Giacomo

Tudjátok, mit jelent, ha a térded giacomo-zik? Már persze olaszul mondják így: le gambe fanno giacomo-giacomo.

Valószínűleg sosem találnátok ki, azt jelenti, hogy remeg a térded (valami nagy megerőltetéstől, fáradtságtól…)

De honnan jön ez a kifejezés, és egyáltalán?

A legenda szerint a százéves háborúban (azaz a 14. században…) Franciaországban felkelés tört ki a hatalmas adók és folyamatos zaklatások miatt, amit a parasztoknak folyamatosan el kellett viselniük.  Gyorsan terjedt a felkelés, de csak két hétig tartott, aztán leverték. A harcokban a parasztok a jacque nevű ruhadarabot – vasszálakkal átszőtt mellényt – hordtak, ami miatt aztán a későbbiekben is jacques bonhomme-nak hívták a francia parasztokat, illetve a későbbi parasztlázadásokat meg jacquerie néven emlegették. A kezdetben ruhadarabot jelentő név az évszázadok során változott: egyre inkább az “egyszerű ember”-t majd az “aljas ember”-t jelentette.

Valahol útközben, a jelentésváltozás során az olasz átvette a giacomo-giacomo kifejezést, méghozzá a “remegő térdű parasztember” kifejezésére.

Van ennél egy jóval földhözragadtabb magyarázat is, méghozzá az, hogy hangutánzó szóról beszélhetünk, a “ciac ciac, giac-giac” a lábak összekoccanását, földhöz ütődését fejezné ki. Sőt ezt tovább is ragozzák: állítólag a compostelai Szent Jakab zarándokúton (a fáradtságtól) földhöz ütődő  lábak (botok) ihlették a kifejezést.

Lehet választani 🙂

Italinglese

Már évekkel ezelőtt feltűnt (sőt, kb két évtizede, az olasz nyelvvizsgán!) hogy rengeteg olyan angol szó van, amit az olaszok átvesznek és naponta használnak, de eszükbe sem jut lefordítani (ellenben a franciák, bizony ők ordinateur-nek hívják a computert és courriel-nek a mailt).Egy tanulmány most végignézett egy kereskedelmi levelekből összerakott ötmilliós szókészletet, és felállította a leginkább használt angol szavak sorrendjét.

“SOCIAL” mint “network” a Facebook-nak köszönhetően, és “Business” az üzletembereknek, valamint “smart”, ami nem csak az okostelefonra vonatkozik, hanem minden “jó” (olcsó, kedvező, érdekes) megoldásra. “Wellness” a “benessere” helyett rengeteg hotelben és kozmetikai szalonban előfordul. És míg a “Benchmarking” inkább a szakmabelieknek mond valamit, a “digital” és “brand” mindenhol előfordulhat.

2010-ben a fentiek voltak a legtöbbször használt angol szavak (az Agostini Associati fordítóiroda kutatása szerint).

Persze nem csak szavakat, hanem kifejezéseket is átvesznek az olaszok, sokszor le is fordítják és csak egy mélyebb vizsgálat segít megérteni, hogy valahol mégis angol kifejezés volt az eredete. Ilyen például a “nativo digitale” vagy “realizzare” használata “comprendere” helyett (I realize…:)).

De aggodalomra semmi ok, a nyelvi átvételek tökéletesen természetes jelenségek, mindig voltak, sőt, enélkül nem is léteznének a mai nyelvek. Az olaszul nem beszélőknek pedig csak segítenek az angol terminusok, feltéve, ha az olasz kiejtés mellett rájönnek, mi az adott szó 🙂

A soft káromkodásokról

Mondjuk úgy, hogy ezen bejegyzés nyelvészetileg közelíti meg az olasz káromkodásokat. De azokból is csak a “szalonképeseket” (ez már önmagában ellentmondó, tudom  :)), mert ugye a “rendes”, ízes káromkodásokkal az ember két perc alatt szembetalálja magát, amint eltölt egy kis időt Olaszországban (méghogy mi tudunk a leghosszabban káromkodni!!! Én leépítem ezt a legendát, az olaszok ebben jobbak 🙂

Tehát, maradjunk a hangzatos és úrinőknek is használható variánsoknál. Kedvencem rögtön a managgia, sőt, a managgia la pupazza, jó a hangzása, hát nem?

A mazza is elég vicces, de a basszuskulccsal kb. egyenértékű capperi is elmegy. És az accidenti-hez mit szóltok? Svájci (franciául beszélő) barátnőm mesélte, hogy egy toszkán nyaralás alkalmával a házinénijük megkérdezte egy reggel, hova mennek aznap. Ők egy jó nagy kört terveztek aznapra, amit bőszen ecseteltek is a néninek. A néni nézett egy darabig, majd oösszecsapta a kezét egy accidenti kíséretében. Mivel ők egyből a balesetekre asszociáltak, próbálták megtudni, hol vannak azok az accident-ek, de persze nem értettek szót a nénivel, emiatt egész nap azon aggódtak, hogy hol lesz az a nagy baleset… 🙂

Jól hangzik még a maremma, ennek bővített változata a maremma merdosa impestata maledetta, de ez már szinte átcsúszik a hard kategóriába…

Ismertek még hasonlókat??

