Az előző umbriai bejegyzéseket itt találod.
Egy hónapja nyitották meg Sellanoban Európa legmagasabb függőhídját, vagy ahogy az olaszok nevezik, tibeti hídját (ponte tibetano).
Kipróbáltam, jelentem érdemes. Persze kivéve, ha tériszonyod van 😉
A függőhíd több, mint 500 méter hosszú, és a legmagasabb pontján 175 méterre van az alatta található völgytől.
A jegyet előre érdemes online megvenni, bár helyben is lehet. De tekintve, hogy még viszonylag új attrakció, és igen sokan kíváncsiak rá, talán biztosabb az elővétel.
Rossz idő esetén természetesen zárva tart, de ők döntik el, mi számít rossz időnek. Ottjártunkkor szépen sütött a nap (bár 8 fok volt), de előző nap erős szél és eső volt, a híd mégis nyitva volt. Gondolom erősen rontja az átkelés élvezeti értékét egy zuhogó eső, és főleg egy erősebb szél. Mivel a híd szél nélkül is mindenképpen mozog egy kicsit, tengeri betegeknek semmiképp nem ajánlom a szeles időt. Öltözni az aktuálisnál melegebben érdemes, mert 6-8 fokkal hidegebb van a hegyen, mint lent a völgyben.
A lefoglalt időpontnál érdemes legalább 40 perccel előbb érkezni, mert az érkezésnél leterelnek egy jóóó messzi parkolóba, majd onnan felkaptatva a beülők felvételénél kell sorbaállni (15-20 percet). Miután ez megvan, irány maga a híd.
A hídon kapunk egy nagyon rövid kiképzést arról hogy hogyan kell a beülőből induló kötelet bekötni az acélsodronyba, ami végigmegy a híd mellett. Ennyi a biztonsági előkészítés, aztán hajrá fel a hídra.
Valójában persze nem veszélyes az átkelés, hiszen be vagyunk kötve, de ezzel együtt nagyon félelmetes az, hogy elég nagy a lépcsők közötti távolság, ami alatt a mélység van. Ha ezen túltesszük magunkat, csodálatosan szép panorámát látunk, alul egy duzzasztott tó, kisebb borgo-k és persze a hegyek.
Időnként vannak olyan platformok, ahol egy kicsit meg lehet állni és elővenni a fényképezőgépet (amit vagy magához köt az ember, vagy a leejtést kockáztatja).
Az átkelés maga egy 40-45 perc, attól is függ, hogy mennek-e előtted és ha igen, milyen gyorsan.
Miután átérsz a másik oldalra, vagy gyalog tudsz a völgybe leereszkedve visszamenni a kiindulópontra (kb. 40 perc, nagyon lejtős), vagy előre megváltott (az online jegyvételnél) 5 eurós minibuszjeggyel visszahoznak. Óránként egy busz van (nem indult pontosan), és ha nem volt jegyed, nem akart visszahozni (nekünk volt, de kisebb csetepaté keletkezett abból, hogy nem mindenkinek volt, és helyben nem lehet megvenni).
A honlap, ahol minden infó egyben van.
A jegy ára 25 euró. Kiskorúak csak felnőtt kísérettel mehetnek fel a hídra.
Mi utána helyben ebédeltünk, egy Ristorante Chalet San Francesco nevű étteremben. Étterem nem sok van a faluban, de sült kolbászt és húsokat kínáló kis bódék több helyen is vannak (parkolóban, az érkezési oldalon a buszmegállóban). Mi viszont többen voltunk, így előre foglaltunk az étteremben.
Amint megérkeztünk, a 10 főre szóló foglalásunk ellenére benyomtak minket egy 8 fős asztalhoz, mondván ennyi hely van, punktum. A rendelésnél a rendkívül barátságos (nem) hölgy nyomatékosan elmondta, hogy lehetőleg kevés félét kérjünk, ne szívassuk a konyhát. A poharakat, szalvétát csak az ötödik körben sikerült kihozni. De mi vicces egy társaság vagyunk, az egészen többet nevettünk, mint bosszankodtunk. És végül az étel kárpótolt mindenért (kétféle tésztaétel volt, nem mertünk többet kérni), mind mennyiségben (kb. kétszeres adag jutott mindenkinek), mind minőségben (kézzel gyúrt nagyon finom cucc).
A felszolgáló hölgy a fizetésnél kérte, hogy hagyjunk egy jó véleményt az étteremről a tripadvisoron, de ezt végül a fenti okoból nem tettük meg 🙂
És egyébként a környékbeli borgo- k csodálatosak, középkori épületek, csodás hegyi panorámák, legszívesebben maradtam volna még két napot bóklászni a környéken.
Olaszországba jöttem 