Az iskola jogán

A világ országaiban alapvetően kétféle státuszba születhet egy gyerek, ha külföldi szülei vannak egy adott országban.

A IUS SOLI születési állampolgárságot jelenti, vagyis amikor valaki egy állam területén való megszületésével szerez ottani állampolgárságot. A legismertebb ilyen ország talán az USA, ahol mindegy, milyen állampolgárságú a szülőd, ha az USA területén születtél, akkor állampolgár vagy.

A IUS SANGUINIS ezzel szemben akkor ad egy újszülöttnek adott országban állampolgárságot, ha egyik vagy másik szülője is annak az országnak az állampolgára, akkor is, ha nem ott él(nek). Olaszország ezt az elvet alkalmazza, azaz ha mondjuk Angliában élő olasz szülő(k)től születik egy baba, annak jár az olasz állampolgárság. Magyarország is így van ezzel.

A jus solit alkalmazza az angol szokásjog, ezzel szemben a ius sanguinis a római jogból ered. Ez utóbbit alkalmazzák a kontinentális Európa polgári jogi rendszerei.  Mint feltétel nélküli alapon való állampolgársághoz jutás, a jus soli a domináns szabály az amerikai kontinensen, míg máshol ritka.

Olaszországban (ahogy más nyugati jóléti állampokban) jellemző a sok bevándorló, akik egészen az utóbbi időkig átlagosan több gyereket vállaltak, mint a helyiek. Ezzel együtt a demográfia többé-kevésbé krízisben van, hiszen az átlagos gyerekszám a családokban alacsony, így nincs meg a szükséges reprodukció, a társadalom elöregszik (Kivéve Franciaország, ahol nagyon nagy mértékű állami segítséget nyújtanak a gyerekvállaláshoz).

Az elmúlt években gyakran fellángolt a vita, hogy egy Olaszországban, de külföldi szülőktől született gyerek, aki itt jár iskolába, itt szocializálódik, miért ne kaphatna olasz állampolgárságot automatikusan. Van ugyan egy könnyített eljárás ezeknek a fiataloknak (a 18. év betöltése után egy évig lehet kérni), de akkor is kérvényezni kell, dokumentumokat gyüjtögetni és benyújtani, pénzbe kerül, hogy megkérjék az állampolgárságot.

Július elején a parlament elé terjesztették a “Ius Scholae” törvényjavaslatot, amely a mostani állampolgársági szabályokat módosítaná azzal, hogy ezeknek a fiataloknak automatikusan járna az állampolgárság. A velük foglalkozó szervezetek adatai szerint kb. egymillió fiatal felnőttről és gyerekről van szó.  

A 2019/2020-as tanévben 877 ezer nem olasz állampolgárságú gyerek járt Olaszországban iskolába (és mivel az állampolgárság jár, ha egyik szülőd olasz, itt csak azokról a gyerekekről van szó, akiknek mindkét szülője külföldi). Ez a tanulók 10,3%-a. Több, mint a felük (65,4%) Olaszországban született.

A törvényjavaslat főbb pontjai:

• automatikus állampolgárság, ha a gyerek 12. életéve előtt érkezett az országba és itt legalább 5 évet iskolába járt (és el is végezte azokat az éveket);
• a 18. életéve előtt és még utána két évig a gyerek benyújthatja állampolgársági kérelmét, ha legalább egyik szülője (vagy gondviselője) itteni lakos;
• a helyi hatóságok a 18. év betöltése előtti 6 hónapban fel kell, hogy hívják a gyerek figyelmét erre a lehetőségre (ha esetleg nem tudna róla).

Bevándorlókrízis

(Hasonló témájú bejegyzések a blogról itt találhatók.)

Nagy és összetett kérdés, amiről nehéz indulatok nélkül írni. Főleg most, hogy Budapesten a Keletiben az történik, ami, és az ország kormánya abszolút politikai haszonlesésből módszeresen felhasználja (kihasználja) a helyzetet arra, hogy további támogatókat szerezzen magának. Cinikus és undorító hozzáállás, miközben azoknak (a sok tízezer) embereknek valóban ez az élete e pillanatban, amiben élnie vagy halnia (szó szerint) kell.

