Mindennapok

Egy elbaltázott kampány

Risultati immagini per fertility day
Az eredeti kampány képei

Augusztus végén kezdett el az olasz Egészségügyi Minisztérium kampányolni a Fertility day szlogen alatt, a gyerekvállalás népszerűsítésére (khm, minden egybeesés egyéb kisebb országokban zajló folyamatokkal nyilván a véletlen műve – vagy ugyanazt a nagyon béna reklámügynökséget / think tank-ot használták itt is, ott is…)

A kampányt nagyjából két nap alatt elsöpörte a népi (és főleg női) felzúdulás, emiatt valószínűleg úgy marad meg az annalesekben, mint egy politikailag és kommunikációs szempontból is egyaránt elbaltázott megmozdulás.

A legtöbb kifogás azért érte a kampány mondanivalóját, mert (ahogy sok nő arccal, névvel felvállalta személyes hozzászólásokban a facebookon) a legtöbbször nem (csak) a nők akaratán múlik az, hogy mikor és hány gyereket szülnek, hanem leginkább azon, hogy ebben az országban egyszerűen nincsenek meg a megfelelő körülmények a gyerekvállalásra. Munkát normális szerződéssel és fizetéssel gyakorlatilag lehetetlen találni, lakást elképzelhetetlen összespórolni saját erőből, a bérleti díjak meg az egekben a nagyvárosokban (ahol esetleg több esély a munkára), bölcsődei férőhely nincs, de ha van, méregdrága, az iskolák, óvodák nem munkaidőkompatibilisek (pl. négykor bezár minden iskola és óvóda, és oldd meg, hogy valaki elhozza a gyereked), a családi pótlékkal meg elmehet az ember a sóhivatalba (ha egyáltalán jár neki, mert pl. a (kényszer)vállalkozóknak nem nagyon szokott). És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy akinek nem sikerül teherbe esnie, milyen költségekkel és adminisztratív nehézségekkel kell szembenéznie, mennyire kerül az örökbefogadás – már ha egyáltalán lehetséges, és nem egyből külföldre kell menni érte. Mindezt a nők nyakába varrni, na az az igazán pofátlanság.

Risultati immagini per fertility day
Tovább tart a terhességem, mint a munkaszerződésem

És tegyük azt is hozzá, hogy a ’68-as mozgalmaktól kezdve az ország már sok területen változott, a tudatos gyermektelenség egy elfogadott és sokak által választott életpálya. Bizony, már lassan nyugdíjaskorba lépnek azok, akik ezt úttörőként felvállalták, és köszönik, továbbra is jól vannak.

Tehát ebbe a helyzetbe érkezett a Fertility day kampánya.

Risultati immagini per fertility day critiche
Egy olasz “saját lábamon állok”gyerekpéldány (Renzo Bossi)

Szükség van-e egyáltalán kampányra? 

Olaszországban, mint  a legtöbb nyugat-(és kelet-)európai országban,  valós probléma az, hogy kevés gyerek születik. A gyereket kívánó párok 15%-ának nem sikerül segítség nélkül megvalósítani ezt a tervet, de egyes becslések szerint a  párok 20-30% meddő. Ez persze csak az alap, a fizikai kérdés.

Ha nagyobb kontextusban nézzük, akkor azt látjuk, hogy a tervezett és aztán valóban megszületett gyerekek száma között nagy a különbség. És jellemzően az első gyerek megszületése után változnak a tervek, amikor a szülők szembesülnek a nehézségekkel. (Sőt, egyes felmérések szerint már az első gyerek sem konkrétan tervezetten, hanem inkább véletlenül, családi nyomásra születik meg.)

És bizony a felmérések azt is mondják, hogy a gyerekszülésnek egyre inkább akadálya, hogy idősödik a társadalom. Két okból is. Minél idősebb a nagymama, annál kevésbé tudja átvállalni a gyerekek nevelését, felvigyázását, márpedig Olaszroszágban a hiányzó intézményrendszert eddig rednszerszinten a nagymamai segítség pótolta. Másrészt az idősebb anyukákat valakinek ápolnia kell, erre sincs elegendő szervezett ellátási kapacitás, így tehát a szülőkorban levő lányaiknak kell magukra vállalni, akik emiatt nem tudnak a saját gyerek vállalásával foglalkozni.

