Kultúra

Firenze romana – avagy a botcsinálta etimológus, aki vagyok :)

Szombaton egy tematikus idegenvezetésen voltunk Firenzében, ahol sok érdekes dolgot megtudtunk a római kori Florentia-ról régész végzettségű idegenvezetőnktől.

Néhány éve tárták fel a római színház romjait a Palazzo Vecchio alatt, és nemrégiben egy részét meg is nyitották a nagyközönség előtt.

Elképesztő tudni, hogy a Piazza della Signoria-n hány réteg történelem felett sétálgatunk, miközben a magában is remekmű Palazzo Vecchio-t csodáljuk. Hiszen a római korból megmaradt épületekre (és azok egy részének széthordásával szerzett téglából) építették fel a középkori épületeket, majd erre később a Palazzo Vecchio-t.

A Palazzo Vecchio múzeumkomplexumában van lehetőség csak a földalatti részeket megnézni (4 euró/fő), és két dolog miatt érdemes is: az egyik a teatrum viszonylag nagy részeinek meglátogatása – annyira sok része megmaradt, hogy egészen egyértelműen látható a struktúrája. A másik az a metszet, ahol a három kor egymásra épült rétegeit tisztán meg lehet különböztetni – a római teátrumrészletre ráépült középkori falat, és a középkori kapun belépve az udvari kutat, miközben a Palazzo Vecchio alatt állunk.

A teatrum a római város egyik sarkában volt, elég impozáns méretekkel: 100 m hosszú, és 35 m széles volt fénykorában. Íme a rekonstrukció:

Risultati immagini per firenze romana
A kettes számtól jobbra volt a félkör alakú színház, maga a kettes nagyjából a mai Piazza della Signoria-nak felel meg.
Risultati immagini per firenze romana
Rekonstrukció – jobbra a nagy kerek épület az amfiteátrum (ezt ma a Via Torta íve őrzi), balra mögötte a félkör alakú színház.

A színház az ie. 1. században épülhetett, és legalább 5000 embert képes volt befogadni (egyes kutatók szerint akár 15 000-et is, de ez enyhe túlzásnak tűnik, annak fényében különösen, hogy a városnak 10 000 lakosa volt összesen).

Az i.sz 5-6 századtól nem használták már színházként, így egyes részei leomolhattak, másokat elhordtak az éppen folyó építkezésekhez. A longobárd időszakban a város védelmi vonalába illleszkedett, majd a késő középkorban a celláit börtönként használták (a 13. századig). Majd ezután ráépültek a Palazzo Vecchio különböző fázisokban felhúzott részei, így teljesen feledésbe merült.

Az első ásatások 1876-ban kezdődtek, amikor a szomszédos Via de’ Gondi-ban építkeztek, Egy rövid munkát kivéve 1935-ben, az érdemi feltárás 2006-2007-ben volt, de csak 2014-2015-re lett készen a közönségnek is megnyitott útvonal.

És hogy az etimológiai útvesztőkről is essen végre szó, történt, hogy az idegenvezető többször említette a vomitorium szót. Én ugye két neolatin nyelvszakot elvégeztem, azaz tanultam nem kevés latint, romanisztikát, etimológiát. De még enélkül is adja magát, hogy a szónak köze van a vomitare igéhez (=hányni – még angolul is to vomit, gondolom latinból, valószínűleg francia közvetítéssel átvéve). Tehát vomitorium itt, vomitorium ott, magamban gondoltam is, hogy ezek a rómaiak nem nagyon lacafacáztak, ahogy volt sok latrina, nyilván volt egy csomó hányóhely is.

Na de ennyi? És a teatrum közepén? Csak rákérdezek, hogy ezt most akkor hogy gondolták…

Kiderült, hogy a vomitarium az a nagy ókori római épületeknél (amfiteátrumok, teátrumok) az a folyosó, amin viszonylag rövid idő alatt rengeteg embert ki lehet üríteni (mondjuk az előadás végeztével, vagy valami probléma esetén). Azaz valószínűleg a vomitare jön abból a vomitorium-ból, ami gyors és könnyen kiürítést jelent.