Na de nem is politizálni szeretnék, mert nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy ki melyik oldallal szimpatizál, úgy gondolkodik az eseményekről. Pedig a valóság ennél nyilván százszor összetettebb.

De kezdjük azzal, hogy Budapest (és Mo) ritkán üti meg az olasz sajtó ingerküszöbét. Most sikerült. Napok óta folyamatosan mutatják  “A budapesti pályaudvart” (hogy melyik, vagy esetleg több is van? ez már túl bonyolult lenne a tévénéző népnek) történéseit. Dramatikusan hangsúlyozták, hogy SENKI nem ad enni, inni a menekülteknek. Igaz, hogy sem az állam, sem az egyház (na ez legyen egy másik sztori) nem fényeskedik a segítségnyújtásban, de így ignorálni a rengeteg önkéntes civil szervezet és segítő mindennapos küzdelmét, na az nálam kiverte a biztosítékot. Főleg mikor láttam, hogy ugyanebben a híradásban mennyire dícsérik a német civil lakosság kedvességét, aki vizet és élelmet vitt a pályaudvarokra… Na jó, nem kell nekünk az olasz tévéből tájékozódni, ez rendben. Csak hát az olaszok meg csak onnan tudnak, magyar nyelvtudás hiányában ugye.

De mit gondolnak az olaszok erről a bevándorlóproblémáról? (kérdezte IKL, köszi 🙂

Nehéz egységes képet kialakítani erről, mert olyan nem létezik. Magyarországon is hasonlóképp van: az is magyar, aki a kerítés mellett hőzöng, és kiírtaná a menekülteket, meg az is, aki viszi az adományokat a Keletibe és nap mint nap osztja is, szervezettebb (állami, egyházi) segítségnyújtás hiányában. Akkor most melyik a “magyar nép” álláspontja? Melyikből van több, és milyen vonatkozásban meddig megy el a segítségnyújtás? (erről egy jó írást találtok itt, nagyjából a saját kérdéseimet foglalja össze. Illetve nagyon jól összefoglalta a gondolataimat ez a cikk is.)

Nem tudom, és éppen így nem tudom, hogy AZ olaszok (így általában) mit gondolnak erről.

A hivatalos politikai állásfoglalás a következőképpen alakul (szemben Mo-gal): a kormány az állam szervezeteivel (katonaság, protezione civile, vízirendőrség etc) évek óta, és idén is nagy erőkkel menti a déli részekre érkező menekülteket. Nota bene, elképesztő know how-juk van már abban, hogy hogyan kell kezelni ezeket a lélekvesztőket, amelyen ezrével érkeznek a legyengült, beteg férfiak és nők. Ide szúrnám be az index cikksorozatát Lampedusa polgármesteréről és a menekültek kezeléséről, nagyon tanulságos, hogyan áll az állam hivatalos képviselője a kérdéshez.

Ezzel párhuzamosan szétosztják a regisztrált menekülteket szerte az országban, akik az állam ingatlanjaiban kapnak helyet. Ez igen sok vitát szül, és nyilván könnyebb egy többszázezres városban “észrevétlenül” elhelyezni 1500 menekültet, mint mondjuk egy 1500 fős faluban 50-et. A legtöbb tiltakozás a kisebb helyeken élőktől jön. De visszatérve a politikához, az éppen nem kormányon levő jobboldali és szélsőjobboldali erők természetesen nagyon erőteljesen tiltakoznak, kb. azzal az érvrendszerrel, amivel otthon Orbán+Jobbik próbálkozik (a napi ellátás összege, miért van okostelefonjuk, nem is menekültek, nem akarnak dolgozni stb).

Ez annyiban más itt, hogy az északi régiókban, ahol a jobboldali Lega Nord nagyon jó pozíciókkal rendelkezik, régóta igen sok bevándorló él, akik nagyszámban szavaznak a Lega-ra. Ugyanis az itteni jobboldal nem annyira a bőrszínt vagy származást emeli ki, hanem azt, ha valaki nem dolgozik, nem illeszkedik be, az állam pénzén él. Így tehát a dolgozó és beilleszkedő bevándorlókat általában békénhagyja. Ugyanakkor nincsenek kormányon, nagyon kellenének a szavazatok, ehhez mindig jól jön,ha előhúzza a bevándorlókártyát (Salvini, Grillo etc).