 

Risultati immagini per fertility day critiche
“Várom… a fizetésem” (egy olyan országban, ahol igen gyakran ingyen vagy minimális pénzért dolgoznak a fiatalok, mindenféle jövőkép nélkül)

De mi a gond a Fertility Day-jel?

Valószínűleg a rossz végéről fogták meg a problémát: jobban tették volna, ha a meddőséget veszik célba. Azaz azokat a párokat segítik aktívan, akik már eldöntötték, hogy szeretnének gyereket, és akiknek “csak” segíteni kellene ezt megvalósítani.

Akik pedig(egyelőre) nem akarnak, azoknak úgy tudna az állam segíteni, hogy a munkalehetőségeket, a munkafeltételeket, a munkavállalói jogokat támogatja, fejleszti, hogy ezzel megadja azokat a keretfeltételeket, amelyek a gyerekvállalást segítik (meghozzák hozzá a kedvet).

És legalább ennyire fontos: a férfiak apai és otthoni felelősségvállalását segíteni, hogy ne maradjon minden ingyenmunka a nők nyakában. Minden felmérés, statisztika és tanulmány azt mutatja, hogy ahol a férfiak elvégzik az otthoni munkák és a gyerekkel kapcsolatos teendők egyre nagyobb részét, ott több kedve van a nőknek gyereket vállalni (Svédország pl).  Őgyanez igaz arra is, hogy ha a nők dolgozhatnak, normális saját bevétellel rendelkezhetnek, azaz nem kell egy férfitól függeniük, akkor is szívesebben vállalnak gyereket.

A politikai közbeszéd hiánya

“Mi döntjük el mikor leszünk anyák” –  Olaszországban még azok a nők is ezzel a gondolattal nőttek fel, akik nem vallják magukat kimondottan feministának. Manapság a lányok többet és jobban tanulnak, öntudatosabbak, és fontosabb  nekik egy saját életterv átgondolása és kialakítása, mint egy katolikus és partiarchális iheltésű társadalmi modell megvalósítása, amelyben identitásuk központja a gyerekszülés lenne.  Ha a munka, és egyéb életterveket nem tudják megvalósítani, akkor bizony az anyaság is várni fog.

Konklózió

2015-ben az elmúlt évszázadban először csökkent a népesség Olaszországban. A születésszámok soha nem látott mélységben.

Most már éppen ideje lenne átgondolni, hogy mi ennek az oka, mivel lehetne segíteni. Ahogy azt is, hogy ebben a túlnépesedett világban, ahol épp véglegesen feléljük az erőforrásokat az lenne-e az egyetlen lehetőség, hogy azért születünk gyereket mindenkivel, nagy áldozatok árán, hogy eltartsa az öregedő társadalmakat.

Cikk olaszul itt.

Reklámok
Ügyintézés, Mindennapok

Bonus bebé 2015 – voucher maternitá

BONUS BEBE’

Pénzügyi segítség szülés és örökbefogadás után.

KINEK, HOGY LEHET IGÉNYBE VENNI?

  • A szülés vagy az örökbefogadás időpontja: 2015. január 1. és 2017. december. 31. között.
  • Havonta jár, legfeljebb 3 évig.
  • Havonta 80-160 euró közötti összeg.
  • Azoknak jár, akiknek az ISEE összeg 25 000 euró/év alatt van (160 euró azoknak, akik ISEE-je 7000 euró/év alatt van).

VOUCHER MATERNITÁ

Azoknak az anyáknak, akik a fakultatív maternitá-t nem veszik igénybe, és 5 hónap után visszatérnek dolgozni.

600 euró lehet a voucher összege (akik a gestione separataban vannak, azoknak 300 euró – ez általában az atipikus szerződéssel rendelkezőknél van). A gyerek 6 hónapos koráig jár, csak akkor, ha az anya (+apa) lemond a congedo parentale-ról és beíratja  a gyerekét a bölcsődébe, vagy baby sittert fogad (szerződéssel).

Az igénylést a maternitá vége utáni 11 hónapon belül lehet benyújtani.

Kérelmeket leadni az INPS-nél lehet, akár szakszervezetek vagy associazioni di categoria által, vagy az interneten az inps honlapján.

Információ itt. 

