Mindennapok

Olaszország, 6 év válság után

Szegényebb. Öregebb. Erőszakosabb. És – feleslegesen – képzettebb. Ez a kép rajzolódik ki 6 évnyi gazdasági válság után Olaszországról.

 Az elmúlt hat év alatt rengeteg ember került a szegénység és társadalmi leszakadás által veszélyeztetetettek csoportjába. E pillanatban 18 millióan vannak, 3 millióval többen, mint 2007-ben. Azokról az emberekről beszélünk, akik az átlagbevétel 60%-nál kisebb jövedelmű családokban élnek, akik nem étkeznek megfelelően, és ha dolgoznak is, csak (nem önkéntes) részmunkaidőben teszik.

Az EU-ban Olaszországnál rosszabb helyzetben csak Görögország és a volt kommunista országok vannak. 2007 óta a váratlan kiadásokat kifizetni nem tudó, számlákat halasztgató, fűtést fizetni nem képes emberek aránya 6,8%-ról 14,5%-ra emelkedett. És még egy aggodalomra okot adó adat: 2012-ben a bérleti díj nem fizetése miatt kilakoltatott családok száma 60.000 volt.

2007 és 2012 között a bűnesetek száma 8,7%-kal nőtt, a vagyon elleni bűncselekmények (lopás, rablás) egyharmaddal emelkedtek, a termékhamisítás (az olcsóbbat kereső vevőknek eladott hamis márkák) megnégyszereződtek, és a személy elleni bűncselekmények is gyakrabban előfordulnak.

A gazdasági bizonytalanság lehet az okozója annak is,hogy kevés gyerek születik. Az ezer főre eső 9,7 gyermek születése a válság évei alatt 8,9-re esett. Az átlagéletkor tehát nőtt, öregszik a társadalom: a 65 évnél idősebbek másfélszer annyian vannak, mint a 15 évesnél fiatalabbak, és a munkaképes korú lakosság egyharmadát teszik ki (Európában a legmagasabb szám).

Ugyanakkor, pont azért is, mert munka nincs, a fiatalok tanulnak. 2007 és 2013 között nőtt a lakosság képzettségi szintje. A diplomások száma 2007-hez képest 23,9%-kal nőtt, a középiskolát végzetteké 11,9%-kal. De a végzettség nem garantálja a munkát, sőt! Míg a válság előtt minél jobban kpzett volt valaki, annál könnyebben talált munkát, most a diplomások és középiskolát végzettek esélye a munkára pont akkora, mint az általános iskolát végzetteké (licenza media, az olasz rendszer más, mint a magyar, csak kb. tudjuk megfeleltetni az otthoni végzettségeknek).

Így a NEET (nem dolgozik, nem is tanul) fiatalok száma a 2007-es 750.000-ről 3,6 millióra nőtt 2014-re. 27,3%-uk középiskolát végzett, 21,7%-uk diplomás.

(Centro Studi della CNA kutatása)

Reklámok
Élet-történetek

Lessy története

Sziasztok,
Jó, hogy van ez a blog, Isten éltesse!
Remélem, aki most akar nekivágni a költözésnek, az otthon is rátalál…

Az, hogy otthonról nézve minden szebb, teljesen igaz! Ami onnan fénylik lehet, hogy amint innen közelebbről már látod, hogy csak egy eldobott csokis papír… :-)

Magamról és az én tapasztalataimról néhány szót, ha megengedtek:
3 éve ismertem meg a párom, és mivel őt az üzleti érdekeltségei teljességgel idekötik – egy bárt üzemeltet (illetve most már üzemeltetünk), szóval nem volt kérdés, ki költözik. Mivel én az otthoni életemmel is elégedett voltam (bizonyos szempontból most sokkal szebbnek látom azt, mint ami itt van, minden otthoni nehézség ellenére), sőt mondhatni, hogy bizonyos értelemben sokkal elégedettebb voltam otthon, nagyon meg kellett gondolnom, hogy valóban fel akarom-e égetni magam mögött a hidakat, mert a szakmám miatt, ha egyszer eljövök, nincs ugyanoda visszaút. Ráadásul kinőttem már a kalandozgatós korból, nem tartozom a legfiatalabbak közé… De ez nem panasz, szerencsére jól vagyok így, ahogy vagyok.