Ami az aktuális kormány nemzetközi politikáját illeti: igen régóta sürgetnek EU-s szinten egy jobb és átláthatóbb szabályozást. Ezt az utóbbi napokban, hónapokban még inkább hangoztatták, teszem hozzá, jogosan, mert az EU kicsit lefagyott ebben a kérdésben, míg a széleken levő országokba naponta áramlanak a tömegek, akiknek a problémáját azonnal kellene megoldani, nem a 8600. ilyen-olyan találkozó és megbeszélés után. De hát tudjuk, az EU intézményrendszere nem gyorstüzelő egység, azért sem, mert egyik ország sem akarna ilyen döntési jogokat a kezébe adni, így hát ennek isszuk most a levét.

Egy szó a számokról. Ugyanis Olaszország igen hangosan hallatja a hangját az Eu-ban, néha aránytalanul  is hangosan.

Az idei számok: tengeren eddig 350 000 bevándorló érkezett, ebből 120 000 Olaszországba, 230 000 Görögországba, ahol nem mellesleg teljes a politikai és gazdasági válság, tehát elméletileg kisebb gondjuk is nagyobb lenne ennél… mégsem őket halljuk EU-szinten a legtöbbet panaszkodni. Az összehasonlítás végett: Magyarországra kb. 50 000 menekült érkezett idén. (Bajban vagyok a számokkal, nagyon eltérő adatokat találunk a különböző szervezetek honlapjain, nyilván ezek egy része becslés).

Azt is jegyezzük meg, hogy tavaly Németországban 500 000 menekült kért menedékjogot, Franciaországban 250 000, Olaszországban 150 000. Olaszország abban hasonlít tehát Magyarországhoz, hogy átmenő a forgalom, nem ott akarnak maradni a bevándorlók (nyilván ennek gazdasági okai vannak, munkahiány stb).

Ami a mindennapi életet illeti. Azt egészen biztosan állíthatom, hogy az olaszok nagy általánosságban nem soviniszták, és nem kirekesztőek. Szemben az északi népek sokkal inkább faji alapú megkülönböztetésével, itt ez kevésbé jellemző. Ennek nyilván kulturális, antropológiai okai vannak.

Olaszország területe mindig is egy nyílt tér volt, és jártak itt (már hol itt, hol ott, régiónként változóan) a normannoktól, a vizigótokig, a longobárdoktól a franciákig igen sokan. Ugyanakkor már az ókori terjeszkedő Római birodalom is inkább abban hitt, hogy a meghódított területeken asszimilálni kell a vezető réteget, aztán a többi majd jön magától (így volt pl. külföldi származású császáruk is). Miért kezdem ilyen messze? Mert ez a kultúra, ami nem alkalmi politikai intézkedésektől függ, hanem a belénkivódott, évszázadok óta kívánatosnak és elfogadottnak tekintett értékektől. Ezért megyek is tovább: a középkorban is volt a befelé jövő migrációnak hagyománya: egyes toszkán területeken az 1300-as évekbeli pestisjárvány után fekete doktorokat hívtak Afrikából, mert nagyon kellett a szakértelem.

Egységes olasz néptudata viszont nem volt az áldott népnek, mivel az országot is igen későn egyesítették (154 éve), és azóta is jellemző, hogy egy itteni ember első identitásaként a régióját mondja, és utána lesz csak olasz.

Volt továbbá egy igen nagy kivándorlás a 19. századtól kezdődően. Sokmillió olasz vágott neki a szegénység, éhínség miatt Amerikának, a 20. században Belgiumnak, Németországnak, Franciaországnak. Szinte nincsen olyan olasz család, akinek nem lenne valahol külföldön rokona.

