Turisták

Tudjátok, hogy gyakran írok a témáról, egyrészt mert érdekes információkat tudok adni, másrészt meg mi itt Firenzében és általában Toszkánában lépten nyomon beleütközünk a turizmusba, annak minden jó és rossz oldalával együtt.

Ha az eddigi cikkeket olvasnád a témában, itt találod a gyűjteményt.

Ma arról lesz szó, hogy “mi mennyi”. Azaz pontosan milyen sok és milyen sokat hoz nekünk a turizmus.

Hány turista van itt az egyes régiókban évente?

Íme a 2019-es adatok.

Ahogy írja is a térkép, van, aki több régiót is meglátogat, de még így is impresszívek a számok.

Toszkánában él kb. 3,7 millió ember, ehhez képest évente 25 millió még idelátogat. Nem véletlen, hogy emberileg, társadalmilag megszenvedjük, még akkor is, ha nyilván ez bevételt is jelent.

Na de mennyit?

Az egész országban a GDP 5%-át generálja közvetlen (azaz az, amit a turista maga kifizet egy szolgáltatónak: szállás, étkezés) a turizmus, 10-13%-át közvetetten (amit nem ő maga fizet, de az ittlétével munkát és pénzmozgást generál. Pl. az utakat nem elsősorban a turistáknak építik, de mivel ilyen sokan és ennyit használják, megemelik az útépítési munkák mennyiségét, de mondhatnánk a repülőbeszerzéseket, a rengeteg hotel design berendezését – minden ilyesmi pörgeti a gdp-t).

A munkahelyek 6%-át teszi ki közvetlen, és 13 %-át közvetetten.

Hogy miért jönnek ide a turisták? Nyilván a nem materiális értékeken túl (gasztronómia, az olasz életstílus, az emberek interakciója, a meleg stb), rengeteg a materiális látnivaló is (2020-as adatok):

• 4.265 múzeum és múzeum jellegű intézmény,

• 295 régészeti terület

• 633 egyéb történelmileg érdekes épület(komplexum)

2400 olasz települéásen van legalább egy a fentiekből. És akkorm ég nem beszéltünk a templomokról, középkori kisvárosokról, palotákról és egyéb történelmi lakhelyekről.

A világörökségi helyszínekből Olaszország birtokolja a legtöbbet, 2022 évben 58-at. Érdekes számolás, hogy az UNESCO 1154 ilyen világörökségi helyet tart számon 167 országban. Olaszország a szárazföldek 0,2 %-át fedi le, de a világörökségi helyek 5%-val rendelkezik.

A legtöbb turista Németországból érkezik – hiába, a németek nagyon szeretik az olasz életet 🙂

Na de beszéljünk a konkrét számokról is. 2021-ben a turizmus kb. 163 milliárd eurót hozott közvetve és közvetlenül az országnak. A gdp kb. 10%-át. Igen, mert bármennyire is azt hisszük, hogy az olaszok a turizmusból élnek, ez nem így van.

Nemsokára erről is írok majd.

További érdekes adatokat böngészhetsz itt.

Ivrea és az Olivetti társadalmi kísérlete

Ivrea egy 23 000 lakosú vidéki kisváros Piemonte régióban, Torinótól nem egészen egy órányira kocsival. A Dora Baltea folyó mellett terül el, és gyakorlatilag innen nyílik az Aosta völgy bejárata. Napsütéses téli napokon csodálatos a behavazott Alpok látványa a nem is olyan távolban.

A belváros egy kisebb dombon található, a Savoya család egy kastélyával és a dómmal együtt. A főutcán egymást érik az üzletek, minden nagyon elegáns és rendbentartott.

Kastély

Főtér

Ivrea a karneváljáról is ismert, az 1808 óta évente megtartott “narancs-csatáról” (battaglia delle arancie).

Tipp a szálláshoz: mi a Spazio Biancoban szálltunk meg, egy remek ízléssel felújított és rendbentartott minihotelben (ilyen, amikor a tulaj építész :), amelynek üvegezett teraszán még a reggeli is élmény volt.

*********

Ivrea azonban nem csak azért érdekes, mert egy cuki északi kisváros, hanem mert a 20. század egyik olasz társadalmi kísérlete is itt zajlott, méghozzá az Olivetti céghez kapcsolódóan.