A kiköltözést megelőző évben 10-szer voltam itt, azt hittem mindent láttam, mindent megtapasztaltam, mindenre volt lehetőség kipróbálni, átgondolni. És nem tűnt olyan rémesnek.

De amikor véglegessé válik a dolog, már nem olyan egyszerű. Mert nemcsak a nyelvvel vannak gondok (munka az nincs, nekem is csak azért mert a bár tokkal-vonóval a miénk), hanem az összes többi mentalitásbeli különbséggel is. A magyar kicsit poroszos szemlélethez az olasz életvitel vagyon messze van. Nem a pontatlanságra, az ígérgetésekre gondolok, az sajnos otthon is gyakran előfordul. A hangoskodás is csak egy dolog, bár csöndes emberként ez nagyon nagy kihívást jelent, mert a mai napig (két éve vagyok állandó lakos Olaszországban) nem tudom mikor csak úgy hangosak és mikor követtem el valamit, amiért üvöltenek velem. Védekezni bizonyos esetekben nem is tudok, mert magyarul talán még menne, de olaszul…?
Nehezen szokom az olasz konyhát. Imádok főzni, de a itteni szokásokat segítség híján csak lassan tanulom. (erről érdekesebbnél érdekesebb sztorijaim vannak, de betöltené az oldalt… talán egyszer máskor)
Nehezíti a helyzetemet, hogy mivel közös a vállalkozás, közös a pénz is, a saját egzisztenciáról le kellett mondanom, akkor is, ha papíron szép summára vagyok bejelentve. Minden magyarországi kiadásomat (mert az azért maradt) meg kell beszélnem a párommal. Ez frusztrál.
Az anyósom a nyakunkra költözött, és sajnos úgy néz ki marad is élete végéig, ami az itteni magas átlag életkorra való tekintettel, hiába 86 éves, még úgy 10-15 év is lehet. Teljesen egészséges, gyorsabban szalad, mint én, mindezt bot nélkül teszi. Igaz, 31 éve (!!!) nyugdíjas. (Az ő korosztálya már van nem él, vagy csak 100 év körül halálozik el. Szerintem ezt minden itt élő meg tudja erősíteni). Nem gondoltam, hogy lehet ekkora kötődés anya és fia között, de van. Olykor azt érzem, hogy ők a család én meg a vendég, aki úgy tesz, mintha otthon lenne.
Tehát kedves ide költözni kívánó magyar nőtársaim, ezt is figyelembe kell venni, mert ez itt így működik. És sokkal inkább te mégy, mint a mama… (Ez gyötri a legtöbb olasz nőt is…) Engem már sokszor sikerült kihoznia a sodromból, pedig akik ismernek,azok azt gondolják, hogy ez szinte lehetetlen.
De ő már nem változik, azaz vagy elfogadom ilyennek, vagy szedem a sátorfám.

A válásról:
3 év hivatalosan bejelentett különélés után indítható el a hivatalos válási procedúra. Ha ez nincs bejelentve, az nem számít bele a 3 évbe, akkor sem, ha közben a házas felek már rég a sokadik párjukkal élnek közösen és a sokadik gyerekük születik mástól. (Fura ország.) Viszont annak, ha hivatalos feleség vagy, sok előnye lehet később, akármerre is fordul a sorsod. Ezt a jogászok jobban tudják, nekem erről csak felületes ismereteim vannak.

Amiről lehet, hogy már esett szó, és csak én nem találtam: a betegellátás.
A háziorvoson és a valódi kórházi kezelésen kívül MINDEN VIZITÉRT, VIZSGÁLATÉRT FIZETNI KELL! Hiába vagy biztosított. Szerintem ez felháborító. A legutóbb egy véralvadás vizsgálat 178 eurómba került. Egy normál nőgyógyászati vizit 22 euró, és még sorolhatnám. Mondom, rendesen fizetem a betegbiztosítást. (Igaz, csak az megy orvoshoz, akinek feltétlenül szükséges, az emberek nem a váróban élnek társasági életet. A színvonalról most nem írok, nagyon eltérő.)
Tehát ezt is kalkuláld bele, ha itt akarsz élni.

