konkrét, nevesíthető céllal elindulunk valahová. Akár csak sétálni is, adott irányba, adott emberrel, viszonylag előre meghatározott módon. Vagy munkába, bevásárolni, találkozni X-szel, vagy Y-nal, moziba, vacsorázni és így tovább.

Ezzel szemben az olaszoknál van az a kategória, hogy elindulunk (amint az otthon teendőket befejeztük), és majd lesz valami. A lényeg, hogy “kint” legyünk, mozgásban legyünk, aztán majd úgyis összefutunk valakivel, úgyis találunk valami érdekeset, egyszóval majd úgyis történik valami. Ez a pihenés, a szabadidő része, valahogy úgy, ahogy kamaszként “lógtunk” a haverokkal, itt lógunk felnőttként a körülöttünk levőkkel…

Minél kisebb városba, faluba megyünk, annál élőbb ez a dolog, az 1600 fős Carpegnában az a sztenderd szombati/vasárnapi program, hogy reggel felkelünk, elkészülünk, és elmegyünk a bárba. Szépen felöltözve, családostul. Kávé, reggeli, minden ismerős köszöntése, elbeszélgetés – órákig mindenről, de semmi nagyon fontos vagy konkrét dologról. Állandóan változó formációkban, hol ezzel meg a családjával, hogy meg azzal meg a barátaival, hol a bárban, hol az utcán, hol a járdán… dinamikusan, látszólag cél nélkül, lődörögve, improvizálva.

Ebédre aztán haza, majd délután ismét ugyanez. És vacsora után szintén, mondjuk akkor már a kisebb gyerekek nélkül (akik otthon alszanak) – bár, igazándiból viszik ők a gyerekeket is, főleg nyáron, végülis simán elalszanak a babakocsiban, ha úgy adódik. Meg hát rendes olasz kisgyerek sosem megy el nyolckor aludni, főleg nyáron.

Még a magukat nagyobbá kinőtt városokban is létezik ez, Sesto Fiorentino pl. ilyen tekintetben pont olyan, mint egy falu. És még a hideg sem feltétlen akadály – Carpegnában ugyanez zajlik (korlátozottabb útvonalakkal) hóban, fagyban is (a hegyekben hideg a tél).

Passeggiata, giro, uscita…

Vannak tanulmányok, amelyek azt állítják, hogy egyenesen ez a fajta közösségi térhasználat az oka annak, hogy ilyen hosszan élnek az olaszok. Nem csak a mediterrán diéta, meg a sok napfény, hanem ez. Mivel ez folyamatosan a környező  társadalom támaszát jelenti, a kibeszélés lehetőségét, a lelki támaszt, mindazt, ami az északi, bezárkózóbb társadalmakban nincsen.

Nem történik ilyenkor semmi rendkívüli, nicsenek mindig világmegváltó beszélgetések, új hírek, érdekes tevékenységek. Ilyenkor csak úgy van az ember, másokkal együtt van…

Egy Amerikába kivándorló  olasz közösséget vizsgáltak évekig, akik meglehetősen hosszan éltek, pedig megváltoztatták az étkezési szokásaikat, elhíztak, stresszes munkákba kezdtek ahogyan egyre inkább alkalmazkodtak Amerikához. Az egyetlen lehetséges magyarázat a közösség tagjainak hosszú életére ez maradt, a közösség napi megélése.

Ez egyébként olyan nagyon részét képezi a kultúrának, hogy a legtöbb olasz attól talál szimpatikusnak /nem szimpatikusnak egy országot, helyet, hogy ott “van-e” élet az utcákon a szabadidőben.

Van ennek persze egy anyagi vonzata is, mert ha nekiindul valaki akár egyedül, akár családostul, legalább egy kávé vagy fagylalt (nyáron főleg) mindig megtalálja, nem beszélve a nagyobb városokban spontánul adódó programlehetéségekről, ami  persze megkísért, ha már ott téblábol az ember szabadon… ebbe persze a válság, a megcsappanó vásárlóerő beleszól.

Ezt egyébként más külföldi is észreveette: http://farfalle1.wordpress.com/2008/07/25/the-passagiata/

Mindennapok

Kis romantika a hidegben

szabadkozom kicsit, előre is: nem hiszek a szterotipiákban, nem hiszem, hogy valaki, csak azért, mert egy adott néphez tartozik, feltétlen ilyenebb vagy olyanabb lenne, de… azért ma reggel vigyorogva állapítottam meg, hogy az olasz pasik nagyon romantikusok tudnak lenni.