🙂

Nèhàny tèny az olasz nyelvrõl

Magyarorszàgon sokan tanulnak olaszul (annak ellenère, hogy nem kimondottan “vilàgnyelv”- a 19. leggyakrabban beszèlt nyelv, làsd itt), hogy aztàn az elsõ olasz vakàciò alkalmàval mèlyen megdöbbenjenek azon, mennyire màskènt beszèlnek a helyiek, mint amit mi a tanfolyamon, iskolàban tanultunk.

A nyelvjàràsok nagy szàma ès hatalmas különbsègei megdöbbentik az embereket.

Ime nèhàny èrdekes adat az olasz nyelvrõl – csak, hogy tudjuk, mire szàmìthatunk 🙂

1. A nyelvèszek szerint minden különösebb nehézség nélkül el tudjuk olvasni a Duecentóban vagy a Trecentóban írt szövegeket, sõt egyesek szerint a szókészlet 56%-a már jelen volt a Duecento nyelvében is (azaz a 13. szàzadban!).

2. Tullio De Mauro a ’Storia linguistica dell’Italia unita’ című művében bemutatta, hogy hányan ismerték az olasz nyelvet az egyesítés pillanatában. A szám megdöbbentőnek tűnik: 2,5% !!

Ugyanakkor, 1860- ban az olaszok 1%-a vallotta azt, hogy anyanyelve: francia, német, szlovén, görög, katalán stb. Egy másik nyelvész, Castellani, aki az antik toszkán kiváló ismerője és az egyik „legvadabb” purista, az olasz nyelvet anyanyelvként beszélők számát 10%-ra teszi. Talán a kettő között bújik meg az igazság.

3. Egy 1989-es tanulmàny szerint az olasz csalàdok 40%-a dialektust hasznàl otthon (47% 1982-ben ès 51% 1974-ben); vagy legalàbb egy családtaggal dialektust hasznàlòk szàma (a többivel az olasz nyelv): 26%.

4. A barátokkal és kollégákkal a dialektus kizárólagos használata: 23%; nagyrészt a dialektus használata: 10%, vegyesen olasz ès dialektus hasznàlata az emberek 19%-àt jellemzi.

Ezek utàn ne lepõdjünk meg azon, ha kièrkeztünkkor egy àrva hangot sem èrtünk a helyiek beszèdjèbõl.

Hamis barátok – 2

Ahogy a múltkor már írtam róla, nem biztos, hogy ha ugyanúgy hangzik egy szó olaszul és magyarul, ugyanazt is jelenti. Egy statista (államférfi) vagy a statisztája nem csak campagna-ban (vidéken) folytathatja a kampányát, és a candidatura-ja (jelöltség) sem feltétlen az egyetemi kandidatúrára vonatkozik. A korzón nem jellemző a corso (kurzus, lefolyás, évfolyam), de gyakran kosztümöt viselnek a hölgyek, különösen a régi costume (szokás) szerint, és a bevett etikettet követik, bár erre semmilyen etichetta (címke, megjelölés) nem kötelezi őket. Lehet, hogy a kezüket beteszik a ruhájuk tasca-jába (zsebébe), de az is lehet, hogy táskát tartanak benne, netán egy magazint, ám mégsem a magazzinoba (raktár) tartanak. Esetleg valakinek a protezione (védelme) alatt állnak, de ez mégsem mindenáron protekció. Megejthetik a stratégiai operazione-t (művelet, ügylet), ami még a legrosszabb esetben sem operáció.

De evezzünk a művészetek vizére, skicelljünk fel egy vázlatot, még ha nem is feltétlenül schizzando (fröcskölve), vagy hozzunk össze egy studiot (tanulmányt), és mutassuk be egy tévéstúdióban. Esetleg tegyünk fel egy disco-t (lemezt), vagy menjünk el a diszkóba. Egy sztorit mindenképp megér a dolog, még ha nem is kerül be a storia-ba (történelem). 

És végül ne feledkezzünk meg a nagyobb „válásokról” sem, mint a palio (versenyben elnyerhető zászlóféleség) és a pálya; a piazza (tér) és társa, a piac; a chiocciola (csiga, a mai internetes szókészletben pedig kukac) és a korcsolya, meg talán a legismertebb banco (pad)- bank páros. Ezeknek ugyan valaha közük volt egymáshoz, de ma már ki venné ezt észre?