Nos, ami jó:
van időm tanulni, s a német és francia mellé lassan begyűjtöm az olaszt is. Na nem amolyan nem adnak el szinten, hanem egy kicsit jobban, mert ami a kezdetektől hiányzik, az az olvasás. Szótárral a kézben, kifejezéseket nem ismerve pedig lehetetlen egy regény végére érni.
Ami megnehezíti a tanulást, hogy hiába a bár, kevés emberrel vagyok szóbeli kommunikációs viszonyban. A kiszolgálás alatt elhangzó néhány szó, mondat nem nevezhető hasznos gyakorlásnak. :-)

Gyönyörűséges, izgalmas dolgokat láttam.
Amikor elindulunk bármerre, bármilyen okból, a végén mindig valami váratlan helyre érkezünk – a párom utálja a GPS-t, s ha van egy kis időnk, nem használjuk a gyorsforgalmi utakat vagy az autópályát) rengeteg szép emlékem van mindenféle helyekről – igaz elsősorban innen egészen északról, de Padova, Bergamo Alta, Milano is ismerős már.
Itt is forró a nyár, a völgybe beszorul a meleg levegő, de elég csak “néhány száz” métert megtenni – igaz felfelé -, máris sokkal elviselhetőbb lesz az élet.( Másztam már bele júniusban mezítláb a hóba… :-)
Amit ki ne hagyjatok, az egy Vintage kiállítás. Én tavaly jártam egyen. Olyan, mint egy hatalmas turkáló, csak épp a nagy olasz tervezők ruháit is látni itt-ott. Kb 4-6 óra végig nézni, végig gyönyörködni az egészet.
De voltam az 5 évente megrendezendő genovai virágkiállításon is. Az is lélegzet elállító volt.
Vagy Monza -ban betévedtünk egy sportszer kiállításra a Formulaa 1-es pálya mellett, és épp lehetett menni mindenféle gépekkel a pályán is. Nekem egy Ferrari jutott. Öregecske, nem is túl gyors, de az élmény…

Szóval most ennyit.
Az én javaslatom, hogy csak olasz társsal és lehetőleg – ha valaki nem akar háztartásbeli lenni, mert az is jó lehet – biztos munka, (iskolai ösztöndíj), biztos lakás és nyelvtudás birtokában induljatok neki.
Egyébként…
Nem tudom.
Az is igaz, hogy nekem a származásom, idegen akcentusom miatt nem volt semmilyen megkülönböztetésben részem, pontosan tudják, hogy dolgozom, adót fizetek, igyekszem tökéletesre megtanulni a nyelvüket.

Bocs, kicsit hosszúra sikerült. Remélem, azért nem volt nagyon unalmas!

Ha bármi kérdésetek adódna, szívesen válaszolok…

Szeretettel:
Lessy

Mindennapok

Olasz gazdaság

Ne haragudjatok, hogy ma HVG cikkekkel bombázlak Titeket, de mivel nemrég beszéltünk az olasz gazdaságról, és hát igen, nekünk e pillanatban ez a mindennapi valóság (már aki követi a politikai és gazdasági eseményeket), nem állhatom meg, hogy ne idézzem a kapcsolódó híreket magyarul.

Tehát itt található egy ilyen cikk.

Végvonaglás: az olaszok görögebbek a görögöknél

2011. november 09., szerda, 17:48 • Utolsó frissítés: 19 órája
Szerző: Folk György / Brüsszel


Soha ilyen drágán nem tudott hitelekhez jutni az eurózóna történetében uniós tagország, mint szerdán Olaszország. Finanszírozása már a fenntarthatatlanság határát súrolja, miközben a piac az olasz kormány megoldási terveit kevesli. Ráadásul az euróválság kezelésének kidolgozása is lassabb a vártnál.

Hétszázalékos hozammal sikerült csak Rómának szerdán tízéves lejáratú államkötvényt kibocsátania. A szakértők szerint a fenntarthatatlanság határát súroló hozam szintjén korábban a görögök, a portugálok és az írek már kénytelenek voltak nemzetközi pénzügyi segítséget kérni. Összehasonlításképpen a németek ugyanilyen futamidejű államkötvényeket legutóbb 1,73 százalékos hozammal dobtak piacra.