A jó csipős reggeli hidegben félálomban jöttem lefelé a domboldalról, autóval. Az egyik kereszteződésnél arra lettem figyelmes, hogy egy autó mellett egy motor áll, és vezetője az autóablakon befelé beszél. Először azt hittem, hogy a szokásos utcai csörte (vita, veszekedés, kinek van igaza és ki mehet jobbra/balra/előre). De ahogy elindultunk, a motoros pasi puszit dobott befele és a további jó 1 km-en is innen-onnan kerülgette az autót, és ha lassítottak vagy megálltak, akkor puszikat dobált befelé – mindeközben teljesen hidegen hagyta, hogy ki látja a műsort.

Reggel meg sietség ide vagy oda, nem dudáltam (pedig már elolaszosodtam e kérdésben, mindent azzal jelzek én is), csak vigyorogva követtem őket.

Azért ilyet se sokat látni mondjuk Bp-en. Van annak mégis valami oka, hogy ennyi magyar nő választ olasz párt.. 🙂

Mindennapok

A soft káromkodásokról

Mondjuk úgy, hogy ezen bejegyzés nyelvészetileg közelíti meg az olasz káromkodásokat. De azokból is csak a “szalonképeseket” (ez már önmagában ellentmondó, tudom  :)), mert ugye a “rendes”, ízes káromkodásokkal az ember két perc alatt szembetalálja magát, amint eltölt egy kis időt Olaszországban (méghogy mi tudunk a leghosszabban káromkodni!!! Én leépítem ezt a legendát, az olaszok ebben jobbak 🙂

Tehát, maradjunk a hangzatos és úrinőknek is használható variánsoknál. Kedvencem rögtön a managgia, sőt, a managgia la pupazza, jó a hangzása, hát nem?

A mazza is elég vicces, de a basszuskulccsal kb. egyenértékű capperi is elmegy. És az accidenti-hez mit szóltok? Svájci (franciául beszélő) barátnőm mesélte, hogy egy toszkán nyaralás alkalmával a házinénijük megkérdezte egy reggel, hova mennek aznap. Ők egy jó nagy kört terveztek aznapra, amit bőszen ecseteltek is a néninek. A néni nézett egy darabig, majd oösszecsapta a kezét egy accidenti kíséretében. Mivel ők egyből a balesetekre asszociáltak, próbálták megtudni, hol vannak azok az accident-ek, de persze nem értettek szót a nénivel, emiatt egész nap azon aggódtak, hogy hol lesz az a nagy baleset… 🙂

Jól hangzik még a maremma, ennek bővített változata a maremma merdosa impestata maledetta, de ez már szinte átcsúszik a hard kategóriába…

Ismertek még hasonlókat??

🙂

Infrastruktúra

Fura szokàsok az olaszok hàza tàjàròl

Ugyan most màr mi is tömegesen vesszük Magyarorszàgon az olasz bùtorokat, azèrt van nèhàny olyan lakberendezèsi szokàs, ami otthon furcsànak tűnik.

Mindenekelőtt ilyen a mosogatò feletti beèpìtett edènyszàrìtò, ami minden olasz hàztartàsban megtalàlhatò, ès valahogy ìgy nèz ki:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Logikus ötlet, meg praktikus is, de azèrt meg kell mondanom, hogy amìg mindent kèzzel mosogattam, telente gyakran kellett a lecsepegett vizet takarìtani a szàrìtò aljàbòl, mert magàtòl nem szàradt meg a bezàrt szekrènyben (ès persze nincs hova lefolynia).

Aztàn ilyen èrdekes dolog mèg az, hogy előszeretettel teszik ki a teraszra a cirkòt, meg a mosògèpet is. Es nemcsak dèlen, hanem èszakon is, ahol adott esetben akàr fagy is. Ennek a legfuràbb pèldànyàt egy baràtunk lakàsàban làttam: az ùjonnan vett lakàshoz tartozik egy udvar(ka), ès a fal mellett àll (mindenfèle tető nèlkul) a mosògèp, letakarva persze – csak akkor takarjàk ki, amikor hasznàljàk.

Erdekes megoldàs….

Mindennapok

Cambio di armadio

Van egy dolog, ami egèszen biztosan nem rontja az èletminosègunket, nem tesz rosszat, nem àrt, de Olaszorszàgban mindenki megejti èvente pàrszor, èn meg amiòta itt vagyok, azon tunodom, hogy vajon a cambio di armadio jelensèg mennyiben jellemzi az olasz tàrsadalmat 🙂

Ez a cambio di armadio azt jelenti, hogy amikor jon a tèl vagy a nyàr (megrogzottebbeknèl tavasszal ès osszel is), akkor fogjàk magukat ès kicserèlik a szerkrènyek tartalmàt, azaz vagy 1) elore veszik a szekrènyben az adott èvszaknak megfelelo ruhàkat, vagy 2) kimondottan elcsomagoljàk (dobozoljàk) az elmùlò èvszakban hasznàlt cuccokat ès elocsomagoljàk az èrkezo èvszakra valò ruhàkat (cipoket, kiegèszìtoket…).