Hamis barátok – 1

Itt most nem az erkölcsileg kifogásolható viselkedésű ismerőseinkről írnék, hanem egy nyelvtani jelenségről, ami sokszor érdekes elszólásokat eredményez.

„Hamis barátok”-nak ugyanis azokat a szópárokat nevezzük, amelyeknek két adott nyelvben közös az eredete / hasonló az alakja, de különböző a jelentése.

Mivel a magyar és az olasz nyelv két, egymástól igen különböző nyelvcsalád tagja, az esetükben sokkal kevesebb ilyen van, mint ha mondjuk a franciával, spanyollal állítanánk párba az olaszt. De azért még így is akad jó néhány ilyen példa. Első eszünkbe ötlő példa biztos a curva (kanyar) – kurva szópár lesz, ezt már az olasz turisták is ismerik. És ha már k hang: a karika nem azonos  a carica (töltet)-val. És ha a morbido (puha) – morbid szópárra gondolunk, ugye, hogy itt már érdekes félrefordítások jöhetnek létre?

Arról ne is beszéljünk, hogy Andrea Olaszországban egy ordinario (szokványos) férfinév, míg ha Andrea barátnőnk ordináré Magyarországon, annak fele sem vicc.

Köthetünk accordo-t (egyezség) arról, hogy milyen akkordot szólaltatunk meg, és az acuto (éles) fájdalom jelezhet akut problémát. A magyar cirkuszi artista csak egyik típusa lehet egy olasz artista (művész) csoportnak, a caramella nagyon finom apró édességet jelent, de nem kizárólag karamellából készülhet, a karavánban pedig csak a legritkább esetben találunk caravan (lakókocsi)-t is.

A bejegyzés utolsó példájaként említeném, hogy egy solido (stabil) épület nem feltétlen szolid is egyben, és ezzel ezt az első blocco-t le is zárom, de a blokkomra jegyzetelem a további példákat a bejegyzés második részéhez 🙂

Nyelvi kölcsönök

Nemrég olvastam egy nyelvészeti tanulmányt, amely szerint a magyar „pogácsa” szó a “foccaccia”–ból ered. A délolasz (kemencében, azaz hamuban) sült kenyértésztát hívták (hívják) így, ami a balkáni nyelvek közvetítésével érkezett a magyar nyelvbe, és némi változás után „pogácsaként” él tovább. Szóval nem hiába hamuban sült…

Hogy a másik irányban is van átjárás, azt az olasz nyelvben a golyóstollra használt „il biro” jelzi: a feltalálóról, Bíró Làszlòròl (aki egyébként Argentínában élt 30 évig) elnevezett toll nemcsak az olaszban „biro”, hanem a francia „bic” rövidítés B betűje is őt jelzi.

Kicsinyítünk, nagyítunk…

Az olasz nyelv egyik jellegzetessége, hogy bőkezűen bánik a kicsinyítő és nagyító képzőkkel. Egy más anyanyelvű beszélő számára ez legalábbis olyan naivnak, időnként furának és néha viccesnek tűnik. Mert rendben van, hogy a telefonino a mobiltelefon, végülis kisebb, mint a régi lakástelefonok voltak, de aztán a computerino (kisebb laptop) és (ez a kedvencem) routerino (azaz a router kicsi verziója) még ha okkal viseli is a kicsinyítő képzőt, azért már elég viccesen hangzik, (talán mert angol szavakhoz ragasztották az –ino képzőt? ld. mèg softverino).

Ha megkérdezik, hogy vagyunk, mondhatjuk, hogy benino, de hogy ezt például hogy lehet egy magyar fordításban rendesen visszaadni, az nagy rejtvény, mert nem egyszerűen „elég jól”, „megvagyok” vagy hasonló a mondanivalója, van benne valami egyéb jelentéstöltet is. Egy ruha, vagy akár egy történet is lehet bellino, és ez semmit sem von le a szépségéből.

A neveknél meg egyenesen tobzódni lehet a kicsinyítésben, mert van valami charme-ja annak, amikor a párom családja időnként Gabrielliná-nak hív, és hogy ez nem csak a nőknél használatos, arra jó példa, hogy a páromat egy kollégája előszeretettel hívja Angelino-nak (ami nála egyébként rendszeresen kiveri a biztosítékot:).

Az állatoknál aztán elemünkben lehetünk: a gattino, cagnolino, elefantino, pesciolino mind fontos különbségtétel, nemcsak az adott faj kicsinyeit jelenti, hanem adott esetben egy kedves (kisebb termetű) példányt is. És míg a gattone egy kicsit negatív hangulatú (amolyan “hatalmas macska”), a gattino-tól egyészen biztos ellágyulunk.

