Pestis és luxus

1347-ben a fekete pestis megérkezett Európába, a történelem folyamán először. Egy bakteriális betegségről van szó, amely Ázsiából származik (“hála” a kereskedőknek, utazóknak), és amely 50%-os halálozási arányával elég hatékonynak bizonyult (már a maga szempontjából).

Az áldozatok számát 75 és 200 millió közé teszik, akárhogyis, ez volt a történelem eddigi legtöbb áldozatot szedő pandémiája.

Ahogy a koronavírusnál, a pestisnél is Olaszország volt az első európai ország, ahol a betegség megjelent és ahol aztán a legtöbb áldozatot szedte. Ennek oka a kiterjedt tengeri kereskedelem (Genova kikötőjébe befutó hajók) és a nagy népsűrűség volt. De aztán az elkövetkezendő években Franciaország, Spanyolország, Portugália és Anglia sem menekült. Az elszenvedett emberveszteséget csak az ezt követő 80-150 év alatt tudta a kontinens úgy-ahogy bepótolni, de a pestis egészen 1667-ig még többször megjelent a Európában.

A 14. századi firenzei pestisjárványból megszületett Boccaccio Dekameronja, de nem csak az irodalomra volt hatással a járvány. Egyik nem tervezett hatása a luxus, mint fogalom megjelenése lett. 

 

A pestis az akkori Itália lakosságának harmadát megölte, amivel egy kicsit segített a félsziget túlnépesedésén, és egyfajta társadalmi mobilitást is lehetővé tett. A túlélők egy általánosan új gazdasági helyzetben találták magukat, ahol hirtelen igény lett a munkásokra, és a munkát jobban meg is fizették, mint előtte.

Sok túlélő kezében a szokásosnál nagyobb vagyon összpontosult, hiszen az elhunytak öröksége koncentrálódott.  Ebből pedig vásárolni kezdtek.

Ezzel egyidőben divat lett “luxusbefektetéseket” eszközölni, főleg a ruházat terén. Így sok történész kutató azt állítja, hogy az “úriszabó” figurája is a 15  században született meg.

Ez az igény továbbgyűrűzött és új, kapcsolódó termékekre is kiterjedt. És persze új divatok születtek.  Míg az ezt megelőző évszázadokban csak az volt a fontos, hogy a testet betakarják, a hideg ellen védjék, innentől magára a testre és annak díszítésére gondoltak másként. A női ruhák hosszabbak s díszesebbek lettek, egyre jobban testhez állóak deréktájt, és egyre bonyolultabb szabásokat találtak ki, ahogy a gomb használata is elterjedt. Ehhez kellett a szabó szakértelme. A rendelkezésre álló elkölthető pénz és a költeni akarás már a ruházkodás egy új társadalmi felfogását tükrözte.

Olaszország azért is termékeny talaj volt a luxus megjelenésénél, mert a politikailag, közigazgatásilag szétszabdalt területen rengeteg hivatalos méltóság, elöljáró volt, amely mindegyik más csatornákon tudott meggazdagodni (gazdasági vagy politikai). És gazdagságát reprezentálandó, vásárolt is. Firenze ekkoriban köztársaság volt, Milánó hercegség, Nápoly monarchia, Velence pedig oligarchia. Ezek az entitások a területükön belül is reprezentáltak, és persze az egymással való kapcsolatokban is.

Így alakult ki a különböző területeken az egyre specializáltabb termelés: Firenze volt a bőrmegmunkálás központja, Velence a keleti textilek központja.  A kézzel készített textiltermékek Itália legfontosabb árucikkeivé váltak, és szerte Európába szállították innen a selyem, gyapjú és pamut termékeket, valamint a színezőanyagokat is.

Ez a ruházkodási luxusfogyasztás az egyháznak is feltűnt, és mivel aggódott amiatt, hogy az egyszerű földművesek és dolgozók egyszercsak gazdag polgárokká “öltözik magukat”, több törvényben próbálta előírni, mekkora lehet a legnagyobb összeg, amit egy személy a ruházkodásra, bútorokra, ételre, és egyéb luxustermékre költhet. Már a 13. században volt kb. 20 egyházi törvény, amely a nők költését próbálta megregulázni. A 14-15. században ezek a törvények megháromszorozódtak.  Ennek ellenére semmi sem tudta megállítani a fogyasztás ilyen szintű kiterjedését.

A luxus születése egy újfajta társadalom születését jelzi,  amely új kereskedelmi csatornákat, új szereplőket kreált, és hamarosan a mindennapok részévé lett az egész társadalomban.

Cikk itt.