Most, hogy jon a jò ido (vègre) ismèt napi szinten tèma  a kollèganok, sot a kollègàk kozt is, hogy mikor ejtik meg e ritualis pakolàst – van olyan, aki egy egèsz hètvègèt ràszàn! (Nem beszèlve arròl, hogy minden – noi –  ùjsàgban megemlìtik.)

En ezzel kapcsolatban tobb dolgot nem tudok èrtelmezni:

1. ennyi szekrènyuk van?? En akàr csomagolhatnèk is ide-oda, de akkor is az az egy szekrènyem van, ami van. Dobozolni meg mire jò, hogy betegyem ugyanabba a szekrènybe??

2. nincs is annyi ruhàm, hogy tomegesen csomagolgassam oket

3. ès, horribile dictu, èn szoktam hordani a nyàri pòlòkat tèlen (mondjuk pulòver alatt), ès a melegebb pulcsikat a huvos nyàri estèken. Most akkor ez anomàlia?? :)))

Tèny, hogy hatàrozottan ellenzem a minden èvszakban kotelezo bevàsàrlàst, mert felesleges, sokba kerul ès semmi èrtelme. Ruhàt akkor veszek, amikor felmerul az igèny ès a szuksèg egy adott ruhadarabra. Nem veszek 48. pòlòt csak azèrt, mert cuki, vagy “most olyan olcsò”.  Igy egèszen biztosan sosem nem lesz annyi ruhàm, hogy ezt a cambio di armadio dolgot igazàn èrtelmezni tudnàm 🙂

Kultúra, Munka-tapasztalat

Erdekegyeztetès olasz mòdra

A munkàm miatt van szerencsèm kozelebbrol is szemugyre venni a kulonbozo erdekegyeztetès (vagy inkàbb -utkoztetès) olasz mòdozatàt, ès mondhatom, nèha, amikor a nagy megbeszèlèsek kozepette egy pillanatra kivulkerulok a dolgon, jòkat tudok mosolyogni rajta.

Tegnap pèldàul egy olyan megbeszèlèsen voltam, ami a nemzetkozi egyuttmukodèsre szànt pènzek soràròl folyt. Namost van az alaphelyzet, hogy a Toszkàn règiò X osszeget arra szàn, hogy EU-n kìvuli ès harmadik vilàgbeli orszàgokon segìtsen. Ennek àltalàban az az elkoltèsi mòdja szerte Euròpàban (màrmint az Uniòban), hogy vagy fentrol eldontik, mire adjàk, majd keresnek hozzà vègrehajtò szervezetet, vagy kiìrnak egy pàlyàzatot, aztàn az osszes pàlyàzatbòl kivàlasszàk a legjobbakat.

Na nem ìgy Olaszorszàgban. Itt csavarnak rajta mèg egyet. A règiò az osszeg elkoltèsère a civil szereplokkel egyutt folyamatos egyeztetèssel olyan programot kèszìt, amit jòl megvitatnak (hogy ugyanis mi lenne a legfontosabb, a legsurgosebb, a leginkàbb szuksèges), amit aztàn leìrnak – konkrètumok nèlkul. Ha ez megvan, meg lehet valòsìtani ùgy, hogy a kituzott prioritàsok mentèn a civilek pàlyàzhatnak a szerintuk megvalòsìtandò dolgokra.

Ez jòl nèz ki, a demokràcia netovàbbja, csak èppen felesleges idorablò mòdozatott eredmènyez. Mivel az egyeztetèsen rèszt vevo civilek mindegyike adott szervezetet kèpvisel, biztos, hogy a keretprogramba olyasmi tevèkenysèget javasol, ami az o èrdekkorèbe tartozò teruletekre vonatkozik. Mondjuk egy Albaniàban màr 10 ève az utcagyerekeket istàpolja, termèszetesen azt fogja javasolni. A màsik, amelyik Ukrajnàban a sugàrfertozottekkel foglalkozik, azt fogja javasolni. Es ìgy tovàbb. Ez rendjèn is van, adott szervezet azèrt csinàl valamit, mert  meg van gyozodve, hogy ott kell segìteni, mert azt tartja fontosnak. Vilàgos az is, hogy magànak akarja a torta minèl nagyobb szeletèt. De ezt nem nyìlvànìthatja csak ùgy ki. Sokkal cizellàltabb mòdon megy a dolog. Felàll a szerevzet kèpviseloje, ès 10 percig beszèl ùgy, hogy o tudja pontosan, mit akar, mi is tudjuk, mit akar, de az elhangzott  beszèdben nincsenek konkrèt kèrèsek vagy javaslatok. De azèrt az a cèlja, hogy a tobbi szervezetet meggyozze, hogy e pillanatban az “èn tèmàm stratègiailag fontosabb, mint a tietek”, de a tobbiek termèszetszeruleg meg ùgy gondoljàk, hogy az ovèk a legfontosabbak. A Règiò viszont szemlèlodik, mert neki mindegy tulajdonkèppen, hogy a fontos dolgok kozul mire kolti a pènzt, elmèletileg mindenkèpp jò helyre megy. Ezèrt ha vàlaszol a beszèdekre, akkor azt hasonlòan semmitmondòan ès hosszasan teszi. Nèha tettenèrheto nèmi szemèlyes ellenszenv, amit szintèn nagyon korulmènyesen fejeznek ki, de csak ùgy jelzèsileg, mert vègulis azèrt “ezekkel a szervezetekkel fogok mèg 20 èvig dolgozni”, tehàt nagyon nem lehet marakodni.