🙂

Kiegészítés (köszi Ágostonnak):

Misinterpretation of the term 

A vomitorium at the Roman amphitheatre in Trier

There is a common misconception that ancient Romans designated spaces called vomitoria for the purpose of actual vomiting, as part of a binge and purge cycle.[4] According to Cicero, Julius Caesar once escaped an assassination attempt because he felt ill after dinner. Instead of going to the latrine, where his assassins were waiting for him, he went to his bedroom and avoided assassination.[5] This may be the origin of the misconception. The actual term vomitorium does not appear until the 4th century CE, about 400 years after Caesar and Cicero.”

Forrás wikipedia. 

Reklámok
Firenze

Villa Corsini

A múlt hétvégén ismét nyílt napok voltak országszerte, amikor ingyen lehet bizonyos műemlékeket megtekinteni.

Most nem voltak nagyon ismert helyek a látogathatók között, legalábbis Firenze környékén, de akadt néhány olyan villa, amelyet egyébként zárva tartanak a nagyközönség előtt, mert pl. valamilyen intézmény működik benne.

Mi a Villa Corsini-t néztük meg, Firenze északi részén, nem messze a Villa Petraia-tól. Nem véletlen egyébként, hogy ezek a villák egymás szomszédságában találhatók.

A villa szó eredetileg (az ókori Rómában) egy gazdagabb család vidéki házát jelentette, ahol valamilyen termelés is folyt (akkoriban ugye még a saját család ellátását is részben így oldották meg). Később, pl. a reneszánsz Toszkánában is  az volt a szokás, hogy a gazdag családnak volt egy (néhány) palotája (Palazzo) a városban, és néhány villája valahol vidéken. Ez a vidék ma könnyen a városban lehet, mert annyira beépült a tér, terjeszkedett a város, de akkoriban az még bőven vidéken volt, és az akkori közlekedési eszközökkel egészen sok időbe telt kijutni oda.

Firenze északi részén, amely most Castello (a név nem véletlen), Sesto Fiorentino néven él tovább, rengeteg ilyen villa, azaz vidéki birtok található, kisebb-nagyobb parkkal, földdel, ahol sokszor a mai napig termelnek valamit (olívabogyó, bor stb). Ezek nagyobb része műemlék épület ugyan, de nem látogatható, mert vagy magánlakások vannak benne, vagy állami intézmények (orvosi rendelő, idősek otthona, polgármesteri hivatal stb).

A Villa Corsini-t a Strozzi család építtete az 1400-as években, az a család, amely igen fontos és hatalmas volt akkoriban Firenzében (ld. még Palazzo Strozzi), de ezen a villán viszonylag hamar túladtak, mivel az akkori családfő, Palla Strozzi összeütközésbe került a Mediciekkel, és elmenekült Firenzéből. Innentől több tulajdonosa is, volt, akik tovább építették, szépítették a villát, pl. olasz stílusú kerttel (szobrok, kis utak, gondosan összeállított növényzet). Az 1800-as évek legelején az akkor tulajdonos egy fontosabb átalakítást hajtott végre, barokk stílusban.

Jelenleg az olasz állam tulajdonában áll a villa, és a Firenzei Archeológiai Múzeum részeként egy szoborgyűjteményt fogad be. Etruszk síremlékektől kezdve római és görög szobrokig az ókori művészetet mutatja be (bár nyilván nem az első vonalból származó alkotásokat láthatunk itt, hanem inkább a kevésbé ismerteket).

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Firenze

Le Murate

Tegnap ajánlottam a helyet egy idelátogató ismerősnek, így vettem észre, hogy még nem írtam róla a blogon.
Pedig jó hely, akár az itt lakóknak (programok, koncertek, film, előadások), akár a turistáknak egy kávé és séta erejéig.