Olaszország esete az unió negyedik legnagyobb gazdaságaként már csak méreteinél fogva is különbözik az eddig a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az EU-hoz forduló tagállamokétól. A jelenlegi legnagyobb probléma, hogy a dél-európai ország 120 százalékos GDP-arányos eladósodottsága az egyszázalékos gazdasági növekedés és a maihoz hasonló magas hozamok mellett komoly kockázatokat hordoz, ugyanis uralhatatlanná váló, elszálló adósságpályát eredményezhet. Emiatt ugyanis nincs arra esély, hogy az olasz gazdaság növekedésének köszönhetően csökkenjen a GDP-arányos adósság, sőt, a magas adósságszolgálat miatt folyamatosan tovább fog nőni.

Bizonyos szempontból rosszabbak a görögöknél

Az Európai Bizottság szakértői szerint a strukturális átalakítás, elsősorban a nagy elosztórendszerek reformjának elmaradása jelent komoly hátrányt a mediterrán államnak. Daniel Gros, a brüsszeli Center for European Policy Studie (CEPS) kutatóintézet vezető elemzője szerint ellenben ennél is nagyobb problémát jelent Olaszországban a korrupció szárnyalása és a kormányzati hatékonyság mélyrepülése az utóbbi tíz évben. A CEPS friss elemzése szerint éppen ezért az Európai Bizottság “csak féligazságokat zeng”, amikor mindenáron átfogó reformokat követel meg Rómától.

Gros úgy látja, az utóbbi évtizedben uniós összehasonlításban jól szerepeltek az olaszok az innováció, a strukturális reformok és a humánerőforrás-fejlesztés terén. Ugyanezen időszak alatt a német közgazdász szerint a kormányzat hatékonysága, a jogállami keretek betartatása és az átláthatóság terén a Világbank összehasonlító adatai alapján folyamatosan romlott a helyzet Silvio Berlusconi regnálása nyomán. Utóbbi mutatók alapján Olaszország rosszabb helyezéssel bír ma, mint az állandó rossz példaként emlegetett görögök.

Az elemző szerint nem elég, ha a Brüsszellel szemben vállalt reformok parlamenti elfogadása után Berlusconi ígérete szerint távozik posztjáról. Az olasz kormányfő működése nyomán komoly lépésekre van szükség a közélet átláthatóbbé tételére, a kézi vezérlés felszámolására és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom visszaszerzésére.

Nem halad a válságkezelés

Kevéssé győzhette meg a hirtelen összeszedett konkrét vállalásokkal a kétfelvonásos október végi brüsszeli EU-csúcs második menetére egy halom ígérettel érkező Berlusconi az unió vezetőit. Hiába hangoztatta ugyanis, mennyire elégedettek voltak állam- és kormányfőtársai az olasz ígéretekkel, Brüsszel a napokban negyven kérdésből álló listával válaszolt a levélre.

A hvg.hu birtokába jutott kérdések a pontos számokat, részleteket, a már megvalósult és a tervezett lépések megkülönböztetését firtatják; emellett konkrétumokat kérnek a gazdasági növekedést segítő lépések és a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele kapcsán.

“Nagyon aggódom az olasz helyzet miatt” – jelentette ki Olli Rehn pénzügyekért felelős biztos az EU-s pénzügyminiszterek ülését követően. Rehn aggodalma érthető, hiszen a piacok szerint hiába sikerült két hete a bankok feltőkésítéséről, a görög államadósság megfelezéséről, valamint az átmenteti európai válságalap (EFSF) kibővítéséről politikai alkut kötni, a részletek kidolgozása lassabban zajlik a vártnál.

Az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfő esti ülése után világossá vált, hogy a rendkívül technikai jogalkotási folyamathoz számos tárgyalási fordulóra lesz szükség a bankok képviselői és a tagállamok szakértői között, mielőtt valóban testet ölthetnek az eurózónát megmenteni hivatott szabályok.

Elkerülhetetlen az EKB bevonása?