Adriano Olivetti utópiája, az emberszabású nagyüzem és ahozzá kapcsolódó, tudatosan épített közösség egyszerre akarta meghaladni a fordista kapitalista és a szovjet típusú kommunista gyárak modelljét. Adriano Olivetti a cégalapító Camillo fia volt, és az ’50-es évektől kezdte megvalósítani az iparváros (Cittá industriale) gondolatát.

A cég maga 1908-ban született, és a ’40-es évekig töretlenül növekedett. 1934-ben két racionalista építész megépítette az első ICO-t (Ingegner Camillo Olivetti kezdőbetűiből), a gyárépületet, amelyet a cég növekedésével együtt további ICO-k követtek. Minden esetben a tulajdonos Adriano Olivetti a korban modern és humanista szemléletét követték az épületek. Azzal pl. hogy a gyárépületre hosszan ablakokat terveztek, hogy a munkások lássák a napfényt minden nap, kezdvüket és lelkiállapotukat javítandó. Vagy hogy nem egy osztatlan hatalmas hangárt hoztak létre (a 4. épülettel), hanem felszabdalt tereket, amelyek a termelés különböző fázisaihoz kötődtek, és a korban divatos majolikákkal akarták jobb kedvre deríteni a mindennapokat.

De Adriano nem állt meg a gyárnál, hanem közösséget akart építeni a dolgozókból, valahol a fordista individualzmus és a szovjet kollektivizmus között félúton, úgy, hogy az ott élők jól érezzék magukat. Ehhez a gyár mellett lakóépületeket húztak fel, ahol egyéni és közösségi szolgáltatásokat nyújtottak a megkülönböztetés nélkül egymás mellett lakó fizikai és szellemi dolgozóknak. Hogy mik voltak ezek?

• Centro studi ed esperienze: az olivetti cég dizájnereinek iskolája

• Case per famiglie numerose: nagycsaládok házai

• Casa popolare di Borgo Olivetti: kisebb lakások kisebb családoknak

• Menza és közösségi tér (circolo ricreativo)

• Centro servizi sociali e asilo nido: társadalmi szolgáltatások, könyvtár és bölcsőde. Egy olyan korban, amikor az állam még egyáltalán nem nyújtott ilyen szolgáltatásokat, főleg nyugaton.
• A dolgozók gyerekeinek nyaralás biztosítása, tanulásukhoz ösztöndíj
• Rugalmas munkaidő a gyárban – elsősorban azért, mert sok családnak még volt kertje/földje, amit rendben tudtak tartani a nyári időszakban, amikor dolgozni kellett ott is
• Orvosok, szakorvosok a telepen – ellátás minden dolgozó családjának

Az alapgondolat az volt, hogy ne különüljenek el a dolgozók anyagi helyzet és munkatípus szerint, illetve hogy helyben megkapjanak minden szükséges és kényelmes szolgáltatást. Ha lehet, egy nagy és gazdag közösséget alkossanak a gyár körül.

Hasonló komplexumot ebben az időszakban Amerikában is építettek, de ott inkább az volt a cél, hogy a befektető cégtulajdonos a szolgáltatások (üzletek stb) üzemeltetésével magához csatornázza be a dolgozóinak kifizetett fizetéseket is, azaz inkább a kapitalista szemlélet érvényesült, szemben az Olivetti kevésbé a haszon maximalizálására, mint inkább egy egyenlőbb társadalmi közeg megteremtésére irányuló szemléletével. Mindezt úgy, ezt se feledjük, hogy a maga korában úttörő, sokszor világelső gépeket gyártott (írógép, számítógép, fénymásoló,

Az Olivetti sajnos tönkrement a ’90-es években, és a város egy rövidebb időszakra gazdaságilag is megroppant, de ma már szerencsére összeszedte magát. Ezt persze részben annak is köszönheti, hogy Torinó és Milánó felveszi az esetleg munka nélkül maradt fiatalokat, és elég sok IT startup is található errefelé.

A társadalmi kísérlet és a megmaradt épületek 2018-tól a világörökség részét képezik. A MAAM – Museo dell’Architettura Moderna Ivrea egy szabadtéri “múzeum”-séta keretében nagyon szemléletesen mutatja be az Olivetti és a kapcsolódó eszmék történetét. Aki szereti a 20. század első felének építészetét, szintén nagyon érdekes felfedezéseket tehet a városban a megmaradt épületekben.