Most azt mondhatjátok, hogy ez Magyarországgal is így van. Mert a Kárpát-medencében is járt mindenki, és igen sokan vándoroltak ki az elmúlt két évszázadban (a mérték más, de mi egy kis ország vagyunk). Mondjuk az “országtudatunk” az régebbi, ez vitathatatlan. És mégis mennyire utálják a magyarok a bevándorlókat (“pirézek”). Minden alkalommal elcsodálkozom, amikor úgy érvelnek, hogy a mi ’56-os menekültjeink mind disztingvált úriember volt, és kimosdva, szépen felöltözve azonnal munkára készen lépte át az osztrák határt… szemben ugye a mostani menekültekkel. Vagy azon, amikor külföldre vándorolt (esetleg ott semmi mást, csak egy férjet felmutatni tudó) magyarok érvelnek a bevándorlás ellen… Nem tudom, miért van ez így. Nyilván kulturálisan mi inkább Észak-Európához tartozunk, maradjunk ennyiben.

Személyesen ismerek viszont olyan teljesen hétköznapi, vidéki olasz családokat, akik ideig-óráig befogadtak menekülteket. Segítettek nekik az első időszakokban, támogatták őket (albán menekült ismerőst egy pugliai család fogadta be hónapokra, a főnököm testvére négy malii fiatalt fogadott be hónapokra, segítettek nekik a munkatalálásban stb). Sok ilyen volt, van is talán, bár tagadhatatlan, hogy az ilyen mennyiségű bevándorló kezelése önkéntes vállalásokkal már nem orvosolható, megoldható.

A legújabb tömegpusztító fegyver, a bevándorló

Bár a magyar újságok nem nagyon foglalkoznak vele, de Líbiában teljes a káosz. Van több – el nem ismert, illetve ide-oda visszavonult (menekült) – kormány, és tör előre az ISIS, amely meg akarja hódítani a teljes fejetlenséggel küzdő országot.
A többi mérsékelt arab ország (Egyiptom, Jordánia) nem nézi ezt jó szemmel, éppen most már bombázzák is az ISIS által elfoglalt területeket.
Olaszország déli részétől ez nincsen olyan messze – 400-500 km-ről van szó légvonalban -, így meglehetősen aggódunk, mi lesz ebből.
Az ISIS többedjére fenyeget azzal, hogy elfoglalja Rómát (ami ugye az ősellenség, a kereszténység központja), így teljes a készültség Rómában és a Vatikánban.
A napokban jött a következő fenyegetés, az ISIS nagy terve: káoszba dönteni Dél-Európát. Ennek eszköze, hogy minél több menekültet hajóra kényszerítenek és elindítanak Olaszország (Málta) felé, legyen csak minél nagyobb káosz.
Az illegális bevándorlás egyébként is nagyon megnőtt azóta, mióta nincsen Kaddhafi, és hatékony ellenőrzés a líbiai partokon.
A probléma egymásnak ugrasztja Olaszországot és az EU többi országát is, a feszültség folyamatos.

Olaszország 2013. októbere és 2014. novembere között a Mare Nostrum akcióterv szerint járt el, megmentette mindazokat, akik tengeri területeire érkeztek (a Mare Nostrum egyébként a Földközi-tenger neve volt az ókori rómaiaknál). Ez nagyon sok pénzt és emberi erőforrást igényel, a déli befogadó kampuszok nemhogy tele vannak, hanem sokszorosan túlterheltek. Orvosok, ápolók, katonák, tengeri rendfenntartók folyamatosan mentik a mindenféle úszó alkalmatosságon idáig eljutott embereket. Nagy tragédiákat láttunk az elmúlt években is: elsüllyedt hajók, kiszáradt, meghűlt emberek, holttestekkel befutó lélékvesztők, naponta jönnek a hírek. Az operáció egy éve alatt 160.000 embert mentettek ki a vízből, és sajnos 3360 halott is volt. Ez havonta 9,5 millió euróba került az országnak.

Az EU (és annak illetékes hivatala, a Frontex) 2014. novembere óta Triton nevű akcióval vette át az olaszok tevékenységét, amelyet sokan bírálnak. Elsősorban azért, mert az az alapvetése, hogy nem mentik a tengeren ideérkező embereket, hanem a határokat védik (ezt egyébként hogy is? Az érkező hajókat szépen visszaküldik a kiindulási pontra, vagy hogyan?). Nem mennek le a líbiai határok közelébe, és tavaly november óta összesen 6000 embert mentettek ki a vízből. A Triton havi költsége 2.9 millió euró.

Az olasz Guardia costiera (“vízirendőrség”) továbbra is ment, ha tud, ha szükség van rá – a Tritonnal párhuzamosan.