A Murate eredetileg, még az 1400-as években, egy kolostor volt (Santissima Annunziata és Santa Caterina-nak szentelt), ahol a klauzurát választó szerzetesnők éltek. Innen a név, a murate=befalazottak.
Majd 1883 és 1985 börtönként üzemelt.

Ezt a több tömbből álló épületkomplexumot sikerült több menetben felújítani és a mai Firenze fontos kulturális központjává fejleszteni a 2000-es évek elejétől kezdve.
A negyed, ahol található, egyébként is kevésbé turistás, a hagyományosabb Firenze-hez még közelebb álló városrész, sok ittlakó bevándorlóval, echte firenzeivel, nyüzsgő szűk utcákkal.
Az épületeknek több olyan részletét meghagyták, ami a börtönből maradt (különösen az ajtók szépek), de ugyanakkor az épülethez illeszkedő, mégis modern részleteket adtak hozzá (teraszok, külső fémoszlopok).
Szociális bérlakások vannak a felsőbb szinteken, alul pedig előadótermek, irodalmi kávézó, és a nagy központi tér, ahol lehet csak úgy lézengeni egy meleg nyári estén egy sör mellett, és ahol a sokféle koncertet, kivetítést, közvetítést (pl. meccsek) is láthatunk.

A Murate itt található: Piazza delle Murate, 50122 Firenze. Tel: 055 234 6872
Honlapja, és blogja is van (katt a linkre, ott találod a programokat is).

És ízelítőül néhány kép, amelyek sajnos nem adják át teljesen a hangulatát, de kedvcsinálónak jók:

Firenze

Villa Demidoff

Azoknak, akik elég időt töltenek Firenzében ahhoz, hogy kimozduljanak a központból, érdemes Pratolino-ig elmenni – akár autóbusszal is: a 25-ös megy fel a városból, pl. a San Marco térről. Kocsival a Bolognese-n kell menni, ami már magában látványos, nemhiába hívják Panoramica-nak…

A hivatalos cím (a gps-eseknek) Vaglia, via Fiorentina, 276

Tehát maga a villa medici villa volt – ezt sajnos lerombolták a 19. sz.-ban, de a területet később egy orosz származású milliomos vette meg, aki gyönyörű parkot és épületeket létesített itt.

Nagyon sok rendezvényt is tartanak a parkban, de amíg jó az idő, érdemes egy vasárnap délután elkirándulni addig (a park 6-kor zár), és sétálgatni, élvezve a nagyon szép kilátást – ahogy a képeken is látszik.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Firenze, Országjárás

“Kötelező” kirándulás Firenzéből: Fiesole

Fiesole-ról talán legelőször Boccaccio jut eszünkbe (persze ha még emlékszünk gimnáziumi tanulmányainkra), az elbeszélés-gyűjtemény, amit – kerettörténete szerint – a nagy pestisjárvány idején egy maroknyi nemes Fiesoléban meghúzván magát, tíz napon át egymásnak mesélt. Tudom, a legtöbb ember azt mondja, hogy ezeket az irodalmi kötelezőket inkább kerüli, pedig nagyon is szórakoztató (sokszor aztán máshonnan ismert) tanulságos mesék ezek, amit egyáltalán nem megerőltető olvasni.

Na de nem is a Dekameronnak akarnék itt reklámot csinálni, így beszéljünk inkább Fiesoléról. Az etruszk települést a mai kutatások szerint az ie. 9. században alapították, jellegzetesen egy magaslati pontra – ahogy azt az etruszkok szerették (míg a rómaiak inkább a vizek mellé, következésképp völgyekbe építkeztek, persze fénykorukban nem is nagyon volt félnivalójuk).

Az etruszk Fiesolénak fontos szerepe volt a déli és északi Etruria közt utazók szempontjából is.