Info a látogatáshoz itt.

Highlights of Torino – 2

Az első rész folytatásaként két olyan épületről szeretnék mesélni, ami nagyon tetszett Torinóban.

Az első a Palazzo Carignano, ahol most a Risorgimento múzeuma található. A Carignano hercegek (a Savoia királyi ház egy oldalága) piemontei barokk stílusú palotája első része 1679 és 1685 között épült, a második az 1800-as években. Egy dupla (tükrözött) épületről van szó – az 1800-as években az első épülethez hozzáépítették a palota tükrözött mását. Az épület vakolatlan, és a téglák maguk adják ki a díszítését, emiatt nagyon érdekes, sőt szokatlan hangulatú. Dupla belső udvara van, és a tégladíszítés nagyon gazdag, aprólékos.

Az épület története sem érdektelen: a Subalpin Parlament is itt működött, és most is megnézhető a képviselőház eredeti berendezése.

***

A másik épület is hasonló (úgy látszik, nekem ezek tényleg tetszenek :): a Polo del 900.

Az épületcsoport az 1700-as évek elején épült, Filippo Juvarra tervei szerint, és Torino hadinegyedében állt (Quartieri militari), amely az akkor városközpont szélén volt, védelmi célokat látott el. Az egymásra szimmetrikus Palazzo San Celso és Palazzo San Daniele eredetileg kaszárnya volt.

Az egész komplexumot nemrégiben felújították és ma közösségi térként működik. Több alapítvány székhelye, könyvtár, archívum, meeting és coworking terek találhatók benne, mindez szabadon és ingyen látogatható.

A kulturális terek és tevékenységek az 1900-as évek történelmére fókuszálnak, többek között az ellenállás, a deportálások és a világháborúk múzeumát is itt rendezték be.

Bent letisztult, modern stílust találunk, ami nagyon jó kontrasztot képez a külső építészeti jegyekkel.

Marche régió – Urbino

Mi nagyon sokat járunk Marche régió északi részére, és nagyon szeretjük. Marche még nem olyan felkapott, mint Toszkána, de legalább olyan szép helyekkel rendelkezik, mind a természeti, mind az épített környezet tekintetében. Csak kevesebb turistába botlik az ember, a helyiek pedig nem a turisták futószalagos ellátására vannak ráállva. Szóval érdemes itt kalandozni, mutatom is, merre.

Elsőként Urbinoról essen szó.

Urbino egy 13000 lakosú kisváros, a hegyek között, de az adriai tengerpartttól nem egész 40 km-re.

A város látképe a szomszédos dombról

I.e. 90-ben a lex iulia római állampolgárságot adott az akkor már itt élő umbroknak (akik egyébként a szomszédos Umbriában is megtelepedtek és annak nevüket adták), akik szövetségesei voltak a rómaiaknak, és nem léptek be a Lega Italica-ba (ez a rómaiakkal szembenálló más közép-itáliai népek i.e. 91-88-ig szervezett ellenállása volt). Hogy valami hasznuk is legyen az umbroknak ebből az állampolgárságból és a vele járó jogokból, a főbb lakott központjaikat munitipium-má alakították (római kori város, amely többféle kedvezményeket kapott a központi római közigazgatástól).

Itt az Urvinum Metaurense munitipiumot hozták létre, amely nem sok vizet zavart a birodalomban. A birodalom bukása utáni gót háborúkig (VI. sz.) római maradt, majd bevették a támadók és meg kellett magukat adni az osztrogótoknak.

Később a longobárd Liutprando,  majd Astolfo hódította meg, aztán a frank Kis Pipin. Erre jártak még Rőtszakállú Frigyes, és egyéb ismert és kevésbé ismert népek. De most nem is mennék bele a város hányatott sorsába (az Egyházi állam és a különféle birodalmak között), lényeg, hogy 1226-tól ugyan nem problémamentesen, de a Montefeltro család birtokába került. Az ő uralkodásuk alatt számos nagyon szép épület született, de a legfontosabb a monumentális Palazzo ducale (a hercegi palota)

Il Palazzo Ducale

A reneszánsz építészet egyik legfontosabb remeke, a palazzo-cittá, azaz a város és a palota funkcionális egységére törekvő szemlélet remekműve.