Márpedig az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap (EFSF) jelenlegi 440 milliárd eurós tőkekapacitásának tervezett 1000 milliárdra növelése nélkül nemcsak több nagy euróövezeti tagország, de az olasz gazdaság külső hitelekkel történő megsegítése is gondot jelenthet. Éppen ezért egyre több elemző szerint nem sokáig odázható el immár az Európai Központi Bank (EKB) érdemi bevonása a válságkezelésbe, ám ezt eddig a németek mindig lesöpörték az asztalról.

Sony Kappoor, a Think Different elemzője a hvg.hu-nak úgy vélekedett, a múlt heti G20-csúcs nyomán még inkább világossá vált, hogy a csakis az EKB bevonásával lesz képes a válság legyőzéséhez szükséges rugalmas döntéseket meghozni és pénzügyi forrásokhoz juttatni az eurózónát az unió. Kappoor szerint az, hogy sem a Nemzetközi Valutaalap, sem az Európán kívüli költségvetési többlettel bíró országokkal nem jutott megállapodásra Cannes-ban az eurózóna, még inkább az EKB közelgő és egyre elkerülhetetlenebbé váló bevonását vetíti előre.

Meglátása szerint mindez az európai intézményrendszerbe és annak döntési mechanizmusába kódolva van, hiszen látható, hogy az EU képtelen az Európai Tanács határozatain át visszanyerni a piacok bizalmát. A gyors döntésekre képes Európai Bizottság pedig nem rendelkezik megfelelő pénzügyi állományok felett – teszi hozzá Kappoor. A többlettel rendelkező államok bevonása kapcsán ráadásul az elemző szerint fennáll annak is a veszélye, hogy a tartalékaikkal nem likviditásban rendelkező államok gyors készpénzhez juttatása több kárt okoz a világgazdaságban, mint amennyi hasznot hoz Európa kisegítésével.

Kultúra

Kult

… azaz kultúrálódnék én itt is, ahogy Budapesten tettem. Nyugodtan nézzetek sznobnak, de Budapesten vannak artmozik, ahol fura és különleges dolgokat is meg lehet nézni (mondjuk az elmúlt tíz év skandináv filmjeit, marha jók ám!!), meg vannak alternatív színházak, vagy ugyan fősodorbeliek, amelyek nagyon is jó kortárs darabokat játszanak (ugyan e pillanatban mindent megtesznek otthon, hogy ezek a helyek eltűnjenek, de remélem, kevés sikerrel…), meg akár ingyenes koncertek (fesztiválok, mindenféle stílusban), szóval minden adott, hogy az ember harminc felett is hozzájusson a jó dolgokhoz, és ne feltétlen kelljen ehhez mindenféle lepusztult, netán politikailag erősen elkötelezett társasághoz tartoznia… vagy az interneten gyorstalpalón megszerzett felszínes infokkal villognia, ahelyett, hogy tényleg elsőkézből kapott rendes tartalmakkal szembesülne.

Firenzében ehhez képest van a Dávid-szobor, meg az Uffizi (meg sok más múzeum persze), amit ha az ember kétszer megnézett, akkor akár túl is léphet rajta: nem azért, mert ne képviselne művészi értéket – dehogynem! – csak azért a kultúra talán nem CSAK évszázadokkal ezelőtt megalkotott dolgok összessége, ugyebár.

Aztán van egy nagyon is földhözragadt komponense a kultúrálódásnak, amit harmincon túl szintén értékelek: az események időbeosztása.

Budapesten az ember befejezi a munkáját, elmegy egy kávéra vagy akár gyors vacsorára a barátaival / barátnőjével / párjával – akárkivel, akivel aznap estére a programot tervezi, majd este hétkor (esetleg nyolckor) beül az előadásra, megnézi, katarzál, és max. 10-kor már otthon  szürcsöli a teáját. Nem mellesleg a bkv-vel haza is lehet jutni, még este is – míg itt vagy taxit fizetek (15-20 euró), vagy a méregdrága parkolóházban hagyom a kocsit, ami szintén 12-15 euró, és akkor a jegyekkel együtt már mindjárt pénzkérdés is lesz a dolog).