Ie. 283-ban aztán a rómaiak foglalták el Faesulae-t, és az ő idejükben híres jós-iskola működött itt, ahová évente 12 fiatal férfit küldtek, hogy elsajátítsák a jósok tudását.

Itt szenvedtek vereséget aztán a vandálok 405-ben, inkább a kiéheztetés, mint katonai manőver segítségével, majd a 536-553 közötti gót háborúban többször is megostromolták a várost, mígnem 539-ben Justinusnak, a bizánci hadvezérnek sikerült bevennie és lerombolnia az erődítményt. Sok és érdekes etruszk és római leletet találunk a helyi múzeumban, illetve a régészeti parkban, ami megér legalább egy félnapos programot, lévén hogy a nagyon szépen kialakított, rendezett parkban nagy sétákat lehet tenni.

A középkorban aztán Fiesolénak nagyobb hatalma volt, mint a völgyben fekvő Firenzének, és több támadást is elszenvedett, még a firenzeiek is lerohanták (1010-ben és 1024-ben), sőt, kényszerrel leköltöztették a legfontosabb családokat Firenzébe.

A kereszténységet nagyon hamar átvették a fiesoleiak, és az a tény, hogy a régi katedrális (ma Abbazia Fiesolana) az akkori városon kívül található, azt jelzi, hogy az üldözések idején már voltak keresztények errefelé. Egy ír szerzetes, Szent Donatus nevét viseli a környéken több hely és templom (San Donato), aki a 9. században nagy befolyással és népszerűséggel bírt a környéken. Sorolhatnám itt a katolikus egyházhoz köthető fontos személyeket, de most csak egyet mondanék, aki talán a legismertebb is: Fra Angelico (teljes nevén Giovanni Angelico da Fiesole, 1387-1455), aki a fiesolei domonkosok szerzetese volt, és festményei sok helyen láthatóak (pl. Greve in Chianti templomában is).

Boccaccio írásai mindenestre azt mesélik, hogy a reneszánsz idején Fiesole egy nagyon kellemes hely volt, ahová előszeretettel költöztek a gazdagabb családok. Innen a sok villa és ház, amelyekből (persze felújítva) még ma is sok látható (már ha látható és nem az átláthatatlan és gyönyörű kertek mélyén bújik meg). Ezek mellé aztán a 19 században újabb villákat építettek, főleg abban a rövid időszakban, amikor Firenze Olaszország fővárosa volt (1865-1870).

Ha rászánunk egy napot, érdemes egy kicsit kanyarogni a kis utcákban, belesni egy-egy ilyen villába, kertbe, de nagyon vigyázzunk, egy nagyobb autó könnyen beszorul a nagyon szűk, kőfallal határolt utcácskákba (saját tapasztalatból mondom:). Sokféle templom, katedrális, és monostor is található a környéken (Duomo – a katedrális Szt Romolus és Szt Donatus maradványaival, a Badia – avagy a régi katedrális stb.), aztán a főtérről felfelé egy rövid de intenzív kaptató megmászása után (kocsival nem lehet behajtani) kitárul a firenzei panoráma – éjjel, nappal, mindig szép. Tudom, hogy lassan már mániákusnak tűnhetek, de nyáron a késő esti órákban hihetetlen hangulata van Fiesolénak, és ez is egy olyan „levegőzési” lehetőség, ahová kiszabadulhatunk az éjszaka is meleg Firenzéből. A főtéren vacsora után meginni egy kávét, felsétálni a panorámát megnézni, vagy éppen a nemrég felújított főtéren üvegfal mögött látható római út egy részlete felett elbambulni, nekünk egyik kedvenc nyári programunk.

Praktikus információ: este valamint villanézéshez a kocsi a legbiztosabb közlekedési eszköz, de ha nappal – mondjuk egy firenzei turistakör részeként – nézzük meg Fiesolet, akkor inkább a 7-es busszal érdemes feljönni (indul a San Marco-ról kb. félóránként).