Olaszországban is nemsokára kezdődik az iskola (szeptember 15-én), ennek kapcsán íme egy rövid összefoglaló a tanárokról.
Az olasz rendszerben (mint a franciában is) nem egy adott iskola igazgatója hirdeti meg a munkahelyet, választja ki a tanárt, hanem központilag szabályozott ún. concorso-val lehet a “rendes” tanári helyekre bejutni. Ennek a rendszernek volt (van?) értelme akkor, amikor ezt kitalálták: hogy egy adott helyen (kis falu, ahol mindenki ismer mindenkit) ne ismerőst, rokont, barátot vegyen fel egy igazgató a biztosan és nem is rosszul fizető munkahelyre, az állam kézbevette a felvételi rendszert, és kitalálta a központi versenyvizsgát, a concorso-t. Persze felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hogyan vehetné fel az igazgató a rokonát végzettség nélkül, de akkor tegyünk rögtön egy kitérőt magára a tanári szakmára is.
Ellentétben Magyarországgal (meg általában a volt kommunista országokkal), a tanári szakma itt nem egy külön elismert, egyetemen oktatott szakma. Az emberek különféle szakokat végeznek az egyetemen, pedagógiai / pszichológiai / módszertani tanulmányok nélkül, majd (bármely) egyetemi diploma birtokában bejelentkezhetnek akár concorso-ra (ez a nehezebb út), akár alkalmi tanárhelyettesítésre (erről később).
A concorso két szintes:
- az első szinten az iskolai oktatásban lehet oktatói helyet szerezni (il conseguimento del titolo di accesso all’insegnamento) – ehhez elég egy bármilyen ötéves diploma,
- majd ha már bentvan az ember a rendszerben, akkor habilitálhatja magát (il conseguimento dell’abilitazione all’insegnamento). Ezt már többéve oktató tanárok szokták elvégezni, és kellenek hozzá a szakmai tantárgyak (külön képzés, nem kevés pénzért). Ez tehát már csak a rendszerben bennelevőknek áll nyitva.
Ezeket a concorso-kat az állam hirdeti meg, eléggé random módon, azaz amikor éppen hiány van a “rendes” tanárokból, és van pénz felvenni őket, akkor jön egy concorso.
Jelentkezni egy adott régióban lehet, online.
Ezekre a versenyvizsgákra többezren jelentkeznek, így több menetben zajlik mind az írásbeli, mind a szóbeli része. A jelentkezőknek sok képzési intézmény és szakszervezet felkészítő kurzusokat kínál, de persze a neten is lehet anyagokat találni hozzá.
A versenyvizsga írásbeli része több részből áll – az adott tantárgyhoz kapcsolódó kérdésekkel (ahol szükséges, esetleges laborvizsgával is). 150 perc alatt 8 kérdésre kell válaszolni, ebből hat kifejtendő, kettőre pedig a jelölt által választott idegen nyelven kell válaszolni. Idegen nyelv tanítására kiírt versenyvizsgán minden az adott nyelven zajlik.
Ha ezen túljut a jelentkező, akkor mehet szóbelizni. A szóbeli 45 percének nagy része egy szimulált tanóra, majd az utolsó 10 percben szabadon elbeszélgetnek vele.
Mivel akár többezren is jelentkezhetnek a meghirdetett néhány tíz vagy száz helyre, ezért a vizsgán nagyon nehéz túljutni, néhány ember sokadjára tudja csak megcsinálni, de a legtöbben soha.
Ha egyszer bejut az ember a rendszerbe, akkor az a nyugdíjig biztosít neki egy (az olasz átlagfizetésekhez mérten) jó fizetést, rengeteg munkavállalói jogot és biztos munkahelyet. Ezért nagyon sokan próbálkoznak mindenféle elhivatottság, affinitás nélkül is.
Ez eddig egyébként szép és jó (elméletben legalábbis), csak éppen az olasz iskolákban tanító tanárok egy része egyáltalán nem jutott túl ezen a vizsgán, mert vannak kerülőutak is, amelyet szívesen használnak is az olaszok. Ezek a helyettesítési listák. Erről nemsokára többet is mesélek….
Olaszországba jöttem 
Hmmm, ez nagyon vacakul hangzik… a lányom most kezdte az 1. osztályt Olaszországban…remélem azért értnek a szakmájukhoz a tanítók…
Nem is értettem, hogy már az első nap írniuk kellett… Magyarországon hosszú időt töltenek a betűelemek gyakorlásával az első osztályosok, mire magát a betűt kezdik írni, itt meg már másolni kell apró sorközbe teljes mondatokat. Kíváncsian várom a poszt folytatását.
Akkor remeljuk a legjobbakat!! 🙂 Merre eltek?
Umbria, Terni.