Az időpont  egy nagyon nagyon fontos szempont, már persze ha nem egzaltált belvárosi értelmiség vagy, vagy örökifjú intellektüell, (értsd családi kötöttségek nélküli egyén, akinek úgyis el kell valahogy töltenie az estéit) vagy esetleg foglalkozását tekintve kritikus. Minden más esetben (pl. gyerekeid vannak, sokba kerül a bébisintér, reggel 8 óta dolgozol – és holnap is akkor kezdesz, egyébként lestrapált vagy, mert – mint az emberek nagy része – sajnos naponta dolgoznod kell stb.) ez egy nagyon nagyon fontos szempont.

Hogy mennyire, elmondok egy történetet.

Ideérkezésem után nagyon lelkesen felmértem a helyi színházak kínálatát, és az egyik elég jónak látszó előadásra jegyet is vettünk. Eddig nagyon jó, örültem is neki. Aztán az előadás napján felfedeztem, hogy este fél 10-kor kezdődik. Munka után haza, elkészül, elindul. Mondanom sem kell, hogy én már fél 10-kor fáradt voltam, és mivel az előadás két és fél órás volt (és nem is túl jó), nagyjából az első óra után már erősen küzdöttem, hogy ne csukódjon le a szemem, aztán másfél óra után konkrétan feladtam ezt a küzdelmet. Elaludtam. Aztán éjfélkor vége lett az előadásnak, hazamentünk, volt egy fél alvással tölthető éjszakám, ami után  egész másnap majd leestem a székről az álmosságtól.

Nem tudom, itt mindenki beéri 4-5 órás alvással? Illetve, korrigálok: elnézve a színház közönségét, és a saját ismerőseimet, a színház csak egy nagyon kicsi, sznob és gazdag kisebbség luxusa, akinek másnap valószínűleg nem is kell reggel felkelnie. Ismerőseim kicsit furcsán néztek rám, mikor említettem, hogy színházban voltunk. Hát, ennyit az itteniek kultúrájáról…

Infrastruktúra

Hány napig dolgozunk az államnak?

Most az adóbevallások idején aktuális a kérdés: hány napig dolgozunk az államnak és vajon megéri-e az ezért nyújtott szolgáltatások sora azt az összeget?

Magyarországon egy átlagos fizetésű ember 140 napot dolgozik azért, hogy az adóját megfizesse, azaz május 20-ig gyakorlatilag csak ezért hajtunk. Pontos adatokat nem talàltam Olaszországròl, de nagyjàbòl hasonló a helyzet itt is, az èv majdnem felèben az adóra keresünk.

Ezzel önmagában nem lenne olyan nagy baj, a skandináv országokban több mint 200 napot töltenek ezzel, na de ott az ellátások színvonala híven tükrözi is a befizetèseket. Ami Olasz- és Magyarországot illeti, talán az egészségügyet kivéve – ahol a magyarországi helyzetet nehéz alulmúlni, és nemcsak a finanszírozási problémák miatt, hanem főleg mondjuk az orvosok arroganciája, a kiszolgáltatottság, a minősíthetetlen eljárások miatt -, a közszolgáltatások minőségében nincs sok különbség. Arányaiban ugyanolyan sok képviselőt és minden rendű és rangú közszolgát tartunk fenn, az átlagpolgárnak mégis az az érzése, hogy nem érte van a rendszer (lásd az eddigi hivatalos ügyintézésekről írt bejegyzéseket az ügyintézés rovatban).

Az adóelkerülők mindkét országban nagyon sokan vannak, a feketegazdaságról nem is szólva. Persze erről csak becslések állnak rendelkezésre, de azok mindkét esetben megegyeznek abban, hogy ha sikerülne kifehéríteni a gazdaságot, akkor nagyon gazdag ország kerekedne mindkettőből. Olaszországból a különböző szàmìtàsok szerint Euròpa első hàrom leggazdagabb orszàga közt lenne.

Addig meg vigasztaljon az a tény, hogy idén már túlléptük azt a határt, amíg az adóra kerestünk, most jöhet a mi részünk.

Mindennapok

Kellemetlen apróságok

Újabb –kellemetlen – meglepetések az olasz mindennapokból.

