Írok majd az aktuális covid-helyzetről, a folyamatosan színt váltó zónákról, de most egy lazább téma: 12 év toszkán élet után is meg tudnak lepni, méghozzá egy ismeretlen gyümölccsel.
Volt már olyan gyümölcs, amit itt Toszkánában ismertem meg: a giuggiolo, latinul a nagyon szép ziziphus jujuba névre hallgat. Magyarul kínai datolya, ami egyébként Kínán kívül a Földközi tenger vidékén terjedt el.
Egy fáról van szó, amelyen csipkebogyószerű gyümölcs terem.
A kis bogyó nagy része a hatalmas mag, csak egy egészen vékony gyümölcshús adja az ízét, ami egyébként elég édes, nem külösen aromás.
Kínában torokfájás és köhögés ellen használják, de állítólag javít a stresszen és tisztítja a májat is. A növény minden részét felhasználják, pl. a gyökerét is – égési sérülésekre.
Van aztán egy olasz mondás, “andare in brodo do giuggole” (szó szerinti fordításban giuggiole levesben érzi magát), ami az elégedettséget jelenti, amikor az ember élvezi az adott helyzetet. Leginkább Közép-Olaszországban használják.
A most megsimert gyümölcs ennél szerintem finomabb. A latinul Arbutus unedo, olaszul corbezzolo, magyarul nyugati szamócafa néven futó puha és finom golyókról van szó, erről:
A cserje vagy kis fa formájú növény a nyugat- mediterráneumban terjedt el, finom íze van és olyan, mintha az apró magjai a külső felületén lennének. Bort, pálinkát, likőrt készítenek belőle, de a pollenjéből készített méz is finom.
Érdekes még, hogy van egy pillangófajta, a Charaxes jasius, ami lárvaként csak a corbezzolo leveléből táplálkozik, míg kifejlett példányként a gyümölcsöt eszi.
Olaszországba jöttem 
Kínai datolyával tavaly Pécsen is találkoztam, nem kis kutatómunkával jöttem rá mi az a fura termés a fán 🙂
Neha belefut az ember valami exotikus gyumolcsbe otthon is …