Federico da Montefeltro (1422-1482) (akinek a portréja az Uffizi egyik kiemelt helyén áll) művelt, felvilágosodott és kifinomult uralkodó volt. Ő építtette a palotát.

Federico da Montefeltro

Mielőtt belekezdett volna az építkezésbe, az urbinoi hercegek egy kis palotában éltek az egyik déli dombon. Federico nagyapja viszont úgy döntött, hogy a dómmal szemben szeretne lakni, ezért fiával felhúztak egy nagyobb palotát, amelyben volt néhány freskóval díszített szoba is. 1444-ben Federico jutott hatalomra és egy tízéves pozitív gazdasági időszak után Firenzéből hívott építészeket (Brunelleschi tanítványokat), hogy megvalósítsák az elképzelt palotát.

Federico azzal a szándékkal vágott bele az új palota építésébe, hogy “Itália minden hercegi palotáját túlszárnyalja”, ne csak hercegi családi lak legyen, hanem a város és uradalom adminisztratív központja, ahol illusztris embereket is lehet fogadni.

Az egész építmény hatalmas (fentről nézve az óváros nagy részét lefedi). Egy belső udvart vesz körbe az épület, amely szélén végig portico (kapualj/veranda) fut.

Az udvar, amelyet négy oldalről körbevesz a palota

• 

  A bejárat

• 

  A belső udvar árkádjai

• 

  Kilátás a dolgozóból

• 

• 

  Belső kert

• 

  Belső kert

• 

  A belső udvar

A palotában van Fogadószalon, könyvtár, audiencia szalon, több kisebb kápolna és a herceg tanulószobája. Minden elegáns, nagyszabású, a korabeli technikai lehetőségek közül a legmodernebbeket használja. A palota alatt találhatóak a konyhák, a herceg privát fürdője, a hűtőszoba, az összegyűjtött esővíz és ciszterna, mosóhelyiség, a lovaknak fenntartott hely és egy calidarium is, ami alulról fűtötte a földszinti termeket.

Trónterem. Alain Rouiller – https://www.flickr.com/photos/alainrouiller/31877547482/, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=89036260

A palotában most Marche régió Nemzeti Múzeuma található, látogatható, és nagyon érdekes. A termeken és általában reneszánsz építészeten kívül sok érdekes festményt is láthatunk, mint pl. a Cittá ideale- “Az ideális város”-t (amit Laurana-nak tulajdonítanak, de nem biztosan).

Bár ilyen monumentális és érdekes a hercegi palota, ne feledjük, hogy Urbino szülötte Raffaelo di Sanzio, ezért egy kisebb múzeum is található a városban a műveivel.

És persze számos kisebb középkori kápolna, templom is látogatásra vár.

Végül néhány praktikus információ.

Mi az Albornoz erődnél található parkolóban szoktunk parkolni és onnan bemenni az erődbe, megcsodálni a város látképét. Majd átsétálni az óvárosba, egy nagy lejtőn lefelé (jobbról Raffaello múzeum), míg a Palotához nem érünk. Itt továbbmenve, a palota után jobbra fordulva a palota főbejáratához jutunk.

Érdemes megkóstolni a crescia di Urbino-t, ami egy élesztő nélkül, de zsírral készült leveles tészta. Ezt helyi szárított sonkával, vagy caciotta di Urbino sajttal töltik, esetleg simán friss paradicsommal eszik.

Albergo diffuso

Újabb olasz “újítás” a turizmusban, amely (bár nem ez volt eredetileg a célja, de) tökéletesen covid-kompatibilis: az albergo diffuso, azaz a “szétszórt hotel”. Már a CNN is cikkezett róla, az angol nyelvű cikk itt található.

Hotel alatt általában olyan épületet értünk, ahol van egy recepció a bejáratnál, majd több emeleten – vagy akár egy emeleten szétszórva – szobák sora következik. Mindehhez adott szolgáltatások is járnak: napi takarítás, törölközőcsere, reggelizési lehetőség, állandóan nyitvatartó recepció, és a csillagok számának emelkedésével programszervezés, kulturális programokra jegybeszerzés, londiner stb.