Nem megoldott, hogy mi lesz az ide dokumentumok nélkül, most már háborús övezetekből menekülő afrikaiak, arabok sorsa. Nyilvánvaló, hogy Olaszország egyedül ezt nem fogja elbírni. De nincs arról megegyezés, hogy esetleg más EU-s országok fogadjanak be menekülteket.

Ezt látva nem véletlen, hogy az ISIS megtalálta a tömegpusztítő fegyverek új generációját: a bevándorlót. A szemtanúk arról beszélnek, hogy minden eszközzel (agresszióval, lövésekkel, bárhogy) hajókra kényszerítik a líbiai partokon az embereket és elindítják észak felé. Minél több ember küldenek ide, annál nagyobb lesz a káosz. Meg majd jól összeugranak az EU-s országok, ami szintén az ő malmukra hajtja a vizet. Megoldás egyelőre nincs, de a humanitárius katasztrófahelyzet alakulóban.

Bevándorlás 1.0 – albánok, Olaszország, 1991.

Ma Olaszországban a bevándorlás témája mindennapi kenyerünk, pedig nem is olyan régen ez még nem így volt.

Amikor a mai bejegyzés témájához kerestem adatokat, megdöbbentett, hogy 1990-ben az Olaszországban élő bevándorlók száma kb. 230.000 volt, míg 2014-ben 4.380.000.

Egészen másként kezelte, élte meg a társadalom annak a mértékű bevándorlásnak a napi problémáit, mint azt, amivel ma szembesül. Akkoriban nagyobb probléma volt a déliek elvándorlása északra, mint az, hogy a külföldiek idejönnek.

Elképzelhetjük tehát, milyen megdöbbentő volt, amikor 1991. augusztus  8-án egy 20.000 albán menekültet szállító hajó, a Vlora megérkezett Bari-ba.

Előzmények

Albánia (tudjuk, khm) a kommunizmus építésén fáradozott egészen 1990-ig, amikor a többi kelet-európai országhoz hasonlóan ott is megdőlt a rendszer.

Az ország meglehetősen szegény és fejletlen volt,  ellenben olyan közel van az olasz adriai partokhoz, hogy a RAI különböző adóit gyakorlatilag gond nélkül nézték. Ezzel egyrészt egészen sokan megtanultak olaszul, másrészt a nyugati hírektől egyébként elzárt országban az az illúzió alakult ki, hogy Olaszország a paradicsom, ahol mindenki nagyon gazdag.

A rendszerváltást követően ott is beindult az elvándorlás, ennek egyik kiemelkedő epizódja volt a 20.000 albánt szállító teherhajó, a Vlora 1991-ben.

 

Érkezés

A hajó először Brindisi-ben kért kikötési lehetőséget, ahonnan átirányították Bari-ba, azzal, hogy a 7 órás menetidő alatt legalább minimálisan felkészítik a barii kikötőt a fogadásra.

De az azért nem ment olyan gyorsan. Akkoriban az olasz hatóságok még egyáltalán nem voltak felkészülve ilyen mértékű illegális vándorlásra, és ráadásul augusztus volt, amikor élő olasz nem dolgozik, főleg délen, főleg akkoriban. (Az olaszok részint a nagy augusztusi meleg, részint a gyárak termelési rendje miatt augusztusban mennek tömegesen szabadságra. Olyankor kiürülnek a városok, ami lehet, az bezár, és minden félárbócra eresztve  működik, még mostanság is, pedig igazán sok változás volt az elmúlt évtizedekben a helyi szokásokban is.)

 

A stadionban

A Bariba érkező hajót kiköttették a várostól legtávolabb eső mólóra, és aztán még órákig ott állt, anélkül, hogy történt volna valami.

Eközben sok albán beugrott a tengerbe, és próbált kievickélni a szárazföldre.

Meglehetősen sok beteg is volt közöttük, tehát elkezdték a betegek kiemelését és kórházba szállítását. A kórházak nem voltak erre felkészülve, a folyosókon, telezsúfolt szobákban kellett megközdeni az olaszul sem mindig (jól) beszélők problémáival.

 

Aztán kijelölték a város stadionját, ahová elkezdték buszokkal beszállítani az albánokat.

