Milyen az, amikor az ember kényszerszabadúszó

Na az úgy van, hogy a cég, ahol az egyik munkámat végzem, az még véletlen sem venne fel senkit rendes szerződéssel, még határozott időre szólóan sem, hanem úgymond bedolgozunk neki (“szabadúszóként”- PIVA/ co.co.pro). Nem betanított munkás vagyok ám, hanem szellemi munkát végzek, abból is olyat, amihez sok év gyakorlat kell, és a helyi rendszerek beható ismerete. Az itt dolgozók nagy része csak itt dolgozik (én pont nem, és pont azért, amit ebben a bejegyzésben leírok), tehát az egész “szabadon választott” “szabadúszóság” egy nagy humbug úgy alapból.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy minden lehető felelősséget ránktolnak “fentről”, és persze a mi felelősségünk az, hogy egyáltalán legyen munka (az van, amit mi projektként idehozunk). Időnként jól össze is hívnak minket, mintha mi valamiféle normális munkaközösség lennénk (nem vagyunk, sosem is leszünk), és akkor elmondják, hogy mi vagyunk a cég, és össze kell tartani és vállalni a felelősséget. Sajnos ugyanakkor a munkatársakat nem mi válasszuk, hanem jó olasz szokás szerint fontos emberek rokonságából  és barátai körül kerül ki az újak nagy része. A főnökség meg az (még akkor is, ha inkompetens), akit a névleg minket alapító szakszervezet a nyakunkra ültet. MIvel az így kiválasztott kollégák és főnökök szabad szemmel is jól láthatóan hülyeségeket csinálnak, elég nehéz értük felelősséget vállalni.  Véleményt meg azért nem szabad mondani, mert a felettünk állók (akik formailag nem azok, mert itt nincsen is főnök, csak  mégis van – pl. ő dönti el, kit akar kifizetni, még abból a pénzből is, amit én hoztam a cégnek) rendkívül bosszúállóak, és hamar kint találhatja magát az ember, annál is inkább, mert jogaink, na azok nincsenek. Lejár az aktuális co.co.pro (amit egyébként is kevesebb órára írtak, mint amennyi a valós munka elvégzése lenne, dehát alá kell ugye ígérni mindenkinek, hogy egyáltalán nekünk ítéljék a támogatást), akkor ők semmivel nem tartoznak nekünk, sőt, örüljünk, ha egyáltalán kifizettek.  Ja, egy szakszervezet cége vagyunk, azaz a rendes munkaszerződéssel rendesen dolgozók jogait hörgően védő embereknek vagyunk így kiszolgáltatva.

Szóval itt mint rendszer, semmi nincsen. Van persze telefon meg net, meg gépek is – persze abból, amit mi a projekjeinkből megfizetünk a struktúra fenntartására. De egy költözés, az mindent borít. Történt, hogy júliusban az okosok kitalálták, hogy költözzünk közelebb a szakszervezethez, mert akkor spórolhatunk a bérleti díjon – hogy eddig évekig ezt miért nem lehetett, az egy érdekes kérdés, addig is kerestünk mi a fizetendőkre, nekik ugye nem volt dolguk ezzel.

Na de elköltöztünk.  Azzal a lendülettel  áthozattuk volna a netet és a telefonokat az új helyre, csak hát ez kérem Olaszország. Ki kellett először is kapcsoltatni a régi szervezet vonalait. Ennek intézése két és fél hónapba telt.  Július végétől október 18-ig gyakorlatilag telefon és net nélkül voltunk. Nem teljesen igaz, mert volt egy szabad kóbor wifi, arra lehetett csatlakozni.  Volt továbbá egy mobiltelefon, ami a ráirányított több számra érkező hívások miatt gyakorlatilag nem volt használható – és tekintsünk el attól, hogy pont 6-7 emberre jutott volna egyébként is egy db. telefon, ami a mi munkánkban – gyakorlatilag neten és telefonnal dolgozunk – nélkülözhetetlen.

Ilyenkor mi a teendő, használhatod a saját telefonodat, de jó, hogy szabadúszó vagy (de akkor miért megy minden egyes projektemből egy csomó pénz a struktúrára??)!!

Nekem külön pech volt, hogy lerobbant a céges gépem is, és a költözés miatt a szerverről éppen oda mentett aktuális dokumentumok mind elvesztek. Kifizethettem volna én egy technikust, de úgy voltam vele, hogy én ugyan nem. Lassan már azért is fizessek, hogy dolgozhatok? Persze, ki járja meg ezzel? Nyilván én (mert nekem kellett mindekt újra előállítani, megírni stb). Mindegy, mert úgyis be kellett vetnem a saját személyes gépemet, amit saját pénzből egyéb használatra vettem.

De kivártam. Egy hónap leforgása alatt kiderült, hogy menthetetlen a gépem, és vettek is egy másikat. Igaz ugyan, hogy word-ot nem tettek rá, de lett gépem.

Lassan visszatér a régi rend. Ja, archiviálni nem szoktunk, miért is kéne, de nem?

Na, azért is írtam le mindezt, mert ilyen az, amikor “liberalizálják a munkaerőpiacot”, azaz a munkaadónak nincsen semmi kötelezettsége, szenvedjen a munkavállaló, jogai úgy sincsenek, pampogni nem fog, már arra rámegy minden energiája, hogy megéljen – túléljen, meg úgyis fél. Képviselete nincsen, mert a rendezetlensége. és szervezhetetlensége miatt úgysem tagja szakszervezetnek, és ha az is lenne, nem tud olyan egységesen fellépni, mint a nagy cégeknél rendes munkaszerződéssel és jogokkal rendelkező emberek.

Csodálatos az, aki ezt kitalálta, nem?

A jövőre nézvést e pillanatban még egy dolog izgat engem. A szobánk melletti wc-ben volt egy nagy polc, ahová rengeteg régi archivált anyag befért volna. Mivel kicsit kidőlt- bedőlt volt, hívtak egy szakit, hogy szerelje meg (lévén több tíz kilónyi dosszié menne oda). Két és fél hónap elteltével ki is jött a szaki a kollégával (ez a két és fél hónap mágikus, minden szolgáltató ennyi idő után jön ki…). Megnézték, kopogtatták, majd nagyon okosan kihúzták belőle a közepén levő polcot. Nem vagyok egy barkácsmaki, de azt, hogy ezt polcot nem a közepénél kell elkezdeni lebontani, arra azért én is rájöttem a minimális technikaórákról megmaradt alapvetésekből. A polcrendszer természetesn bedőlt egy az egyben, és ráadásul majdnem az egyik szakira (szerencsére nem). Volt riadalom, kiabálás és tanakvás, majd mondták, hogy jövő héten csütörtökön visszajönnek, és megszerelik, de igazán. Ennek lassan egy hete, természetesen színüket sem láttuk. A rengeteg dosszié dobozokban áll a folyosón, ahol emiatt csak lapjával lehet közlekedni.

Lehet tippelni, mikor lesz készen a polc… De én mondom, élmény ebben az országban dolgozni….