Olaszországban azonban rengeteg olyan többé-kevésbé elhagyatott kis falu van, ahol az épületek rendelkezésre állnak, turizmus is van (vagy lenne), akkor miért építenének plusz épületeket, hogy kiszolgálják a turistákat? Így találták fel az albergo diffuso-t, amellyel a kis borgo-k / falvak már meglévő épületeit szerették volna hasznosítani.

Az ötlet 1982-ben született Carnia-ban (Friuli, Észak-Olaszország), ahol egy munkacsoport szerette volna a turizmus számára hasznosítani a ’70-es évekbeli földrengés után helyreállított épületeket. Később egy turisztikai marketing szakértő, Giancarlo Dall’Ara dolgozta ki a modellt, de csak 2006-ban definiálták hivatalosan a fogalmat és kritériumait. (Érdekes mozzanat, hogy az ‘agriturismo’ is északon született, még a ’60-as években)

Mit is jelent tehát ez a “szétszórt hotel”? Nem új épületet építünk, hanem már meglévő, kis falvakban, borgo-kban található házakat szervezünk egybe, ahol hotelszolgáltatásokat nyújtunk (takarítás, reggeli, étterem, közös terek – hall, lobby, olvasószoba). Olyan tehát mintha valakinél vendégségben lennénk, “otthon”, csak kényelmi szolgáltatásokkal.

Kritériumok:

• 200 méteres távon belül kell lennie az összes épületnek,
• ugyanabban a községben,
• egységes szolgáltatási színvonal (tehát ebben különbözik a bed&breakfast és agriturismo típusú vendéglátástól),
• több épületről van szó (nem csak egyről).

Jelenleg 250 vendéglátó egység tartja magát albergo diffuso-nak, de szigorúan véve a kritériumokat, csak 150 valóban az. Van egy szakmai szövetségük is (70 taggal), ezen az oldalon találtok róla információt: https://www.alberghidiffusi.it/

Az albergo diffuso előnye az, hogy általában kisebb falusi, de nagyon szép helyen található, gyakorlatilag belesimul a falu szövetébe, így azt az életérzést nyújtja az utazónak, mintha egy helyi lakos vendége lenne. És tényleg, egy ilyen hotel szobája mellett valószínű, hogy helyiek laknak, szóba lehet velük elegyedni, meg lehet tapasztalni, milyen az élet egy ilyen kis közösségben. Gyakran szabad térrel is rendelkezik, közel a természethez, de elegendő távolságot engedve a többi lakostól. Betekintést engednek a falu szokásaiba, helyi festa-iba, a helyi lakosok napi életébe, esetleg munkájába. Itt hosszabb időt is el lehet tölteni, akár távmunkában dolgozni.

Én idén próbáltam először Umbriában, a Torre della Botonta szállást, amely egy 1400-as évekből származó castello-ban működő albergo diffuso, és csodálatos émény volt. Szobánk a várfalon volt, reggelire választhattunk, hogy az erődítmény középkori konyhájából kialakított reggelizőszobában vagy kint a várkapu mellett fogyasztjuk el, közösen próbáltuk a nemrég született kismacskát beparancsolni az anyjához, megismerkedtünk és hosszasan beszélgettünk egy ott nyaralóval rendelkező házaspárral a régi épületek felújításáról, minden reggel megvitattuk, hogy hova érdemes elmenni aznap, és elképesztő vacsorákat kaptunk a Torre éttermében. Az üzemeltető házaspár azóta ismerős a facebookon, és néha váltunk is egy-egy üzenetet. Che dire? Ki kell próbálni 🙂

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

  A bor nevére már nem emlékszem, isteni volt

• 

  Ezek a vegyes tálak…

• 

  Bőségszaru

• 

Cikk erről itt.

Maledizione di Pompei

Azaz Pompei átka, mert nem csak az egyiptomi Tutankhamonnak van ám ilyesmije.

2005-ben egy kanadai hölgy, Nicole hazavitt pár mozaikdarabot Pompeiből, amelyeket most küldött vissza az olasz hatóságoknak egy levél kíséretében, mely szerint az eltulajdonított emlékek miatt átok ült rajta az elmúlt 15 évben.