Ez a szállítás napokig tartott, anélkül, hogy akár velük, akár a mentésen dolgozó olaszokkal világosan közölték volna, mi fog itt történni, hogyan és mikor.

 

Egyértelmű, hogy sem a mólón, sem a stadionban nem voltak megfelelő higiéniai körülmények (wc, mosdó) és nehezen ment az étkezések és a vízellátás megszervezése. Eközben – napokig – az albánok a tűző napon várták, hogyan tovább. Legtöbbjüknek sem iratai nem voltak, sem rendes ruházata (a filmeken a legtöbb férfi félmeztelen, sokan alsóneműben vannak).

 

A bevándorlók természetesen nem mind békés, kedves emberek voltak, a hetekig tartó stadionbéli tartózkodás alatt csoportok alakultak, fordultak egymás ellen, szítottak verekedéseket, lopták el egymástól az élelmet vagy a vizet.

Az élelmezés ellátása nehezen ment, az élelemmel érkező olasz rendfenntartktat szó szerint lerohanták, és megverekedtek az élelemért. Az első napok káosza miatt végül helikopterről dobtak be élelemcsomagokat a stadionba.

 

Ahogy a helyi olaszok visszaemlékeznek, elképesztő volt a rengeteg “70-es évek stílusában öltözött amber, akik elképedve nézték a boltok kirakatait”.

Sokaknak sikerült elszökni a mólóról vagy a stadionból, és a környékbeli családok fogadták be őket. A filmeken is látszik, ahogy a stadionból szépen lassan szivárognak el az emberek.

 

Eközben Rómában megszületett a döntés: mindenkit haza kell toloncolni Albániába, és míg ez megtörténik, benntartani a stadionban. Szinte lehetetlen küldetés, amivel a helyi rendfenntartó erők szembesültek.

Volt több összecsapás a rendőrök, katonák és az albánok között, többször bedeszkázták a stadion kijáratait, de a vakmerőbbek a falakról ugráltak le, hogy elszökhessenek.

 

Végkifejlet

Napok elteltével sok albán saját maga is haza akart menni, néhányan elfogadták a felajánlott pénzt (50.000 líra fejenként), sokan pedig abban a reményben szálltak fel az Albániába induló repülőkre / hajókra, hogy valamelyik másik olasz városba fogják őket átszállítani.

Végük néhány ezren maradhattak Olaszországban, azok, akik még időben kiszöktek a stadionból és akiket a helyiek befogadtak, elláttak, munkát adtak nekik. Egy részük aztán továbbment más országokba (Amerika), a többieket az utána következő években több menetben “regolarizáltak”, azaz iratokkal látták el stb.

Én úgy hallottam először erről a történetről, hogy megismertem egy kb. 40 éves albán férfit, aki így érkezett Bariba és aki máig nem szűnő hálával emlegeti a befogadó olasz családot. Ő aztán északabbra vándorolt, olasz felesége lett, és ma már kétgyerekes apa.

 

Egyébként 1991-ben kb. 21.000 albánt regisztráltak bevándorlóként, aminek nagy része már márciusban megérkezett – 1990 és 1991 volt a két legerősebb év az albán bevándorlás történetében.

Amit érdekes még megemlíteni: 1991-ben 20.000 bevándorló egy hajón valóban megrendítő látvány lehetett, de azóta sokat változott a világ. Tavaly csak az év első 3 hónapjában érkezett kb. 20.000 illlegális bevándorló délről, a tenger felől. Ezzel nap mint nap szembesülnek a szigetek és a déli tartományok hivatalai, rendfenntartói.

 

 

Erőszakhullàm

Nem tudom, hogy milyen szerencsétlen csillagzat alatt van most ez az ország, de nap mint nap erőszakolnak meg nőket, sőt, a legújabb „módi”, hogy párokat szemelnek ki, és a férfit is jól összeverik, úgy ráadásnak. Ma láttam a statisztikát, évente 74 000 nemi erőszakot jelentenek (ki tudja, mennyit nem). Hatalmas szám, még a hatvanmilliós lakossághoz képest is. Ennek 94 százaléka házastársi erőszak. 40 százalékát külföldiek követik el, élükön a románokkal. Nem tudom, mi fajta románok érkeznek ide ilyen hihetetlen agresszivitással… De az egyébként elég nyugalmas olaszok kezdik elveszíteni a türelmüket és önbíráskodni: tegnap egy indiain „álltak bosszút”, ami annál is szörnyűbb, hogy azon túl, hogy ő maga nem követett el semmit, az indiaiak talán az egyik leginkább beilleszkedő, és csendes bevándorlócsoport.