Pénzváltás: mivel nemrég Skóciában voltam, szerettem volna némi pénzt váltani már itt, hogy ha valami miatt szükségem lenne rá rögtön érkezés után, akkor ne legyek bajban. Hát, ez nem egyszerű dolog, ugyanis a bankok egyáltalán nem váltanak pénzt, előzetes kérelem nélkül. Még a legkisebb összeget sem. Ha viszont egy héttel előre kérelmezem, akkor akár hajlandóak is rá, de ne legyenek illúzióink, semmivel sem jobb áron, mint a kinti pénzváltók. Hát jó, első lépésben nem sikerült megoldani gondoltam, de a városban minden utcasarkon van egy pénzváltó, hátha… Persze gondoltam én, hogy egy ilyen, a turistákat szemérmetlenül kizsebelő városban ez sem lesz egyszerű, de az azért minden várakozást felülmúlt, hogy nem csak rettentő magas commissione-t kérnek (5-10 euró), hanem minden egyes beváltott pénzegység után 10 centet felszámolnak. Azaz hosszas számolás után kiderült, hogy az aznapi hivatalos 350 forintos fontárfolyam helyett 465 forintba került volna egy font (persze euróból váltva, csak a viszonyítás végett számoltam így is ki). Ez azért nem kicsit borsos ár, amolyan uzsoraszagú. Mit mondjak, inkább a londoni reptéren váltottam pénzt…

Szemüveget szerettem volna csináltatni, így hát utánakérdeztem, vajon fizeti-e egy részét az olasz társadalombiztosítás. Kiderült, hogy erről szó sincs, ez nem tartozik a támogatott szolgáltatások közé, mitöbb, ha itt szeretném a szemvizsgálatot elvégeztetni, az egy kb. 30 eurós ticket-be kerül (bár ez attól függ, néhányan 70 eurót fizettek érte). Tekintve, hogy végül a szemüveg (jó minőségben, fényre sötétedő üveggel ugyan, de) 420 euróba kerül, nem olcsó mulatság, nem csoda, hogy az emberek nagy része az előre gyártott, kétes minőségű olvasószemüvegekkel húz ki akár éveket is, hiába hangoztatják, hogy hosszútávon inkább ártanak, mint használnak. Erre gondolhatna a tb is…

Mindennapok

Ez + az

Összegyűjtöttem pár érdekességet, amiről önmagában nem írnék egy bejegyzést, mégis megérnek egy említést.

 

– Egy külföldinek őrjítő, hogy a törvényeket a számuk alapján emlegetik. Én például mindenféle esélyegyenlőségi és képzési területen mozgolódom, és a mai napig hosszan kell gondolkoznom, hogy a 125-os (esélyegyenlőségről szóló) vagy a 626-os (munkabiztonsági) törvény pontosan mire is vonatkozik. Mert nem ám kettő, vagy négy, esetleg hat közszájon forgó törvény van, ami adott esetben a saját munkaterületünkön fontos lehet, hanem sokkal több, ráadásul van a nemzeti szintű szabályozás, meg a regionális, és adott esetben a provinciának és a városnak is van szabályozása, normatívája. Teljes tehát az őrület.

 

– Amikor az elején próbáltam tömegközlekedéssel mozogni Firenzében (az is megérne egy misét, hogy mit neveznek itt tömegközlekedésnek…), nagyon meglepődtem, hogy az út közepén, egy megállóban, járó motor mellett egyszer csak felkászálódott a buszvezető, vette a kabátját, táskáját, és leszállt. Gondoltam, hogy valami nagy baj lehet…. De nem, csak éppen  ott jött el a turnus vége és cseréltek az őt váltó vezetővel. Tehát jött egy másik sofőr, kiszállt az autójából, beült a buszba (a turnus végére ért vezető beszállt az autóba) és már indultunk is.

Ezt azóta sokszor láttam, hogy a buszsofőrök útközben cserélnek, nem mennek el a végállomásig, hanem „ahogy esik, úgy puffan” átveszik a vezetést ott, ahol épp lejárt a műszak.

