Sokat halljuk minden fórumon, hogy az olasz fiatalok hajlamosak sokáig otthon maradni a szülőkkel, hogy a szülők rátelepednek a gyerekeikre… ami természetesen így is van a hagyomány, szokások okán (hogy csak pár páldát mondjak: amikor egy negyvenes-ötvenes pasi naponta hazatelefonál anyukának, az azért néha kicsit sok, nem?), ugyanakkor azért nem ártana mindehhez hozzátenni, hogy nagy szerencséjük van az olaszoknak, hogy ilyen erősek a családi hálóik és nem mellesleg ennyire hajlandóak az idősebbek megtakarított pénzüket, vagyonukat a gyerekeikre költeni.
Nézzük csak a körülöttem élők példáját. 33 éves kolléganőm két diplomával, számos egyéb továbbképzéssel a háta megett més sosem dolgozott rendesen. Mármint biztos rendesen és lelkesen dolgozik, de nem talál állandó munkahelyet. Csak alkalmilag, projektekre szóló szerződései vannak. Nem azért mert ne lenne alkalmas a normális munkára, hanem mert errefelé úgy dívik mostanság, hogy nem kötnek állandó munkaszerződést, hanem más módon dolgoztatják a kedves kollégákat. (De sokszor írtam már erről: itt meg itt is, és a valódi Olaszországról sorozatban mindenről). A lány most terhes, mert arra az elhatározásra jutott, hogy mégsem várhat élete végéig, hogy olyan legyen a helyzet, inkább belevág… Csakhogy, az eddigi munkái alapján gyes (itteni megfelelője, a maternitá) minimális fog neki járni, mivel jó, ha egy évben 5-6000 eurót megkeres, bruttó. Ebből természetesen már megélni sem tudna, ha nem segítenék. Pl. örökölt egy lakást a nagyszülőktől, és mindig kisegítik őket a szülők, ha már nem megy tovább. Aztán meg, ha bölcsődébe adja a gyereket, mert dolgoznia kell, az a havi 500-600 euró bölcsődei díj nyilván több lesz / lenne, mint amit keres, tehát abban is a szülőkre fog szorulni.
Azt mondjátok, hogy ez egy egyedi példa: sajnos még ez sem igaz. A fiatalok (30 alattiak) 30 százaléka nem dolgozik. Nem mindenki lusta és alkalmatlan. Hanem ha dolgozik is, akkor is minimális pénzért, lehetőleg alkalmilag alkalmazzák. Még szerencse, hogy van hol laknia. Itt már réges régen társadalmi katasztrófa lenne, ha társadalmi szinten (statisztikailag) az olaszoknak nem sikerült volna az elmúlt 40-50 évben annyi megtakarítást felhalmozniuk, amiből most még fel lehet élni valamennyit. Ha nem lenne annyi örökölt lakás. Ha nem lenne annyi nagymama, aki a (ritkán) világrahozott unokákkal van. Az állam magasról tesz az emberekre. Oldják meg maguk, családilag a problémáikat.
Csak sajnos ezzel az a gond, hogy ha valaki esetleg nem olyan családból jön, ahol tudják segíteni, akkor számára ennyi volt, itt vége a lehetőségeknek. Mert lehet úgy vállalkozni a gyerekvállalásra, hogy azért tudom, van hol lakni, és a nagyszülők mellettünk állnak. De ha nincs hol lakni (és mondjuk 1000 eurót ki kell dobni az ablakon havonta), nincs nagyszülő (és a bölcsődét is fizetnem kell), és nincs biztos munka sem – na hát azért az elég bátor, aki belevág.
Ezügyben sajnos hátrányban vannak a migránsok. Gondolok itt a külföldiekre, és azokra is, akik délről jöttek ide. Ugyanis hiába örököl valaki egy lakást valami déli kisfaluban a nagymamától: abből egy északi városban pont egy garázsra telne. És hát a nagymama sem feltétlen költözik 800 km-re a lakhelyétől, hogy vigyázzon az unokákra. Tehát ebben a helyzetben a család vajmi keveset segít.
Persze a családi segítség nincs ingyen. Ha pénzben, idővel támogatnak a nagyszülők, akkor szeretik megmondani azt is, ki merre meddig és hová – ez már csak az emberi természetből fakadóan így van.
Ne csodálkozzunk hát, ha a családra rátelepszik a nagyszülő… és éljenek a családok. Ha nem lennének, lassan kihalnának az olaszok 🙂
PS. a napokban hallottam róla, az itteni népszámlálás kapcsán, hogy eddig mindig a statisztikákból indultak ki, mikor a szüleikkel lakó 30-as, 40-es “gyerekekről” (bamboccione-ról) értekeztek. Most meg rájöttek, hogy sok esetben ugyan otthon van a gyerekek residenzaja, de akár már évtizedek óta nem ott laknak. De hát amíg nincsen saját lakásuk, és albérletről albérletre vándorolnak, addig mi a fenéért jelentkeznének be máshova? Főleg mert itt a residenza-n túl van a domicilio is, amit szabadon változtathatnak.
Szóval lehet, hogy a valóságban ez a bamboccione jelenség kevésbé súlyos, mint a statisztikákból látszik.
Olaszországba jöttem 