Bevándorlás – vízen

A tengeri országoknak vannak azért olyan problémai is, amiről Magyarországon keveset lehet hallani: ilyen a hajóféleségeken érkező menekültek állandó áradata.

Idén az első 10 hónapban 25 408 afrikai menekült érkezett ilyen–olyan vízialkalmatosságokon, sokszor embertelen körülmények közt, víz nélkül, a tűző napon nyomorogva egy kis deszkán.

Igaz, hogy amióta kormányváltás volt, kevesebbet mutatják a tévéhíradóban, de ettől sajnos még nem oldódik meg a probléma. Nemzetközi egyezmények ide vagy oda….

 

Itália és a bevándorlók

Ezzel a címmel nagy témába vágom a fejszémet, egészen biztos, hogy egy bejegyzésben nem lehet a dolog végére járni, megemlíteni a dolog összes aspektusát, ezért aztán mondjuk azt, hogy szilánkokat rakok itt össze, akár folytatólagosan is.

 

Induljunk ki abból a tényből, hogy hivatalos adatok szerint az olaszok 5-6 százaléka bevándorló. Mondjuk, hogy első generációs, ugyanis vannak olyan kultúrák, amelyek másodgenerációs tagjai ugyan itt születtek, itt jártak iskolába, hivatalosan tökéletesen olaszok, mégis fontosabbnak tartják az eredeti kultúrájukat, mint az olaszt, de ez most nem tartozik szorosabban a bejegyzés témájához.

 

Ez az 5-6 százalék nem sok, főleg más nyugat-európai államhoz képest (Franciaországban, Angliában ez a szám magasabb), de nagyon is látható a mindennapi életben – és hát a mi homogén magyar lakosságunkkal összevetve rengetegnek látszik.

A történelmi kitekintés miatt, meg hogy ne csak a mai fogalmainkkal gondoljuk végig ezt a dolgot, érdemes megjegyezni, hogy a történelmi, régészeti kutatások szerint Róma lakossága 2000 éve épp ilyen kevert volt, ha nem kevertebb.

 

A látható, csoportként azonosítható bevándorlók albánok, románok, balkáni népek, dél-amerikaiak és helyileg pakisztánok is. De persze sok a fekete és arab is, bár nem feltétlen ország szerint azonosíthatóak – mivel Olaszországnak kevés gyarmata volt, onnan nem jönnek tömegesen a bevándorlók.

 

Az albán idevándorlás régi ügy, nem tudok pontos számokat, de valószínűleg  fél Albánia itt él, és innen tartja el a másik az ország másik felét. Ők már a 70-es, 80-as években szabadon fogták az olasz tévéket (nehéz ugye lehatárolni, ahhoz túl közel van), és gyakorlatilag abból megtanultak olaszul, úgy érkeztek ide. Amikor az INPS-ben jártam álláskeresési támogatás ügyben, beszédbe elegyedtem egy 50 körüli albán férfivel, aki elmesélte, hogy mérnökként végzett Tiranában, majd mivel ott munka nem volt, nincs és szerinte nem is lesz, idejött, és húsz éve segédmunkásként dolgozik az építőiparban. Szörnyű élettapasztalat, ha belegondolunk… Épp ezért fontos, hogy pár hete az olasz külügyminiszter Albániában járt, és méltatta az utóbbi idők albán fejlődését, amihez Olaszország sok területen segítséget nyújt, plusz a hírekből innen-onnan kihámozható, hogy egyre jobb az olasz-albán rendvédelmi együttműködés (pl. a drogcsempészetet üldözendő).