 

– És egy kis női téma: eddig még nem sikerült olyan kozmetikust találni, aki vállalna tartós szempillafestést. Tegnap egy sminktermékeket árusító boltban is megkérdeztem, hogy nem tudnak-e valakit ajánlani, de csak annyit mondtak, hogy már hallottak olyanról, hogy valaki tartós festékkel festi a szempilláját, de még sosem láttak olyan kozmetikust, aki ezt vállalná.

Hát, apró egzisztenciális probléma J

Köszöntő

Miért is van ez a blog?

A statisztikák szerint a magyar nők, ha külföldi férfit választanak társul, elsősorban német, másodsorban olasz állampolgárságú férfival kötnek házasságot.
Ez azt jelenti, hogy sok-sok magyar nő – a legtöbb esetben néhány hónap vagy év távkapcsolat után – úgy dönt, hogy Olaszországba költözik. Ritkán fordul elő ennek ellenkezője, aminek számos oka van, és talán erről is képet ad majd ez a blog.

Sok egyetemista kap ösztöndíjat olasz egyetemekre, és tölt itt 3-6-9 hónapot, vagy akár bekapcsolódik az itt folyó tudományos kutatások valamelyikébe.

Aztán egyre több olyan fiatal (vagy kevésbé fiatal) van, aki élve a munkaerő szabad mozgásának lehetőségével, úgy dönt, hogy Olaszországba jön dolgozni.

Találkoztam már olyanokkal is, akik valamiért leküzdhetetlen vonzalommal viseltettek Olaszország iránt, és mindent megmozgattak, hogy legalább egy ideig itt élhessenek.

Számos oka lehet tehát annak, ha valaki néhány hónapot vagy évet, esetleg az egész hátralevő életét itt szeretné leélni.

Könnyű ezt megtenni?

2008-ban természetesen könnyebb, mint 5 éve, amikor nemhogy a schengeni övezet, de még az EU tagjai sem voltunk, és nem is álmodhattunk szabad „nyugati” munkavállalásról. Sokkal-sokkal könnyebb, mint 20-25 éve, amikor nemcsak az országból kijutni volt nehéz, de sem telefon, sem internet nem segített a kapcsolattartásban, és még senki sem sejtette, hogy egyszer low cost járatokon fogunk viszonylag olcsón utazni itthon és otthon között.
De mindezek ellenére nem könnyű ezt az akadálypályát megfutni, lépésről lépésre intézni az ügyeket mindkét országban, munkát találni, alkalmazkodni egy másik ország munkaerőpiacához, írott és főleg nem írott elvárásaihoz, szokásaihoz. És ez még csak az egyik része a kalandnak, hiszen annak dacára, hogy egymástól nem is olyan messze fekvő európai országról van szó, rengeteg különbség van a két nép mentalitásában, életfelfogásában, a mindennapok és a kapcsolatok dinamikájában.

Turista- vagy letelepedett szemmel nézed az olasz valóságot?

Olaszország vitathatatlanul gyönyörű, kulturálisan gazdag (mit gazdag! annál valószínűleg sokkal több), ezerarcú ország. Gondoljunk csak arra, hogy északon szinte német/osztrák szellemben működik az ország, míg a legdélebbi vidékeken könnyű felfedezni akár az arab hatást is. Ezért aztán rengeteg magyar turista jön és csodálja a városokat, a káprázatos mediterrán vidékeket, a mindenütt jelenlevő tengert. De azt bizton állíthatom, hogy egészen más képet kapunk minderről, ha utazóként eltöltünk itt néhány napot/hetet, vagy ha itt lakunk és a mindennapjaiban éljük meg az országot.

Ezzel a bloggal elsősorban az a célom, hogy a nagy kalandra vállalkozókat segítsem lépésről lépésre a letelepedés folyamatában, az ország megszokásában, de azt gondolom, hogy az információk hasznosak lesznek a magyar turistáknak is, ha nemcsak amolyan tömegturizmust művelnek, hanem szeretnék megérteni Olaszország mindennapjait is.

Azért vállalkozom erre, mert én ennek a kalandnak a kellős közepén vagyok, már sokat tanultam, de még mindig rengeteg dolgot kell megszoknom, megértenem és korántsem értek véget a meglepetések 🙂
Ha többet szeretnél tudni rólam, kattints ide.