És nincsen ezzel egyedül. Egy legenda szerint aki elvisz valamit Pompeiből, átok fogja sújtani, így sorra érkeznek a küldemények a világ minden tájáról, és az eltulajdonítók a levelekben mindenféle egészségügyi, anyagi, családi problémákról számolnak be, amit az átoknak tulajdonítanak. A hatvanas, hetvenes években eltulajdonított tárgyak, mozaikdarabok érkeznek vissza eredeti helyükre, bocsánatkérő levelek kíséretében.

Nem olyan nehéz Pompeiből lopni, hiszen egy 44 hektáros területről van szó. Az évtizedek alatt ellopott tárgyakról a szakemberek nem mindig tudják elsőre megállapítani, hogy hova valók. Ugyanakkor most éppen egy katalógust készítenek a visszaküldött dolgokról, amelyből később egy külön kiállítást terveznek.

Cikk itt.

Turizmus a covid idején

Ez a nyár nagyon ellentmondásos volt az olasz turizmus szempontjából. Egyrészt Olaszország volt Európában az első, ahol a covid elterjedt és amely bezárt márciusban, így a június 3-i határnyitásig teljesen leállt az idegenforgalmi szektor (is). A szállásadók és a turizmusban dolgozók teljes kétségbeeséssel nézték, hogy hónapok esnek ki az egyébként sem teljes éves szezonból, hogy nem jöhetnek a külföldiek, és hogy a bizonytalanság miatt még hónapokkal előre sem lehet tervezni /foglalást fogadni.

Esti fények

Aztán elindult a nyár, el lehetett kezdeni mozogni, és meleg is lett, így ha nem is rögtön a külföldiek, az olaszok legalább nekiindultak. A saját országuknak. Július-augusztusban a toszkán tengerpart például teljesen betelt, és nem adták olcsóbban a szállást és a szolgáltatásokat, mint normál években. Ezzel szemben a városok szenvedtek, hiszen elmaradt a külföldiek rohama, az olaszok nyáron a hőségben meg nem mennek várost meg művészetet nézni, pláne nem, ha a covid miatt mindenhol távolságot kell tartani.

Az amerikai, távol-keleti turisták teljesen kiestek, hiszen onnan a nyár folyamán sem lehetett beutazni, és ők is elsősorban a városokat látogatják végig.

A szakmai szervezetek mostanra össze is szedték az adatokat, amely szerint ez a nyári szezon elég felejthető lesz. Nézzük a számokat:

• június, július, augusztus hónapokban 148,5 millió (olasz és külföldi) turista volt az országban, 65 millióval kevesebb, mint tavaly (-30,4%),
• a hotelek szenvedték el a legnagyobb veszteséget (-32,6%) kicsivel jobban ment a hotelen kívüli szálláshelyeknek (vidéki szálláshelyek, lakáskiadás stb, -27,5%).
• a teljes szektor vesztesége 100 milliárd euró
• a külföldi turisták két harmada eltűnt a képből. Akik jöttek, azok általában Német-, és  Franciaországból, Hollandiából, Svájcból, Ausztriából és Angliából érkeztek.
• az ország észak-nyugati (-34,2%) és észak-keleti (-34,4%) része szenvedte el a legnagyobb kisesést (-34,2%) e del Nord Est (-34,4%) – ezt érintette leginkább a covid. Közép-Olaszország egyharmaddal (-31,3%) esett vissza, míg dél “csak” -20,4%-kal. 
• a “művészeti városokban” (città d’arte) megfeleződött a látogatók száma (-49,6%), csakúgy, mint a tóvidéken (ez is az északi rész, -48,6%), gyógyfürdőkben (-38,9%) és vidéken (-39,8%) kicsit több, mint a szokásos vendégszám fele jelent meg. 

Forrás itt.

Emilia-Romagna

A turisták által egyelőre még kevésbé ismert régió Észak-Olaszországban, pedig…

Pedig ebben a régióban kicsiben minden megtalálható, ami miatt Olaszországot szeretjük. Középkori városkák, épen megmaradt városfalak, csodaszép kastélyok, tengerpart, és isteni ételek.

És ezen kívül az emberek közmondásos kedvessége, a turizmusban még nem végleg megfásult helyi lakók, vállalkozószellem, és dolce vita. Mi itt Olaszországban tudjuk ezt, a külföldiek kevésbé.

Egy ideje Budapestről közvetlen wizzair járat van Bolognaba heti háromszor, érdemes kihasználni.