Mindennapok

Gyereknevelés

Az valószínűleg már kiderült, hogy nekem még nincsen gyerekem, ezért egyelőre távolról nézem az olasz nevelési szokásokat. Mindenekelőtt az unokaocsin és -hugin, meg persze az ismerősük gyerekein.

A mindennapokban is látványos  az a statisztika, hogy EU-s szinten Oo. sereghajtó a gyerekek számában (Magyarországgal együtt). Ismerőseink, kollégáink között csak keveseknek van gyereke, pedig abban a korban vagyunk, hogy Magyarországon már mindenki megejtette az gyerekvállalást, aki úgy gondolta, hogy általában szeretne gyereket. Ebből az is látszik, hogy a kevés gyerek is későn születik, szintén EU-s statisztika, hogy itt a legtöbb 40 felett első gyereket vállaló anya.

De akinek van, az nagyon másként áll a neveléséhez, mint amit Mo-n megszoktunk.

Először is (bár ez lehet, hogy Mo-n is így van sokaknál),  mivel kevés és későn vállalt gyerekekról van szó, a szülők  anyagi értelemben mértéktelenül elkényeztetik őket. Akkor is, ha nem logikus, mert pl. anyagilag  nem tehetné meg a család, képesek a keresztelőre 500 eurós ruhácskát venni, a legújabb divat szerint öltöztetni már a csecsemőket is (eddig nem nagyon láttam hagyományos rugdalózót errefelé), amire persze egy egész iparág repült rá, reklémokkal sulykolva, hogy nem vagy jó szülő, ha nem X bébiételt, Y cipőt veszed meg.

Amint nagyobb lesz a gyerek és megkezdi bölcsödei, óvodai pályafutását, jöhetnek a “megapartik” az amichetto-knak. Sógoroméknál az Adrián az dívik, hogy egy szülinap alkalmával az ünnepelt (ill. persze a szülei) kibérel egy bulihelyet, meghív 20-30 gyereket (óvodai társak, szomszéd gyerekek), büfét és animációt szervez. Mivel ugye ez a 20-30 gyerek visszahívja a gyereket, plusz van a karácsony, húsvét és minden egyéb, gyakorlatilag az egész év egy folyamatos buli. A két-három éves gyereknek! (Szoktam mondani, hogy jobban televan a naptáruk, mint nekem…)

Persze mindez pénzbe kerül, nem is kevésbe: húsvétkor csak 8-10 gyereknek vettek uovo-t, de az egyenként 7-8 euróba került, szóval lehet számolni… Persze nem mintha ilyen gazdag lenne arrafelé mindenki, de hát nem merik nem megtartani a szülinapot, nehogymár a saját gyerekük legyen az egyetlen pária az oviban, akit nem hív meg senki a saját bulijára.

Nagyobbaknál ez természetesen csak súlyosabb lesz.

De hogy ne csak erről beszéljünk: itt van mindjárt az esti alvás kérdése. Emlékeztek még, hogy mi este 8-kor elmentünk aludni, és nem volt apelláta. Esetleg nyaraláskor egy órácskát ki lehetett bulizni, de ennyi.

Hát itt nem. Főleg nyáron, mert meleg van, mert mindenki későn vacsorázik, de az normális, hogy 9-10- kor vacsorázik a 4-5 éves gyerek, majd utána készül esetleg a lefekvésre.

És pl. a 15 éves ismerős srácnak este 1/2 10-kor kezdődik az edzése. Bevallom, én kifeküdnék, ha olyankor fizikai erőkifejtást kellene produkálnom.

És most nem mennék bele annak taglalásába, hogy mennyire engedékenyek az olasz szülők, esetleg egy későbbi bejegyzében…

Mindennapok

A bölcsődékről…

Nèhàny napja kézzel foghatóvá vált, miért is nehéz egy mai nőnek Olaszországban. Egy képzésen voltam, ahol sok délről érkező fiatal vett részt. Egy velünk párhuzamosan futó képzésen az egyik résztvevő magával hozta a kislányát, nyilván mert nem tudta hová tenni, és hát időnként láttuk őket jönni-menni. Egyszercsak egy huszonöt év körüli srác úgy magában azt dünnyögte: de hát miért hozza magával napközben a kicsit? Erre persze csak rákérdeztem, hogy hát hová kellene tenni a gyereket. Mire az a kézenfekvő válasz érkezett, hogy: „otthon hagyni a nagymamával…” Én provokációként rákérdeztem, hogy mi van, ha a nagymama több száz kilométerre él, esetleg még dolgozik (bár látva a statisztikát a gyereket vállaló nők koráról, ez nem feltétlen valós probléma), ami teljesen váratlanul érte a srácot, mint lehetőség. Ennyiben maradtunk. Viszont nem csoda, hogy nem találunk elegendő bölcsődei helyet, gyerekfelvigyázási lehetőséget, ha a fél ország még ebben a szellemben képzeli el a dolgokat. Az országnak az a fele, amelyben a női aktivitás még a 30 százalékot sem mindig éri el (Ròmàtòl dèlre).