Ahogy az előző példából látszik, nem csak kicsinyítünk, hanem előszeretettel nagyítunk is. Ha egy affarone-ról van szó (nagy/on jó/ üzlet), az azonnal meg kell ragadni, és ha egy casone-ban laksz, akkor valószínűleg nem lesznek helyproblémáid a lakásban. A legrosszabb viszont, ha bambolone-nak bélyegeznek, mert akkor felnőttkorod ellenére még mindig gyerekként élsz a szüleid nyakán.

Ahogy látszik, a lehetőségek száma végtelen, gyakorlatilag szinte minden szóból lehet „kisebbet” és „nagyobbat” alkotni, ráadásul ezeknek a szavaknak nincs meg az a lekicsinylő, komolytalan felhangja, amit adott esetben a magyar egy –ka, -ke képzővel elér (pl. a házacska, vagy a számítógépecske nem feltétlen pozitív töltetű szóvariáns). Így aztán: más anyanyelvű beszélők! Próbálkozzatok, saját hatáskörben lehet színesíteni olasz beszédeteket, nem nagyon fogtok melléfogni 🙂

Az olasz nyelv finomságai

Eddig még nem sokat beszéltem az olasz nyelvről, pedig –mint minden nyelvről- erről is sokat lehetne beszélni. Én a gimnáziumban kezdtem olaszul tanulni (a kilencvenes években – ki tudja miért – divat volt az olasz), bár apukám mindig mondogatta, hogy a németnek több haszna lenne, és tessék, ki láthatta előre, hogy itt kötök ki 🙂 Mivel két neolatin nyelvszakot is elvégeztem az egyetemen (egyik sem az olasz), a nyelvtanról, mint rendszerről, meg a nyelvtörténetről elég sok tudást magamba szívtam. Ezzel együtt a mai napig meg tud lepni egy-egy kifejezés, vagy szóvariáns (sőt, kimondottan szórakoztat a többi hasonló nyelvvel összevetni egy-egy szót, vagy kifejezést). Azon például meglepődtem, hogy a Salve (üdvözlöm) köszönést a mai napig használják, vagy hogy itt Toszkánában dél után már a buonasera-t köszönnek – persze hiába tanultam az irodalmi olaszt, gimnázium után 12 évre jegeltem a dolgot, és leginkább az érdekelt, hogy a lehető legtöbb időt francia nyelvterületen töltsem, sőt ha lehet, szinte anyanyelvemként beszéljem a franciát. Mivel aztán az olaszhoz való „visszatérésemet” követően (hála a páromnak:) mindent a franciából kiindulva „oldottam meg”, az elején volt is néha félreértés (például hivatalos levelet írni olaszul a nyakatekert francia formulák lefordításával kimondottan nevetséges végeredményhez vezet :). A tévéhíradókban tavaly ilyentájt sokat beszéltek egy megölt „tifoso”-ról, és hogy a többi tifosi ezt csinálta, meg amazt. Mivel a híradót esténként vacsorakészítés közben félfüllel hallgatjuk, valahogy nem állt össze a kép. Hogy-hogy vannak még tífuszos betegek? De hát ez nem egy modern és jó egészségüggyel ellátott ország? A harmadik ilyen híradás után azért rákérdeztem: micsoda tífusz??? Mire a párom nagy vigyorogva elmagyarázta, hogy a „tifoso” a focidrukkert jelent, és mint ilyen (lévén Olaszország), elég gyakran használt szó. Ennél már csak az a jelenet lehetett viccesebb, ami két svájci barátnőm toszkán utazása alkalmával esett meg. Mindkét lány beszél franciául, és egy vidéki néninél béreltek szobát Vinciben (igen, ahonnan Leonardo származik), aki minden reggel kikérdezte őket olaszul, hogy aznap hova mennek kirándulni. Namost aki érti a franciát, annak nem okoz különösebb gondot ilyen alapszinten elbeszélgetni olaszul. Egyik reggel elmondták a néninek, hogy aznap Pisaba készülnek, mire a néni összecsapta a kezét, és a szokásos „accidenti!”-vel ámélkodott. Namost, mivel franciául az „accident” balesetet jelent, a két lány komolyan aggódni kezdett, hogy valahol az úton baleset történt, és esetleg néhány út le van zárva. Próbálták a nénit kérdezgetni, a tévéből megtudni, hogy mi történhetett, de úgy fél óra eredménytelen keresés után végül elindultak. Természetesen semmi gond nem volt az úton, ez a rejtély viszont egészen addig nem oldódott meg, amíg pár hónappal később meg nem kérdezte tőlem egyikük, hogy mit jelent olaszul az „accidenti”. Mikor kiderült, hogy nem baleset (incidente), hanem valami olyasmi, hogy „nahát, azt a mindenit”, jót vigyorogtunk a sztorin. Úgyhogy csak óvatosan az olasszal! 🙂