Budapestről a férjem munkája miatt költözött ki a család a nyáron. Én és a kislányaim nyelvtudás nélkül. :(. Uhhh, elég nehéz. Nem nagyon találok társaságot, programot. Itt magyar közösség nincs. Kulturális élet sem. Egy értelmiségi Budapestinek elég nagy ez a váltás. Egyébként abszolút egyetértek, hogy mindig hangsúlyozod, a nyelvtudás fontosságát. Valószínűleg nekem is könnyebb lenne a beilleszkedés ha jól beszélném a nyelvet.
Picit kezdem megkérdőjelezni, hogy a magyarok miért rajonganak annyira az olaszokért, Olaszországért. Tényleg itt kell élni ahhoz, hogy az igazi olasz hétköznapokba bele tudjon látni az ember. Persze negyed év itt tartózkodás után nem lehet végleges következtetéseket levonni, de azért benyomásai vannak az embernek ennyi idő után is…és nem tudom, hogy meg tudom-e szokni vagy elfogadni…az autóvezetés kultúrája (ha ennek lehetne nevezni) extra gáz. Én még életemben nem láttam, hogy pl zebrán megálljanak parkolni, nem indexelnek, vagy ha igen nem azért, amiért mi a kreszben tanultuk, vagy hogy simán beállnak eléd a sorba, mert 10 cm-rel hátrébb állsz az előtted lévőtől, vagy, hogy egy szülői értekezleten egyszerre beszél MINDENKI, a tanárt szinte meg sem hallgatva, hogy sótlan és kemény a helyi kenyér.. huhh, mindenesetre IGYEKSZEM. Umbria viszonyt káprázatosan szép! Rengeteget járjuk a környéket, ami azért kárpótol sok mindenért. 🙂
Örülök a blogodnak, gratulálok hozzá!
Hát, üdv az igazi Olaszországban. :))) Megmondom őszintén, hogy én sem nagyon értettem az első 3-4 évben, hogy mi az, amit ennyire szeretnek az emberek az olaszokban :)) De azt is el kell mondanom, hogy azóta viszont már nem mennék máshova élni. Nagyon kemény a “beszokás”, különösen, ha nem beszéled a nyelvet és nem tudsz dolgozni sem. Ezt mindig mindenkinek mondom is, hogy enélkül még nehezebb lesz…
Gondolom, már tanulsz olaszul? Szerintem most abba fektess minél nagyobb energiát. Azzal kicsit jobban hozzáférsz majd a kulturális dolgokhoz is (színház), de azért ne várjunk sokat, mondjuk egy Katona színvonalú színházzal még sosem találkoztam itt. Azaz alkalmilag egy-egy dolgot ki lehet fogni, de nem szisztematikus és nem állandó ez a színvonal. Más a közönség, más a finanszírozás. Viszont a táj tényleg elképesztő, a gasztronómia isteni, és persze egy ideig elszórakoztatnak a különféle festa-k, állandó múzeumok is 🙂
Örülök, hogy tetszik a blog, elég sokmindenről írtam már, visszafelé lapozva meg fogod találni.
Sok üdv 🙂
Sziasztok!
Rómában és Milánóban vannak Katona színvonalú színházi előadások (szerintem!), de egy olyan ember, aki most tanulja az olasz nyelvet, nem hiszem, hogy ilyen helyre kell, hogy járjon, mert azért az nehéz falat lenne. Nem? 🙂 Vagy nem
Igen, én önző módon magamra gondoltam most :))) Bár aki jó színházhoz van szokva, az max. nyelvgyakorlatként nézi meg az ilyen-olyan társulat előadásait. Pl. Firenzében is sok program van, de nagyon nehéz kiszűrni, hogy mi lesz olyan minőségű, hogy örömmel nézed meg. Annyi pénz és idő meg sajnos nincs, hogy végtelen mennyiségben próbálkozzam vele. Arra jutottam az elmúlt években, hogy mivel szinte mindenhol vándortársulatok hozzák a darabokat, nyilván olyat kell csinálniuk, hogy sokan kifizessék érte a belépőt, és kevesebb a lehetőség a kényesebb témák, az odamondogatósabb, társadalmilag érzékenyebb elemzésekre. Ezért jó, hogy pl. Bp-en tudjuk, mely társulatok és színházak azok, ahol kb. azonos minőségben képesek fontos darabokat előállítani.
Még mindig jobb,mint jó olasz tudással silany előadásokat nézni (és ez már egy szerencsés eset).
A férjem nem színház-bolond ,de Magyarországon ,nulla nyelvtudással is, élvezni szokta az előadásokat.
A poszthoz hozzászólva: 2 év után követtük a gyermeket az iskolából: éljen a Homeschooling !!!!
Huha, errol mondasz tobbet? Hogyan tanitjatok otthon? Milyenek a vizsgak? Azert sportolni, mas (nem kotelezo) tevekenysegre bejar? Kivancsi vagyok…