Azt szoktam mondani, hogy itt az intézményrendszer még annál a modellnél cövekelt le, amiben egy férfi egy fizetésből eltartja a feleségét és a gyerekeket (a hatvanas, hetvenes években, ha egy férfi megnősült, megemelték a fizetését), miközben az élet, főleg északon, meg a városokban, rengeteget változott.

Ezzel együtt egy nő hat hónap fizetett otthonlétre jogosult, és ha mondjuk nehezen bírja a terhességet, esetleg már a szülés előtt otthon szeretne maradni 1-2 hetet, hónapot, akkor onnantól fogva ketyeg a hat hónap. Ennek leteltével vagy visszamegy dolgozni, vagy egyből mehet munkanélkülinek. A munkába való visszatérést eléggé megnehezíti, hogy nincs elég bölcsőde, és ami van (és ha még protekciónk is van), az könnyen lehet, hogy egy fél fizetést elvisz (bizony, bizony, az állami bölcsődei hely…).

Szóval van annak oka, hogy Olaszország (Máltával egyetemben) a legkevesebb családonkénti gyerekszámmal „büszkélkedhet”.

Mindennapok

Szülés olasz módra

Úgy adódott, hogy a sógórnőm nemrégiben megszülte második gyerekét, így aztán megtapasztalhattam, milyen is egy olasz szülés.

Úgy kezdődött, hogy már előtte pár nappal (tudtuk a pontos időpontot, mivel – egészségügyi problémák miatt – tervezett császár volt) már ott volt az egész család: a két nagyszülőpár, és mi, gli zii. A többi nagynéni, nagybácsi csak azért nem, mert több mint 1000 km-re lakik, és hát az itteni lakás is szűkös. Hozzá kell tennem, hogy volt ennek azért praktikus oka is: a születendő baba kétéves bátyját kellett pesztrálni, és ezt nagy örömmel tettük is.

Tehát a mama rendben megszülte a babát délelőtt, miután azonnal mindenki többórás telefonozásba, sms-ezésbe fogott – minden olyan rokont és ismerőst is értesítettek, akikkel talán kétévente egyszer beszélnek – majd délután testületileg bevonultunk a kórházba. És igen, mindenki bement a frissen műtött mamához, és megdajkálta az alig tízórás újszülöttet. Azt hiszem, otthon már ettől is égnek állt volna a kórházi személyzet haja. Vagy akár a szobatársaké is, de ezt még lehetett fokozni. A mama összesen 4 napig volt kórházban, és az ottléte teljen időtartama alatt valaki mellette volt, nappal leginkább a férje, éjjel meg az anyukája. Ehhez persze beszereztek egy nyugágyfélét, amit estére beszuszakoltak két ágy közé, így tartotta állandó felügyelet alatt lányát és unokáját a nagymama. Természetesen a kórházi ellátással semmi baj nincs, a személyzet kimondottan kedves volt és ugrásra készen várta a hívást, de sosem lehet tudni alapon maradt a nagymama is…

Mindeközben otthon ment a nagyüzem: naponta kétszer kellett a teljes menüsort megfőzni 8 emberre, szigorúan primot és secondot is (egy klasszikus angolo cottura-ban J!), egy szülés miatt nem lazítunk! És napokig folyamatosan jöttek a telefonok, ajándékok minden elképzelhető ismerőstől, plusz a kórházba is beugrottak, akik épp arra jártak, például a második unokatestvér barátja (akivel egyébként semmi kapcsolatot nem tartanak) és hasonló ismerősök.

Mondanom sem kell, hogy egy hét után hullafáradtan távoztunk, ami még rendben is van, de ha belegondolok, hogy ezt a frissen szült mama hogy bírja… bár neki ez így természetes.