 

A balkánról a 90-es években a háborúk elől jöttek ide sokan, az itt élő romák nagy része –a közhiedelemmel ellentétben – nem román, hanem balkáni. Itt a számokat tekintve persze sok a bizonytalanság, mert sokan illegálisan érkeztek, azóta is így élnek, hivatalos munka nélkül, hivatalos szerveknek láthatatlanul, de az embereknek nagyon is láthatóan, a városok környékén levő putrikban, sátor- és utánfutóvárosokban .

 

A románok az utóbbi pár évben – főleg az uniós csatlakozásuk óta – érkeztek tömegesen. Nekik nyilván könnyebb megtanulni olaszul, mint más nyelven, ezért is választják Olaszországot, de a (nem csak ide) kivándorolt másfél millió román munkaerő hiánya otthon már nagy gondokat okoz. Arról már írtam egyszer, hogy épp most Romániát és a beilleszkedett román bevándorlókat népszerűsítő médiakampány folyik. De akkor azt nem említettem, hogy van egy olyan reklámspot is, amelyben különböző munkát végző (badante – beteggondozó, pizzakészítő, targoncasofőr), különböző eredetű emberek (ukrán, egyiptomi, dél-amerikai) ismert olasz dalokat énekelnek – nagyon vicces az egész – és a reklám a külföldiek figyelmét hívja fel a minisztériumi honlapra, ahol a jogaikról érdeklődhetnek.  

 

Vannak aztán bizonyos szakmák, ahol egy-egy népcsoport megjelenik, még ha egyébként nincsenek is olyan sokan a társadalomban. Például a pizzakészítők nagy része egyiptomi (bizony, bizony, a nápolyi pizza nagy részét ők készítik), a parmiggiano reggiano-t készítő üzemeket pedig nagyrészt pakisztániak tartják kézben. Kemény, naponta sok órás munka, és azt egy olasz már nem feltétlen szeretné csinálni. Ami ebben érdekes, hogy az északi Lega Nord (a déltől való elszakadást támogató, nacionalista jelszavakkal operáló) szavazóinak egy része bevándorló. Tipikus olasz ellentmondás, ami egyébként nagyon is logikus: ha egy sok munkával beilleszkedett, bizonyos társadalmi presztízst kivívott bevándorló veszélyeztetve látja a helyzetét, mert más, nem beilleszkedett bevándorlók bűnöznek, félelmet keltenek, hát a Lega-ra fog szavazni…

 

De ehhez azt is tudni kell, hogy az olaszok történelmileg, alapvetően nem nacionalisták, vagy nem úgy, ahogy a mi kelet-európai berkeinkben megszoktuk a nacionalizmust. Itt már a nemzeti egység is problematikus dolog: egy dél-olasz nyelvében, szokásaiban, életformájában annyira különbözik egy északitól, hogy rá kellene elsőként alkalmazni a nacionalista eszméket (amint ezt a Lega egyébként teszi is).

 

Románia PR kampánya

Az utóbbi időben nagyon sok probléma volt a romániai bevándorlókkal, a televízióban egymást értek a szörnyűbbnél szörnyűbb rémtettek, amikről egymás után derült ki, hogy romániai bevándorlók követték el. Az elején még azt hittem, hogy nem feltétlen reprezentatív, amit a tévében felkapnak, de aztán kiderült, hogy bizony a bűntettek elkövetési statisztikái is ezt a képet mutatják. Mindezt még lehetett fokozni a romániai romák tömeges idevándorlásával, a városok körüli ideiglenes bódéfalvak elszaporodásával és az utcai letámadós koldulással.

Az új Berlusconi kormány hivatalba lépése után azonnal közérzetjavító intézkedéseket kezdeményezett, amit az Unió (Mohácsi Viktória Európa-parlamenti képviselő segítségével) többször, több fronton is elítélt. Feszült volt tehát a helyzet már hónapok óta, és biztosan nagyon nehéz lehetett itt dolgozó becsületes románnak lenni.

Így aztán Románia kitalált egy frappáns választ: PR kampányba fogott, és újságokban, tévéreklámokban olyan románokat mutat be, akik évek óta itt élnek és dolgoznak – legyen az szakács, tolmács vagy képzőművész. Mosolygós, elégedett emberek, akik jól érzik magukat itt és láthatóan beilleszkedtek. A szlogenjük „piacere di conoscerti”, szerintem nagyon jó ötlet.