Namost ez ìgy elèg elvont, de amikor ilyen talàlkozòkon ulok, van, hogy 5 perc beszèd utàn azon kapom magam, hogy minden szavàt èrtettem a beszèlonek, de fogalmam sincs, mit akar mondani. Mondjuk valahogy ìgy: “sull’aspetto della progettualità noi siamo arrivati ad un buon punto”. Vagy ennèl mèg jobb: “per quanto riguarda l’oggetto di suddetto programmazione io sono di opinione simile a quello che è stato espresso dai diversi partecipanti di questo tavolo di concertazione durante i numerosi incontri finalizzati a trovare un accordo e relativamente alla nostra nuova progettualità che dobbiamo definire a breve

Van persze az a helyzet is, hogy a règiònak (mondjuk politikai megfontolàsokbòl) van elkèpzelèse arròl, mire kellene kolteni a pènzt. Akkor elkezdodik egy vègelàthatatlan huzavona, mert termèszetszeruleg mindenki a magàèt vèdi.

Az eredmèny pedig az, hogy 5-6 tanàcskozàs utàn is ott vagyunk, ahol  a part szakad. Illetve e konkrèt esetben a programvàzlat megvan, de konkrètumok nèlkul. Kozben mindenki meg van gyozodve arròl, hogy amit valahogy sikerul a prioritàsok kozè beìratnia, arra lesz majd pènz, de valòjàban ezt semmi sem garantàlja.

Na de nem is folytatom, boven elèg, hogy heti nèhàny ilyen egyeztetèsen kell rèszt vennem. Szòrakoztatò mòdja az orszàg mèlystruktùrài megismerèsènek.

Azt is tudom persze, hogy ez az egèsz “civilkonzultàciò” mòdszer ezer sebbol vèrzik, remek tanulmànyok vannak arròl, hogyan intèzmènyesednek a per definitionem nem intèzmènyes szereplok meg az egèsz èrdekegyeztetès, de valòszìnuleg ez is olyasmi, mint a demokràcia: jobbat mèg nem talàltak ki.

Mindennapok

Hideg van…

…hiszen az elmùlt èvek leghidegebb tele van (no comment, mèg hogy mediterràn…), ès most a futèsrol ejtenèk pàr szòt. Mivel a hozzàszòlàsokban is èrintettuk, a futès errefelè – hàt enyhèn szòlva is “laza”. Mielott ellenpèldàkat hoznàtok, persze itt is van olyan kozos futèsu èpulet, ahol melegebb van az àtlagnàl, bàr az ilyen helyeken inkàbb az a jellemzo, hogy az ottlakò nyugdìjasok èletritmusàhoz igazìtjàk a futèsi òràkat (nem futenek egèsz nap, csak reggel ès este  pàr òràt). Ez azt jelenti, hogy inkàbb napkozbenre csùsznak a futèsi òràk, nem pedig kora reggelre vagy keso estère, amikor a dolgozò ember is otthon van.

Namost ez mèg mindig a jobbik eset, mert van az a tìpusù futès (pl nàlunk az irodàban), ami huto-futo rendszerben mukodik, azaz nyaron hideget, tèlen meleget fùj. Hètvègère persze lezàrjàk. Igy aztàn a hètfo garantàlt hutoszekrèny, talàn estère elèri a 18 fokot a levego homèrsèklete.

Nàlunk ez a rendszer novemberben lerobbant, ès azòta màr hàromszor hìvtunk szerelot (nagy nehezen, nem tudom, senki sem fàzik?), de egyszer sem tudta megjavìtani. Namost hàrom hònap telt el, nekem azòta alpfelszerelès a vastag ès hosszù duplakardigàn, kèt harisnya a nadràg alatt, ès amiòta ilyen hideg van, mèg a kesztyu is. De amikor morgok, mindig azt mondjàk, hogy èn olyan hideg orszàgbòl jovok (sic!), hogy èszre se kellene vennem. Es kulonben is, van kèt hosugàrzò, osszuk be azt. Es ennyit mèg eletemben nem fàztam, mint amiòta egy mediterràn orszàgban èlek…