Magában Bolognaban is el lehet tölteni jó néhány napot, van mit meglátogatni. Itt volt a világ első egyeteme (erről itt írtam), csodaszép középkori templomokat nézhetünk meg, vagy a glosszamagyarázók sírját is meglátogathatjuk.

Felmászhatunk a Torre degli Asinelli-re, és közelről megnézhetjük Olaszország másik ferde tornyát, a Torre della Garinselda-t.

De még csatornák is vannak:

Arról nem is beszélve, hogy jobbnál jobb ételeket próbálhatunk ki (Hol együnk Bolognaban), pl. Olaszország egyik legjobb városi piacán:

És ez még csak Bologna volt.

Ki ne hagyjuk Modenát:

Ferrarat – erről itt írtam.

Parmat:

Ravennat:

Santarcangelo di Romagna-t

És persze a tengerpartot, Riminit vagy Riccione-t (erről itt írtam).

Hogy mit fogunk enni? Pármai sonka, parmezán sajt, finomabbnál finomabb felvágottak (mortadella, szalámik), crescentine, tigelle, balzsamecet, és persze ragus tagliatelle, lasagne és töltött tészták, a tenger felé pedig piadina-t, és halakat.

Bor is lesz helyi, csak győzzünk választani:

Nincs más hátra, Emilia-Romagnat meg kell látogatni.

 

Petrella Guidi

Petrella Guidi egy nagyon jó állapotban megmaradt (felújított) középkori borgo Rimini megyében. Az Appeninek egyik völgyében, Valmarecchia-ban fekszik, egy kisebb magaslaton. Olyan turistáknak ajánlanám, akik már jól ismerik Olaszország főbb nevezetességeit vagy alapvetően másra, rejtettebb kincsekre vágynak. Érdemes egy san marinoi kirándulással is összekötni, főleg ha valaki szeret a kis hegyi utakon autózni.

Petrella Guidi a Sant’Agata Feltria vikáriátus 13 várának egyike volt. 578 méter magasan fekszik a Marecchia folyó völgyében, Pennabili közelében.

 

Petrella Guidiban tökéletesen átélhető, milyen lehetett az élet egy 13. századi Castello-ban, azaz erődített várban. Közepén található a kőkerítéssel körbevett lakható négyszögletes torony, amely a 11./12. századból való. Szinte biztos, hogy a két oldalán volt két épületszárny, amelyben az állatok és a szolgálók laktak, de ebből mára nem maradt meg egyik sem. Az udvarban megvan viszont a ciszterna, amely az esővizet fogta fel.
Magas terméskőből épült házak sorjáznak a  szűk utcácskák mentén, amelyek a torony köré rendeződnek.
A környék stratégiailag fontos helyeiért, így Petrella Guidi-ért is hosszas harc folyt a Montefeltro-k és a Malatesta-k között egészen 1463-ig, amikor 2. Pius pápa végleg befolyása alá vonta, innen ered a hely neve is. 

A borgo ma tökéletesen felújítva áll azoknak a turistáknak a rendelkezésére, akik szeretnek kirándulni, egy jó levegőjű helyen néhány napot nyugodtan eltölteni. A szállások a napi 80 eurós ártól a napi 1600 eurós (!) árig terjedő árakkal dolgoznak, ez utóbbi természetesen a tökéletes luxust testesíti meg (és nem véletlen, hogy a Mandarina Duck márka tulajdonosáé).  Olyan hely, ahol tükéletesen ki lehet kapcsolni, pihenni, meditálni, messze minden városi zajtól. 

 Íme néhány kép ízelítőül:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Mercatello su Metauro

Tudom, azt kérditek, hogy micsoda???

Igazatok is van, ez egy jelentéktelen falu az Appeninek oldalában (kb. 1400 lakos). Mercatello su Metauro, a Metauro folyón az i.e. (!) 12. század óta létezik, amikor az umbro-k (umbro nép, még a rómaiak előtt itt élt népcsoport, a mai Olaszországban Umbria régió őrzi a nevüket) megalapították. Augustus császár idejében a Regio VI Umbria része lett, aztán a barbár invázió megsemmisítette. A longobárdok építették újjá a 6. században.  Hosszú történelme sok épületet megőrzött, ilyeneket:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.